Úgy tűnik, hogy az olasz Necrostrom minimál stúdió nem tétlenkedik és az Adam Chaplin után egy újabb splatter-trash filmmel örvendeztetnek meg minket. Bár az előzetes ezúttal is csábító, van egy olyan sejtésem, hogy a készítők ugyanúgy beetetnek vele, mint anno az Adam Chaplinével. Így egy kissé tartok is tőle. A történetet meg szerintem jobb, ha nem bolygatjuk.
A legutóbbi Masters of Horror kritika meghozta a kedvem Argento-hoz, így pótoltam egy régóta esedékes hiányosságomat, ami nem más mint a:
Rendezte: Dario Argento
Peter Neal (az Oscar-díjra jelölt Anthony Franciosa) sikeres amerikai író, aki Rómába utazik népszerűsíteni a legújabb regényét, a Tenebre-t. Amint megérkezik, rögtön azzal fogadja a rendőrség, hogy egy lányt brutálisan megöltek és a szájába tömködték könyvének néhány oldalát. Természetesen nem gyanúsítják, de szemmel tartják, már csak a saját érdekében is, hiszen hamar kap egy fenyegető levelet és telefonhívást is. Egyből feltűnik, hogy a gyilkosnak nem tetszik Neal műve, ami egyébként szintén egy pszichopata sorozatgyilkosról szól. Ahogy pedig az lenni szokott, hősünk magánnyomozásba kezd.
Alapjában véve egy egész tisztességes gialloval van dolgunk. Noha ehhez képest egy picivel kevésbé brutális és cicikből is csak két párat kapunk. A teljes képet ráadásul némileg árnyalja a rengeteg zavaró tényező. A legtöbb tényleg csak apróság: az elején Neal miért nem képes öt méterrel arrébb vinni a táskáját a telefonhoz? Vagy miért hiszi el az áruház tulaja a szarkának, hogy a megadott a cím igazi-e? Meg most tényleg életszerű az, hogy fényes nappal, a lakótelep közepén egy hajléktalan meg akarjon erőszakolni egy nőt? Ez mind a film első 10-15 percében zajlik le, szóval eléggé le tudja hangolni a nézőt.
Úgy tűnik, hogy az olaszok idén egész termékenyek. Reméljük, hogy ez már végre nézhető lesz. Az előzetesen ugyan érződik az alacsony költségvetés, de egész hangulatosra sikeredett, hova tovább bekerült a "megnézendők" közé.
A film egy társadalomkritika akar lenni, ami felhívja a figyelmet korunk internetes közösségeire, amely egyre inkább immunissá válik az erőszak látványára. A történetben négy fiatal egy blog (muhhaha) felhívására elmegy egy semmi közepén álló házba, ahol a "Játékmester" különböző feladatokat bíz rájuk. Amolyan szadista, kínzós játék részeseivé válnak. Az lesz a győztes, aki a feladatokat a lehető leggonoszabb módon hajtja végre, mindegy, hogy kinek a kárára.
Talán most minden eddiginél jobban próbálok lépést tartani az idővel, hogy az év végén esedékes toplistámra tényleg úgy tudjak hivatkozni, hogy "hiánytalan". Persze ez lehetetlen. Azért most következzen 7 (!) darab film, ami már megtekinthető. Előre szólok, hogy semmi kiemelkedő nincs közöttük.
Rendezte: Nicholas McCarthy
A trailer alapján nem voltak túl nagy elvárásaim, egy szabványos, de nézhető kísértet sztorinak ígérkezett. Voltaképpen az is. Már maga a sztori sem egy nagy szám: fiatal anyuka beköltözik nem rég elhunyt mami házába, majd hívja nővérét, hogy ugyan jöjjön már el a temetésre. Másnapra azonban a tesó üresen találja a helyet. A rendőrség persze tehetetlen, a gyerek le van szarva (szó szerint, ugyanis elég hamar félre teszik a szerencsétlen), így elindul a szokásos magánnyomozás.
Szellemeket említettem és kapunk is. Dobálja főhősnőnket, meg üzenget is neki. Aztán a végére kiderül, hogy közben egy nagyon is élő dolog van a háttérben... A történet túl azon, hogy sablon elemekből építkezik, még néhol kifejezetten lyukacsos is. Azért vannak kifejezetten élvezhető percei, para pillanatai, de összességében nem ájultam el tőle.
