Azt hiszem már nem kell nagyon felvezetnem az ilyen típusú posztokat. Csak annyit tennék hozzá, hogy mindegyik próbálja többnek mutatnia magát annál, ami.

And now ladies and gentlemen, enjoy the shit!

1. Lidércnyomás - Besökarna / The Visitors (1988)

Rendezte: Jack Ersgard

Kezdjük rögtön a legborzasztóbbal. Ha valaki az Engedj be! és a Babycall láttán abban a tévhitben élne, hogy Svédország ugyan ritkán termel horrort, de akkor üt, akkor annak ajánlom figyelmébe az alábbi darabot. Vagyis pont hogy nem. Ugyanis ebben a filmben semmi értékelhető nincsen.

A történet már akkoriban is baromi sablonos volt: egy család egy új házba költözik, amiről kiderül, hogy kísértetjárta. Először a tapéta nem akar ragadni, majd apuka furcsa jelenéseknek lesz tanúi. Mert ilyenkor természetszerűen csak az egyik családtag látja az eseményeket, amelyek hamar a rögeszméjévé válnak. Míg a másik rendszerint ezen kiakad. Aztán megjelenik egy hóbortos parajelenség kutató is, speciális műszerekkel.

Nem csak az a baj, hogy az egész egy kliséhalmaz. Ettől még nyugodtan betölthetné a funkcióját és ijesztgethetné a nézőt. De képtelen bármiféle atmoszféra teremtésre. Semmi se működik. Sokan az ilyen típusú filmeknél odavannak a minimalizmusért (magától nyikorgó ajtó, árnyak a falon, ilyesmik), ezt lehet jól csinálni (Az elcserélt gyermek) és lehet parasztvakítóan is (Paranormal Activity). Itt viszont a parafaktort annyira takarékra rakták, hogy az embernek még a mikroba rakott pattogatott kukorica hangjától jobban megemelkedik a pulzusa, mint a Lidércnyomás láttán. A végére tartogattak ugyan egy-két "merészebb" trükköt, de mire odáig eljut az ember, egyszerűen elalszik.

Ugyan még mindig nem szívesen publikálok 2013-as filmekről beharangozókat, mert így mi lesz a szokásos jövő év eleji felsorolós cikkemmel? :) De mostanság kissé pangás volt előzetesek terén, erre a francia műre meg egyszerűen muszáj felhívni a figyelmet.

A történet nagyjából annyi, hogy a főszereplő Jessica elmegy a haldokló nagymamájához, aki viszont ezt a látogatást már nem éli meg. Így Jessica az estét kénytelen az elhagyatott házban tölteni. Csak hogy még aznap este szörnyű rémálmok kerítik hatalmukba, amit vélhetően egy rejtélyes fiatal nőnek köszönhet.

A teaser egész biztató, annak ellenére, hogy sokat nem árul el a történetről, de legalább baromi hangulatos.

Mint korábban írtam, megpróbálom aktívan követni az idei filmeket. Íme még egy, amiről olvasói ajánlás is érkezett. Nagyon nem is kellett győzködi, mivel jókat olvastam róla.

The Tall Man (2012)

Rendezte: Pascal Laugier

A francia rendezőt gondolom nem kell bemutatni (Mártírok, Saint Ange). Úgy tűnik, hogy tehetségére felfigyeltek a tengerentúlon is és tető alá hozta ez az amerikai-kanadai koprodukciós alkotást. Aki egy "amerikanizált" Mártírokra, vagy hasonló, szaftos horrorra számít, az csalódni fog. Mi több, ha figyelembe vesszük a film végét, akkor rájövünk, hogy nem is horrort, hanem egy szép drámát láthattunk. Csak eddig a lényeg el volt takarva a szemünk elől. De kezdjük mindent az elején.

Adott egy hegyi kisváros, ami haldoklik. Nem csak képletesen a bezárt bánya miatt, amitől a szegénység soha nem látott méreteket ölt, hanem mert rendszeresen tűnnek el a gyerekek. Jogos a kérdés, hogy akkor miért nem költöznek el az ott élők. Ezen én is elmélkedtem vagy öt percet, pedig a válasz egyértelmű: a fenti két ok. Pénz nélkül lehetetlenség, ráadásul a házadat senki se fogja megvenni egy ilyen környéken. Patt helyzet. Így az ott lakók csak reménykedni tudnak, hogy a "Magas Ember" (így nevezik el a gyermekrablót) elkerüli családi fészküket. Így sikerül egyfajta középkori hangulatot teremteni, csak ugye itt a "falubéliek" nem önként áldoznak a környéken élő "rémnek".

A városban az orvos már nem él, a betegellátást az özvegye, Julia látja el, mint ápoló. Egy nap azonban betörnek hozzá is és elrabolják a fiát, David-et. Innentől felgyorsulnak az események, amelyek olyan fordulatokat tartogatnak, hogy az ember majd' beleszédül. Ráadásul ezek még logikusak és jól felépítettek is. Ami mostanság ritka.

