Remélem, nem kapok levágott lófejeket az ágyamba és a levélbombákat is rossz címre külditek, de ez az évad nálam messze elmaradt az eddigiektől. Lássuk, miért!

Azzal kapcsolatban már nem voltak illúzióim, hogy az évad milyen ütemben fog zajlani. Nem lesznek nagy nyomozások, talányok és rébuszok, amiket izgalommal fejthet meg a néző a szereplőkkel együtt. Továbbra is egy fő szál, mellé 1-2 kisebb mellékszál a mellékszereplőknek.

A bonyodalmat ezúttal egy rendhagyó gyilkolásnak köszönhetjük. Dexter Morgan, az eddig végletekig precíz, bonyolult, összetett és rendkívül körültekintő módon gyilkoló zseni ezúttal kénytelen kimozdulni komfortzónájából. A jól megszokott rituálék teljes nélkülözésével olt ki egy emberi életet úgy, hogy még bizonyítékot is hátrahagy a helyszínen. A befolyásos Prado család egyik tagja esik áldozatául Dexternek, így az egész évad is a Pradoék körül forog majd. A befolyásos ügyész testvér, Miguel – akinek végül az egész konfliktus köszönhető – gyászolja testvérét, Oscart és mindenre képes lenne, hogy felkutassa gyilkosát. Nem is sejti, hogy újdonsült legjobb barátja az az ember, akit a legjobban szeretne holtan látni.

Mert bizony Miguel és Dexter barátok lesznek, amiből nem sok jó sül ki. Eddig is érezhető volt, hogy a címszereplő karakterének szüksége van egy olyan személyre, aki megérti, akiben megbízhat, aki támogatja abban a „betegségben”, amiben szenved. A második évad során ez Lila lett volna, de a vetkőzős kislány – akárcsak később Miguel – darabokban végzi.  Harry (a halott apa "szelleme" ugye) már az elején figyelmezteti hősünket, hogy ez a barátság nem fog működni. Senki nem képes cipelni azt a terhet, amit az idősebbik Morgan testvér. Nem bízhat senkiben, nem adhatná ki senkinek a titkait.

Eleinte azonban úgy tűnik, hogy igazi társra lelt Miguel Prado (Jimmy Smits – Az elnök emberei, New York rendőrei) személyében, akiben tényleg megbízhat. Már-már testvérként szerették egymást, de szépen lassan kirajzolódott, hogy Miguel túlságosan éhes a saját igazságainak érvényesítésére. De amikor már nem csak olyanokat igyekszik eltenni láb alól, akik valóban meg is érdemlik azt, akkor Dexternek lépnie kell. És ezzel nagyjából végeztem is a főszál leírásával, ami talán ezen 12 rész pozitívabb halmazába került. Smits rutinos színészi játéka üdítő színfolt. Jöjjenek a negatívumok.

Részemről rendkívül elkeserítő és érdekes volt, hogy miközben – amúgy érthető okokból – éppen készül felszeletelni Miguel barátunkat, Dexter még egy utolsó érzelmi tőrdöfésként elmondja a hullajelöltnek, hogy tulajdonképpen ő utána kutatott. Ez egy a karakterétől kissé szokatlan, gonosz húzás volt. Miguel halála érthető védekező mechanizmus volt, de ez az aljasság hősünk részéről kevésbé.

További negatívum a mellékszálak listája. Jó szokás szerint, Debra ismét talál magának egy aktuális barátot Anton Briggs informátor személyében. Csak nekem van olyan érzésem, hogy egy zsaruknak besúgó drogosnál nincs is ideálisabb hullajelölt egy ilyen sorozatban?! Ráadásul ez az egy évad/egy pasi dolog kezd erőltetett lenni egy kissé. Emellett ott van az új rendőr, Quinn (Desmond Harrington - (Halálos kitérő, A pletykafészek), akiről már most bűzlik, hogy szintén lesz valami kis viszonya Debrával. Sajnos az újfiú karaktere nem valami izgalmas, igazi fapofa. Pláne, ha Doakeshoz hasonlítjuk. Hiányzik a sok ’Mothafucka’.

A "Nyúzó" személyében azért csak kapunk az évad második felére egy sorozatgyilkost, aki ugyan egy kis veszélyt jelent Dexterre, de akárcsak a hegylakóknál, itt is csak egy maradhat.

A legérthetetlenebb mellékszál azonban Yuki személye volt. Öt részen keresztül fűzi Debrát, hogy legyen rosszkislány és váljon besúgóvá Quinnről, de a nagyszájú Debra mindannyiszor elküldi. Míg végül amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt. Hogy erre miért volt szükség, az talány. Vélhetően ezzel ágyazták meg a két rendőr közötti viszonyt.

Az eddig általam agyondicsért mellékszereplők közül Masukának aránylag csendes évada volt, míg Angel depressziója is kifejezetten idegesítő volt. Találhatna lassan valakit, aki megvigasztalja őt egy életre.

Azért, hogy mégis jobb szájízzel búcsúzzak az évadtól, a záróképek nagyon jóra sikeredtek. Rita és Dexter végre összeházasodnak, ám az utolsó néhány képből sejthetjük, hogy nem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” szlogen lesz érvényes innentől. Ráadásul terhes is lesz, így főhősünk innentől kezdve valódi apa szerepben fog mozogni, nem csak mint nevelőszülő, akinek a házasságához bónuszként csaptak két tizenéves kölyköt.

Összegezve: Egy lassabb, cselekményszegényebb, de érzelemdúsabb évadot kaptunk, ami híján van a meglepetéseknek és váratlan fordulatoknak. Szűk mederben folyva, nagyon egyértelműen és logikusan épül fel a történet. Ne értsetek félre, még mindig zseniális a sorozat. Sok más sorozatnál egy ilyen színvonalú évadnál nem húznám a számat. De az első két évadhoz képest nekem ez kicsit keserű volt.