Ahogyan azt anno lizardking kolléga kifejtette, eredetileg három film készült a sorozatnak köszönhetően, de a harmadikhoz még nem volt szerencsém és gyanítom az olvasók többségének sem. Már ha persze az első 1972-est nem számoljuk, ami ugye a képregényen alapszik. Lássuk, hogy hogy sikerültek!

Mesék a kriptából: Démon lovag - Tales from the Crypt: Demon Knight (1995)

Rendezte: Ernest R. Dickenson

A nyitány a sorozat intrójával kezdődik, nehogy elfelejtsük, hogy mit nézünk. Aztán folytatódik egy vicces-csöcsös jelenettel, benne a jó öreg Kriptaőrrel. Végül csak elkezdődik maga a film is. 

A főszereplő egy rejtélyes fickó (William Sadler - Az Ember, Aki Mindhárom Darabont-féle King Filmben Szerepelt), kit egy izgága vigyori üldöz (Billy Zane - A fantom, Titanic, A szobatárs). Egy bizonyos kulcsra fáj a foga.

Hogy a lényegre térjek, hősünk bemenekül egy templomból átalakított motelbe, majd a kulcs segítségével ."védőfalat" varázsol, hogy se üldözője, se annak démon katonái ne tudjanak belépni. Ráadásul elég a hajnalt kivárniuk és vége az egésznek. Amolyan easy mód egy képzeletbeli Alkonyattól pirkadatig játékban. Persze, ha ilyen egyszerű lenne, akkor ez még egy tisztességes sorozatepizódot sem rakna ki, nem hogy másfél órát.

Mert túl azon, hogy a többi szereplő közt akad egy ultra-seggfej (az Oscar-díjra jelölt Thomas Haden Church - Kerülőutak, Pókember 3, Gyilkos Joe), kire még egy taknyos zsebkendőt sem mernék bízni, magának a "fődémonnak" is akadnak aljas trükkjei. Képes távolról magához édesgetnie a gyengébb jellemeket, majd "démonizálni" őket. A kivitelezésük egész pofás nem mellesleg.

Két film sok közös vonással: hasonló magyar cím, hasonló történet és mindkettőt a Lionsgate stúdió pénzelte. Azonban a különbségek még nagyobbak, már csak azért is, mert az egyiket Amerika, míg másikat Japán készítette. Kezdjük is az utóbbival.

Kísértetjárás - Kaidan (2007)

Rendezte: Hideo Nakata

Ha van japán rendező, akit talán nem kell bemutatni, az Hideo Nakata. Neki köszönhetjük, hogy a Ringuval (azaz az eredeti Körrel) a világ felfigyelt a J-horrorra. Majd szépen leforgatta annak a második részét, a remake folytatását (!) is és nem utolsó sorban a Sötét vizet (amit szintén feldolgoztak az amcsik Fekete víz néven). Szóval ő már az a rendező, akinek a munkáira érdemes odafigyelni, pláne, ha az eljutott kis hazánkba is direkt DVD formában.

Maga a film egyszerre illeszkedik be a már említett művek halmazába és mutat valami újat. Mert bár tény, hogy ezúttal is egy hosszú fekete hajú szellemasszony (vagyis legalább nem gyermek) áll bosszút az őt ért sérelmeken, ugyanakkor az egész történet jó 250 évvel ezelőtt játszódik. Csak sajnos ez a korszakbeli újítás annyira nem érződik fontosnak, minden gond nélkül át lehetett volna emelni a jelenbe. Igaz, akkor viszont már tényleg csak egy hagyományos szellemes horrort kapnánk szerelmi drámával megfűszerezve.

Mert a cselekmény fő mozgató rugója a szerelem, vagy legalábbis ezt akarják velünk elhitetni. Talán pontosabb megfogalmazás lenne a "kanos dohányárus kalandozásai" - mint egy rossz pornónak a címe. A főhősünk ugyanis egy fiatal fiú, aki maga sem tud róla, de egy szörnyű átkot hordoz magával apja bűne miatt. Az ugyanis megölte az uzsorását, aki még agóniájában elátkozta az egész családját. Hogy  a sors még jobban közbeszóljon, a fiú beleszeret abba a nőbe, kinek az apja volt a már említett meggyilkolt uzsorás. Bár a korkülönbség elég nagy, végül a nő is beleszeret a kis dohányárusba (azért nem kell pedofíliára gondolni vagy bármi ilyesmire, kellően  érett a srác).

Ketyeg az óra és hamarosan köszönthetjük az újévet. Én pedig meg fogom írni a már hagyományos mondható top-listámat az idei év legjobbjairól. Ehhez pedig minél több filmen kell átrágnom magam - sajnos az utóbbi időben feleslegesen. A mostani négyesfogatból se kerül majd egy se a legjobbak közé, de lesz köztük azért nézhető darab is. Nosza!

