A héten kissé el vagyok havazva, úgy hogy következzen egy újabb vendégírás, szerencsére küldözgettek rendesen, így mindig van egy tartalék ilyen esetekre:) Csaba kritikáját olvashatjátok. Ezúttal egyébként kivételesen láttam is az érintett művet, úgy hogy az én rövid véleményemet alant olvashatjátok majd.

Helyőrség - Outpost (2008)

Rendezte: Steve Barker

Ezúttal egy angol film került górcső alá méghozzá a horror féleségek közül. Lehet bátor dolog, de kimerem jelenteni, hogy az elmúlt jó pár évben az angol - és mondjuk még hozzávehetjük a francia horrorfilmeket is, attól hogy a franciák megeszik a csigát (fúj már) - sokkal jobbak, eredetibbek, mint amerikai társaik. Illetve hozzáteszem, hogy igenis vannak eredeti sztorik a nagy vízen túl is, de a megvalósítás korántsem olyan jó, mint egy nagy vízen innen eső filmben.

A Helyőrség története szerint valahol Kelet-Európában játszódik, ahol pár izmos és nem mellesleg állig felfegyverzett katona egy mérnökkel karöltve egy náci bunkert keres, majd talál. Ügyesek, ez már ebből kitűnik. Ám a mérnök sokáig nem is mondja el az igazat, hogy mégis mi a francot keresnek a bunkerben, hiszen annyira titokzatos, hogy már már azt hisszük nő. De mivel párszor rajtuk ütnek más katonák és utóbb hullani is kezdenek a zsoldosok, nem tűrhet halasztást az, hogy a mérnök színt valljon.

Ugye anno volt egy szép nagy poszt a spanyol horror filmek zsenialitásáról. Na most egy kicsit árnyaljuk a képet.

1. Hideg csontok - Fragile (2005)

Rendezte: Jaume Balagueró

Igazából nem is értem, hogy ez múltkor hogy maradhatott ki, hiszen nekem ez még megvan is van DVD-n már egy jó ideje. A rendezőt pedig nem kell bemutatni, hiszen neki köszönhetjük a [REC] 1-2-t, illetve a Darkness - A rettegés házát is. Akkor most pótoljuk a hiányosságot.

A főszereplő a Golden Globe díjas Calista Flockhart, akit a többség a nálunk is bemutatásra került Ally McBeal c. TV-sorozatból ismerhet. Itt egy bezárás szélén álló gyermekkórházba frissen érkezett ápolónőt alakít. A bezárást tessék a szó legszorosabb értelmében venni, ugyanis már nagyban pakolnak, csak ideiglenes helyhiány miatt vannak még ott a gyermekek és a személyzet. Lényeg, hogy az egyik kis beteg kapcsolatot ápol egy szellemmel, aki néha felkapja a vizet, és akkor tör-zúz. Néha még ölésre is képes. Persze kezdetben nem sokan hisznek neki, aki meg igen, az viszont igyekszik nem rá gondolni.

The Tattooist (2007)

Rendezte: Peter Burger

Eléggé internacionális mű, tekintve hogy holland-új-zélandi-szingapúri koprodukció keretében született. Mindegyik nemzet feltudott már mutatni önállóan egy-egy horrort (elég Peter Jacksonra gondolni), most lássuk, hogy együtt mire voltak képesek. Előre szólok, hogy semmi maradandóra.

A főszereplő Jake (Jason Behr, aki már megjárt pár műfajunkbeli filmet, közte a The Grudge féle Átkot és a Vérfarkasokat) egy "gyógyító tetoválóművész", legalábbis ezt igyekszik elhitetni az emberekkel. Mert hát egy mezei tetováló manapság nem lehet elég sikeres ugyebár. Mindenesetre megismerkedik néhány szamoaival, akiktől ellopja a spéci, tradicionális tetováló szerszámjukat. Ezzel később megvágja magát, amitől a tintája halálos lesz. No nem fertőzést terjeszt, hanem a művei életre kelnek és maguktól nőnek tovább az áldozatok testén. Egészen addig, amíg be nem teríti a minden porcikájukat és szét nem hasad a bőrük. Persze kiderül, hogy valójában itt is egy szégyenben "élő", nyugodni meg nem tudó szellemről van szó. Ja és a szerelmi szál is megvan kötelező jelleggel.

Gutterballs (2008)

Rendezte: Ryan Nicholson

Nicholson egy elég nagy név a szakmában, mivel rengeteg (de tényleg) filmben és sorozatban volt maszkmester. Nem ragadnék ki egyet se, csekkoljátok le inkább az imdb-n. "Mellékállásban" meg kis költségvetésű horrorokat készít. Ezek ugyan nem valami sikeresek, de vélhetően a rendező ezeket maga is csak szórakozásból vállalja be. Vagy ha ebből akar megélni, akkor ott már gondok vannak.

