Még mindig pörög a The Walking Dead harmadik évada és továbbra is szép nézettséget produkál. De az a lényeg, hogy az AMC sem panaszkodik, a fejesek teljesen elégedettek, ezért úgy döntöttek, hogy jöhet a negyedik évad. Nem tökölnek hosszan az előkészületekkel, a stáb május 6-tól forgathatja a következő 16 részből álló szezont és ha minden jól megy októberben már nézhetjük a folytatást.
Már a szereposztásnál volt egy eléggé erős gyanúm, hogy az évad második része nem a komolyságról fog szólni. A rendezői székben ezúttal John Landis-t láthattuk viszont, aki az első évadban a Deer Womant irányította. A szarvasnő kalandja ugyan nem volt az évad legjobb három része között, de a közepesnél jobb szinten teljesítette a kívánalmakat. Lássuk tehát, hogy a Family hogyan is volt képes megnevettetni.
Harold Thompson (George Wendt – Cheers) szerencsés ember. Békés, családias otthonban lakik egy remek amerikai lakóparkban. Szép és szerető feleségével nincs sok gond, kislánya szófogadó és még a nagypapa is velük lakik. Egyetlen apró szépséghibája a dolognak, hogy Harold rokonai kissé rosszul bírják a savat. Hősünk ugyanis ezzel konzerválta családját, hogy azok tényleg jól is viselkedjenek. Sajnos a családi idill csak addig tart, amíg be nem költözik a szomszédba egy fiatal házaspár.
Celia (Meredith Monroe – Dawson és a haverok, Gyilkos elmék) és David (Matt Keeslar – Dűne, A rózsa vére) hamar összebarátkoznak Harolddal. A tragikus sorsú új szomszédokról hamar megtudjuk, hogy kislányuk rákban elhunyt és szeretnének egy másik gyereket. Haroldról pedig kiderül – miközben éppen nagymamabeszerző körúton van -, hogy tulajdonképpen az egészen békés kis családját innen-onnan szerválta be és nem a sajátját irtotta ki.
Már kezdtem kétségbe esni, hogy a sorozat kifullad az évad végére, de szerencsére a mai rész, ha nem is volt tökéletes, de izgalmakkal telire sikeredett. Főleg úgy, hogy akciót csak elvétve láthattunk, a lényeg most nem is ezen, hanem a dialógusokon volt. Ugyanis megtörtént egy régóta magára váratott találkozás.
A kezdés meg is adja az alaphangot: Marlboro Man alól kezd kicsúszni a talaj, a valóságba a fia rángatja vissza. Nem ragozza túl, nyíltan közli, hogy apucinak nem kellene tovább vezérnek lennie. Látszik rajta, hogy ez felért számára egy tökön rúgással. Össze is szedi magát. (Azért tegyük hozzá, hogy ha az őrület ilyen könnyen kontrollálható lenne, akkor sok pszichológus halna éhen.)
Ez az a rész, mely felett ismét könnyeket hullatok, elnézéseteket kérem. Látom, ahogyan az összes zombi, vámpír, szörnyeteg, sorozatgyilkos, kísértet és kannibál lehajtott fejjel kullog a bemutató után, és ha megkérdezik, hogy mi is ő valójában, akkor inkább azt hazudja, hogy a teletubbies-ban statiszta, csak nehogy be kelljen vallania, hogy egy olyan műfajhoz van köze, amelynek ez a film hazudja magát.
A történetben egy fiatal pár, Samanta és Carlos életébe kapcsolódunk be az esküvőjük napján. Fel kell hívnom a figyelmet a többszörös rekordkísérletre. Az epizód nem csak, hogy a thriller összes lehetséges kliséjét ellövi, de a helyszín és téma (esküvő, templom, lagzi) minden ziccere is bevarrásra kerül.
