Változz zombivá! http://www.deadyourself.com/walkers
Miután túléltük a múlt heti darabunkat, fellélegezhetünk, mert egy kellemes epizóddal folytatjuk a sorozatot. Persze most sem kell arra számítani, hogy a rettegés záróizmokat gyötör, vagy hólyagot ránt össze, de mindenképpen egy nézhető, mi több élvezhető rész következik.
Nem tudom, purga miért nem tartott eddig közvélemény kutatást, hogy népes olvasótáborában miképpen oszlanak meg a félelmek, ki mitől tart. De nekem mindenképpen visszatérő rémálmom az, hogy bemegyek a hálószobámba, lefeküdni készülök, de amikor az ágyba bújnék, akkor már ott fekszem. Sokféle magyarázat létezhet, de a legfélelmetesebb, hogy az én életem valaki más éli. Ez a mostani rész azonban rátesz még egy lapáttal, és nemcsak, hogy ellopják a főszereplő életét, de cserébe kap egy másikat, mely láthatólag silányabb minőségű.
Végleg bezárta kapuit a Briarcliff Manorban található elmegyógyintézet és ezzel véget ért sajnos az American Horror Story 2. évada. Következzen egy kimerítő megemlékezés arról, hogy mi is történt idén a kedvenc gyógyszállónkban. Vigyázat! Spoileres ömlengés és nyáladzás következik :)
Különösebben most nem térnék ki rá, hogy mi történt az évad első felében, ugyanis azt részenként követve olvashatjátok oldalunkon.
Az évad második felében már inkább a szereplők élete volt előtérben, nem pedig annyira az izgalmas cselekmények. A főszereplőink sorsa beteljesült, kié így, kié úgy.
Be kell látnom, hogy ez a rész nemcsak, hogy nem a kedvencem, de annyira siralmasan szar, hogy nem is értem, hogy miként lehetett az antológia második része. A közepes indulás után, ha valaki ezt látja, akkor maximum azért lesz kitartó, mert tudja, lejjebb már nem lehet. Nulla forgatókönyv, idegesítő karakterek, és minden, ami Eric Robertset B kategóriás színésszé teszi. Szó szerint mélyrepülés minden szempontból.
E heti hősünk nem is hős, hanem antihős. Ha Piszkos Harry horrorfilmbe kirándul, akkor viszont mindenképpen számolnia kell tettei következményeivel, mert a holtak nem felednek. Henry nem válogat az eszközökben, ha valakit laposra kell verni egy vallomás érdekében, akkor laposra veri. Az ilyen hozzáállással két baj van. Ha az ember nagyon belejön, akkor a sok jó mellett nyilván ártatlanok is be-becsusszannak az áldozatok közé, másrészt nyilván a túlkapás is benne van a pakliban. A hősködés már a sztori elején annyira jól sikerül, hogy a gyanúsított belehal, de még előbb annak rendje-módja szerint megfenyegeti vallatóját.
Három és fél ember autókázik a semmi közepén egy jól bevált klisé felé. Point, Lemmon, Diego és Navarro igazi csibészek lehetnek, ezt látszik alátámasztani a nagy sebességgel közlekedő terepjáró, a kocsiban uralkodó feszültség, és a Navarro mellkasán lévő lyuk, amely miatt a beszélgetésbe ütemes szörcsögéssel kapcsolódik csak be.
Mit tesz Isten, a kocsi alját kompletten leszakítja valami, így annyi a rövid távú terveknek. Hogy kórház közelébe jussanak, vagy bármi segítséghez érjenek kizárt, de egy távoli füstoszlop talán a kosztkvártély ígéretével kecsegtet.
Ezúton üdvözöljük körünkben legújabb meglepetés szerkesztőtársunkat, gbubu13-at, aki e sorozat mellett valami nagyon különleges témával fog majd érkezni. Hogy mivel, az legyen egyelőre meglepetés. - purga
"Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az a félelem maga" Franklin D. Roosevelt
Mick Garris, a Masters of Horror széria második évadja után fülig érő szájjal nyitott be a Showtime irodájába. "Van ám még ott story, ahonnan ezek jöttek" mondta, de a Showtimenak nem kellett tovább az antológia. Az NBC azonban látott még fantáziát a horrorban és így a MoH 3. évada helyett született meg az a sorozat, amelyet a következő hetekben igyekszem kibelezni, kivesézni és nem utolsósorban szívből ajánlani, mert bár nem mindenhol a kedvenc, én nagyon szeretem.
