Folytassuk sorozatunkat azokról a filmekről, amelyekről az (magyar) emberek többsége nem is gondolná, hogy remake. Ráadásul kicsit eleget teszek azoknak is, akik kivannak már éhezve a retro-rovatra is. Akik nem követnék rendszeresen a blogot, azoknak itt az első rész, itt pedig a második.

Ház a Kísértet-hegyen  - House on Haunted Hill (1959 William Castle - 1999 William Malone)

Igen, a kellemes kis kísértethistória sem egy túlzottan eredeti forgatókönyvvel rendelkező film, ám nagyon sok a különbség közöttük. Sajnos kissé spoileres lesz, de muszáj így megírnom, különben nem lenne értelme az összehasonlításnak.

Kezdjük a hasonlóságokkal: mindkét esetben az alaptörténet ugyanaz: egy gazdag milliomos embereket hív meg a frissen megvásárolt kísértetházába, hogy rávegye őket egy kis "mókára". Ez annyiban merül ki, hogy a résztvevőknek egy teljes éjszakát ki kell bírniuk a helyszínen, aki ezt teljesíti az busás összeget kap pirkadatkor. Értelemszerűen  az infláció meglátszik a két alkotáson, mert míg az előbbiben elég volt 10 ezer zöldhasú, addig a későbbiben már 1 millió kell ahhoz, hogy meggyőző erővel hassanak. A játékosok mindkét esetben felülmotíváltak, hiszen a többségüknek még a töredékével is beérné, annyira nagy kaksiban úszkál. Na de most jön a lényeg: a "ház" mindent elkövet majd, hogy a többségnek még az élettől is elmenjen a kedve, nem hogy a reménybeli gazdagságtól. Vagyis a paranormális jelenségek elszabadulnak.

Sok egyetemista/főiskolás fellélegezhet, hiszen (legalábbis tudtommal) már a vizsgaidőszaknak nagyjából vége van, így nincs más hátra, mint azt a sok stresszt levezetni három olyan filmmel, amiben mások, másképp izzadnak helyettük. A lényeg, hogy nekik is meg kell felelniük. Külön csemege, hogy mindegyik különböző kontinensről származik.

A vizsga - Exam (2009)

Rendezte: Stuart Hazeldine

Ez a film is bizonyíték arra, hogy az angolok horror/thriller terén a XXI. században valódi mesterekké váltak. Előre leszögezném, hogy ez egy eléggé vér nélküli alkotás, ráadásul abszolút egyhelyszínes, mégis lesz miért izgulni.

A sztori nem szokványos: adott egy tucatnyi ember, aki felvételizik egy óriási vállalatnál, amiről ugyan nagyon sok sötét pletyka kering, de attól még az állásajánlat több mint csábító. Magyarul szólván, aki megkapja, annak lesz miből félretennie a gyerekkorára. Az sem mellékes, hogy gyógyszer gyártók lévén az ott dolgozók simán kapnak a méregdrága ellenanyagra. Ja igen, elfelejtettem közölni, hogy ez egy alternatív valóság (vagy közeljövő?), amiben egy elég veszélyes vírus pusztítja a Föld lakosságát. A lényeg, hogy van bőven motívácíó arra, hogy minden résztvevő maximálisan komolyan gondolja a felvételit.

Lássuk, hogy a zseniális írónak, Clive Barker-nek melyik novellájából készült mostanság jobb film. Előre szólok, hogy sajnos egyik sem tudja kenterbe verni a Dread-et. Egyébként mindkét novella kapható nálunk a Vérkönyvek első kötetének keretében. Itt pl. meg is lehet vásárolni.

Éjféli etetés - The Midnight Meat Train (2008)

Rendezte: Ryuhei Kitamura

Mint az a névből is sejthető, a rendező japán, ráadásul tudtommal ez az egyetlen olyan filmje, ami nem hazájában készült. Voltaképpen rajta kívül szinte mindenki amerikai. Így eddigi munkásságát nem is firtatnám, kivéve a nálunk is kaphatót, a kultikus Versus-t. Egyébként készített már egy Godzilla-filmet is, ezt csak úgy érdekességképpen írom le.