Kivitelezés tekintetében egyáltalán nem rossz, a színészek viszont nem túl meggyőzőek. Mi több, még az általuk formált karaktereik sem érdekesek. Ez alól kivételt képez az "elvarázsolt tekintetű" médium lányka, na ő kaphatott volna nagyobb teret is. Többet nem is tudok róla írni. Csak a műfaj szerelmeseinek tudom ajánlani, mert amúgy eléggé kiszámítható. Csak egy nagyon piciny eredetiséget tudtak belecsempészni és az sem teljesen kielégítő. A legeslegvégi pár másodperces lezárás meg a szánalom csúcsa.
A mai gyűjteménnyel véget ér a három napos trailer-áradat. Tegnap Amerikát vizsgáltuk, most lássuk a világ többi részét. Régi olvasóink már úgyis tisztában vannak azzal, hogy az igazi csemegék már nem Hollywoodból érkeznek. Sajnos ezúttal ez nem így lesz, a felsoroltak közül keveset fogunk majd igazán várni.
Haladjunk Nyugatról Kelet felé.
Polgárháborús zombik Kanadából. Ezzel azt hiszem mindent elmondtam, amit kellett. Mondjuk nekem már most soknak tűnik a moralizálás és a pofázás. A rendező egyik korábbi filmjéről, a Scarce-ről már volt korábban szó. A színészek közül kiemelném Bill Moseley-t, akit legutóbb a Rogue Riverben láthattunk, illetve az abszolút horror-veteránt, Dee Wallace-t (Cujo, Az üvöltés).
Ahogy tegnap ígértem, most jöjjön egy durvább adag, szigorúan csakis saját felelősségre!
Kellemes időtöltést a vasárnapi ebédhez! :)
Ez egy olyan alapmű, amit mindenkinek illik látnia, már ha "horrorfannak" tartja magát. Egyszerre zseniális és gusztustalan. Továbbá igen, az állatgyilkosságok igaziak.
Mivel a legutóbbi vendégírással társított kritika bejött, ezért ismételjük meg. Ezúttal a már rutinosnak számító Jason13-al vesézzük ki Dario Argento Anya-Trilógiájának másik két darabját. Az első rész egyébként a Sóhajok volt.
Ezúttal én kezdem, de csak a kontinuitás miatt.
A történet eléggé zavaros, de azért megpróbálom nagyjából felvázolni. Megtudjuk, hogy létezik három "Anya" (Sóhajok-, Könnyek-, és a Sötétség-), akik a világunkat akarják elpusztítani. Mindhárom egy-egy nagyobb városban, egy-egy hatalmas épületben leledzik. Na vajon itt melyik lesz a középpontban? Ezekre egyébként egy alkimista könyv segítségével jövünk rá. Meg nem csak mi, hanem egy fiatal hölgy is, aki a tudásáért meg is fizet, de csúnyán. Őt kezdi el felkutatni a bátyja, miközben furábbnál furább emberekkel és halálesetekkel találkozik. Közben meg mindenféle mellékzöngét kapunk, mint pl. egy kripli macskagyűlölő könyves boltost.
Nekem a film valahogy nem áll össze. Pedig kétszer is megnéztem (és most akartam harmadjára is, de nem volt hozzá erőm). A megértést tovább nehezítik az olyan körülmények, hogy random bedobnak olyan szereplőket, akik többet fel sem tűnnek. Mint a könyvtár pincéjében bujkáló (?!) alkimista, aki amint meglátja a szerencsétlen lányt a Könyvvel a kezében, elkezdi üldözni. Teszem hozzá, hogy szerencsétlen az előbb említett könyvtárból kölcsönözte ki, szóval nem tudom, hogy mégis miért kellett ezt ennyire mellre szívnia. Egyéb logikai lyukak is akadnak sajnos bőven.
Rendezte: Umberto Lenzi
A rendező egy későbbi kannibálos filmjéről, a Cannibal Ferox-ról már volt szó Most lássuk, hogy ennek fényében az csupán egy gyenge újragondolás, vagy egy teljesen más műről beszélhetünk.
Azt hiszem, hogy ennyi kannibál-film megtekintésével a hátam mögött bátran kijelenthetem, hogy három alapvető történetet lehet megkülönböztetni: a felfedezős / kíváncsiskodósat, a katasztrófa túlélőset és a "keressük meg XY eltűnt személyeset. Ez utóbbira példa az Eaten Alive! is.
