Elnézést az obszcén címért, de azt olvastam, hogy csak a feltűnő című cikkeket olvassák el az emberek a neten. Mindazonáltal nagyszerűen prezentálja, hogy milyen is lesz alábbi alanyunk minősége.

Az ördög ivadéka - Devil's Due (2014)

Rendezte: Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett

Egyszer már panaszkodtam (a franc tudja mikor), hogy igencsak nyomasztó érzés úgy neki kezdeni egy filmnek, hogy 1. tudod, hogy megbukott a mozikban 2. csupa rossz kritikát kapott 3. imdb-n jelenleg 3.9-en áll, ami azért egy stúdiófilmnél ritka. További súlyosbító tényező, hogy found footage stílusban készült és egy ezer éves témáról szól. De nincs mese, írni kell róla, mert eddig fájóan mellőztem a 2014-es alkotásokat és már ugye május van. Ilyenkor próbálom magam azért lelkileg masszírozni, hogy "ugyan, neked egy csomó, méltatlanul alulértékelt film bejött már!", vagyis hátha megint piedesztára emelhetek egy olyat, amit a többség egyszerűen rossznak ítél meg. Legalább jönnek majd a nagyon okos kommentek, hogy "nem értesz a horrorhoz" meg "kedves posztoló, te egy retardált fasz vagy". Ó igen, előre vizionáltam a virtuális ketrecharcot és a masszív sárdobálást.

Csak hogy nem lesz ilyen (legalábbis elméletileg). Mert Az ördög ivadéka tényleg szar film. Persze ez valahol megnyugvás is, hogy végre olyat döngölhetek a földbe, ami miatt nem feszítenek keresztre (had ne linkeljem a két legismertebb példát erre az esetre). Másrészről viszont nem jó érzés beállni a sorba se, mert mégis szerencsétlen egyszeri horror-rajongó miért olvasná el az X-edik gyalázást? Pláne, hogy már előre megmondtam a tuti. Azért próbálok -szokásomhoz híven- új nézőpontokra felhívni a figyelmet.

Ha volt bármi haszna is annak, hogy az Alkonyattól pirkadatig c. sorozatnak megnéztem a pilotját, akkor az az, hogy meghozta az eredeti alapanyaghoz a kedvemet. És ha már elkezdtem, akkor a folytatásoknak is nekiálltam. És ha már idáig eljutottam, akkor írhatnék is róluk. És lőn.

Alkonyattól pirkadatig - From Dusk Till Dawn (1996)

Rendezte: Robert Rodriguez

Nem is tudom, hogy érdemes-e erről hosszabban írnom, hiszen gyanítom, hogy az olvasók többsége már látta. Ezt már csak azért is sejtem, mert hozzám hasonlóan rengeteg Tarantino-fan él az országban. Oké, hogy nem ő rendezte, de nem csak hogy az egyik főszereplőt alakítja, de a forgatókönyvért is a Mester a felelős! Aki pont forgatókönyvírásért kapott már két Oscar-díjat, szóval valamit csak tudhat. Rodriguezzel remek párost alakítottak, mindkettőjük munkásságának az esszenciája érződik végig a filmben. Vagyis hallhatunk fekete humorú, sajátos párbeszédeket, mindezt mexikói köntösbe tálalva.

A sztori leírásával túl sok karaktert nem is pazarolnék. Nem csak a fentiek miatt, hanem mert maga a történet nincs feleslegesen túlbonyolítva. Van egy bűnöző páros, akik egy rablás során megölnek jó pár embert, ezért egész Texas a fejüket akarja, hát jó hogy Mexikó felé veszik az irányt! Útközben túszul ejtenek egy háromtagú családot a lakókocsijukkal együtt. Végül elérkeznek egy cicis bárba, ahol szó szerint elszabadul a pokol, mert kiderül, hogy az ott dolgozók mind vámpírok.