A történet elég érdekes elsőre: van egy fotóművész, aki nagyon szeretne már egy saját kiállítást, csak épp annyira azért még nem tehetséges. Így mást nem tud tenni, mint hogy elmegy az éjszakába és várja, hogy történjen valami olyasmi, amit érdemes lekapni. Valami olyat, ami magával ragadja az embert. Így fut bele a tehetséges kőarcú Vinnie Jones-ba, aki a Fog és köröm című, enyhén gyengére sikeredett horrorban megismert csendes karaktert hozza vissza. Na jó, most még inkább szűkszavú, de cserébe keményebb. Mondanom se kell, ő a "rosszfiú", aki a legutolsó időpontban induló metróban ülőket aprítja fel. Most lehetne mondani, hogy ez hogy nem tűnik fel senkinek, ám az írót nem arról ismerjük, hogy minden fekete és fehér lenne. Szóval a fotósunk a megszállottja lesz annak, hogy kövesse mindenhova az ürgét. Közben meg összebalhézik minden ismerősével.

Mivel a blog leírásából is jól tükröződik, hogy itt az elsődleges feladatunk a kevésbé ismert horror-filmek bemutatása, ezért íme egy csokor azokból, amiket én személy szerint várok. Éppen ezért a "legalját" nem teszem közzé. Vagy mégis?

1. Vanishing on 7th Street

Kezdjük egy eléggé minőséginek tűnő darabbal, nem is értem, hogy miért nincs hype-ja. A történet röviden: egy nap a Föld lakosságának nagy része egyszerűen eltűnik, úgy, mint Stephen King Langolierek című művében is láthattuk, persze itt nyílván nem egy tér-idő kapu van a dologban. Aztán akad egy maroknyi túlélő, akikre még elég sok megpróbáltatás vár. Leginkább a 28 nappal későbbre emlékeztet, csak persze zombik nélkül. 10 millát áldoztak rá.

A rendező az a Brad Anderson, akinek többek között A gépészt köszönhetjük.

Mennyire várós? 9/10

A dzsungel árnyékában - Welcome to the jungle (2007)

Rendezte: Jonathan Hensleigh

Hensleigh-nek ez a második rendezése, ez már direkt DVD-re készült, ami nem meglepő, hogy az első filmje a csúfosan megbukott 2004-es Megtorló... Egyébként íróként nagyon sok, nálunk is híres produkcióban részt vállalt, elég, ha példaként említem a Die Hard 3-at. De horrorhoz eddig nem sok köze volt, és ez sajnos ezen a filmen is meglátszik. A poszt címe nem véletlen: az ürgének valószínűleg megtetszett Ruggero Deodato klasszikusa, aztán gondolta, hogy egy ilyet ő is simán le tudna forgatni.  Hát nem. Még a látszat kedvéért belekevert egy valódi háttértörténetet, egész pontosan Michael Rockefeller rejtélyes eltűnését.

Azért a tisztánlátás végett szögezzük le, hogy nem ez volt az első eset, hogy valaki egyszerűen megakarta lovagolni az "emberevős-őserdős" hullámot az olasz rendező sikerét látván. Csak persze meg kellett húzniuk a határt, hogy ne tiltsák be. Első a profit ugyebár. Így született meg pl. a '80-as Cannibal Apocalypse, a szintén '80-as Mangiati vivi! (ezt több helyen egyszerűen átkeresztelték Cannibal Holocausto 2-re, pofátlanság), a '81-es Cannibal Ferox, de egyébként külön irodalmat lehetne szentelni a Cannibal Holocaust 2 néven (is) futó horror-filmekről. Továbbá a már nálunk is kapható '85-ös Cannibal Inferno (eredetileg Nude e selvaggio). A lényeg, hogy szinte külön műfajjá nőtte már ki magát. Ez pedig ennek a legkorcsabb változata.

Ha el akarsz adni egy (horror-) filmet, akkor az egyik legköltséghatékonyabb opció ilyenkor az, ha egyszerűen oda biggyeszted azt a rövid, ám velőd mondatot, hogy "A film megtörtént események alapján készült". Ezután már szinte bármit megtehetsz, hiszen a cselekmények legnagyobb részét úgyis "homály fedi", te pedig akármit kitalálhatsz.

