A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Lélekszakadt hajsza - The Man Who Haunted Himself (1970)

Rendezte: Basil Dearden

A nyitó képsorok rögtön meggyőznek minket arról, hogy ez a film kissé más lesz, mint amit a közismert angol színésztől, Roger Moore-tól megszokhattunk. Az általa eljátszott karakter ugyanis a lehető legszélsőségesebben ábrázolt, mondhatni sztereotipizált és már-már karikatúrába hajló angol úr. Minden stimmel: tökéletes fekete öltöny, keménykalap, esernyő, rendben tartott bajusz és frizura. A vezetés terén meg olyan körültekintő, hogy akár egy atombomba szállítását is rá lehetne bízni. És még inasa is van! Vagyis amolyan igazi karót nyelt ember, ezt rögtön felismeri még a vak is.

Aztán az autópályán valami elpattan benne és kéjes (ám roppant rémisztő) mosollyal az arcán el kezd száguldozni. Annyira furcsa ez a viselkedés a színésztől, hogy ha csak ezt a jelenetet látom a filmből, meg nem mondom, hogy kit is látok voltaképpen. Természetesen a száguldozásnak csúnya vége lesz és hősünket kórházban látjuk viszont, ahol az életéért küzdenek. Bár maga a műtét sikeresen lesz, nagyon hamar kiderül, hogy valami azért nincs rendben.

A főszereplő ugyanis folyamatosan olyan visszajelzéseket kap olyan dolgokról, amit állítása szerint sosem tett meg. Az elején még csak véletleneknek és bizarr tréfáknak gondolja ezeket, de ahogy egyre komolyabb bonyodalmak születnek - többek között egy állítólagos szerető is feltűnik - úgy lesz egyre rémisztőbb is. Lehet hogy valaki szívatja a férfit? Előkerül egy sosem látott ikertestvér? Paranoia? Tudathasadás? Földönkívüliek? Tatárok? A film végére szerencsére megkapjuk a válaszunkat, csak éppen annak mikéntjére nem igazán.

Hogy kicsit fényezzem blogunkat, erre a független, angol műre maga a film producere hívta fel a figyelmet.

A Banjo története nagyjából annyi, hogy van egy nyomorult fickó, akit mindenki ott szívat, ahol tud. Aztán megidézi Ronald Reagan (!) szellemét, aki segít neki, hogy hősünk élete jobbá váljon. Többek között egy láncfűrésszel.

Kis költségvetésű, de a látottak alapján nem tűnik olcsónak.

Ahogy ígértem, a tegnapi általános beszámoló után most jöjjenek maguk a filmek. Ugyanabban a posztban kiderült az is, hogy az itt nem szereplők -az időhiányon túl- miért maradtak ki. A felsorolás a megtekintés sorrendje szerint alakult.

1. A helyőrség  - A Szpecnaz ébredése / Outpost III: Rise of the Spetsnaz (2013)

Rendezte: Kieran Parker

purga: A szervezők abszolút következetesek voltak azzal, hogy a Fekete nap után leadták a legújabb részt. Valamiféle kötelességből és kíváncsiságból ültem be rá, és bár egy kissé szkeptikus voltam (ismerve az előzményeket), de nagyon kellemesen csalódtam!

Eleve, mint kvázi előzményfilmként a II. világháborúban találjuk magunkat, ahol a németek még csak kísérleteztek azzal, amit majd A helyőrségben látni fogunk. Így nincsenek teleportáló szellem náci zombik sem, csak "mezei" náci zombik. Akikkel viszont rengeteg bunyó lesz, ennek hatására nekem folyamatosan a fejemben zakatolt a Combichrist Zombie Fist Fight c. dala.

Akciódús, véres, nincsenek üresjáratok. A karaktereket is jól eltalálták. Ettől persze még buta, mint a tök. Legutóbb Brad Pitt heroizálásról írtam, na most az főszereplő szovjet katona még rátesz egy lapáttal. Az illető olyan könnyedén öl, mint ahogy más levegőt vesz, komolyabb sérülés nélkül persze. Ez a fajta sebezhetetlenség pedig nagyon hamar fárasztóvá válik.

Először szinkron malőrnek hittem, hogy mindenki milyen jól megérti egymást, de aztán rá kellett jönnöm, hogy baszki ezek tényleg szartak bele a nyelvekbe! Ez akkor lesz különösen kínos, amikor képbe kerül egy amerikai is. Valamiféle univerzális nyelven beszélhettek, amit a Földön mindenki megért (tudom, angolul, haha).