Elnézést a kisebb szünetért, Hölgyek, Urak, mivel ügyes-bajos új melóm miatt kicsit meg voltam/vagyok reccsenve. De ígérem a következő kriptamesés posztra nem kell ennyit várni! Úgyhogy nézzük is gyorsan, mit kínál nektek ma a Kriptaőr:
A (nem tudom melyik) város sikátoraiban brutális gyilok történik; szétszednek egy hajléktalant, és az esetet egy másik homeless-re, Robert-re (Vincent Schiavelli – Ghost, Batman visszatér, Az illuzionista/A látszat öl) kenik az újságírók. Később az egyik ilyen hírhajhász zsurnaliszta, Dale Sweeney (Steven Weber – A horror mesterei 1x04 - Jenifer, Ragyogás [1997], Kétségbeesés/Sivatagi rémálom), aki bármit megtenne egy jó cikkért, elmegy riporterkedni egy az elhunyt hajléktalanoknak sírhelyet biztosító egyesület megnyitójára. A munka végeztével, otthon meglátogatja Robert és arra kéri/kényszeríti, hogy menjen el az egyesület másnapi első temetésére ahol majd mindent megért a gyilkosságokkal kapcsolatban. Dale másnap elmegy a temetőbe, ahol némi infóhoz jut a társaság képviselőjétől, Jess-től (Rita Wilson – Hull a pelyhes, Psycho [1998], Oltári nő).
Nagyon úgy tűnik, hogy kár volt ennyit várnunk az új részekre, mert míg a legutóbbi idegesített, addig ez csak simán unalmas volt. Vélhetően majd az utolsó epizódban megint kapunk valami adrenalin bombát, aztán várhatunk félé évet... No de ne szaladjunk ennyire előre!
Marlboro Man totál megzakkant. Egyúttal hamut szórok a fejemre és igazat adok olvasóinknak, a látomásbeli szellemalak valóban Lorijé volt - utólag belegondolva teljesen jogosan. Rossz nézni, ahogy egyedül téblábol a börtönön kívül és kergeti a semmit. Siralmas. Nagy kérdés, hogy innen hogy lehet majd felépülni? Vagy meglépik az alkotók azt a szenzációt, hogy kiírják a sorozatból a kvázi főszereplőt? Őszintén szólva inkább ez legyen, mint hogy ezt a rakás szerencsétlenséget kelljen bámulnom. Mert értem én a szerepét. Mi több, teljesen jogos is az állapota. De akkor sem szeretném így látni.
Amerikában április 4-én fog debütálni az NBC-n a Hannibal Lecterről szóló sorozat. A karaktert remélhetőleg nem kell senkinek se bemutatnom. A történet abban az időszakban fog játszódni, amikor Lecter még szabadon ölt, sőt, segített a rendőrségnek más sorozatgyilkosokat kézre keríteni. Voltaképpen a Vörös sárkány előtti időszakról beszélünk.
Magát a legendát Mads Mikkelsen (Valhalla - A vikingek felemelkedése, Casino Royale [2006], A vadászat) fogja alakítani. Az ő segítségét kérő nyomozókat pedig Hugh Dany (A sólyom végveszélyben, Vér és csokoládé, Elemi ösztön 2) és Laurence Fishburne (őt reményem szerint mindenki ismeri) kelti életre.
A lényeg pedig, hogy meglehetősen gyorsan nálunk is bemutatják majd az AXN jóvoltából. Pontos időpont egyelőre nincs, csak annyi, hogy "tavasszal". Így azt se tudnám megmondani, hogy rögtön szinkronizálják-e, vagy először csak felirattal sugározzák (mint ahogy az HBO csinálja a Trónok harcával is ugye).
Mi pedig követni fogjuk! Szóval a sorozatellenes olvasóink verhetik a fejüket a falba, hogy " ne már, még egy?". Ráadásul megtisztelve az AXN bizalmát, az epizódismertetőket a hazai bemutatóhoz fogjuk igazítani. Lehet, hogy addigra már mindenki erről fog beszélni, de ugyanakkor tény, hogy sokan sorozatot a mai napig csak tévében néznek. Illetve nem szeretném elvenni a kedvét sem a honi tévéseknek a horrorisztikusabb műsorok behozatalától.
(Továbbá igen, hamarosan lesz szó a Bates Motelről is, muhahaha!)
