9 évvel ezelőtt debütált a Halálos kitérő első része, amely nem igazán mozgatta meg a moziba járó horrorkedvelőket, mindenesetre DVD-n folytatódott a muri. A harmadik felvonásnál került a képbe Declan O'Brian író-rendező, aki tévés B kategóriás szörnyűségeken edződött, nevéhez köthető  A küklopsz szövetsége és A pokol bárkája, illetve a Sharktopus. Miután ledirigálta a harmadikat, összetákolta a negyedik forgatókönyvét, amely már egy előzményfilm volt és meg is rendezte. Ezt követően hozzálátott az ötödikhez is, ami konkrétan a prequel sequel-je, azaz az előzmény folytatása.

Vajon itthon vannak még rajongói ennek a franchise-nak? Amerikában egyébként október 23-án kerül forgalomba.

A poszt félig "remake vs. eredeti" lesz, azzal a különbséggel, hogy szó lesz az amerikai változat két folytatásáról is. Így többek között az is kiderül, hogy érdemes-e befektetni a gyűjtődobozára. Na jó, azt most megmondom, hogy nem.

1. Kairo / Pulse (2001 - Kiyoshi Kurosawa) - Mezsgye / Pulse (2006 - Jim Sonzero)

A Kör sikere felébresztette Hollywoodban a feldolgozási lázat. Így jöttek is szépen sorban az ázsiai filmek pofátlan átiratai: a The Grudge-féle Átok, a Fekete víz, Az Árnykép, a Hívatlan vendég, a Nem fogadott hívás, a Tükrök, A túlvilág szülötte és még ki tudja, hogy mik. Ezek többsége ugyan szánalmas újraforgatás, de van azért olyan, ami érzésem szerint jobban sikerült az eredetinél. Reményeim szerint majd egy nagyobb cikk keretében ki fogjuk mindezeket tárgyalni. De egyelőre maradjunk jelenlegi tárgyunknál, a Mezsgyénél.

Azt kell, hogy mondjam 11 év távlatából, hogy a Kairo megelőzte korát. Emlékeztek még 2001-re? A DOS-ra? A floppy lemezre? A Windos XP, YouTube, Facebook, Twitter előtti időkre? A betárcsázós internetre? Arra, hogy még egy kép betöltése is sokszor időigényes volt? Ami nekünk ekkor még az internet hajnalát jelentette, addig a nálunk fejlettebb országokban már a kézzel fogható valóság volt.

De mit is értettem az alatt, hogy ez a film megelőzte a korát? Azt, hogy már ekkor felhívta a figyelmet egy, azóta már világszerte létező társadalmi problémára. Ez pedig nem más, mint az individuum teljes elszigetelődése a külvilágtól, az "én" önkéntes magányba menekülése. Ez a jelenség pedig úgy érzem, hogy sosem lehetne aktuálisabb a közösségi oldalak idején (most is azon csüngsz, mi?) és a tudaton, hogy jóformán már el sem kell hagynia az embernek az otthonát, mert a világháló segítségével a székben ülve el tudunk bármit intézni (na jó, itt Kelet-Európában, a sárga csekk földjén ez még annyira nem lehetséges). Tudom, hogy nem tűnik olyan vészesnek a helyzet, mi több, paradicsomi állapotnak, csak így az ember szociális képességei erősen csökkennek.

Az Asylum elpusztíthatatlan bástyaként magasodik a trash filmek piacán, alacsony költségvetésű műveik szépen hoznak a konyhára. A fejesek úgy érezték, hogy eljött az idő, hogy a filmszínházakban is kipróbálják magukat. A #HoldYourBreath horrort mérettetik meg a mozikban, amiben a legnagyobb név Katrina Bowden, aki úgy tűnik, hogy A stúdió sorozat sikere után nem igazán erőlködik azzal, hogy esetleg nagyobb, jobbnak vagy sikergyanúsnak látszó produkcióban próbálja ki magát. Láthattuk a The Shortcut-ban és Piranha 3DD-ben, legjobb döntése az volt, hogy bevállalta a Trancsírákat és idén még a Nurse 3D-ben domboríthat.

A film úgy indul, ahogy a sok millió társa: Néhány fiatal kirándulni indul, majd beüt a gebasz. Ezúttal az a probléma, hogy egyikük magasról tesz egy városi legendára. Azaz a srác nem tartja vissza a lélegzetét, mikor elhaladnak egy temető mellett, ezáltal egy megátalkodott sorozatgyilkos szelleme szépen meg is szállja. De hogy még nehezítsék a dolgot kiderül, hogy nem marad meg egy testben, hanem képes átköltözni egy másik testbe, így gyakran csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy kibe bújhatott bele.

Jared Cohn dirigálta az alkotást, aki 2012-ben még lezavarta a 12/12/12-t is, mondanom sem kell, hogy az Asylum berkein belül forgott ez is és Darren Lynn Bousman 11-11-11 filmjét koppintja. Hoppá, de hisz ebből már csináltak egy másolatot.

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Mivel eddig ebben a rovatban jóformán csak jó filmekről írtam, talán sokaknak az a kényszerképzete lehet, hogy régen minden jobb volt. Pedig már negyven-ötven éve is készültek kifejezetten rossz alkotások. A most következő is az, külön pikantériája, hogy ezt a merényletet egy rendezőzseni követte el.

