Rendkívüli büszkeséggel számolhatunk be a hírről, mely szerint az American Horror Story kapta az 2013-as Emmy-díjátadó legtöbb jelölését, szám szerint 17-et.

Az általam is az egekig magasztalt 2. évad ékes bizonyítéka annak, hogy igenis szükség van az ilyen jellegű sorozatokra a televíziózásban.

A jelöltek között találhatjuk többek között Jessica Lange-et, de például az Arden dokit megformáló James Cromwell és kedvenc Bőrpofánk, Zachary Quinto is várja a díjat. Az pedig már természetesen magától értetődőnek mondható, hogy a legjobb minisorozat kategóriájában is a nevezettek között van.

A kedvenc sorozatunk egyébként a Trónok harcát (16) előzte meg.

A nevezettek teljes listáját ITT találjátok.

Nem hiszem, hogy különösebben nagy ováció és egyetértés fogadja majd a mostani kijelentésemet, de nekem az aktuális részünk benne volt a legrosszabb és legunalmasabb epizódokban, úgy ever…

Persze, pontosan tudom, hogy egy sorozatnál sem lehet minden részben fenntartani végig az izgalmat és kellenek a töltelékrészek, amikkel kitöltik a 12 részes évadokat, de ez nekem most fájdalmasan rossz volt. Lássuk néhány szóban, hogy mi is történt a harmadik részben.

De tényleg csak néhány szóban, mert az utolsó néhány percet leszámítva a világon semmi releváns. Debra továbbra is be van kattanva, iszik, mint a gödény, persze teszi ezt szigorúan amerikai stílusban, papírzacskóból, mert az Egyesült Államokban másból nem lehet! De Debrát nem bántjuk, az ő kirohanása és Jennifer Carpenter színészi teljesítménye okozta az egyetlen üde színfoltot a részben.

Mivel úgy alakult, hogy mostantól sorozatokról fogok beszámolókat készíteni, az örömöm mellett elkezdtem kicsit parázni, ugyanis nem mondanám magamat jártasnak horror sorozatok terén... valószínűleg ezért nem hallottam még sosem korábban a Hemlock Grove-ról. De aztán szép sorjában jöttek a jelek, amik felkeltették az érdeklődésemet. Eli Roth, mint állandó producer? 50 millió dolláros összköltség? Ami pedig végképp meggyőzött, az a trailer... aki nem látta volna az előzetest, elöljáróban annyit, hogy a megtekintését korhatárhoz kötötték, például bizonyos lesbian necrophilia miatt. Fincsi!

Szerintem kezdjük az elején! Tehát, a Hemlock Grove a Netflix sorozata, Brian McGreevy azonos című regényének adaptációja. Eddig egy teljes évaddal rendelkezik, ami 13, részt számlál. A sorozatot a horror rendező Eli Rothtal (Motel, Kabinláz, Utórengés) szokták kapcsolatba hozni, hiszen ő nemcsak mint producer, de mint direktor is tevékenykedett, igaz, csak az első részt rendezte.. A történet egy kisvárosban játszódik, ami enyhén Twin Peaks-re hajaz, tele rejtélyes emberekkel, és titokzatos legendákkal. A sztori fő vonalát egy vérfarkas titokzatos lény adja, aki fiatal lányokat szaggat szét, ahogy az egy jó vérfarkashoz titokzatos lényhez illik. Ezen kívül majd képbe kerülnek angyalok, vámpírok, sárkányok, és egy rend is, aminek tagjai nagyon érdekeltek a városka történéséivel kapcsolatban. Azt gondolom érzékelitek, hogy titkokból és misztikumból nem lesz hiány. Na, innentől essünk neki spoileresen! 

Elég információdús részen vagyunk túl, ami Evelyn Dexterrel való kapcsolatát illeti. Magam sem hittem volna, hogy már a második részre meghúzzák a készítők azt, hogy bemutatják a doki szerepét Dexter megalkotásában. De még sok epizód van hátra, az építkezés elején vagyunk, lesznek még itt mindfuckok.