Most lássunk két olyan filmet, ami helyzetükből adódóan ugyan nagy része fikció, de sajnos van valóság alapjuk.

Nyílt tengeren - Open water (2003)

Rendezte: Chris Kentis

A történet egyszerű és jobban belegondolva pont ettől nyomasztó: egy amerikai házaspár elmegy a trópusokra nyaralni, konkrétan búvárkodni. Igen ám, de a hajó véletlenül ott hagyja őket a nyílt tengeren, ahol mondanom se kell, nem sellők úszkálnak.

Van egy elég komoly dokumentarista jellege, de ettől lesz minden körülmény érthető. Sajnos érezni itt is a szerény költségvetést (fél guriga), ám ennek ellenére olyan feszültséget gerjeszt, amire a Cápa óta nem volt e téren példa. A film pont attól erős, hogy próbál minél reálisabb lenni: egyszerűen beletudjuk magunkat élni a helyzetbe és a legrosszabb, hogy mi is hasonlóképpen cselekednénk. Pontosabban semmit se tudnánk tenni. Hiszen itt csak két szerencsétlen ember van, körülöttük pedig a hatalmas Óceán. Emiatt nem is hiányoznak a "robotcápák" és egyéb speciális effektek. Maga a mélytengeri látvány érzékelteti velünk, hogy itt aztán nincs túl sok esély az életben maradásra. Azonban az operatőri munka meg kell hagyni, elég amatőr, mármint ami a színeket illeti, a vágásokkal nincs nagyobb bajom. Tudjátok, amolyan TV-film hatásra gondolok.

Itt egy újabb adag bizonyíték, hogy én igenis "dolgozom" azon, hogy minél tökéletesebb listát állítsak össze, hiszen mégiscsak a 10 legparáztatósabbat keressük. Korábban már beszámoltam egy fél tucat műről, amiben rémisztgetést ígértek, helyettük viszont jóformán kínszenvedést kaptam. A most következőek már egy fokkal jobbak, de még így is elég gyengusok az elvárásaimhoz képest.

1. The Echo (2008)

Rendezte: Yam Larans

Na ez egy érdekes film, ugyanis a rendezője, a saját, 4 évvel korábbi filmjét remake-elte, hogy Amerika-kompatibilis legyen, az amúgy a Fülöp-szigetekről származó alkotás. Ennek fényében az eredeti sem lehet annyira jó, hiszen anno a Körnél is ugyanaz a rendező dolgozott a japán verzión, mint a feldolgozásánál is.

A lényeg: frissen szabadult csóka az elhunyt anyuka, régi, lerobbant bérházába költözik, ahol fura hangokra lesz figyelmes. Leginkább a szomszédok veszekedésére, de történnek más furcsaságok is. Voltaképpen itt sincs semmi más, "gyszerűen" szellemek garázdálkodnak, minket pedig megpróbálnak megijeszteni. Ez a része egyszer-kétszer sikerül is, hiszen már maga a kezdés is eléggé hátborzongató. De ezt, és még egy jelenetet leszámítva, kissé unalmas és kiszámítható az egész.

Technikailag nincsen vele semmi gond, szépek a színek, van a filmben bőven munka, csak épp maga a forgatókönyv nevetséges. Egyszerűen nem tud meglepni. Pedig ez elvárás lenne, ha már "rejtélyeket" akar felgöngyölíteni a főszereplőnk. Egyébként meg buta is a film. Ahogy a karakterek többsége is az. Ráadásul mindenféle eredetiséget nélkülöz. Kár érte, pedig ígéretesnek indult.

Slaughtered Vomit Dolls (2006)

Rendezte: Lucifer Valentine

Ugye mindenki emlékszik a trilógia második részére, ami talán minden idők legbetegebb és leggusztustalanabb filmje. No, az előd se semmi.

