Azt hiszem, a Dexter hatodik évada nem a hozzám hasonló „hithű ateistáknak” lett készítve. Szerencsére azonban a vallásból még éppen elfogadható mennyiséget kaptunk, ráadásul láthattuk az eddigi részek talán legkomolyabb jelenetét is.

Az unalomig emlegetett negyedik évad zsenialitása és Arthur Mitchell lenyűgöző karaktere után még a hatodik évadban sem gondolták úgy igazán a készítők, hogy készen állunk egy újabb erős karakterre, erős főgonoszra. Ennek megfelelően Travis Marshall és társa, Gellar professzor kicsit olyan semmilyenre sikerült. Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, ha beismerem, hogy már a második rész közepén nagyon erőteljesen felmerült bennem a tény, mely szerint a prof. tulajdonképpen már halott. Az első részben még az volt az ötletem, hogy Travis faterja az öreg és a készítők egy párhuzamot igyekeznek felépíteni a Dexter-Harry és a Travis-Gellar vonalon. De a horrort az anyatejjel magába szívó fanatikusoknak elég hamar kiderülhetett, hogy Gellar már megette a kenyerét és épp alulról szagolgatja az ibolyát. Nem nehéz ezt észrevenni, egyszerűen nem kommunikál más emberekkel, nem történik vele semmi a külső helyszíneken. Akkor volt egyértelművé a dolog, amikor a kávézóban a későbbi áldozat pincérnő nem is reagált Gellar ottlétére. Nyilván azért a nézők többsége leesett állal fogadta a fagyasztóban gubbasztó tanárt, úgyhogy objektíven nézve szép kis meglepetés volt, de azért alighanem az olvasóink számítottak erre.

Hatalmas bonyodalommal vágtunk neki az új résznek, hiszen Debra konkrétan megkérte a bátyját, hogy ölje meg Hannah-t. Csakhogy sorozatgyilkosunk úgy tűnik, hogy most tényleg szerelmes, és ezt szeretné kiélvezni. Mindeközben Isaac-ban továbbra is él a bosszúvágy. Szóval izgalmakban továbbra is bővelkedtünk.

Dexter sikeresen kimagyarázza magát húgánál, hogy pusztán lelkiismereti okokból nem öli meg a kiscsajt. Ezzel ugyan nem hazudott, csak épp nem fedte fel a teljes igazságot. Ez lesz a legkisebb gond, ugyanis jönnek a gyerekek látogatóba, amíg a nagypapit megműtik. Mondhatni a lehető legjobbkor, amikor egy bosszúszomjas ukrán kajtat hősünk után, aki ráadásul egy sorozatgyilkossal kavar...

Most megint egy nyugisabb résszel volt dolgunk, azért most is történtek jelentős események. Három főszálra tudnám osztani: Marlboro Man telefonálgatása, Szöszi és a Kormányzó bimbódzó románca és Afro Ninja menekülése.

Marlboro Man és a telefon

Az egyik legnagyobb cliffhanger volt a legutóbbi, amikor megcsörrent az a bizonyos készülék. Egy hétig kellett találgatnunk, hogy ki lehet a túloldalon. Egy másik túlélő csoport valahonnan messziről? Belső hálózat, vagyis van még valaki a börtönben? Vagy csak a vezér kattant be? Sajnos ez utóbbi. Mondhatni az orrunknál fogva vezettek minket, ugyanis Marlboro Man végig az eltűnt / meghalt bajtársakkal (köztük a nejével) beszélgetett. Igen, megzápult egy kissé az agya. Tökéletes vezető, akár csak a Kormányzó. Na jó, ott még nem tartunk. Amúgy ez valami kritérium manapság a felsőbb pozíciókba?

Úgy látszik, hogy nem csak én adtam fel a sorozat követését, hanem maga a gyártó csatorna is. Az okokról a Comment:com-ról lőnék egy idézetet:

A 666 Park Avenue az idei halálnapon, vasárnap hullott el, ahol a Mentalista, a vasárnapi focimeccs és a kábeles nagyágyúk ellen kellett volna jó számokat hoznia, de csak ötmilliós átlagnézettséget ls 1,6-os demót tudott.