Kissé megkésve, de végül klaviatúrát ragadtam, hogy Varin után én is megírhassam szerény élményeimet a Titanic fesztiválról. Sajnos idő hiányában csak két vetítésre volt lehetőségem. Ugyan utólag meg tudtam volna alternatív módon is oldani a problémát, de igazából egyikre sem vitt rá a lélek. Illetve a Halhatatlan szeretők zárt körű vetítésére már nem fértem be, a másikra meg merő optimizmusból, hogy az elsőbe beférek, nem jelentkeztem, így az is kimaradt.

Szóval jöjjön egy kicsit sárga, kicsit savanyú beszámoló, de legalább van.

Lételem - The Battery (2012-2013)

Rendezte: Jeremy Gardiner

Egy nagy adag félelemmel ültem neki, hiszen jóformán mindenki agyon dicsérte, én meg tavaly ignoráltam, ezért esélye se volt bekerülni az év végi toplistába. Utólag megtekintve pedig, "megnyugodhattam", hogy nem fért volna bele, mert azért annyira nem jó. Kellemes, érdekes darab, de igazából semmi több.

Tetszik a sajátos, nyugis koncepció, amiben a zombi-apokalipszist egy új, hétköznapibb megközelítésből próbálja megmutatni. Csak éppen az alacsony költségvetés érzésem szerint nagyban beleszólt a narratívába is. Egyrészt ennek köszönhetően tele pakolták időhúzó, felesleges jelenetekkel. Most komolyan, öt perces fogmosásra ki a tököm kíváncsi? Továbbá a film szándékosan élesen kerül mindenféle konfliktust, vagy csak simán elbagatellizálja. Mindkét esetre a legjobb példa a háttérben megbúvó titkos túlélő bázis, ami után szereplőink annyira vágyakoznak. Beetetik vele a nézőt, de igazából csak végig lóg a levegőben, mint valami disztopikus délibáb.

Rendkívül dicséretes dolog, hogy egy ilyen filmfesztivál külön szekciót épít a mi kedvenc műfajunkra, ezért örömmel vettük a lehetőséget, hogy sajtós jeggyel bármelyik filmre bemehetünk ingyen. Igyekeztünk is élni minél többször a lehetőséggel, én például az ötből négy filmet elfogyasztottam, igaz, nem mind a moziban. Az egyedüli kimaradó a Frankenstein's Army lett (amiről purga anno már amúgy is írt), az sajnos csak később kerül elfogyasztásra. Összességében - habár kifejezetten horrorról egyik film esetében sem beszélhetünk - én elégedett vagyok a programmal. Jó lenne minél több ilyen mozis fesztiválon viszontlátni a horror műfaját.

(purga: Természetesen nekem is lesz majd külön beszámolóm napokon belül.)

Lássuk is mindjárt a filmeket!

Gonosz lélek közeleg - Here comes the Devil (2012)

Ilyet sem hittem, hogy valaha leírok anélkül, hogy pisztolyt tartanának a fejemhez, de ez volt az a film, amit elrontottak a mellek! Igen, a női mellek! Igen, tényleg elrontották!

Komolyra véve a szót, nem szeretem, ha egy film úgy akar engem megfogni, hogy egyből a nyitójelenetben egy, a történet szempontjából teljesen érdektelen női páros leszbikus jelenetét látjuk. A szükségtelen nudizmus rá is nyomta a bélyegét a film első felére, ami nemes egyszerűséggel értékelhetetlen és rossz. A filmet amúgy is végigkíséri a nagyon gyenge vágás, a hasonlóan gyenge operatőri munka és a hanghatások borzalmas kivitelezése. Mégis volt már az elejétől kezdve valami nagyon jó kis feszült atmoszféra, amit még az előbb említett negatívumok sem tudtak elszürkíteni. A film második felére aztán már nem foglalkozunk az utoljára Bud Spencer-filmekben tapasztalt távoli felvételeknél látható zoomolásokkal, sem az olykor megmagyarázhatatlanul lehalkuló hangokkal. Egy nem túl meglepő, de elfogadható végkifejlet, nem túl sok vér, egészen jó színészi játék és az említett feszült légkör kellett ahhoz, hogy egy összességében átlagosnak mondható filmet láthassunk.

