Pár napja valahogy rám jött az az érzés, hogy "fú most ázsiai horrorhoz van kedvem, de komolyabbakra, mint a legutóbb". Így vélhetően a hét ennek a szellemében fog telni, de nem ígérek semmit, nehogy elriasszam az olvasók többségét:) Kezdjük is egy "szokványos" kísértetes, dél-koreai darabbal, aminek igazából nincs túl sok köze Hamupipőkéhez, de éppenséggel bele lehet magyarázni.
Cinderella (2006)
Rendezte: Man-dae Bongsai
Adott egy plasztikai sebész anya és a tinédzser korú lánya, kik között a kötelék igen-igen szoros. Maradjunk annyiban, hogy anyuci még segít a fürdésben... A lényeg, hogy ha hihetünk a filmnek, akkor arrafelé egy átszabás rutindolognak számít. Nem tetszik az arcod? Nem gond! Nyisz-nyisz és már kész is, te lehetsz a bál szépe! Igen ám, csak hogy az egyik ilyen páciens kissé bekattan, és egy fekete hajú szellemlányt vizionál, ami folyamatosan követi (hű de eredeti). Még beszél is hozzá, jó félelmetes hangon, ahogy azt kell. Végül bele is hal. A főhősnőnk lánya erre elkezd nyomozni, de nem sejti, hogy a történések középpontjában bizony ő áll. Meg persze a anyuka is, mert azt az alkotók elég hamar éreztetik velünk, hogy valami nem igazán klappol vele kapcsolatban sem.
Kiderül ugyanis, hogy anno volt egy eléggé nevetséges baleset, amiben a kislány nagyon csúnyán megégett. Ebbe érthető módon meg kissé beleőrült a voltaképpen felelősnek tehető mami. Kétségbeesésében pedig magához vesz egy másik lány gyermeket, akit elvesztettek a szülei. De ezzel a mesének még nincs vége...
Azt hiszem már a kelleténél többet sikerült elmesélnem a történetből, úgy hogy inkább ezt a részét hagyjuk is. De ha már itt tartunk, meg kell rögtön említeni a film legnagyobb problémáját, a mesélést. Maga a sztori pofon egyszerű lenne egy kellemes kis csavarral, de ehhez képest az alkotók olyan össze-visszaságban tálalják, hogy azt már tanítani lehetne.
Van ugyanis az a filmes technikai, amikor két jelenetből tudunk következteti egy harmadikra, amit legtöbbször igen elegánsan oldanak meg. Erre egy triviális példa az, amikor kórházban látunk valakit, majd a következőkben a fényképét fekete szalaggal a szélén. Ergo nincs szükség se temetésre, se egyéb felesleges töltelék jelenetre, tudjuk, hogy az illetőnek annyi. Ennek a képlete 1+1=3. Namármost. Itt kérem szépen előfordul az 1+1=4, de az időben való ugrálásoknak hála van olyan is, hogy 1+1-4+2-3+1=X, mert mire idáig eljutunk, csak kapkodjuk a fejünket, hogy most mi is van. Nem értem, hogy mi szükség volt erre, pofonegyszerű flashbackekkel el lehetett volna intézni. Miért kell egy visszaemlékezésen belül is ugrálni az időben? Majd egy picit vissza a jelenbe és ismét a múltba, ám nem ugyanoda vissza, hanem egy másik idősíkba?
Ennek ellenére valahogy mégis működőképes a dolog. Még akkor is, hogy újfent ugyanaz a félelem tárgya, ami már nekem kínos. Mindenesetre lehet, hogy velem van a baj, de még így is éreztem félelmet némely jelenetnél, mert képesek voltak nagyon szépen kitartani a feszültséget. Sokkolásból szerencsére nagyon keveset kapunk, ráadásul sikerült belecsempészni olyan hátborzongató jeleneteket is, mint amikor két csaj egymás arcát szabja szét mosolyogva. De ettől függetlenül az összkép eléggé klisés és úgy-ahogy ki is számítható. A befejezés pedig kifejezetten giccses és szánalmas.
A színészek tűrhetőek, kár, hogy a szerepeik erősségét nem sikerül eldönteni (a két főszereplőn kívül), nem volt meg az egyensúly. Jönnek-mennek, nem érezni egyiken se, hogy számítana-e, ha mondjuk meghalna, vagy ilyesmi. Az apa karaktere a legjobb példa, aki eleinte úgy tűnik, hogy be fog kapcsolódni a cselekményekbe, aztán szépen megfeledkeztek róla.
Technikailag nagyon nem tudok belekötni, hatásos minden, és a szellem is csak akkor béna, amikor túlanimálják. A fénnyel (illetve annak hiányával) nagyon okosan bánnak.
Mindenesetre egy estét kellemesen el lehet vele tölteni, van benne erő a borzongatásra, de a "műfajt" nem váltja meg.
Értékelés: 6/10
Egyébként a K&Entertainment lógójának a megjelenítése beszarás, először azt hittem, hogy valami sci-fit fogok nézni.
Friss kommentek