Lehetne még sok mindenben ekézni, de nekem akkor is tetszett. Hozta azt, amit el lehetett várni. Talán a legjobb epizód született meg ezzel. Vagy legalábbis a legmegemészthetőbb.

Értékelés: 6/10

Angol scifi-horror, melyben egy marsi expedíció tagjai jól megszívják. Igazi, klasszikus, klausztrofób darabnak ígérkezik.

Az Oscar-díjra jelölt kisfilmes Ruain Robinson első nagyjátékfilmje. Főszerepben Liev Shreiberrel (Sikoly 1-2-3, Ómen remake, X-M-en kezdetek: Farkas).

Valamelyik nap eszembe ötlött, hogy basszus, egyre nagyobb az elmaradásom 2013-as filmek terén, ideje tömbösíteni! Jöjjön három film az idei évből! Az egyiket láthattuk moziban, a másodikat itthon csak DVD/BD-n adták ki, míg a harmadik (egyelőre) elkerülte hazánkat.

1. Boszorkányvadászok - Hansel & Gretel: Witch Hunters

Rendezte: Tommy Wirkola

A Grimm testvérek munkásságának horrorizálása nem új keletű, emlékezzünk csak a Hófehérke - A terror meséjére. Csakhogy, míg abban magát a történetet torzították el és festették vérvörösre, addig jelen esetünkben a klasszikus mese mint kvázi előzményként van jelen. No azért nyitányként ledarálják azt is nekünk, hogy azért képbe kerüljünk. De lényegében arról van szó, hogy a tragikus sorsú testvérpár felnőtt és boszorkányvadászatból él meg.

A film borzasztóan felszínes minden téren. A bíró lelövi mindenki szeme láttára a polgármestert a nép meg simán végig nézi? A gyerekek eltűnéséből hiányzik a drámaiság, sehol egy aggódó szülő, úgy kezelik őket, mintha tárgyak lennének. De ez a drámaiatlanság mindenre igaz, kezdve a két főszereplő szüleivel kapcsolatos motívumokra. Ahogy azt is lazán kezelik, hogy rájuk nem hatnak a boszorkányvarázslatok. Továbbá még az elején megmondják, hogy a boszorkányok rondák a gonoszság rothadásától. Tényleg, ilyen egyszerű lenne? ÉS EZT MIÉRT NEM TERJESZTIK SZÉT A VILÁGBAN?! HÁNY ÁRTATLANT MENTHETTEK VOLNA MEG!

Bár magát az embert nem kedvelem, hiszen nehéz olyat kedvelni, aki megerőszakol egy 13 éves lányt, majd megszökik a bíróság elöl, ugyanakkor el kell ismernem, hogy átkozott jó rendező. Nekem ő a harmadik kedvencem. Jó, neki is vannak félresikerült és túlértékelt alkotásai (A zongorista, ehh...), de mellette rengeteg pazar, maradandó darabot is készített. Nem egy közülük a horror berkein belül született, ezekről lesz most szó.

A cikkben három filmjéről lesz szó, az Iszonyat szándékosan marad ki, mivel ahhoz meg kellett volna néznem még egyszer és inkább vágjanak tarkón egy péklapáttal. Mert ugye azt is eléggé túlértékelik.

1. Vámpírok bálja - Dance of the Vampires / The Fearless Vampire Killers (1967)

Igazi, klasszikus értelemben vett horror-paródia. Nem olyan harsány is direkt, mint a mai, abszurditásba hajló obszcén filmek (Horrorra akadva-széria), hanem meglehetősen finom humorral operáló gyöngyszem. Sajnos a finomsága miatt a gegjei egy kissé megkoptak.

A történet egy idős vámpírkutató professzorról, és annak fiatal segédjéről (akit maga Polanski alakít!) szól, kik Erdélybe mennek, hogy megtalálják és elpusztítsák a Gonoszt. Mondanom se kell, hogy rá fognak találni. Mindez egyébként a 19. század végére tehető.

A környezet, amiben a film játszódik, elképesztően hangulatos. Két nagy színhelyet különíthetünk el egymástól: a békés helyiek fogadóját és az ódon kastélyt. Előbbiben remekül visszahozzák a gótikus horrorokra jellemző falusiakat, akik tudják az igazságot a "balesetekről", de még egymásnak se mondják ki. Inkább kellemes hazugságokkal áltatják egymást. Erre a legjobb példa, amikor arról győzködik egymást, hogy a szerencsétlen fickónak a vérét farkasok szívták ki...

Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy már annyi olyan amerikai, illetve nyugat-európai horrorról volt szó a blogon, mely azt taglalja, hogy Kelet-Európában valamilyen veszély leselkedik az emberre, hogy miért pont kis hazánkat hagyták ki? Hiszen minden egyes szomszédunkról készült már turista riogató mű, tán nálunk kolbászból lenne a kerítés? Jelentem, ez nincs így, ugyanis az angolok már hét éve megmutatták, hogy "mi a helyzet" itthon. A kérdés már csak az: eddig erre miért nem hívta fel senki sem a figyelmemet?! Hiszen anno még a hazai mozikban is ment! Na de akkor!

Csapatleépítés - Severance (2006)

Rendezte: Christopher Smith

Egy csapat, nem túl lelkes brit irodista csapatépítésre jön kis hazánknak egy eldugott erdei nyaralójába. Mert miért is mennének a Balatonra, nem? Cégük fegyvergyártással foglalkozik, és erre annyira büszkék, hogy még a buszukra is ráfestik a lógójukat - természetesen ez lesz a vesztük. Rögtön adott a kérdés, hogy ha a busz az övék, akkor miért helyi sofőrt alkalmaznak és miért olyat, aki nem szpíkeli az englisht?

Végül eljutnak egy lerobbant kis vityilóba, majd elkezdik a lelkesítő programokat. A team tagjai szépen elkülöníthetőek, mindenki kapott egy, a karakterére jellemző attitűdöt. Sajnos mélységet azonban egyik sem. De mivel ez alapvetően egy horror-vígjáték, így ezt annyira nem kell felróni. Maradjunk annyiban, hogy nincs két egyforma, noha jóformán mind sablon-Office figura. Bár jobban belegondolva, talán ez még pozitívum is, elvégre nagyjából így képzeljük el őket.

Aztán ahogy annak lennie kell egy slasher esetében, szépen egyesével meghalnak. Mindez tart nagyjából a film közepéig, ahol aztán szembesülünk valamiféle agyzsibbasztó fordulattal és ráeszmélünk, hogy nem ennyi az annyi. Igazából nem is lenne ezzel nagy gond, csak sikerült még jobban felhígítani a film horror részét.

Angol horror, amely a londoni Sundance fesztiválon fog debütálni. A történet kissé homályos: egy párocska késő éjjel kocsikázik, az elhagyatott, labirintus-szerű utakon. Aztán egyszer csak találkoznak valakivel (vagy valamivel?), ami a legrosszabb félelmeiket váltja valóra...

Az előzetes eleje meglehetősen gyenge, de amint beindul a zene... hajjaj. Engem meggyőzött.

Mikor purga megkért, hogy láttamozzam a sorozatot, akkor gyorsan utánanéztem, hogy mi is ez, és kicsit meg is rémültem. Említettem már Nektek is, hogy nehezen viselem, amikor a zombitémát metaforaként használják. Nem jó, mert nézetem szerint, ha valaki a társadalmi problémákat nem tudja elmondani a valós közegükben, akkor kár erőltetni a dolgot. Nem azt a világot éljük, amikor társadalompolitikai kérdésekről virágnyelven kellene beszélni. A fajüldözés, a nők elnyomása, bűnözők visszatérése, kisebbségek integrálása a társadalomba, vagy a homoszexualitás most már (szerintem hála Istennek ) nem tabu téma, és a filmeseknek / művészeknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy egy közösség vagy társadalmi berendezkedés megfelelően tudja feldolgozni a fenti kérdéseket.

Ezekben a "másságokban" egy közös van, mégpedig az, hogy nem felvett viselkedésformák, hanem veleszületett "másságok"(nyilván a bűnöző nem). Születésünkkor nincs kérdőív, ami így hangozna: "A kórház, ahol jelenleg megszületni igyekszik, egy férfisoviniszta, heteroszexuális, fehér társadalom által üzemeltetett intézmény. Kérjük húzza alá, mi szeretne lenni: férfi/más, fehér/más, heteroszexuális/más." Írásomnak nem célja minősíteni vagy ítélkezni, abban azonban elég könnyen meg lehet egyezni, hogy kisebbségben lenni mindenképpen szívás. Amiért meg tudok bocsátani az In the Fleshnek a zombi téma miatt, az pedig nem más, mint az, hogy a metaforát dinamikusan alkalmazza, vagyis a zombi néha meleg, néha semmibe vett nő, néha meg nem értett gyerek, néha maga az ördög. Aki viszont horrort vár, az becsapva érezheti magát, mert ez a sorozat egy élőholtakkal leforgatott nagyon durva dráma.