Mindenesetre az alábbi műve nem semmi, azt rögtön szögezzük le. Ugye a trash az olyan film, ami annyira rossz, hogy az már jó. Konkrétan az olyan ZS-kategóriás művek, amiket maguk a készítők se akarnak komolyan venni. Ezért direkt túlzásokat tesznek alkotásaikba, mivel minden mindegy alapon megtehetik. Egyébként a műfaj leghíresebb képviselői a japánok, de erről bővebben majd egy külön posztban lesz szó.

Phantom of Death - Un delitto poco comune (1988)

Rendezte: Ruggero Deodato

Ez a film két szempontból is említésre méltó: egyrészt a címben is említett Michael York főszerepe miatt, akit remélem senkinek sem kell bemutatnom (a Kabaré és a Logan futása remélem sokaknak mond valamit). Másrészt pedig a rendező miatt, kinek minden idők talán egyik legnagyobb botrányfilmjét, a Cannibal Holocaust-ot köszönhetjük. Na meg egy remek explicit horrort, a Ház a park szélén-t.

A történet először nem tűnik semmivel sem többnek, mint egy sima thriller: fiatal nőket ölnek meg, a rendőrség nyomoz, a civilek meg aggódnak. Van szerelmi szál is, ami elég jelentéktelennek hat. Az első fél óra kimondottan unalmasra sikeredett, vagy legalábbis szabványosra. Aztán egyszer csak BUMM! Olyan 180 fokos fordulat veszi kezdetét, hogy az agyam eldobtam, amit most kénytelen leszek lespoilerezni, mert különben nem tudnék miről írni. Szóval aki ugyanúgy szeretne meglepődni, ahogyan én, vagyis mint akit egy vödör jeges vízzel ébresztettek volna az álmából, az most hagyja abba az olvasást.

Sexual parasite: Killer pussy - Kiseichuu: kiraa pusshii (2004)

Rendezte: Takao Nakano

A poszt címe nem direkt lett bulváros, hanem tényleg "Gyilkos punci" a most górcső alá vett film hivatalos neve. Azonban itt máris adódik egy kis félreértés: ugyanis a tettes nem egy olyan kaliberű vagina, amit a Mély harapásban láthattunk, hanem sokkal inkább egy parazita. Konkrétan egy angolnára emlékeztető  lény, ami tele van tűhegyes fogakkal és a lányok "csúnyájában" bújkál és onnan eszeget. Hogy mi a fő tápláléka, az sejthető.

Egy ilyen felvezetésből világosan látszik, hogy nem egy kőkemény darabról van szó, hanem egy komédiáról. Erről már az első 10 percben meggyőződhetünk, hiszen dél-amerikai őslakosnak akarnak beállítani egy leopárdmintás ruhába bújtatott japánt. Bravó. Történet ugyan van, ami igazából kimerül abban, hogy egy amatőr pornóstábnak lerobban a furgonja, a legközelebbi menedék pedig egy lezárt, titkos terület. Mivel az előbb leírtam a bűvös szót, ezért sejthető, hogy lehet számítani egy kis szoft-pornóra, ami egyébként meglepően jóra sikeredett. Női meztelenség minden mennyiségben! Csöcsök, CSÖCSÖK!

I saw the Devil - Akmareul boatda (2010)

Rendezte: Jee-woon Kim

Hogy ki is az a Chan-wook Park? Remélem a kérdés nem komoly, mert ha igen, akkor sürgősen be kell pótolni a Bosszú-trilógia darabjait (A bosszú ura, Oldboy, A bosszú asszonya). De már a blogon is találkozhattatok a rendező munkásságával, legyen az egy vámpír pap krónikái, vagy egy szelet extremitás. A lényeg, hogy nagy bátorságra vall az, ha valaki a "Mester" útjára lépve leforgat egy bosszúfilmet. Azt most megmondhatom, hogy  a Két nővért is jegyző Jee-woon kim maximálisan felnőtt a feladathoz (ez utóbbi film kritikájával már egy ideje tartozok, de arról majd lesz egy külön DVD ajánló, tekintve, hogy sikerült beszereznem a duplalemezes, digipack kiadást. Fuck yeah).

Tudom, tudom, mostanság hanyagoltam kissé a blogot, ennek több oka is van, amire most nem igazán térnék ki. Szerencsére koimbra tartotta a frontot, ezúton is köszönöm neki.

Jöjjön akkor a tradicionális "bocsánat csomag", amiben kivételesen egész jó filmek kerültek. Természetesen csak tömören.

1. Az elcserélt gyermek - The Changeling (1980)

Rendezte: Peter Medak

Ez a film is a "para-toplista" keretében került megtekintésére, mivel sok külföldi oldalon említik, teszem hozzá gyorsan, hogy jogosan. Itt is fellelhető az a minimalista professzionalitás, ami a Woman in Black c. remekmű esetében felmerült: nagyon apró, mégis mai szemmel nézve triviális eszközökkel képes befosatni az embert.

