A francia horror filmek nálam instant megnézendőek, még akkor is, hogy egyre több, kifejezetten rossz filmet látok tőlük. Na de most végre felcsillant valami. Négy film, négy teljesen különböző műfajjal.
Rubber (2010)
Rendezte: Quentin Dupieux
Ennél elborultabb filmet nehezen lehetne találni. Ugyanis itt a középpontban egy életre kelt gumiabroncsról (!) van szó, ami ráadásul rendelkezik egyfajta pszichokinetikus képességgel. Konkrétan az "akaratával" robbant szét kisebb dolgokat, mint pl. az emberei fejet. Ráadásul ezt ő nagyon is élvezi, így kedvére öldököl. Nos, ha ez nem lett volna elég formabontó, akkor meg kell említeni a film másik abszurditását, a közönséget. Ugyanis az abroncs tetteit egy kisebb tömeg követi egy dombról, távcsövekkel felfegyverkezve. Ők tehát a látottakat filmként élik meg, amiről egy bizarr pillanatban kiderül, hogy tényleg nem a valóság.
Ez kérem a szatírák csúcsa. Egyrészt már a kezdéskor jön az egyik szereplő, aki közli velünk, hogy a látottak a "mert csak" szellemében fognak történni. Hiszen rengeteg klasszikusban vannak olyan momentumok, amire nem kapunk kielégítő válaszokat, be kell érnünk a "azért mert csak" válasszal. Az már más kérdés, hogy erre a jelenségre enyhén szólva is nem a legjobb példákat hozzák fel. Mindenesetre a lényeget értjük, ezzel pedig a Rubber legitimizálta magát minden zavarba ejtő kérdés felől. Így nem is kell megmagyaráznia az alaphelyzetet sem, amit amúgy se lehetne úgy Isten igazából. Sajnos azonban egy egész estés filmet erre nem igazán lehet felépíteni, még akkor se, ha kifejezetten ez volt a cél. Hiszen, ha túl sok a kérdés, akkor a nézőnek egyszerűen megzápul az agya.
A rendező korántsem ismeretlen a blogon, hiszen a 
Adott egy plasztikai sebész anya és a tinédzser korú lánya, kik között a kötelék igen-igen szoros. Maradjunk annyiban, hogy anyuci még segít a fürdésben... A lényeg, hogy ha hihetünk a filmnek, akkor arrafelé egy átszabás rutindolognak számít. Nem tetszik az arcod? Nem gond! Nyisz-nyisz és már kész is, te lehetsz a bál szépe! Igen ám, csak hogy az egyik ilyen páciens kissé bekattan, és egy fekete hajú szellemlányt vizionál, ami folyamatosan követi (hű de eredeti). Még beszél is hozzá, jó félelmetes hangon, ahogy azt kell. Végül bele is hal. A főhősnőnk lánya erre elkezd nyomozni, de nem sejti, hogy a történések középpontjában bizony ő áll. Meg persze a anyuka is, mert azt az alkotók elég hamar éreztetik velünk, hogy valami nem igazán klappol vele kapcsolatban sem.
A magyar cím teljesen más mindkét verziónál. Kezdjük is az eredetivel, ami idehaza A vesszőből font ember címen ismert. Meg kell jegyezni, hogy a film eleve David Pinner "Ritual" c. novellájának az adaptációja.
A történet egy igen kellemes csavarral kezdődik: azt hisszük, hogy a filmet látjuk, amiben egy fiatal lányt kergetnek egy elhagyott kórházban. De közben nem, ugyanis az egész csak "színjáték". Vagyis egy készülő horror elejét láthattuk, amit éppen forgatnak. A kérdéses mű háttere megtörtént eseményeken alapszik, ugyanis tényleg abban a szanatóriumban dolgoznak éppen, ahol a '70-es években a főorvos snuff filmeket készített a betegekkel. Ők meg ezt szeretnék visszaadni, szóval egy torture porn mozi van készülőben, igen szerény körülmények között.
A film elején van egy nagyon szépen megkomponált dupla csavar, amit nem szívesen lőnék le. Ezzel ugyan egy mellékszálról le kell mondanom, de a film lényegén nem igazán változtat. Úgy hogy maradjunk szigorúan a vezérfonalnál. Ami abból áll, hogy egy híres rendező hat színésznőt hívat a vidéki házához (elvágva a külvilágtól természetesen), ahol kiválasztja a főszereplőt a leendő filmjéhez. Meglepetésére lesz egy nem fogadott vendége is: egy, a korban már benne levő, ám még mindig sikeres színésznő is, Samantha.
Nem is értem, hogy ez a mű hogy kerülhette el eddig a figyelmemet... Elég nehéz írni róla, de megpróbálom.
Határtalan unalmamat csillapítandó turkálni kezdtem a „tékában”. Ám én balga ahelyett, hogy valami olyanra csaptam volna le, amit már hónapok óta kinéztem magamnak, egy teljesen ismeretlen produkcióra gerjedtem rá. Hozzáteszem ebben nagy szerepe volt az ajánlójának. A poszter igencsak ínycsiklandó: egy meztelen, véres pasi, kezében egy láncfűrész. A szöveg meg nagyjából ennyi: vérben tocsogó, kőkemény mozira táthatja a kedves néző a pofáját, ami még a sokat látottakban is igényt ébreszt Libero használatra. Hm… rögvest startolt a nyálelválasztásom. Most mondjam azt, hogy feleslegesen? Igen, sajna! Ekkora pofára esés rég ért (brühühühüüü).
A legérdekesebb (számunkra) ebben a filmben az, hogy nem egy sima kanadai mű, hanem francia-kanadai. Itt konkrétan nem egy koprodukciót kell elképzelni, hanem tudniillik Kanada kétnyelvű ország, mi több Québec területén szinte csak francia anyanyelvűek élnek. Aki erről többet szeretne tudni, annak ajánlom a 
Íme rögtön egy 2 az 1-ben, hiszen itt voltaképpen két teljesen különböző történetet kapunk. Éppen ezért én is két részletben fogok beszámolni róla.
Friss kommentek