Hamarosan vége az évadnak és akkor jelentkezem az évadértékelővel, de nem hagyhattam ki, hogy ezt a spoilermentes videót ne osszam meg veletek azonnal :)
Valahogy kiválóan jellemzi a sorozat jó értelemben vett kaotikusságát.
Még újév előtt gyorsan betárazok nektek három kriptamesét, ha még nem tettétek volna meg. Az elsőben egy sikertelen színészt, Barry-t (Jon Lovitz – Osztály Vigyázz!, A boldogságtól ordítani, A káosz birodalma) ismerhetjük meg, aki a nem éppen hálivúdi arcberendezésével nem úszkál a jobbnál jobb ajánlatokban. Egy újabb elutasítás után összefut egy régi ismerősével, a jóképű Winton-nal, (Bruce Boxleitner – Tron, avagy a számítógép lázadása, Tron – Örökség, Babylon 5) aki sikeres TV-sztár és tehetségtelen színész, amin Barry totál ki van akadva. Ahogy azon is, hogy az ügynöke is inkább a visszavonulást javasolja, ráadásul hazaérve még a barátnője is elhagyja.
De hősünk nem adja fel, elmegy egy hirdetésre, ahol a Hamlet újszerű feldolgozásának színházi előadásához keresnek aktorokat. Barry a címszerepre pályázik. A meghallgatáson összefut Winton-nal, aki már csak presztízsből meg akarja mutatni Barry-nek, hogy a színész szakma a kisugárzásról és külsőségekről szól, legkevésbé sem a tehetségről. A rendező, Mr. Halliwell (John Astin – Európai vakáció, A báránysültek hallgatnak, Törjön ki a frász!) elég maximalista, mondhatni megszállott. Ennek ellenére mégis Winton kapja meg a főszerepet. Barry ezt nem hagyhatja annyiban. Megfojtja a szépfiút és felajánlja szolgálatait a rendezőnek. Ő azonban Yorick szerepét szánja neki, aki ugye nem más, mint az a halott, akinek Hamlet a koponyájához idézi klasszikus kérdését. Ez után hamar kiderül, hogy mindvégig egy a betegek által megszállt elmegyógyintézetben voltak…
Az év végével együtt elérkeztünk sorozatunk első évadának végéhez is. Elmondhatjuk, hogy összességében gyengén teljesített, alulmaradt várakozásainkkal szemben, azonban az utolsó rész talán kárpótol minket a ráfordított idő egy részéért. Főleg, ha megörvendeztetlek titeket néhány érdekes hírmorzsával az epizóddal kapcsolatban!
A készítők tudatosan hagyták utoljára Takashi Miike-t, a „szándékosan és látványosan obszcén rendezőt, akit a kritikusok és a netes tömeg többsége egyértelműen elutasít, köszönhetően undorító és szadista stílusának”. Miike nem bízta a véletlenre alkotását: egy klasszikus japán rémmesét választott alapul. Erről a későbbiekben így nyilatkozott: „Tetszett az egyszerűsége. Olyasfajta történet ez, melyet sokáig mesélnek egymásnak az emberek, miután látták. Több van benne, mint egy egyszerű ijesztő filmben.”
Nos, annyival több lett benne, hogy ez a sorozat egyetlen olyan része, amely Amerikában sosem került nyilvános bemutatásra. Ugyanis a szériát sugárzó Showtime csatorna túlságosan erőszakosnak érezte. Mick Garris, a producer próbálta ugyan vágásokkal és szerkesztésekkel menteni a menthetőt, azonban mindez kevésnek bizonyult. Takashi így vélekedett a döntés meghozatala után: „Azt hittem, jogom van elmenni az amerikai tűrőképesség határáig. Forgatás közben folyamatosan ügyeltem rá, hogy ne lépjem át ezt a vékony vonalat, de nyilvánvalóan becsődöltem.”
Még egy aprócska megjegyzés, mielőtt fejest ugranánk magába az epizódba: én ezen rész hatására fogtam bele anno a szériába. Ha ez nem győz meg titeket, akkor semmi :)
Friss kommentek