Az alacsony nézettséget maximálisan meg tudom érteni. Nem csak arról van szó, hogy nagyon szerencsétlen időpontban vetítették, hanem maga a széria kezdett egyre idegesítőbbé válni.

Az utolsó részről már nem írtam, így pár mondatban azért emlékezzünk meg róla. Annyi érdekesség történt, hogy Gavin sikeresen elrabolta a neki keresztbe tenni akaró Victor Shaw-t, Henry meg megakarta kérni Jane kezét, aki inkább ment rejtélyt kutatni. Vagyis végre megláthattuk a rejtélyes csigalépcsőt is, amit eddig csak az introban láthattunk. Gondolom ezért vártak eddig a kaszával, így legalább erre fény derült. Azonban a többi kismillió rejtélyre már nem fog. Nem nagy kár érte, csak egy picit idegesít.

2x11 - Judy, You’re Not Yourself Today – Ma nem vagy önmagad

A mese – mint oly sokszor – egy házaspárról, Judy-ról (Carol Kane – Kánikulai délután, Annie Hall, Addams Family 2.) és Donald-ról (Brian Kerwin – Jack, A segítség) szól. Egy reggel a férfi elmegy vadászni. Judy egyedül marad, de nem sokáig, ugyanis csöngetnek. Egy randa öregasszony az, (Frances Bay – Rémecskék 3, Az őrület torkában) aki ilyen házaló ügynök-féleség. Judy beengedi, majd kap az öregasszonytól egy nyakláncot. A nő felveszi, a medál meg elkezd zölden fényleni…

Pár órával később Donald hazaér és megtalálja a mammert a szobában, aki váltig állítja, hogy ő Judy. Mindent tud az esküvőjük körülményeiről is. Közben a férfit felhívja egy barátja, hogy találkozott a feleségével, aki nagyon furcsán viselkedik, és meg sem ismeri őt. És mellesleg a reptérről telefonál. A férj bezárja az öreglányt a szekrénybe és elmegy a helyszínre, ahol Judy ügyet sem vet rá, és szokatlanul dögösen néz ki. Donald ekkor bizonyosodik meg, hogy tényleg ellopták a felesége testét. Ám egy ügyes trükkel ráveszi a boszorkányt, hogy csinálja vissza a varázslatot. A dolog sikerül, a feleség visszakapja a testét.

Hazaérve a férfi kinyírja az öregasszonyt és a pincébe temeti. A pár a nyakláncot a páncélszekrénybe zárja. Három hónappal később Donald egy éjjel, miután megriadt, kimegy a konyhába. Ott azonban találkozik a földből kimászott három hónapos hullával. Aki megint csak győzködi, hogy ő a felesége. Judy is megjelenik, és persze az ellenkezőjét állítja. De a férfi megint csak nem hülye, egy becsapós trükkel ismét kideríti, hogy ki is az igazi Judy, aki pedig nem más, mint a "hulla". Mert a nő idióta volt és nem bírta ki, hogy ne vegye fel a nyakláncot. Úgyhogy Donald és az ál-felesége elkezdenek hadakozni, a pisztoly pedig elsül…

Nem tudom, hogy hány olvasónkat fogom most elszomorítani, de két sorozatnak a heti szintű beszámolóját ezúttal töröljük.

Az egyik az American Horror Story: Asylum. Ennek az oka az a sajnálatos tény, hogy a nálunk sokkal nagyobb olvasótáborral bíró Hogyvolt blog is átvette a "tudósításokat". Nekem meg meggyőződésem, hogy kétszer senki se fogja ugyanazt elolvasni, így értelmetlennek látom a további követését.

A másik a 666 Park Avenue. Ezt meg egyszerűen már nincs kedvem és erőm követni. Továbbra is fogom nézni, annak ellenére, hogy kezdi szétcincálni az idegeimet. Viszont még egy beszámoló és nekem kampó.

Azért nem fogunk róluk teljesen megfeledkezni, mindkettőről lesz majd évad összefoglaló.

Egyértelmű volt, hogy a negyedik évad után egy kevésbé jó Dexter-széria fog következni, ugyanis az elődöt nem lehetett túlszárnyalni. Szerencsére messze nem csúsztunk vissza a harmadik évad mélységeibe, bár az első fele kissé furcsára sikeredett. Íme az ötödik!