Vámpírok bolygója - Planet of the Vampires / Terrore nello spazio (1965)

Rendezte: Mario Bava

Igen, Mario Bava. Aki megteremtette a giallo-t, mint műfajt, és olyan finomságokat adott a népnek, mint a Hentesbárd vagy a La maschera del demonio. Kivételes érzéke volt az atmoszféra teremtéshez. Híres volt arról, hogy jóformán minden műfajban kipróbálta magát. Ezúttal egy sci-fi horrorban villogtatta meg tehetségét - vagy pont hogy nem.

Elég hamar belecsöppenünk a történet lényegi részébe: két űrhajó (hogy kutató, kereskedelmi vagy hadi, az nem derül ki) ismétlődő jelet fog egy idegen bolygóról. Úgy döntenek, hogy megnézik, mivel ez értelmes és fejlett élőlények jelenlétére utal. A landolást követően a legénység tagjai megőrülnek és egymásnak esnek. Míg az egyiknek a fedélzetén ezt mindenki átvészeli (egy koppanástól jobban lesznek), addig a másikon az emberek többsége meghal. Vagyis végeznek egymással.

Innentől kezdve azonban eléggé leülepszik a cselekmény. Mondhatni oda-vissza futkosnak a két hajó között, miközben egyesével elhaláloznak. Vagy mégsem? Ugyanis úgy tűnik, hogy egy kis feltámadásnak is lehetünk tanúi. Vagy másról van szó? Azt azonban muszáj elárulnom, hogy -a magyar és amerikai címmel ellentétben- egy deka (űr-)vámpír sincs a filmben. Ez csak az amerikai producereknek köszönhető (így lehetséges az MGM lógó is). Egyébként imdb-n meg lehet nézni, hogy még előtte hányfélén gondolkoztak. De miért? Miért csapták be a nézőket?

Bár borzasztóan gagyin néz ki, mégis van egy magával ragadó bája. Ez kérem egy vegytiszta tisztelgés az '50-es évek óriásszörnyes filmjei előtt. A Földet ezúttal egy óriás földönkívüli szúnyogszerű rovar támadja meg! De lesz még bosszúszomjas kormányügynök és őrült tudós is!

Úgy tűnik, hogy az olasz Necrostrom minimál stúdió nem tétlenkedik és az Adam Chaplin után egy újabb splatter-trash filmmel örvendeztetnek meg minket. Bár az előzetes ezúttal is csábító, van egy olyan sejtésem, hogy a készítők ugyanúgy beetetnek vele, mint anno az Adam Chaplinével. Így egy kissé tartok is tőle. A történetet meg szerintem jobb, ha nem bolygatjuk.

Nem vicc, ez egy komoly film lesz! Engem kilóra megvett.

A rendező Brian Pulido, aki eddig az After Dark-os The Graves-t tette le az asztalra.

Nyár van, meleg van. A tenger meg veszélyes. Ennek alátámasztására jöjjön egy megtörtént eseményeken alapuló darab (A zátony) és egy abszolút komolytalan zséfilm (A kétfejű cápa).

Talán most minden eddiginél jobban próbálok lépést tartani az idővel, hogy az év végén esedékes toplistámra tényleg úgy tudjak hivatkozni, hogy "hiánytalan". Persze ez lehetetlen. Azért most következzen 7 (!) darab film, ami már megtekinthető. Előre szólok, hogy semmi kiemelkedő nincs közöttük.

1. Az egyezség - The Pact

Rendezte: Nicholas McCarthy

A trailer alapján nem voltak túl nagy elvárásaim, egy szabványos, de nézhető kísértet sztorinak ígérkezett. Voltaképpen az is. Már maga a sztori sem egy nagy szám: fiatal anyuka beköltözik nem rég elhunyt mami házába, majd hívja nővérét, hogy ugyan jöjjön már el a temetésre. Másnapra azonban a tesó üresen találja a helyet. A rendőrség persze tehetetlen, a gyerek le van szarva (szó szerint, ugyanis elég hamar félre teszik a szerencsétlen), így elindul a szokásos magánnyomozás.

Szellemeket említettem és kapunk is. Dobálja főhősnőnket, meg üzenget is neki. Aztán a végére kiderül, hogy közben egy nagyon is élő dolog van a háttérben...  A történet túl azon, hogy sablon elemekből építkezik, még néhol kifejezetten lyukacsos is. Azért vannak kifejezetten élvezhető percei, para pillanatai, de összességében nem ájultam el tőle.

Kivitelezés tekintetében egyáltalán nem rossz, a színészek viszont nem túl meggyőzőek. Mi több, még az általuk formált karaktereik sem érdekesek. Ez alól kivételt képez az "elvarázsolt tekintetű" médium lányka, na ő kaphatott volna nagyobb teret is. Többet nem is tudok róla írni. Csak a műfaj szerelmeseinek tudom ajánlani, mert amúgy eléggé kiszámítható. Csak egy nagyon piciny eredetiséget tudtak belecsempészni és az sem teljesen kielégítő. A legeslegvégi pár másodperces lezárás meg a szánalom csúcsa.