Megmondom őszintén, kissé nehezen ültem neki a sorozat második évadának. Az első évad szélsőséges mivolta miatt hatalmas elvárásaim nem voltak ugyan, de bízom benne, hogy legalább 2-3 rejtett érték ebben a szériában is lapul. Csak reménykedni tudok, hogy lesz olyan kirívóan színvonalas rész itt is, mint tavaly a John Carpenter által elkövetett Cigarette Burns. És azt sem bánnám, ha senki nem venné át Takashi Miike-tól a stafétát, ami az olyan botrányosan beteg részeket illeti, mint a tavalyi évadzáró. Mi Amore Cadenza kisasszonytól átvéve a megbízatást, következzen tőlem a Masters of Horror második évada.
Egészen faszányos kis plakáttal és ismert rendezővel vágtunk neki egyből az évadnyitónak. Az első rész elkövetője nem kisebb név, mint Tobe Hooper. Ki ne ismerné az eredeti Texasi láncfűrészes mészárlást, a Poltergeistet, vagy az Életerő című műveit? Egy kis személyes élmény: jómagam egyik első horrorfilmje volt a Kopogó szellem és mondhatom, hogy elég mély nyomokat hagyott bennem. De az Életerő is egy olyan mű, amit érdemes minimum elolvasni.
Ami már kevésbé volt kedvcsináló, az az előző évad harmadik része, a Dance of the Dead, melynek sajnálatos módon szintén a mi derék Tobe-nk volt a megalkotója. Nálam ez volt az évad egyik leggyengébb része és az imdb-n is ez kapta egy másik résszel egyetemben a legkisebb (5,1-es) értékelést. De sebaj, előítéletektől mentesen, bizakodva kezdtem hát neki a The Damned Thing-nek!
Változatlan főcím köszönt minket természetesen. Érdekes módon ezek a képsorok egyáltalán nem tükrözik a sorozat jellegét. Szerintem inkább illene az American Horror Story 2. évadához és ezt nem csak az elmosolyodó baba miatt mondom. Na, mindegy, tehát a főcím maradt a régi.
Végre! Már gondolom mindenki tűkön ülve várta a folytatást, annak ellenére, hogy legutóbb nem kaptunk valami hatalmas cliffhangert. Talán jobb is így. Emlékeztetőül a becenevek értelmezésének kiskátéja.
Ott hagytuk abba, hogy Bear Grylls végre találkozik a bátyjával, csak épp a lehető legrosszabb körülmények között. Konkrétan az őrjöngő tömeg előtt kell egymásnak esniük, a győztes szabadon távozhat (talán). Ez meg is történik, a harc hevében még néhány zombit is bevonnak a játékba, nehezítés gyanánt. Ekkor fordul a kocka és a tesók összefognak, együtt védekeznek. Szerencséjükre Marlboro Man és Csillagszem pont időben tért vissza, hogy egy kis könnygázzal és gépfegyveres lövöldözéssel segítséget nyújtsanak. Másodpercek alatt mind kijutnak a városból. Jogos a felháborodás, hogy erre vártunk ennyit?
Azonban hazafelé már nem olyan egyszerű az út, hiszen Polipra egyaránt dühös (joggal) a szétvert arcú Gyalogkakukk és a szebb napokat is látott (?) Afro Ninja. Vagyis a csapat többsége vagy ezer kilométerrel arrébb, vagy holtan látná legszívesebben a kopaszt. Bear Grylls meg persze kiáll testvére mellett, hiszen neki ő az egyetlen családtagja. Ráadásul ő még nem ismerheti Polip vérgeci énjét. Vagy ha mégis, akkor is a család, az család. Így, ha nehéz szívvel is, de kedvencünk búcsút mond a csapattól és kettesben vág neki a nagyvilágnak a tesóval. Reméljük ez csak ideiglenes állapot. Sőt, tuti.
Camille és Kennerly ikertesók és mindketten tudnak hárfán játszani, ők adják elő a The Walking Dead sorozat nyitányát. Tetszik?
Friss kommentek