Legutóbb jócskán magasra tették a lécet az írók. Fordulatok egész sora, igazi szomorú befejezés és zseniális karakterek megjelenése után kellett az új írógárdának – élükön Chip Johannessen-nel – valami hasonló színvonalút kitalálni. Pechjére úgy látszik, az amcsik szerint nem sikerült ez, ugyanis ő is csak egy évadot élt meg showrunnerként.

Az első rész egyből egy kissé szájhúzósra sikeredett, de ezúttal nem adtam fel, mint a harmadik évad után. Felindulásból megölni valakit a gyász miatt, aki nem feltétlenül szolgált rá?! Hát, nem "dexteres" és nem is könnyen magyarázható. Az ezt követő utáni pár nap szünettől igazából engem Dexter gyászbeszéde mentett meg, ami az első igazán komoly emberi megnyilvánulása volt a öt évad alatt, és ezzel engem levett a lábamról. Habár a maradék 40 percére tényleg csak húztam a számat.

Szinte hihetetlen, de ismét egy izgalmas részen vagyunk túl. Sajnos ez azzal is jár, hogy a címszereplő komoly változásokon megy keresztül.

Egy furcsa kapcsolati négyszög alakult ki. Próbáljuk meg felvázolni. Dexter egyre jobban vonzódik a gyilkos Hannah-hoz, míg a kriminológus Price Debra-hoz. Persze míg az egyik kapcsolat olyan gyorsan halad, hogy már túl vannak az első dugáson és gyilkossági kísérleten is, addig a másik csak a bókolásig és az italozásig jutott. Viszont most jön a csavar: mind a hárman tisztábban vannak Hannah valódi személyével, csak éppen Dexter már nem akarja megölni, míg a másik kettő egyszerűen nem tud mit tenni. Na jó, azért ha Price megírja a könyvét, azért az nem kis felfordulást fog okozni Hannah életében.

Marlboro Man bekattant, az újszülött éhezik, Afro Ninja kutakodik, a Kormányzó meg még mindig geci. Nagyjából így lehetne összefoglalni a mai epizódot. Nem volt túl erős, de azért történt egy és más.

A nyitóképben fény derül arra, hogy a derék Kormányzó nem csak egy álszent köcsög, de őrült is. Ideális vezető, nem? Ugyanis a zombivá vált kislányt pusztán szeretetből életben tartja és úgy viselkedik vele, mintha minden rendben lenne. Na jó, azért a kényszerzubbony és a liszteszsák azért jelez valamiféle racionalitást. Mindazonáltal le merem fogadni, hogy ez lesz a Kormányzó és az egész város végzete. Egy időzített bombát dédelget.

Anna Frank az elmegyógyintézetben? Ez most komoly? Igen, teljes mértékben. Rájöttem, hogy ennek a sorozatnak az a szépsége, hogy bármibe is vágják a fejszéjüket a készítők, abból valami jó jöhet csak ki.

Olyan tipikus WTF-érzés lehet úrrá az emberen, amikor tudatosul benne, hogy az írók Anna Frank halálának újragondolására építették az American Horror Story negyedik (és címéből adódóan, vélhetően az ötödik) részét is. A címszereplőnket nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatni, a kislány az általa megírt Naplóval lett híres, ami a II. Világháború idején született. Természetesen ennek valódiságát azóta is többen vitatják, de minden kétséget kizáróan egy rendkívüli megrázó és szomorú történet az övé.

Ezért is kissé merész húzás a rendezőpárosunktól, hogy ők úgy vélik, a német kislány túlélte a koncentrációs tábor okozta szörnyűségeket és végül 20 évvel később Briarcliffben kötött ki. Jude nővér először nyilván nem hisz neki, de később, amikor felismer Arden doki személyében egy egykori SS tisztet, akkor már elkezd gyanakodni. Apropó, egy szerény kis vállveregetésben részesítettem magam, amiért a dokit már az első részben Mengeléhez hasonlítottam, és így a negyedik részre ez elég bizonyosságot is kapott.