Szőke csajszit megkeresi a rendőrség, hogy eltűnt a nővére, aki kapcsolatban lehet egy ázsiai bennszülöttel, aki New York utcáin köpőcsövezte le a jónépet. Az összefüggés mögött egy Jonas (Jónás) nevű szektavezért kell sejteni. Remélem eddig minden világos:)
A helyszín most a Dél-Amerikai dzsungel helyett az Ausztráliával szomszédos Új-Guinea, de legyünk egészen őszinték: nem teljesen mindegy? Az európai ember úgysem tud különbséget tenni dzsungel és dzsungel között. Így abba sem tudnék belekötni, hogy élhetnek-e arrafelé ilyen meg olyan állatok. Mindenesetre a kis szöszke megérkezik egyedül (!), de mit ad Isten, rögtön találkozik egy vietnami dezertőrrel, aki egy kis készpénzért boldogan elkíséri a hölgyet a keresett faluba. Onnan viszont elzavarják őket, mivel a a keresett szektavezér a bandájával egy eldugott helyre költözött. Tudjátok: távol a gonosz civilizációtól, egyesülni a természettel, ilyesmik. Még természetes határvédelemről is gondoskodtak: ugyanis a környék csak úgy hemzseg a kannibáloktól.
Rég volt szó gialloról, ami nem véletlen, hiszen az olvasók többsége nem szereti. De szerencsére azért vannak itt is rajongói a műfajnak. Éppen ezért szeretnék minden igényt kielégíteni, úgy hogy tessék.
Rendezte: Tonino Valerii
A spagetti western-veterán Tonino mielőtt leforgatta volna a hazánkban is a mai napig népszerű Terrence Hill-féle a Nevem: Senkit, jó olasz rendezőhöz méltán kipróbálta magát a gialloban. Az eredmény nem vészes, pláne első próbálkozásnak, de rengeteg gyermekhibát vonultat fel.
A kezdés üdvözítő, hiszen végig nézhetjük, ahogy egy mocsár közepén álldogáló öltönyös fickót lefejeznek egy markológéppel. A nyomozás látszólag pofon egyszerű, hiszen az elkövetőről jómunkásember lévén minden információ adott. Aztán őt is megtalálják holtan, na innen kezd érdekesé válni igazán a sztori. Bravúros ötlet volt az, hogy a nyomozás keretében elindul egy régebbi lezáratlan ügy feltárása. Ami meglehetősen tragikus, hiszen egy elrabolt, majd halálra éheztetett kislányról szól.
A történet előrehaladtával a gyilkos szépen sorjában kinyír mindenkit, akinek csak egy kicsit is köze lehetett a gyermekrabláshoz, na nem úgy. Így a Napnál is világosabb, hogy a két tettes ugyanaz, és hogy minden összefügg mindennel. Az külön mulatságos, hogy a hajsza a perdöntő bizonyítékért voltaképpen mi is...
Kísérletképpen most úgy posztolok ki egy vendégkritikát, hogy hozzáfűzöm egy sajátomat. Fő a változatosság ugye. Ezúttal Lucio Fulci két filmjéről lesz szó, a rendszeres olvasók tudják, hogy nem igazán szimpatizálok a munkásságával, vagy legalábbis a személyi kultuszával. Az írás egy nagyon régi törzskommentelőnk, hErpEsz (újabban dr. hErpEsz) küldte be, ezúton is köszönjük! Kezdjük is talán az övével. Előre szólok, hogy eléggé spoileresre sikeredett (egy bekezdést utólagos engedelemmel ki is vágtam emiatt)!
Fulci művészete eddig is fényévnyi távolságban volt tőlem, de ehhez a borzalomhoz képest még egy zs++os óriáskroki vs szuperboa-típusú trágya is szuperprodukció! A sokkot Fulci 1989-es "A horror édes háza" című műve (?) okozta. Átkozom a napot, amikor időt pocsékoltam az életemből erre a szemétre.
Bevallom: a film végéig fel sem tűnt, hogy a rendező úr produkciójához van szerencsém, mert már maga a főcím is olyan unalmas és vontatott az idegtépő főcímzenével együtt, hogy elegánsan áttekertem. Már pedig a szóban forgó szörnyűséget Fulci nemcsak rendezte, hanem írta is. Aki jót akar magának, az SOHA-SOHA ne nézze meg, max az ellenségének mutassa meg, ha kínozni vagy vallatni akarja.
Adott egy romantikus olasz (?) kúria, és egy maszkos betörő. Konkrétan nem derül ki, hogy miért alakult így, úgyhogy feltételezem: ki akarja rabolni a házat. Lényeg a lényeg, hogy a betörő és a háziak időben és térben összefussanak, hogy aztán kibontakozhasson a cselekmény. Pechére hazajönnek burzsujék, akiket megöl: a fickónak egy oszlopnál ripityára töri a koponyáját a kötelező dulakodást követően, az asszonynak pedig valami klopfoló alkalmatossággal kiugrasztja a szemgolyóit és betöri a homlokát (majd autóbalesetnek rendezi meg).
Friss kommentek