Dans ma peau / In my skin (2002)

Rendezte: Marina de Van

A film abszolút a rendezőnő saját elképzelései szerint alakulhatott, hiszen a fogatókönyvet is ő írta, továbbá a főszerepet is saját magának adta. Ez utóbbi azért meglepő, mert elég sokat pucérkodik benne (ne örüljünk annyira, elég csúnyácska), szóval exhibicionizmusban sem szenvedhet hiányt.

A történet pár mondatban összefoglalható: főhősnőnk egy partin csúnyán megsérül, amit ő eleinte nem vesz komolyan. Aztán rájön, hogy "tökre jó érzés" az, ha az ember saját magát vagdoshatja, tépheti le a bőrét, egyszóval öncsonkítást végez magával. No ne tessék olyan túlzásokra se gondolni, hogy levágja a lábait, ugyanakkor  olyan "emóst" se tessék vizionálni, aki körömcsipesszel csipkelődik. Valahogy a kettő közé kell belőni. Mindenesetre véresnek véres, ezt majd még bővebben kifejtem.

Szóval itt nem mást látunk, mint a függőség nagyon egyedi metaforáját. Nem kell ide egy sablonos drogos, vagy alkoholistával operáló dráma: ezeken a Dans ma peau jóval túlmutat. Ez maga a húsba vágó addikció: a nő egy idő után teljesen elveszti a kontrollját és másra sem képes gondolni, mint hogy minél hamarabb élvezhesse a gyönyört. Mert számára ez az. Attól függetlenül, hogy de Van-t nem igazán indítanám egy szépségkirálynő versenyen, meglepően jól és hitelesen játszik. Mondhatni saját magára írta meg a karaktert. Ennek is megvan a maga előnye.

...amikben az a legszebb, hogy hazánkban is könnyen beszerezhetőek. Ráadásul mindkettőt ugyanaz az ember rendezte.

31. kilométer - Kilométro 31 (2006)

Rendezte: Rigoberto Castaneda

Sok más filmből ihletett mű, mondhatni semmi újat nem tud felmutatni, de attól még egész kellemes. Lényegében ez is egy kísértetes történetet dolgoz fel, ám itt most nem egy halott, hosszú fekete hajú kislány rendetlenkedik, hanem egy halott meztelen kisfiú. De igazából ő sem olyan gonosz, csak éppen úgy megijeszti az autósokat, hogy azok egy bizonyos 31. kilométert jelző táblánál meghalnak. Ja és az anyukája is arrafelé kóborol.

De hogy legyen valami konkrét váza is a sztorinak: a bevezetőben egy lány autóbaleset áldozata lesz, akinek ezért amputálni kellett a lábait, ami hagyján, de kómába is esett. Neki van egy ikertestvére és ahogy az várható, valamiféle spirituális kapcsolat van közöttük. Ez a szegmense a filmnek még egész hihető, hiszen ilyen iker-jelenségekről gyakorta olvasni a világsajtóban, nem hoznék fel most egy konkrét példát sem. Szóval a tesó elkezd nyomozni az ügyben, mert gyanús, hogy az elvileg elgázolt gyermekről nincs egy deka nyom se. Ebbe persze belesegít a hölgyek fiúi is, akik sajnos annyira jelentéktelenek, hogy bár nem ők a testvér-pár, de én egyszer-kétszer összekevertem őket.

Először is elnézést, amiért a hosszú hétvégén nem írtam, de kiakartam használni a szabadnapok minden egyes percét, de most szokásomhoz híven egyszerre három filmről olvashattok. A "sorozat" (első rész itt, második pedig itt) legújabb epizódjában most olyan Fulci filmeket sikerült meglesnem, amelyekben voltak jobb pillanatok, persze egyik se egy nagy durranás (nahát). Akkor kezdjük is.