Értékelés: 5/10

A mai nap volt a választások napja, így ehhez méltóan csámcsogjunk egy jót egy nekrofil rövidfilmen! Mert elvégre mi is tehetetlenül tűrjük, ahogy a mindenkori hatalom jól seggbe kúr minket. (Micsoda képzettársítás, ugye?)

Necrophile Passion (2013)

Rendezte: Tom Heidenberg

Ez az a film, amiről már 1 perc után meg lehet állapítani, hogy rossz lesz. Nincs különösebb gondom az alacsony költségvetéssel és az amatőr színészekkel, de látni egy olyan fickót, aki -nem vicc- még AZ ERDŐBEN SEM TUD HITELESEN SÉTÁLNI, az már szégyen. A folytatás még inkább az. Ugyanis emberünk meglátja egy csinos hölgyike véres holttestét és megtorpan. A készítők még arra se ügyeltek, hogy a kamuvér rászáradjon az áldozat testére, ami jelen esetben azt jelentené, hogy a gyilkos még a közelben van! Ez persze a srácnak nem tűnik fel, így rövid tétovázás után nem a rendőrséget hívja, hanem hazaviszi a lakásába a holttestet.

A amatörizmus további iskolapéldája, hogy hősünk arra se vette a fáradtságot, hogy a holttestet valamibe becsomagolja, így -ismétlem- a LAKÁSÁBA úgy vonszolja be, mintha csak a szemetet vinné. Aztán még az előszobában jól megdugja, mert ugye ez lenne a lényeg. Ennek undorítónak, bűnös élvezetnek, vagy valami ilyesmi érzést kiváltónak kellene lennie, de gyakorlatilag egy percig sem lehet elhinni, hogy az a lány halott. Így csak simán fárasztó a művelet. És még ez volt a legjobb pillanata!

Rég volt trágya-adag. Most se lesz valami nagy, de azért tessék csak vígan dagonyázni! Ráadásul még tematikus is! Mind unalmas!

1. Unhinged (1982)

Rendezte: Don Gronquist

Kezdjük rögtön a legrosszabbal. Egyes kitartó törzsolvasóknak talán derenghet valami a címet látva: ez a film egy vendégtoplista által már szerepelt a blogon. Most viszont ideje tiszta vizet önteni a pohárba, mert itt szó sincs semmiféle "magával ragadó hangulatról"! Bátran kijelenthetem, hogy ez minden idők legunalmasabb slasherje.

Hiába van három fiatal lány, akik közül kettő még csöcsit is villant, ha a legelső gyilkolásig 38 (!) percet kell várnunk! És az is gyors és béna. Nagyon érződik az alacsony költségvetés, amire manapság divatosan az "indie" jelzőt aggatják, de inkább maradjunk a trashnél, mert ez kifejezőbb. Vagy lehet, hogy mégsem, mert még azt hihetnétek, hogy valami szórakoztató baromság. Nem, egyszerűen fárasztóan szar.

Félreértés ne essék, tudom jól, hogy kis pénzből is lehet jót alkotni, de azért van egy határ, van egy minimális elvárás. Például, hogy a vágásoknak legyen dinamikája. Meg a jeleneteknek. Meg úgy az egész filmnek. Iszonyatosan vontatott, tele érdektelen párbeszédekkel, mondhatni végig pofázzák a teljes játékidőt. Ami már önmagában se valami biztató, de a két filléres színészekkel (pontosabban helyi lakosokkal!) előadatni ilyen mennyiségű szöveget kegyetlenség. A mimikát és testbeszédet meg elvitte a cica. Egyedül az idős nénike volt hiteles, de tegyük szívünkre a kezünket: csak itt Magyarországon hány másodpercbe kerülne találni egy mindenért bosszankodó, házsártos, passzív-agresszív kisnyugdíjast? Na ugye.