Ahogy láthattuk a régió videófelvételeken is, Harry Dr. Vogeltől kért segítséget, hogy feldolgozza és elfogadja Dexter mivoltát. Bizony, nem csak Dexternek kellett megküzdenie saját magával, hanem az apjának is azzal, hogy mivé lett és mi lesz a fiából. És úgy tűnik, nagyon is komoly szerepe volt a dokinak abban, hogy Dexter egy tökéletesen működő gyilkológép lett és nem csak egy a pszichopaták közül. Ahogy ezt mondja is Vogel, bizonyos szempontból ő az édesanyja, a megalkotója.

Először is gyorsan megköszönöm mindenki türelmét, magánéleti gondok miatt voltam távol sokáig. Egy új jövevény boldogította, és egy motorbaleset keserítette napjaimat az utóbbi 2-3 hónapban. Mi tagadás, gore-ból volt bőven mindkét alkalommal. :)

Jelen epizódunk mindenkiben kelthet "ezt már láttam" érzést. Ez nem véletlen. Az X-akták 9 évada minimum kétszer dolgozta fel a történetet, a Rejtély is foglalkozott a dologgal, talán ennek a sorozatnak az első része is érintette az alapkérdést, és mozifilmek is boncolgatják. (Lélekszám 436, A vesszőből font ember ) Mi az, ami összetart egy közösséget? Mit kell beáldoznunk a boldogságunkért? Az egyén szabadsága felülírható-e a közösség érdekei szerint?

Bobby (Brandon Routh) és Tracy (Shiri Appleby) fiatal házasok, koruknak megfelelő álmokkal és vágyakkal. Gyereket szeretnének és természetesen egy otthont, ahol a család boldogságban és biztonságban élhet, álmaik megvalósításához pedig bármit megtennének. Barátaiktól hallanak először a közösségről, ahol egy gyönyörű házat ajánlanak nekik, cserébe egy kacifántos szerződés aláírásáért. Ahogyan hajdanán, ismét a Nő csábít, és Bobby, Tracy unszolására aláírja a papírt. Rövidesen kiderül azonban, hogy hiba volt nem elolvasni az apró betűs részt...

Több mint félévnyi várakozás és közel kétszáz napnyi böjt után tért vissza otthonunkba Dexter. Mindig rossz érzés, amikor egy sorozat utolsó évadát kezdjük el és tudjuk, hogy hamarosan soha többé nem látjuk az évek alatt megszeretett arcokat, de azért mégis előttünk áll még 12 rész és három hónapnyi izgalom. Az első rész alapján bizony lesz is okunk körmöt rágni!

Ez a kiadós szünet bőven elég volt arra, hogy számba vegyünk minden eshetőséget és ki-ki megszülje a maga által legideálisabbnak vélt végkifejletet. Nyilván vannak olyan táborok, mely szerint Dexter halálával kell vége legyen a sorozatnak, míg egyesek a happy endre szavaznak, mások pedig mondjuk Debra által záratnák börtönbe főhősünket. Ugyan szándékosan kerültem a szünet alatt bármilyen spoilert, előzetest vagy jóslásokat, meg vagyok róla győződve, hogy az én befejezésem lesz a nyerő. Amivel majd büszkén elő is jövök, ha így lesz :)

Végére értem hát végre én is a Bates Motel első évadának, mellyel őszintén szólva, megszenvedtem az elején. Ha emlékeztek, az első öt epizódról még részenként írtam, aztán egyéb elfoglaltságaim miatt (jó, meg részben amiatt is, mert nagyon nem tetszett) felhagytam a követést, de most két nap alatt ledaráltam az évad második felét és gondoltam, írok pár sort róla.

Kezdeném a meglepő pozitívummal, amit magam sem vártam volna: az évad második fele kifejezetten jó. Nem tudom, hogy csak meg akarok-e felelni annak a kedves olvasói felvetésnek, mely szerint nem nagyon kritizálok semmit, esetleg annyira nem voltak már elvárásaim a sorozattal kapcsolatban, hogy már a közepest is jónak értékelem, vagy szimplán csak tényleg feljavult az évad a második öt részre, de pozitív csalódásként éltem meg a Bates Motel végét.