1. A fekete macska - Black Cat / Gatto nero (1981)

Nem is olyan rég láthattuk mindannyian a TV6-on (bocsánat, hivatalosan már Viasat 6), azonban a hazai sajtó valahogy félreértésbe áldozata lett: mivel a gyilkos egy fekete macska, ezért  szerintük az csak paródia lehet. Elég csak megnézni ezt a port.hu-n, de én a nyomtatott Színes RTV-ben is ilyen jelzőkkel láttam. Vagy lehet, hogy megnézték az első 10 percet és mindenki felröhögött? Ugyanis abban egy sajátos autóbaleset van, aminek következtében a sofőr kirepül az ablakon keresztül, kár, hogy még a vak is látja, hogy az csak egy bábu. Nagyon gáz. De ettől függetlenül ez egy korrekt horror és itt a tettes kiléte csak néhol válik röhejessé. Igaz, akkor nagyon.

Mert nincs mit szépíteni: a cica egyszerűen gonosz és halhatatlan. Erre magyarázatot nem igazán kapunk, helyette egy már sokat megjárt idős színészt, Patrick Magee-t, akit többek között a Mechanikus Narancsban láthatott a nagyérdemű. De a többi szereplő is ismerős lehet korabeli horror filmekből. Szóval a kis szőrös bitang embereket öldös különböző módokon, a legtöbbet nem is direkt -karmokkal-, hanem példának okáért egyszerűen csak hagy egy szerelmes párt megfulladni egy csónakházban.

Halálos barát - Deadly friend (1986)

Rendezte: Wes Craven

Ez most egy igazi VHS-klasszikus, nem kisebb névvel az élén, mint a Rémálom az Elm utcában megteremtőjétől. Én még kiskoromban láttam: a felirat még túl gyors volt nekem, angolul pedig egy büdös szót sem tudtam (általánosban németet tanítottak). Akárhogy is, engem egyszerre megfélemlített és megnevetetett. Ez a kettőség így évek múltán is megmaradt bennem.

A történet középpontjában egy valóságos tinédzser zseni áll, aki ösztöndíjjal megépíthetett egy önállóan mozgó, cselekvő, és ami a legfőbb: gondolkodó robotot. A "teremtmény" mellesleg nagyon aranyos, amit tetőz a bizarr, sajátos hablaty nyelvezete is.

Természetszerűleg előkerülnek a jól bejáratott klisék: a fiút anyuka egyedül neveli, akik éppen beköltöznek egy kisvárosi házba. Az egyik szomszéd alkoholista, a másik pedig csak simán egy közveszélyes vénasszony. Ez utóbbit az az Anne Ramsey alakít, akit a nagyközönség például a Kincsvadászokból, vagy a Dobjuk ki az anyut a vonatból-ból ismerhet. Most is hozza a tőle elvárt karaktert. Egyébként viszonylag még ő a legismertebb, de azért Kristy Swanson neve sem lehet közömbös jó pár olvasónak (pl. a '92-es Buffy, a vámpírok réme főszereplője is ő).

Sóhajok  - Suspiria (1977)

Rendezte: Dario Argento

Bevallom eddig hadilábon álltam a rendezővel, mivel csak két filmjét volt szerencsém látni. Az Álmatlanságról korábban már megemlékeztem, ami a magyar kiadó miatt, olyan megtévesztő borítóval került a polcokra, hogy az már több mint szégyen. A másikat pedig még az egykori, hazai Fangoria magazin adta ki, igen, a Traumáról van szó. Mindkettő egy közepes alkotás, valahogy nem láttam bennük a "mester" tehetségét. Máig úgy voltam vele, hogy sokak szerint pont ezek a legrosszabb művei Argento-nak. Arról már nem én tehetek, hogy nálunk még csak ezeket adták ki (mármint akkor még). Zárójeles megjegyzés: tavaly napvilágot látott a Giallo c. filmje is, Adrien Brody-val, amit mindenki szét szedett, szóval valószínűleg az az igazi sereghajtó.

