Piranha (1995)
Rendezte: Scott P. Levy
Tudom, hogy a ZS-kategóriás filmekre már van külön blog, de emellett a film mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ez az 1978-as változat remakeje, amit még nem volt szerencsém megnézni. Mindenesetre ez az a film, ami iszonyat gagyi, azonban többször is megnézhető, már-már élvezhető.
Mi a titka? Nem tudom, mindenesetre minden kötelező elem benne van: csöcsök, vér, halál. A történet egyszerű, mint a bot: van egy titkos amerikai katonai bázis (egy kisváros mellett persze), aminek a medencéjében "szuperpiranhák" vannak, vagyis mindenféle vízben elélnek. Természetesen a bázis már elhagyatott, az állam le se szarja, hisz "ugyan mi baj lehet, ha egy elhagyatott bázis tele van vérszomjas vadállatokkal, nem messze egy kisvárostól". Őrszemélyzetnek meg ott marad egy öregedő asszonyság, aki képtelen összefüggően, értelmesen beszélni, nem csoda, ha nem hisznek neki. Lényeg a lényeg, a piranhák természetesen kiszabadulnak, és megtámadnak egy csapat fürdőzőt.
Nézzük meg, hogy a történeten kívül mitől érdemli meg a film a ZS-kategória címet: maguk a címszereplő lények. Az egy dolog, hogy úgy úsznak, hogy nem mozog testük, látszik, hogy húzzák őket. Továbbá az is gáz, hogy delfinhangot adnak ki, na de az, hogy egy felnőttel másodpercek alatt végeznek, míg a gyerekeket csak karcolgatják... Na jó, egyet azért megesznek a drámai hatás kedvéért.


Mivel a két történet szorosan összefügg, ezért veszem őket egy kalap alá. Továbbá a rendező és a főszereplő (
Igyekszem nem csak hetente egyszer írni, csak hát el vagyok havazva. Na mindegy, a lényeg az, hogy most végre megint olvashattok tőlem kritikát.
Gondolom erről a filmről mindenki hallott már, igazi horror-rajongó pedig már látta, vagy meg is van a gyűjteményében. 25 éves szülinapjának alkalmából kiadtak egy digitálisan felújított, dupla lemezes DVD-t, tele extrákkal, azóta hazánkban már az egylemezes változatát bárki megveheti 990-ért. Érdemes beszerezni.
Egyik nap rájöttem, hogy eddig egy fontos témakört még nem érintettem, ez pedig a japán és úgy általában az ázsiai horror műfaját. Pedig ők is tudnak izgalmas filmeket is készíteni, ezt már bebizonyították a Körrel, de most lássuk, hogy mi van azon túl.
Erről a filmről az utóbbi időben elég sok médiumból hallhattak, olvashattak a horror-rajongók, még az egyik ingyenes programajánló magazinban is olvastam róla egy kritikát. Így nem kell sok, hogy én is beszerezzem, természetesen a bűvös 990 Ft-os összegért. Meg kell, hogy mondjam, tetszett, végre a kritikusok nem hazudtak nekem egy filmről. Igaz, míg sokan ódákat zengnek róla, addig én felhívnám a figyelmet a hiányosságokra. Akkor lássuk is.
Vegyes érzelmeim vannak erről a francia filmről. Egyrészt nagyon jó lenne, de másrészt pedig az a fránya utolsó kb. 10 perc... ha az nem lenne, akkor bizony TOP listás film lenne ám! Miért kellett a végével elrontani? :(
Röviden: borzalmasan rossz film. Szegény Lovecraftot így megalázni... Felháborító! A Fangoria hozta be Magyarországra, és nem ez volt az első, amivel mellé nyúltak (lásd, vagy ne lásd inkább, pl. a Mutánsok c. "remekművet")
Most kivételesen egy drágább kategóriájú filmet fogok kritizálni (ajándékba kaptam). Ehhez elég lenne annyit írnom, hogy a nagy sikerű Fűrész-sorozat alkotóinak a filmje, és ezzel lényegében be is fejezhetném. Miért? Mert ez is egy mestermű, leszámítva egy-két apróbb hibát. Na de ezért vagyok, hogy az ilyenekre felhívjam a figyelmet. Meg mert jelenleg nincs jobb hobbim, höhö.
Friss kommentek