Eleinte kissé az volt az érzésem, hogy akár egy délutáni matiné sorozatnak is jó lenne, annyira nem volt se igazán beteg, se igazán véres. A vér mondjuk az évad második feléből is elmaradt (azért egy kisvárosban mégsem lehet halomra ölni az embereket), de legalább a főszereplő beteg vonásai elkezdtek egyre jobban kiütközni.

Kedves Bate Motel-fanok :)

Sajnos egy időre kénytelen vagyok felfüggeszteni a BM követését, mivel a jelenlegi munkám mellett nincs sok időm nézni Normanéket. Igyekszem 2-3 adagban letudni az évad maradék részét, esetleg évadértékelő formájában fogom összegezni az első évadot.

Őszintén bízom benne, hogy ideiglenes távolmaradásomat magukra veszik a készítők, és az évad második felére odavágnak kicsit a sorozatnak, mert eddig többnyire csak csalódást okoztak nekem :)

Ti ne adjátok fel és mindenképpen tájékoztassatok, ha esetleg felfedezni vélitek már Hitchcock szellemét a Bates Motelben!

Mikor purga megkért, hogy láttamozzam a sorozatot, akkor gyorsan utánanéztem, hogy mi is ez, és kicsit meg is rémültem. Említettem már Nektek is, hogy nehezen viselem, amikor a zombitémát metaforaként használják. Nem jó, mert nézetem szerint, ha valaki a társadalmi problémákat nem tudja elmondani a valós közegükben, akkor kár erőltetni a dolgot. Nem azt a világot éljük, amikor társadalompolitikai kérdésekről virágnyelven kellene beszélni. A fajüldözés, a nők elnyomása, bűnözők visszatérése, kisebbségek integrálása a társadalomba, vagy a homoszexualitás most már (szerintem hála Istennek ) nem tabu téma, és a filmeseknek / művészeknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy egy közösség vagy társadalmi berendezkedés megfelelően tudja feldolgozni a fenti kérdéseket.

Ezekben a "másságokban" egy közös van, mégpedig az, hogy nem felvett viselkedésformák, hanem veleszületett "másságok"(nyilván a bűnöző nem). Születésünkkor nincs kérdőív, ami így hangozna: "A kórház, ahol jelenleg megszületni igyekszik, egy férfisoviniszta, heteroszexuális, fehér társadalom által üzemeltetett intézmény. Kérjük húzza alá, mi szeretne lenni: férfi/más, fehér/más, heteroszexuális/más." Írásomnak nem célja minősíteni vagy ítélkezni, abban azonban elég könnyen meg lehet egyezni, hogy kisebbségben lenni mindenképpen szívás. Amiért meg tudok bocsátani az In the Fleshnek a zombi téma miatt, az pedig nem más, mint az, hogy a metaforát dinamikusan alkalmazza, vagyis a zombi néha meleg, néha semmibe vett nő, néha meg nem értett gyerek, néha maga az ördög. Aki viszont horrort vár, az becsapva érezheti magát, mert ez a sorozat egy élőholtakkal leforgatott nagyon durva dráma.

Úgy látszik Norman Bates nem az az asszonynak reggelit főző fajta. Mint aki jól végezte dolgát, vidáman bandukol hazafelé legújabb hódításából, épp csak dalra nem fakad. Hősünknek jó kis estéje lehetett Bradley-vel, de a vidámság csak addig tart, amíg haza nem ér. Normát ugyanis - mint azt láthattuk az előző rész végén - letartóztatták, aminek maximum csak Dylan örül kéjes örömmel.

A két fiú látogatásának a legkevésbé sem örült anyuci, akinek megőrülése kezd a tetőfokára hágni. Az aktuális rész tulajdonképpen Norma idegállapotáról szólt leginkább. Kicsit felcserélődtek a szerepek. Míg eddig Norman tűnt az őrültnek és Norma a kiegyensúlyozott, logikusan gondolkodó, konzekvens szereplőnek, addig mostanra mintha kicsit megváltozott volna a szereposztás és a fiú az, akinek meg kell mentenie valamitől az anyját. Ellenszegülve anyjának, leteszi tehát a százezer dolláros óvadékot.