Itt végre van kerettörténet, csak éppen ez sincs túlbonyolítva: egy férfi call-girl-öket hív fel, közösül velük, majd megöli őket. Persze mindegyiküket változatos és elég gyomorforgató módon. A lányok meg időnként mesélnek magukról, mindezt lelassítva, így olyan, mintha egy mélyhangú férfi beszélne helyettük, igen hátborzongató.

A megvalósítás most "amatőrebb", mivel nagyrészt kézi kamerát használtak. Mindezt szándékosan, nem pedig költségkímélés miatt. Ezzel azt a hatást próbálta a rendező elérni, mintha maga a gyilkos készítette volna a mészárlások felvételeit.  Persze szó sincs áldokumentarizmusról. Egyébként időközönként megjelenik egy VHS kamerával felvett, vagyis eléggé szemcsés képű videó egy kislányról, aki mindenfélét csacsog. Különösebb funkcióját nem véltem felfedezni. (Nem mintha a töbi jelenetben túl sok mögöttes tartalom lenne.)

Mivel a legutóbbi ilyen bejegyzésem viszonylagosan nagy sikert aratott, továbbá sokakat meglepett a hír, hogy a Sziklák szemét már vagy 30 éve leforgatták, ezért jöjjön még egy fogat.

Az utolsó ház balra - The last house on the left (1972 Wes Craven - 2009 Dennis Iliadis)

Igen, ismét egy Wes Craven mű van terítéken, akinek ez volt ám az első alkotása! Úgy hogy az eredeti változatot már csak filmtörténeti szempontból is érdemes megtekinteni. Sajnos eléggé látszódik az alkotáson, hogy elsőfilmes rendezőtől van, no meg hogy szerény volt a költségvetés is, de ez utóbbi azért annyira nem szembetűnő.

A történet elég egyszerű mindkét esetben: van egy négyfős társaság, akik amolyan ámokfutó, lelketlen gyilkosok. Még rokoni szál is bele van csempészve: az apa és fia kapcsolat. Szóval, ezek a jómadarak (egyikük egy hibbant nő) elrabol két csinos, fiatal lányt, akiket aztán jól megaláznak, majd meg is erőszakolnak. A művelet után mindkét esetben egy vidéki, kis erdős házikóban szállásolják el magukat, pontosabban vendégeli meg őket egy kedves házaspár. A pikantéria pedig annyi, hogy ők az egyik áldozat szülei. Mondanom se kell, hogy az ősök hamar rájönnek a borzalomra, ezért bosszút állnak.

No kérem, két remake, 4 film, lehet majd a kommentben fújogni. A szokásomtól eltérően most egybe veszem a régit és az újat.

1. Sziklák szeme - The hills have eyes (1977 Wes Craven - 2006 Alexandre Aja)

Egyik rendezőt sem kell (remélhetőleg) senkinek sem bemutatnom. Mindenesetre Aja-ról annyit, hogy első filmjét, a Magasfeszültséget jómagam is dicsértem, azóta azonban szinte csak újragondolja mások munkáit (Tükrök, Piranha 3D).

Az alaptörténet röviden (azok kedvéért, akik egyiket se látták): a sivatagban egy kiránduló, lakókocsis nagycsalád lerobban, majd torz, helyi kannibálok támadnak rájuk. A történet ismerős lehet ebből a posztból, ahol a film ZS-verziója is fellelhető.

Ez a feldolgozása kicsit fura. A kezdése teljesen más, mondhatni egy alapozás a későbbi gore-ra, míg Craven finoman építi fel a cselekményeket. Azonban amint megjelenik a cím, onnantól kezdve szinte egy az egyben ugyanazt látjuk, persze 30 év eltéréssel (így pl. van mobiltelefon, aminek persze nincs térereje). Ez nekem először roppant zavaró volt, mert kérdeztem magam, mi abban a munka, ha ugyanazt megcsinálja, csak a "jelenbe" helyezve. De ezt úgy tessék elképzelni, hogy a karakterek csontra ugyanazok, még a kutyák is. Ugyanazok a karakterjellemek, bár ez majd a sztori előre haladtával jócskán megváltozik, ahogy minden más is. Először csak finom apróságok (egyik esetben látni az egyik kutyus halálát, másiknál már csak a tetemét), majd egy ponton teljes más képet fogunk kapni.