Aztán jött ez, mint a rendező munkásságának egyik ékköve, hogy ez mennyire "hű meg há"! Mondanom se kell; ezúttal is csalódnom kellett.

Mivel alapvetően ez az ünnep kinn eléggé gyerekbarát, ezért egy kicsit mi is legyünk azok. Éppen ezért most következzen 3 olyan film, amit érdemes megvenni, mert a felnőtteknek is kikapcsolódást nyújtanak. A rendezőt, Tim Burton-t meg remélem senkinek sem kell bemutatnom.

1. Beetlejuice  - Kísértethistória (1988)

Rendezte: Tim Burton

A rendező első komolyabb munkája, és már itt jól láthatóak azok a stílusjegyek, melyek vissza-visszaköszönnek a későbbi műveiben. Itt leginkább arra gondolok ahogy a bizarr és halállal kapcsolatos dolgokkal milyen jópofán, humorosan tud bánni.

Mert alapvetően a kerettörténet elég szomorú: ifjú pár éldegél egy álmos kisváros szélén egy nagy házban, aztán egyszer csak balesetet szenvednek. Elég hamar rájönnek, hogy ez a halálukat jelentette, azonban furcsa mód semmi angyal, semmi fény, csak egy szakszerű kézikönyv tájékoztatja őket arról, hogy mi az ördög történt velük. A legnagyobb probléma azonban az, hogy hamarosan új lakók költöznek be, az immáron üresen álldogáló házba. Mivel szellemeink a házat nem hagyhatják el, és szeretnének kettesben, nyugodtan "élni", ezért megpróbálják elűzni az új jövevényeket. Ők azonban elég bénák, ezért kénytelenek felfogadni a címszereplőt, aki egy elég fura, ám mókás alak, aki kissé problémás. A többi meg nagyjából sejthető.

Ejj gyermekeim, már egyre jobban kényeztetlek titeket!

Egyik kedves, neve elhallgatását kérő törzsolvasóm ugyanis önszántából el kezdett e-mailezni nem mással, mint Lucifer Valentine-nal, akit a többség a ReGOREgitated Sacrifice kapcsán ismerhet, tekintve, hogy az Ő agyszüleménye. Egyébként sikerült hozzájutnom a trilógia első részéhez is, a Slaughtered Vomit Dolls-hoz. Ha lesz rá időm, majd arról is írok.

Na de mi is ebben a szenzáció? Ugyanis a rendező elég erősen hajlik egy interjúra. A kérdések nagy része már körvonalazódott, azonban ebbe szeretnénk Titeket is bevonni! Tehát a feladat: péntek délig ebbe a posztba írjátok meg, hogy Ti miket szeretnétek megtudni tőle! Előre szólok, hogy a kérdések között szelektálni fogunk, tehát ne legyen sértődés, ha valakinek a kérdése nem jut el a "Mesterhez".

Maga az interjú (ha összejön) még nem tisztázott, hogy milyen formában fog megjelenni. Esélyes egy közvetlenebb telefonos beszélgetés (persze a 0 költségvetés miatt interneten keresztül), és legrosszabb esetben marad az e-mailes megoldás.

Egy biztos: angolul nem tudó, ill. kevésbé tudó olvasóink számára lesz majd magyar nyelvű fordítás is, szóval e felől sem kell majd aggódnotok.

Three... extremes - Sam Gang yi (2004)

A film, mint azt a cím is sejteti, három kisfilmből áll, melyet különböző nemzetiségű, ázsiai rendezőmesterek készítettek el. Amúgy érdekes, hogy a második részt már 2 évvel korábban bemutatták, persze más (kevésbé ismert) rendezőkkel és történetekkel.  További említeni való, hogy az egész a LionsGate-nek köszönhető, szóval megvolt az amcsi hátszél. Haladjunk levetítési sorrendben, és derítsük ki, hogy jó-e ha több nagyágyút egy filmbe tuszkolunk.