Manapság szinte csak kétféle vámpíros filmmel találkozni: vagy akcióra kihegyezettel (Underworld széria), vagy a tudjuk melyik nyálas borzalommal. Már nagyon rég lehetett az, amikor maguk a vérszívó lényekre építkező filmek félelmet tudtak generálni. Ugyan a most következő mű se tökéletes (nem csak ezen a téren), de legalább megnyugtatott, hogy igenis van harmadik út.

Halovány - Livide / Livid (2011)

Rendezte: Alexandre Rustillo és Julien Maury

A francia alkotópáros már bemutatkozott A betolakodóval, mellyel igen magasra tették a lécet, amit szinten tartani iszonyatosan nehéz, ezt ismerjük el. Sajnos ezt a képzeletbeli lécet most leverték.

Kapunk egy heterokrómiás fiatal lányt, akinek idős embereket kell majd házról házra gondoznia. Első napján találkozik a főnökével, aki lehetne egy tipikusan magyar közalkalmazott asszony is. Ezzel szerintem úgy nagyjából be is lőttem. Az utolsó háznál láthatunk egy vénségesen vén öregasszonyt, akit már csak kb. a lélek tart egyben, hiszen kvázi kómában fekszik. Viszont, állítólag tele van eldugott kincsekkel a hatalmas villája.

A lányka elmeséli ezt a pasijának, akinek a legeslegelső reakciója az, hogy "akkor raboljuk ki!". Itt felhívnám a kedves hölgy olvasók figyelmét arra, hogy ha a párotoknak hasonló lenne a gondolkodásmódja, akkor tessék kirúgni őket, mert ez nem normális. Mindenesetre hősnőnk belemegy a betörésbe és visznek magukkal még egy srácot, akinek a fejére rá is írhatták volna, hogy "statiszta szereplő, aki megy meghalni".

A mai gyűjteménnyel véget ér a három napos trailer-áradat. Tegnap Amerikát vizsgáltuk, most lássuk a világ többi részét. Régi olvasóink már úgyis tisztában vannak azzal, hogy az igazi csemegék már nem Hollywoodból érkeznek. Sajnos ezúttal ez nem így lesz, a felsoroltak közül keveset fogunk majd igazán várni.

Haladjunk Nyugatról Kelet felé.

1. Exit Humanity

Polgárháborús zombik Kanadából. Ezzel azt hiszem mindent elmondtam, amit kellett. Mondjuk nekem már most soknak tűnik a moralizálás és a pofázás. A rendező egyik korábbi filmjéről, a Scarce-ről már volt korábban szó. A színészek közül kiemelném Bill Moseley-t, akit legutóbb a Rogue Riverben láthattunk, illetve az abszolút horror-veteránt, Dee Wallace-t (Cujo, Az üvöltés).

Mennyire várós? 7/10

Ugyanis megint az történt, hogy egy egész jó filmet láthatunk mától a mozikban, csak épp az a bibi, hogy az már 2010-ben (!) debütált hazájában... Nem sietik el a drága forgalmazóink, annyi szent. De legalább hatalmas vásznon is megcsodálhatjuk, nem csak a monitor előtt.

Ez a film pedig nem más, mint a spanyol-francia Balada triste de trompeta / The Last Circus. Ami nálunk Egy őrült szerelmes balladája néven fog ezentúl futni.

Feliratosan adják, Budapesten a Toldiban, Művészben, Puskinban és a Palace Mammutban lesz látható. Ezen kívül még Gyöngyösön és Szegeden is megtekinthető.

Nem jósolok neki nagy sikert, hiszen akit érdekelt, az már megnézte. Meg ismerjük el, hogy eleve egy nehezen fogyasztható darabról van szó. Továbbá feliratos, amitől a magyar ember irtózik...

Azért aki teheti, nézze meg, hogy a forgalmazó ezt követően merjen elhozni hozzánk hasonlóan merész műveket.

(Ja és ha minden jól megy, a hétvégén meg fogom tudni nézni a Prometheust, amiről kritikát is tervezek majd.)

Az infókat innen vettük.

Avagy adjuk a népnek minél betegebb filmeket online!

Az eddig bemutatott legdurvább darab a Begotten volt, ideje azt felülmúlni. Éppen ezért következzen három, nem kicsit polgárpukkasztó darab. Ezek még a szolidabbak (persze ez ízlés kérdése), holnapra durvábbakat fogtok kapni:)

1. Ken Park (2002)

Eléggé nyers és pornógráf. Szeretni fogjátok:) Vérre, ilyesmire azonban ne tessék számítani.

George A. Romero nem egy művét veséztem már ki, így eljött az ideje annak, hogy megnézzük, hogy azóta ki hogyan nyúlt zombijaihoz. Az eredmény felemás. Na de lássuk is!

1. Az élőhalottak éjszakája  - Night of the Living Dead (1990)

Rendezte: Tom Savini

Korábban valamiért sosem tértem ki rá, de Savini egy baromi nagy név a szakmán belül. Leginkább professzionális maszkmesteri munkájáról híres (pl. Péntek 13, Az erdei fantom, az eredeti Holtak hajnala és Holtak napja - ez utóbbi kettőnél inkább a gore-t kell csodálni ugye). Továbbá rengeteg sikeres horrorban vállalt kisebb szerepeket (pl. Alkonyattól pirkadatig, Holtak hajnala, Maniac). Mint sejthető, Romero-val igen csak jóban voltak, így az sem meglepő, hogy a feldolgozásnak a forgatókönyvét is maga Romero körmölte.

