A szobatárs - The Roommate (2011)

Rendezte: Christian E. Christiansen

Mint látjátok, igyekszek lépést tartani a friss megjelenések terén, úgy hogy íme egy idén debütált alkotás egyenesen Amerikából. A rendezőt azonban innen Európából importálták, ő meg nyilván örült, hogy "felfedezték". Viszont a forgatókönyvet egy bizonyos Sonny Mallhi írta, akinek ez volt az első szkriptje és olyan is lett. Hogy mi a legnagyobb baj vele, arra mindjárt kitérek, de előbb lássuk a történetet! Abból úgyis világossá válik.

Hazánkban nem ismeretlen létforma a "koleszosság", csak hát ez egészen másképpen néz ki, mint jelen esetben az államokban: ott pl. hétvégére nem küldik haza a kölyköket, és a körülmények is emberibbek. Teszem azt, hogy náluk nem hiszem, hogy bevett gyakorlat lenne a 6 (!) fős szobák kialakítása... Kint mondhatni aranyélete van a diákoknak. Leszámítva, ha a szobatársad egy őrült. Rebecca (Leighton Meester - Bújj, bújj szellem!) friss főiskolás, aki Sarával (Minka Kelly - 500 nap nyár) osztja meg szobáját. Hamar barátnők lesznek, csak éppen ez Sara részéről inkább válik rögeszmévé. Mondhatni, hogy beleszeret, de ez még annál is sokkal mélyebb érzés. Hamar eluralkodik rajta a féltékenység, és ami még aggasztóbb, hogy aki rosszat tesz Rebeccával, azt egyszerűen megbünteti. A végére meg már abszolút rá akar hasonlítani.

Igen, a történet kísértetiesen emlékeztet a '92-es Egyedülálló nő megosztaná c. filmre.  De ezzel nincs is nagy baj, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a tini-thriller már csak egy ilyen műfaj. Hiszen ott van nagyon jó példának a '99-es Kegyetlen játékok, ami meg ugye egy klasszikusnak az újraértelmezése, a Veszedelmes viszonyoké. Ezekkel semmi gond sincs, hiszen így a történeteket jobban át tudja érezni a fiatal, aki már fészbúkon és gyorskaján él. Nekik a mozi leginkább az aktuális filmeket jelentik, úgy hogy miért is érdekelné őket egy húszéves film? Meg úgy alapjába véve a problémák is közelebb állnak hozzájuk: pasik, bulik, osztályzatok az iskolában. Úgy hogy azt kell, hogy mondjam, ez nekik készült. Főleg a lányoknak, mert a cicikkel elég szűkmarkúan bánnak.

Gyilkosság nem igazán van, fontosabb az a feszültségkeltés, amit ezek nélkül érnek el. Erre a legjobb példa a zuhanyzós jelenet, amiben Rebecca a nyomatékosítás érdekében kitépi a lány köldökpiercingjét. Na az zsír lett. Ugyanakkor néha átcsap viccbe a drámai hatás, mert ne mondja nekem senki, hogy olyan szörnyű, ha valaki saját magának szúrja ki a fülét.

A technikai kivitelezés profi, szépen fényképezett, a zenét is eltalálták. A színészek rendben vannak, ráadásul még többé-kevésbé ismert sztárokat is felvonultatnak: Billy Zane (A fantom), Cam Gigandet (Pandorum) vagy Nina Dobrev (Vámpírnaplók sorozat).

Igazából ez nem egy rossz film. Nekem érdekesnek hatott, attól eltekintve, hogy túl sok egyedi motívumot nem tud felmutatni. Jó volt a cselekmények ritmusa, röviden szólva minden klappolt. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni. De ne várjunk tőle túl sokat. Tinédzsereknek meg egyenesen ajánlott.

Értékelés: 6/10

Flaenset (2000)

Rendezte: Heini Grünbaum

A rendezőnek ez az első és egyetlen műve, ami jobb is, mert bár ez a film nem vészes, az apró jelek szörnyű jellemre utalnak. Egyébként Dániában se engednek vászonra minden szart, mert ez direkt DVD-re készült.

A történet a lehető legprimitívebb: a férj hazasétál, majd meglátja az ablakból, hogy az asszonyt bizony ezerrel répázza egy idegen. Mivel ez már egy kőkemény horror, így sejthető, hogy a felszarvazott férfi bizony nem a válási papírokkal fog berontani, hanem egyenként lemészárolja őket. Azonban a képbe kerül egy stoppos lány, akibe egyből beleszeret és már őt tekinti nejének. Persze a hölgy itt konkrétan túsz, a "nászéjszaka" meg abból áll, hogy jól megerőszakolják. Aztán jönnek a rendőrök...

A lényeg, hogy a cselekmények haladnak a maguk módján, nincs túl sok kitérő. Sajnos a mondanivaló szörnyű: egyrészt itt minden férfi egy szexcentrikus vadállatnak van beállítva. Igen, még a rendőrök is. Eleve azzal indít a film, hogy minden hímneműben benne van az agresszív énje. De mindegy is lenne, ha a felvonultatott két nő meg nem kéjsóvár ribancnak lenne beállítva. Mert a csalfa feleség hagyján, de az, hogy az erőszakot el kezdi élvezni a stoppos lány, az már mindennek a teteje. Utána meg szépen lezuhanyzik, és ha nem szakítják félbe, akkor valószínűsíthetően maszturbált volna egyet. Nagyon gáz.

A kivitelezés közepes. Érződik a szerény költségvetés, ugyanakkor a gore maga tisztességes, ahogyan az erotikai túlfűtöttség is. A csöcsvillantás 100%-os, ami igazából nem nagy kunszt, tekintve a mellekkel rendelkezők számát. Az operatőri munka gyengus, túl sok a rossz pozícióból felvett kép. A színészek sem túl meggyőzőek. Különösen a főszereplővel, a férjjel nem voltam kibékülve. Egyszerűen nem éltem át a helyzetét, ami elég szomorú, hiszen a karakterébe bújni nagyon könnyű. Ráadásul maguk a halálnemek is túl gyorsan mennek végbe. Itt helyén lett volna egy minimális torture porn, máris élvezhetőbb és hihetőbb lett volna a végeredmény.

Végül is egynek ez is elmegy, főleg mert csak 70 perces egy darab. Meg hát teljesíti a feladatát: sok vér, sok meztelenség, kevés szöveg. Nálunk még ilyen se készül.

Értékelés: 5/10

Aki pedig a címet nem értené: Lars von Trier egy híres dán rendező, egyik munkájáról, az Antikrisztusról már korábban volt szó a blogon is (itt megtekinthető a kritika).