1. House at the End of the Street

Rendezte: Mark Tonderai

Nagyon úgy tűnik, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben mégse mutatják be a hazai mozikban (azért egy direkt DVD-t el tudok neki képzelni), addig is maradnak más alternatívák a megtekintéséhez. Igazából nem nagy veszteség, mert ha nagyon szigorúan nézzük, akkor nem több egy kliséhalmaznál.

A történetet már félve merem leírni: anyuka és lánya új házba költözik. A mellettük lévőben egy szörnyű gyilkosság történt. A lány egy lázadó tini, akit anyuka rövid pórázon tart, még a széltől is óvja. Azért sikeresen megismerkedik a már említett sötét múltú ház egyetlen lakójával, Ryannal, a fiatal, visszahúzódó sráccal. Aki mellesleg az eltűntnek vélt húgát tartja a pincébe zárva, szemmel láthatóan joggal.

Ha túl tesszük magunkat a lassan csordogáló történeten, a rengeteg ismerős paneleken (könyörgöm a húgica kiköpött Samara!), akkor egy zseniális manipulációnak lehetünk a tanúi. Ugyanis valami elképesztő módon képes a szereplőkkel játszani, pontosabban azoknak a megítélésével. Mire a játékidő végére érünk, merőben más lesz a megítélésünk egyes, ha nem az összes szereplővel kapcsolatban.

Rég volt szó igazán brutális filmről. Essünk is neki!

The Orphan Killer (2011)

Rendezte: Matt Farnsworth

Egy maszkos férfi valamiért nagyon berágott egy szőkeségre és végig üldözi őt az egyház egyik árvaházában. Mindeközben előszeretettel fejezi ki teljes megvetését a keresztény vallás iránt és öl meg bárkit, aki az útjába kerül. Bizonyos időközönként  flashbackeket kapunk a múltból, így megismerve a két főszereplő közötti kapcsolatot.

Amit nincs értelme takargatni, hiszen a lényeg jelen esetben a brutalitáson van. Ráadásul már maga a film is spoileresen kezd, hiszen rögtön megtudjuk, hogy hőseink testvérek. Mindenesetre aki szeretné élvezni a sztorit, az most hagyja abba az olvasást, ugyanis ennek az ismertetése nélkül nagyon nem is tudnék miről írni. De még egyszer: ez másodlagos. Igazi "eye candy" darab a gore fanoknak: egy splatter slasherrel van dolgunk. (Aki ezt a mondatot nem tudta értelmezni, annak legyen elég annyi, hogy itthon megkapná az X-kategóriát a túlzott és felesleges erőszak miatt.)

Akkor tehát lássuk, hogy miért ilyen dühös a bratyó. Röviden azért, mert úgy véli, hogy a húgi elárulta őt. Ugyanis gyerekként az előbb említett árvaházban kötnek ki. Csakhogy amíg a kislány aranyos tündi-bündi, addig a kisfiú egy pszichopata állat. Konkrétan szarrá veri a testvérének a pajtiját egy baseball-ütővel. Erre az apácák megbüntetik és egy maszkot adnak rá, hogy mindenki elkerülje. Nagyon derék ötlet volt egy amúgy is labilis idegzetű gyereket megalázni és kiközösíteni! Így az ő élete kész pokol lesz, míg a húgit örökbe fogadják és valódi otthonra lelhet. Na ez az ő "bűne". A gyilkosunk megvetése az egyház iránt pedig szerintem érthető. Bár ezzel kapcsolatban vannak gyerekes megnyilvánulások, pl. a pápa képének az elégetése... Fú de kemény!

"Mocsárbűz, mély iszap
rohadó nyálkás piócák
Hidegtől remegő hús
a vér útját fogak vájják."

A fenevad - Rogue (2007)

Rendezte: Greg Mclean

Még nagyon régen a Wolf Creek - A haláltúra kritikámnál jegyeztem meg, hogy a rendezőnek ez a második nagyjátékfilmje és voltaképpen látatlanban leminősítettem. Ez nem volt egy szép dolog, elismerem. Azonban a gyanúm annyiban beigazolódott, hogy azért mégse egy remekműről beszélünk. Viszont még egy fokkal így is jobban tetszett, mint "elődje".

Egy ausztrál vadvízi sétahajót és annak utasait követjük nyomon. A rajta lévők tényleg tipikus turisták: a nagyzoló fényképész, a csendes szürke egér, a második nászúton lévő (?) idősebb pár, a kiscsalád stb. Szóval sikerült valóban élő karaktereket összeválogatni, akiket úgy-ahogy meg is tudunk ismerni. Ez a felvezetés szerencsére pont elég ideig tart, mire elkezdenénk reklamálni, hogy mégis hol van már az akció?