Őszintén szólva eredetileg négy filmről írtam volna, de az elsőnél kapásból annyi gondolatom támadt, hogy megérdemelt egy külön posztot. Remélem nincs harag.

Túlvilági bosszúállók / Rémjárók - Gallowwalkers (2012)

Rendezte: Andrew Goth

A film, ami attól vált híressé (hírhedté?), hogy ez volt Wesley Snipes első filmje a letöltött börtönbüntetése után. Azonban nagy tévedés lenne azt gondolni a végeredmény láttán, hogy ez egy olcsó vacak és emberünk kényszerből vállalta el, mert már a nagy stúdióknak nem kell. Ugyanis ezt a filmet már 2006-ban (!) elkezdték forgatni, csak ugye a hatóság közbeszólt. Szabaduláskor Snipes meg annyira be akarta fejezni a művet, hogy zsebből bedobott a közösbe 1 milliót. (Ööö azt hiszem jobban is átvizsgálhatták volna az adócsalását...) A film összköltségvetése egyébként 17 millió volt, ami ugyan nem egy látványos összeg, de azért szégyenkezni sem kell. Pláne egy horror esetében.

De miért is kezdtem a háttérrel? Mert így máris tisztában leszünk pár dologgal. Azonban ehhez még ismerni is kell a sztorit. Ami csak a végére fog teljes képet alkotni. Annyira, hogy a film első fele információk híján inkább tűnik egy szürreális víziónak, mintsem rendes történetnek. Igaz, ez a fajta látomás a legvégsőkig megmarad. A legfontosabb, hogy ez tényleg egy western-horror. Már korábban is voltak ilyen jellegű próbálkozások, de itt éreztem először azt, hogy egy western alapanyagra húztak rá horror köntöst és nem egy eredendően horror filmet akartak cowboyosítani. Ezzel a részével maximálisan elégedettek lehetünk.

A törzsolvasók talán már megszokták, hogy egy-egy film kapcsán annyira fel tudom magam húzni kritikaírás közben, hogy szabályosan "kiabálok". Nos, ez most sem lesz másképp, ugyanis az alábbi alanyuk ritka dühítőre sikeredett. Az írás spoileres lesz, de mivel a poszt mondanivalója az lesz úgyis, hogy NE NÉZD MEG, így ebből a szempontból ez már édesmindegy.

Nurse 3-D (2013-2014)

Rendezte: Douglas Aarniokoski

Gyorsan essünk túl a sztori vázán: van egy nővér, aki szabadidejében megöli a hűtlen férjeket. Vagyis elcsábítja őket, és ha benne lennének a dologban, akkor kampó. Eme hölgy a kórházban beleszeret a kis mentoráltjába, még hozzá annyira, hogy egy este leitatja és lefekszik vele. Hogy zavarosabb legyen az összkép még egy vadidegen pasival is megdugatja. Ezekről még fényképeket is készít, biztos, ami biztos. Aztán egyre jobban ráakaszkodik a csajszira, aki persze menekülne ebből a helyzetből, már csak azért is, mert már van pasija.

A film voltaképpen a A halál angyalának találkozása a Végzetes vonzerővel, vagy bármely más, random thrillerrel, ami arról szól, hogy egy pszichopata kiválaszt magának egy alanyt, akire teljesen rácuppan és mindent megtesz, hogy csak az övé lehessen. Ez az egyveleg akár még érdekes is lehetne, csak az a baj, hogy nagyon kacifántosan kapcsolódik a két narratíva egymáshoz. A másik probléma, hogy egyik se okoz túl sok újdonságot. Bosszúálló, véreskezű nőkkel tele a padlás, ahogy a szerelemtől megtébolyodottakkal is.