A történeten nem sokat változtattak: egy csapat kétségbeesett ember elbarikádozza magát egy vidéki házban. Azonban a karaktereken és a befejezésen nagyon is. Egyrészt a nyafka és idegesítő Barbarából hallgatva az új idők szavára harcos amazon lett, amit megfejeltek egy komplett átöltöztetéssel. Míg az eddigi rasszista bunkó Cooperből egy igazi, vérbeli faszfejet varázsoltak. Kevés ennyire ellenszenves karaktert látni. A kemény feka szerencsére hű maradt elődjéhez, kit nem más formál meg, mint maga Tony Todd (Kampókéz), aki talán ennek a műnek "köszönheti" az örök skatulyát a horror világában.

Kissé merész húzás volt a lassú zombik megtartása Az élőhalottak visszatérnek után. Az meg külön elszomorító, hogy a mindenféle besorolást elkerülendő, külső nyomásra Savininek vissza kellett fognia magát. Igazán ironikus (és tragikus), hogy egy horror maszkmester egyetlen nagyjátékfilmje mennyire vérszegényre sikeredett... Ráadásul szerencsétlennek állandóan beleszóltak a rendezésébe is, csoda, ha a végeredmény ennyire lagymatag lett? Nyoma sincs az előd kézzel tapintható feszültségének. Üres, mint egy lufi. Ugyan vannak pozitívumai, mint a kezdés megrövidítése, de  maga a vezérfonal eléggé alul teljesít. Nem így a lezárás! A szemünk elé terülő "redneck-dzsembori" igazi öklös az ún. mai valóságnak, a kor emberének. Telitalálat, amit később Romero át is emelt a Holtak naplójába, igaz, sokkal szerényebben. Talán pusztán emiatt érdemes végignézni.

Cannes-ban debütál a Dead Shadows francia horror, amelyről már volt szó korábban és most egy újabb előzetest nézhettek meg. Történetünk főhőse, Chris a Halley üstökös legutóbbi felbukkanására nem szívesen emlékszik vissza, mivel akkor gyilkolták meg szüleit. Az üstökös újra a Föld felé veszi az irányt, Chris pedig észreveszi, hogy az emberek viselkedése kezd megváltozni.

Igen, igen. Nem csak a fostos filmeket szoktam egybegyúrni egy nagy gombóccá, hanem a jókat is. Ezekről külön-külön nem igazán írnék, viszont megfeledkezni sem akarok róluk. Kiemelkedőnek egyiket sem mondanám, de a többségével el lehet lenni. Úgy hogy tessék mazsolázni!

1. Henry: egy sorozatgyilkos portréja - Henry: Portrait of a Serial Killer (1986)

Rendezte: John McNaughton

Kezdjük egy kötelező klasszikussal. A film megtörtént eseményeket dolgozz fel. A főszereplő Henry (Michael Rooker - A csontember, Slither és ő Merle a TWD-ből) minő meglepetés, egy sorozatgyilkos. Nincsenek bevett módszerei, vagy kifejezett célcsoportja. Ha kedve szottyan, egyszerűen öl. Pusztán azért, mert egy írástudatlan szociopata.

Van egy igazi suttyó szobatársa, akihez épp oda költözik a bájos kishúga. Elvannak szépen hármasban: a kiscsaj dolgozik, bratyó füvet terít és seftel, míg Henry... hisz úgyis tudjátok. Ezt az idilli hangulatot töri meg az, amikor a bátyuska derék őrültünkkel egymásra nem találnak, és el nem kezdenek véletlenszerűen embereket ölni. Mondhatni amolyan mester és tanítványa nem lesz a dologból. A rémtetteket még kamerára is rögzítik.

Van egy sajátos hangulata a filmnek, azt meg kell hagyni. Kissé lassú és hideg. De talán ennek köszönhetően a gyilkosságok egyszerűsége sokkal borzasztóbban hat, mint egy belezés akár melyik splatternél. Néhol kifejezetten felkavaró.

Azonban magát a címszereplő karakterét nem sikerült egyensúlyba hozni. Valahogy nem hiszem el róla, hogy olyan profi legyen, hogy képes legyen a rendőrség agyával gondolkodni: "mindig másképp és máshol ölök, így nem tudják összerakni a profilomat". De ez csak az egyik az apróbb hibáknak, amik rontják az összképet. Arról nem is beszélve, hogy ha az ember utána néz az eredeti eseményeknek, akkor rájön, hogy a valósághoz képest ez a történet túlságosan is "idilli". Például maga Henry valójában egy átlag IQ-szint alatti barbár volt, nem egy mestergyilkos. A lezárás pedig kissé elsietett, bár talán így még nagyobbat is üt.

Minden hibája ellenére tessék nyugodtan megnézni, mert azért elég kemény.