Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy népes horror-rajongó táborunk a The Walking Dead szezonpremierje mellett bizony az október 18-át írta be piros betűs ünnepnek a naptárjába. Ezen a napon kezdődött el ugyanis egy újabb évadnyi zseniális borzongás és körömrágás az FX csatornának hála. Bizony, nem kell tovább várnunk, visszatért az American Horror Story!

Az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetését produkálta az American Horror Story első évada, amely rétegsorozat létére igen jó nézettségi adatokat produkált. Az Egyesült Államokban is részről részre egyre többen fedezték fel maguknak az eleinte még kevésbé ismert sorozatot és itthon is egyre több embertől hallottam a bűvös október 18-ai dátumot, amikor is visszatér otthonunkba a Ryan Murphy és Brad Falchuk fémjelezte műsor. És annyit már elöljáróban elmondhatok, ha az évad egésze olyan lesz, mint a szezonnyitó, akkor keríthetek magamnak egy szuperlatívusz szótárat. Spoileres írás következik.

Az első rész napjainkban kezdődik, amikor is két kiváló áldozati bárány fedez fel magának egy kísértetpalotát, amely korábban szanatóriumként üzemelt. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a hullajelöltek meg is kapják, amiért ide érkeztek, bár rendkívül szimpatikus kis párocska voltak, ugyanis kifejezett perverziójuk az ilyen kísértetjárta helyek végigdugása. Nekem is kell egy ilyen barátnő!

Szóval egy kis enyelgés és némi végtagvesztés után ugrunk is vissza a régi szép 1964-es évbe. Ekkor még a feketék nem igazán nyerték el jogaikat és a másság sem volt elfogadott, úgyhogy derék főszereplőnk, Kit titkolt házasságban él afro szerelmével. Ha ismerős a főhősünk, az nem véletlen, visszatért ugyanis az első évadból Tate (azaz Evan Peters), ezúttal kissé élőbb szerepben.

De hogy szereplőink álma ne legyen nyugodt, az éjszaka megjelennek az ufók és elviszik Kitet. Bizony, nekem is leesett az állam a kis zöld emberkéktől. Nyugalom, nem az X-akták egyik múltbéli spin-offját nézzük majd 13 részen keresztül, hanem valószínűleg csak a főszereplőnk defektje ölt alakot ilyetén formában.

Ezzel nagyjából véget is ér a külső helyszínek sora és a cselekmény áttevődik a szanatórium épületére. Betekintést nyerhetünk a lakók életébe, megismerhetjük a szereplőket és felmérhetjük a terepet, ahol valószínűleg az egész évad játszódni fog.  Nem mondanám kifejezetten cselekménydúsnak az első részt, de számtalan kérdést kapunk már az első 50 perc során is, nehogy a végén még elfelejtsük megnézni a folytatásokat.

Vajon a barátságosnak látszó fiatalembert tényleg elrabolták az idegenek vagy a később csak Vérpofaként aposztrofált Kit valóban egy kegyetlen gyilkos? (A srácból kivágott "izé" az előbbit erősíti.) Az őrült doki milyen kis állatfarmot tart eldugva az erdejében? És hogyan fog kiszabadulni a kíváncsiságtól hajtott, de szanatóriumba zárt leszbikus újságíró? Már ha egyáltalán valaha ki fog...

Az már az első részből érződik, (és Ryan Murphy is elmondta korábban) hogy a második évad a szanatórium főnökéről, az első évadból csak Constance-ként megismert Jessica Lange-ről fog szólni. A hataloméhes és szadista Jude nővér látszólag igyekszik kordában tartani saját kis birtokát, amiben csak a szintén igencsak kétes elmeállapotú Dr. Arthur Arden doki (James Cromwell – 24, Sírhant művek) képében lát vetélytársat. Az embereken előszeretettel kísérletező orvosnak alighanem Josef Mengele lehetett a példaképe.

Feltűnik még néhány percre Joseph Fiennes, (Elizabeth, Ellenség a kapuknál, A velencei kalmár) de az ő karaktere, azaz intézettet vezető Monsignor Timothy Howard atya, egyelőre még nem tartogatott sok izgalmat.

Sarah Paulson (Studio 60, Deadwood) alakítja a kíváncsi riporternőt, aki a Vérpofa utáni kutatás következtében kerül a szanatórium lakói közé.

De a főbb karaktereken kívül is a többi mellékszereplő nagyon hatásos és nagyon izgalmas dolgokat rejt magában. A diliház lakói a nimfomán ribitől kezdve a családirtó szimpatikus fiatal lányig egytől egyig számos lehetőséget rejtenek magukban.

Apró keserűség számomra, hogy az általam nagyon kedvelt Clea DuVall (Zodiákus, Azonosság, Faculty) csak egy részig maradt, mint a riporternő szeretője, ki a karrierje érdekében lemondott szerelméről.

Maga a pilot nem volt igazán paráztatós és egy ártatlan karleharapáson kívül nem is emlékszem túl sok gore jelenetre, inkább a szereplők megismerésére feküdtek rá a készítők. Valahol aranyos, hogy az első rész alapján nem sok olyan karakterünk lesz az évadban, aki a normalitást fogja képviselni és nincs valami defektje, de ezt nem is nagyon bánjuk.

Egyébként mind a főcím, mind a Dr. Richard Benjamin Vannacutt-szerű orvos, mind a szanatórium miatt nekem végig olyan érzésem volt, mintha a Ház a kísértet hegyen egy újabb újragondolt változatát látnám. Ez kifejezetten imponáló megjegyzés a részemről, ugyanis egy baromi jó kis filmről beszélünk, a folytatás viszont…

Apropó, főcím. Most sem okoz sok csalódást ez a része, ahogy az első évadban sem. A zene ugyanaz, a képek viszont érthetően nem. Megmondom őszintén, én ott talán ha háromszor néztem végig a főcímet, mert valahogy néha már bántóan beteg volt konzervált csecsemőket nézni folyton. Talán ami egy kissé nekem nem tetszett, de itt is biztosan lesz velem ellentmondó kolléga, az a főcím alatti szereplők kiírása. Nekem ez a régimódi, sárga betűs dolog nem igazán jött be, de maximum majd idén is áttekerem a főcímet, ennél nagyobb probléma ne legyen az évaddal.

Az első rész után bizony nem lesz nehéz legalább annyira várni a folytatást, ahogyan vártuk az évadnyitót. Megítélésem szerint azon a rendkívül magas és igényes szinten folytatták, ahol abbahagyták. Merész lépés ugyan több régi szereplőt is visszahozni, (sőt, főszerepbe állítani) de én speciel örömmel nézem azt a stábot, amely miatt az első 12 részben beleszerettem a sorozatba.