A történet első hallásra nem több egy szabvány kísértethistóriánál: "frissen" özvegyült férfi beköltözik egy régóta elhagyatott hatalmas házba. Aztán hamar feltűnnek neki furcsaságok (pl. különböző természetellenes zajok), aminek hatására hív egy médiumot, aki közli, hogy itt bizony egy halott gyermek szelleme nem talál nyugalmat. Azonban ahelyett, hogy az alkotók ennek a kölöknek a fejével rémisztgetnék a nézőt, inkább folytatják a különböző paranormális jelenségek egymásra pakolását.

De még ez se minden! Ugyanis itt a szemünk előtt egy kész összeesküvés bontakozik ki, kvázi egy krimi a horrorban, nagyon elegáns párosítás, meg kell hagyni. Manapság sajnos az ilyesmi ritkaság.

A színészekkel maximálisan megelégedhetünk, hiszen maga a főszereplő egy Oscar-díjas színész, George C. Scott (A tábornok c. háborús filmben nyújtotta alakításáért kapta). De a többségnek sincs szégyenkeznie, hiszen az egyik mellékszereplő a két Oscar-díjas Melvyn Douglas. Szóval a minőségre nem lehet panasz, de ugyanez mondható el a film minden technikai részletére is. Engem hangulatában leginkább az Ómenre emlékeztetett, csak itt még említés szintjén se jelenik meg a Sátán, ami nem is baj.

Aki szereti a régi vágású, visszafogottabb, finoman paráztató horrort, annak ez egy tökéletes választás. Ha már nálad az etalon a gyors vágások és a több liternyi vér, akkor inkább kerüld. Mellesleg érdekes megfigyelni, hogy mennyi mai zsánerfilm vett át tőle jellegzetes elemeket, mint pl. a kútra épített ház megjelenítése, ami mondanom se kell, hogy miben köszön vissza később.

Olybá tűnik, hogy Kanadának a '80-as évek volt a horror aranykora.

A cannes-i filmfesztiválon mutatják be a svéd Blood Runs Cold slashert, ezt követően talán mihamarabb láthatjátok Ti is a produkciót. A 80 perces horrort 35 nap alatt forgatták le, a munkálatok alatt mínusz 15-20 fok körül ingadozott a hőmérséklet. Egy fiatal énekesnőre fókuszál a sztori, akinek menedzsere kibérel egy házat, ahova a hölgy barátjával el is megy annak reményében, hátha sikerült megalkotni néhány új számot. Na persze, nyugodtság, ahol a legnagyobb izgalom kb. az, hogy este összegyűrik a lepedőt. Mint tudjuk az ilyen műveknél csak a főszereplő számít stresszmentes napokra, a néző vért vár és ezt meg kapjuk.

Cannibal Ferox (1981)

Rendezte: Umberto Lenzi

A világot megbotránkoztató Cannibal Holocaust sikere után (az csak jelent valamit, ha az ember filmjét 50 országban betiltják?) bizony megindult a kannibálos, dzsungeles filmek divathullámja. Ezt nem ecsetelném tovább, mert ezt már bővebben kifejtettem A dzsungel árnyékában c. borzadálynál. A lényeg, hogy nagyon sokan próbáltak  az előbb említett hullámot meglovagolni, a legtöbben elég kevés sikerrel. Kivételt képez talán ez a mű, teljes joggal, annak ellenére hogy a különbségek ellenére ez is voltaképpen egy másolata Deodato művének.

A sztori önmagában még akár érdekes is lenne, ha a főszereplők nem lennének ennyire ellenszenvesek: egy hisztis- és egy okostojás picsa. Ez utóbbi pedig különösképpen irritáló, noha neki van a legfontosabb szerepe a filmben, amit a csak a végén fogunk megérteni. De mitől is zavaró ez a karakter? Mert eleve úgy megy el az esőerdőbe, hogy az antropológiai szakdolgozatával bebizonyítsa azt az elméletet, hogy olyan, mint "kannibalizmus" nem létezik, ez csak a fehér ember meséje, amivel anno legalizálta az őslakosok módszeres kiirtását. Azért valljuk be, van ebben ráció, de nekem egy ilyen kaland kb. azzal egyenértékű, mintha valaki elmenne Csernobilba megbizonyosodni arról, hogy tényleg sugárzik-e. Természetesen két városi lány három percet sem bírna ki egy ilyen vidéken, ezért felbérelnek egy hasonló kaliberű kísérőt, akit a nagy klasszikusban is láthattunk. Igaz, itt nem hal meg rögtön, sőt még flörtölgetésre is futja.