Seed (2007)

Rendezte: Uwe Boll

A rendezőt szokás a mai kor "Ed Woodjaként" emlegetni, mert amihez csak hozzányúl, az bukás lesz. De tényleg. Az imdb-n nincs 5.0 feletti átlagú filmje, sosem termelt bevételt. Azonban a német adózási kiskapuknak hála mindig van cash egy újabb borzalomra. Magyarországon egyébként a legismertebb műve a Bloodrayne nevű pc játék adaptáció volt, amit még a mozikban is vetítettek.

Akárhogy is, ez egy kissé alul értékelt produkció, pedig egész nézhető és mi több, eléggé beteg is. Ez azért jó, mert ha sz*r filmet forgatsz, akkor legalább aberrált töltetű legyen, hátha csak azért is megnézik. Bár ahogy elnézem ez nem nagyon jött be, szerintem maga Boll neve elég riasztó (csak úgy, mint egy Asylum Projekt matrica).

A kezdés nem is lehetne sokkolóbb, talán bele is férne a TOP 10 legkeményebb horror-kezdés evör c. képzeletbeli listába is. Tehát először egy öles betűs felirat jelzi, hogy a következő képsorok igazi felvételek, aki még akar ilyet látni, az menjen a PETA oldalára (ami egy elég markáns állatvédő szervezet). Innentől kezdve pontosan tudtam, hogy mi lesz majd látható, hiszen anno az interneten terjengett egy elég brutális kis videó arról, ahogy Kínában élve nyúznak le állatokat. Mi meg ezt megint megnézhetjük, de jó. Aki netalántán még nem látta, az szerintem elég gyorsan ki fogja kapcsolni a filmet, talán ez a másik ok, amiért ennyire lepontozták imdb-n, meg úgy mindenütt. Mellékesen megjegyzem, hogy aki igazi horrort akar látni, annak valóban elég annyit tennie, hogy szép sorban megnézi a PETA kisfilmjeit, igazán brutálisak, persze nem ők tették azzá, hanem maga az élet.

No kérem, két remake, 4 film, lehet majd a kommentben fújogni. A szokásomtól eltérően most egybe veszem a régit és az újat.

1. Sziklák szeme - The hills have eyes (1977 Wes Craven - 2006 Alexandre Aja)

Egyik rendezőt sem kell (remélhetőleg) senkinek sem bemutatnom. Mindenesetre Aja-ról annyit, hogy első filmjét, a Magasfeszültséget jómagam is dicsértem, azóta azonban szinte csak újragondolja mások munkáit (Tükrök, Piranha 3D).

Az alaptörténet röviden (azok kedvéért, akik egyiket se látták): a sivatagban egy kiránduló, lakókocsis nagycsalád lerobban, majd torz, helyi kannibálok támadnak rájuk. A történet ismerős lehet ebből a posztból, ahol a film ZS-verziója is fellelhető.

Ez a feldolgozása kicsit fura. A kezdése teljesen más, mondhatni egy alapozás a későbbi gore-ra, míg Craven finoman építi fel a cselekményeket. Azonban amint megjelenik a cím, onnantól kezdve szinte egy az egyben ugyanazt látjuk, persze 30 év eltéréssel (így pl. van mobiltelefon, aminek persze nincs térereje). Ez nekem először roppant zavaró volt, mert kérdeztem magam, mi abban a munka, ha ugyanazt megcsinálja, csak a "jelenbe" helyezve. De ezt úgy tessék elképzelni, hogy a karakterek csontra ugyanazok, még a kutyák is. Ugyanazok a karakterjellemek, bár ez majd a sztori előre haladtával jócskán megváltozik, ahogy minden más is. Először csak finom apróságok (egyik esetben látni az egyik kutyus halálát, másiknál már csak a tetemét), majd egy ponton teljes más képet fogunk kapni.