Aztán jön egy agresszív krokodiltámadás, minek következtében a hajó süllyedni kezd. Annyi erő azonban még van benne, hogy egy piciny szigeten  kiköthessenek. Csak hogy, az a sziget a dagály következtében el fog tűnni, ők meg még könnyebb prédákká válnak a méretes krokodil szemében.

Jómagam ugyan nem tudtam ott lenni A gyilkos médium sajtóvetítése miatt, de szerencsére egyik törzsolvasónk ott volt és ezt meg is írta. (Az más kérdés, hogy a Rózsaszín flamingók az a film, amit biztos nem akarok még egyszer megnézni.)

Át is adom a szót Balint_bacsinak:

Pár napja szereztem tudomást, hála ennek a blognak, egy új, remeknek hangzó rendezvénysorozatról, a Prizma művészmozi Trashfilm-klubjáról. Aminek nyitóestélyének programja  már felcsillantotta a szememet, és mivel már több remek mozis rendezvényt kihagytam idén, erre muszáj volt elmennem. Így egy lelkes társammal együtt nekivágtunk. Hosszas keresgélés után (legközelebb emlékeztessetek, hogy írjam fel a címet, mondjuk a vicc kedvéért...még jó, hogy a társam ismeri Pestet, és nem fehérvári bunkó, mint én) már be is léptünk a pofás kis mozi "várótermébe". Ott már csak egy gyors kérdezés kellett, hogy a föld alatti kis DVD-tékával egybekötött kávézó lépcsője felé vegyük az irányt. Apró érdekesség, hogy a vetítés hollétével kapcsolatban meginterjúvolt jegyszedő azt mondta, hogy nem tud vetítésről, csak beszélgetésről, szóval kicsit félve, kicsit késve, de végre helyet foglaltunk.

A fa székek (ezt a két szót ne tessék túl gyorsan kiolvasni) nem voltak a legkényelmesebbek, a kanapék meg már foglaltak voltak, de ennek ellenére is baromi hangulatos volt az egész. Sok-sok régi, baszott régi, és új filmes plakát a falon, durván húsz, javarészt egyetemista-korú néző, és egy, szintén fiatal előadó, Sepsi László, akinek bevezető monológjáról sajnos csaknem teljesen lemaradtunk.

A Fórum Hungary-nak köszönhetően nem csak két szerencsés olvasónk, hanem én is ingyen megtekinthettem a filmet. Hogy a várakozásaimat felülmúlta-e, vagy éppen hogy alul, az mindjárt kiderül.

Silent Hill: Kinyilatkoztatás 3D - Silent Hill: Revelation 3D (2012)

Rendezte: Michael J. Bassett

Ennek a filmnek rengeteg elvárásnak kellett megfelelnie. Először is, mint folytatásnak, hiszen az első részt sokan (köztük én is) szerették. Bár tény, hogy hat év sok idő, azért nem volt annyira egy felejthető darab, hogy a múlt homályába vesszen az emléke, sőt.

Másrészt elődjéhez hasonlóan, a videójáték rajongóinak is megvoltak a maguk fenntartásaik. Szerintem elődje hangulatilag abszolút hozta az elvárhatót, szóval e téren is megállta a helyét. A készítők egyébként ezúttal a harmadik részt vették alapul.

Végül, mint 3D-s horrorként is meg kellett állnia a helyét. Hogy a harmadik dimenzió ezúttal is csak moziba csalogató parasztvakítás lesz-e, vagy tényleg bele adnak-e apait-anyait.

A felsorolt elvárásoknak csak félig-meddig tudott megfelelni. Kezdjük rögtön a film leggyengébb elemével, magával a történettel. Siralmas. Eleve nem értem, hogy miért kellett ugyanazt a családot erőltetni? Ráadásul szó szerint erőltetni. Mert ugye a Silent Hill-nek az lett a vége, hogy anyuka és lánya örökre a szellemvárosban ragadtak. Sőt, én még azt is hozzáfűztem magamnak, hogy voltaképpen meghaltak a balesetben, igaz a (holt)testük így is eltűnt... Mindegy, a lényeg, hogy volt egy szép, drámai lezárása. Ebbe fosott most bele a folytatás.

Pénteken fog a nagyközönség előtt debütálni Steven Spielberg új életrajzi- és történelmi drámája, a Lincoln. Amit máris nagy Oscar-tarolónak tartanak, nem véletlenül. Ebben a műben biztos nem fog fény derülni az elnök úr azon titkára, hogy a hivatalos teendői mellett vígan vadászott élőholtakra. Pedig ezt két idei film is bizonyítja!