Így mondhatnám azt is, hogy a film igazából rémunalmas. Gyenge thriller, melybe néha elvágnak egy ütőeret, vagy egy komplett kart. (A végét leszámítva, arra még visszatérünk.) Csak hogy, nem ez a legnagyobb baj, hanem, hogy elképesztően idegesítő.

Míg a mainstream médiának Sam Raimi a Pókember-trilógia és az új Óz rendezője, addig nekünk egy másik trilógia jut eszünkbe a neve hallatán. De szerencsére a Gonosz halott a jóembernél nem egy egyszeri, alkalmi mutatvány volt, pályafutása többször is előrukkolt még horror-jellegű filmekkel. A lista korántsem teljes, maradjunk annyiban, hogy az itthon ismertebbeket vesszük górcső alá (nem, csak azért sem írok gore-csőt).

Mint anno már említettük, hogy a rendező úr mániákusan pakolja bele mindegyik filmjébe a Maker's Mark nevű whiskeyt és anyukájának kocsiját, egy 1973-as sárga Delta 88-ast. Mivel utóbbi feltűnőbb (vagy legalábbis érdekesebb), ezért ezekre majd külön kitérek.

1. Darkman (1990)

Tudom, csak szőrmentén horror, de szerintem belefér. Inkább akció-fantasy jellege van. Ha nem tudnám, hogy vagy féltucat ember írta a forgatókönyvét, akkor látatlanba azt mondanám, hogy képregény-adaptáció. Eleve a cím is ilyesmit sejtet, és a történet jellegéből adódóan nem is tévednénk nagyot!

Adott a boldog pár, kiket gonosz alvilági figurák elválasztanak egymástól. A férfi ennek következtében odakozmált fejű ocsmányság lesz, akinek ráadásul nincs fájdalomérzete. Ellenben néha bekattan és akkor tombol. Ugyanakkor tudósember lévén kifejleszt egy mesterséges bőrt, mely fénykép alapján bárkinek a testrészeit le tudja másolni. A gond az, hogy csak 99 percig bírja a cucc napfényben. Az sajnos nincs megmagyarázva, hogy ha az ember mondjuk fél órát egy kamrában tölt, akkor az az idő is beleszámít-e a 99 percbe... Az is jó kérdés, hogy ha a párja előtt titkolja az igazi arcát, akkor miért nem éjszakánként randizgat vele? Igazából hiába írták ennyien a szkriptet, jó sok lyukat benne hagytak...

Már nem is sorolom, hogy hány ilyen francia filmes csomag volt a blogon, a lényeg, hogy tudjuk, hogy azért többnyire jó filmeket készítenek. Terítéken újabb három példány.

1. Vidocq (2001)

Rendezte: Pitof

Kezdjük a legismertebbel, amiről a korát tekintve már rég meg kellett volna emlékeznem. Már csak azért is, mert ifjúságom (13 éve... Istenem, hogy öregszem) egyik kedvence volt, amit még eredeti (!) VHS-en (!) nyúztam! Így elhihetitek, hogy ennyi idő elteltével mennyire éles volt a kontraszt, amikor végre DVD-n néztem meg. Sajnos ez által fel is tűnt egy nagy probléma a filmmel kapcsolatban...

Ez pedig az, hogy nagyon érződik a green box használata (jó, annyira nem, mint a Mezsgye-folytatásokban). Bár az alkotók nagyon szépen kidolgoztak egy 19. századi környezetet, mégis feltűnő, hogy pl. amikor a mezőn vannak, hogy a háttér csak oda van vetítve. Ennek ellenére az operatőri munka nagyon pazar, még ha a narancssárga-szűrőt turbó fokozatra állították. Igaz, a közelikből is lehetett volna kevesebb, a legemlékezetesebb, hogy a nyúlszájú szereplő gennyedző sebét milyen gyakorisággal csodálhatjuk meg. Azért szép, na.