Abraham Lincoln, a vámpírvadász - Abraham Lincoln: Vampire Hunter (2012)

Rendezte: Timur Bekmambetov

Sokakkal ellentétben én vevő vagyok az ilyen elborult ötletekre és "történelem hamisításokra". Szóval, amikor először hallottam a projektről, rögtön felkaptam rá a fejemet. Valami agyatlan kis hentelős baromságot vizionáltam magam előtt, tekintve, hogy a sztori kicsit sem vehető komolyan. Mármint, hogy Amerika leghíresebb (?) elnökre titokban vámpírokra vadászott.

Azonban a film túlságosan is komolyan vette magát. Vagyis végig arra apellál, hogy a néző moziból kifelé jövet elgondolkodjon azon, hogy "és ha ez lehetséges?". Próbált végig a realitás talaján maradni, és a különböző történelmi események hátterét úgy megmagyarázni, hogy annak köze lehetett a vámpírokhoz. Még ezzel se lenne nagy baj, csak akkor az életrajzi részeknek jobban igazodniuk kellett volna az általunk ismert valósághoz. Egy történésznek kész kínszenvedés ezt végig néznie. Mert például mi az hogy csak egy gyereke volt? Meg egy szerelme? Meg, hogy egykori szatócs főnökét megteszi elnöki tanácsadónak? Ne mááááár. Manapság nem kell könyvtárba mennie az embernek, hogy ilyesmiknek utánanézzen, ott van a Wikipédia.

Gőzerővel darálom az idei termést, amibe óhatatlanul is becsúszik 1-2 silányabb darab. Jelen felsorolásból akadnak nézhetőbbek is, de az már biztos, hogy egyik se lesz benne az év végi TOP 10-ben. Meglátjátok, hogy miért.

1. Vérfarkas: A szörny köztünk van - Werewolf: The Beast Among Us

Rendezte: Louis Morneau

Az előzményeket gondolom mindenki ismeri. Az Universal stúdió leforgatta a Farkasembert, ami megérdemelten lett bukás, tekintve, hogy semmi újat nem tudott felmutatni. Azonban valamiért nem adták fel és készítettek egy reboot-ot, ezúttal direkt DVD-re. Csak a korelhelyezés egyezik, minden másban teljesen más. A végeredmény azonban így is siralmas.

Adott egy nagyobb falu (vagy kisebb város?), ahol egy farkasember zaklatja a jónépet. Ami pozitívum, hogy ezt mindenki elfogadja, senki se kezeli úgy a történteket, hogy "már pedig ilyen nincs". Az viszont abszurd, hogy még a hivatalos rémvadászok is kiröhögik azt a feltételezést, hogy vannak vérfarkasok, akik akármikor átalakulhatnak, nem csak teliholdkor. MERT AZ KÉPTELENSÉG BAZZMEG! Ez olyan, mintha valaki nem hinne az alkoholmentes sörben, vagy nem is tudom mihez hasonlítani.

Obama ismét nyert (most mondanám, hogy gratulálok neki, de az üzenet a büdös életben nem jutna el hozzá, szóval hagyjuk). Mi pedig szolidárisak vagyunk a hoppon maradt republikánusokkal és emlékezzünk meg egy olyan slasherről, amiben egy Ronald Reagan-nek öltözött mániákus öli halomra a büdös hippiket.

The Tripper (2006)

Rendezte: David Arquette

Hiába a rengeteg csöcs, a literszámra spriccelődő vér, a belezések, azt kell mondanunk, hogy a horrorfilmek többsége mindig is a konzervatív értékrendet képviselte. Hiszen ott vannak a megkerülhetetlen "szabályok", miszerint tilos drogoznod, szexelned és ha nem múltál el 21, akkor innod. Már ha túl akarsz élni egy horrort. Így csoda, ha a végére mindig egy szűzies lány marad, aki mértéktartó és a tartós kapcsolat híve? Az olyan áthallásokról meg már ne is beszéljünk, hogy ezek a "kiránduló fiatalok" mindig olyan helyre mennek, ahová nem lenne szabad. Így a slasherek gyilkosai legtöbbször csak a jó öreg patrióta törvény megtestesülései  ("tűnés a fődemrő'!"). Jelen filmünk mindezt direkt megfejeli.

A történet nincs túlbonyolítva: egy csapat zöld hippi megment a további pusztulástól egy erdőt, ami viszont sok favágó állásába kerül. Az egyikük begőzöl, mert így nem tudja majd ellátni beteg feleségét. A harag átterjed a még alsós korú fiára, aki fog egy láncfűrészt és rendet tesz. Igen, később belőle lesz az őrült gyilkosunk. Ez nem nagy spoiler, mert hiába vetnek be még egy szereplőt nézi csalinak, tudjuk, hogy ő nem lehet. Meg eleve, más különben mi szükség lett volna erre a felvezetésre?