Mangiati vivi! - Eaten Alive! (1980)

Rendezte: Umberto Lenzi

A rendező egy későbbi kannibálos filmjéről, a Cannibal Ferox-ról már volt szó Most lássuk, hogy ennek fényében az csupán egy gyenge újragondolás, vagy egy teljesen más műről beszélhetünk.

Azt hiszem, hogy ennyi kannibál-film megtekintésével a hátam mögött bátran kijelenthetem, hogy három alapvető történetet lehet megkülönböztetni: a felfedezős / kíváncsiskodósat, a katasztrófa túlélőset és a "keressük meg XY eltűnt személyeset. Ez utóbbira példa az Eaten Alive! is.

Szőke csajszit megkeresi a rendőrség, hogy eltűnt a nővére, aki kapcsolatban lehet egy ázsiai bennszülöttel, aki New York utcáin köpőcsövezte le a jónépet. Az összefüggés mögött egy Jonas (Jónás) nevű szektavezért kell sejteni. Remélem eddig minden világos:)

A helyszín most a Dél-Amerikai dzsungel helyett az Ausztráliával szomszédos Új-Guinea, de legyünk egészen őszinték: nem teljesen mindegy? Az európai ember úgysem tud különbséget tenni dzsungel és dzsungel között. Így abba sem tudnék belekötni, hogy élhetnek-e arrafelé ilyen meg olyan állatok. Mindenesetre a kis szöszke megérkezik egyedül (!), de mit ad Isten, rögtön találkozik egy vietnami dezertőrrel, aki egy kis készpénzért boldogan elkíséri a hölgyet a keresett faluba. Onnan viszont elzavarják őket, mivel a a keresett szektavezér a bandájával egy eldugott helyre költözött. Tudjátok: távol a gonosz civilizációtól, egyesülni a természettel, ilyesmik. Még természetes határvédelemről is gondoskodtak: ugyanis a környék csak úgy hemzseg a kannibáloktól.

Mára egy klasszikus slasherrel készültem, amihez kedves gyerekkori emlékeim fűződnek. Igaz, hogy voltaképpen egy Péntek 13 rip-off, de annak tökéletes.

A filmet egyébként a szép emlékű Ultrafilm adta ki DVD-n. Pár helyen még lehet kapni pár száz forintokért, érdemes beruházni rá.

Az alábbi szokatlanul hosszú írást Balint_bacsi nevű olvasónk küldte, amit ezúton is köszönünk! A film nekem is megvan és a kritikával egyet is értek, nagyjából én is ennyire értékelném. Úgy hogy erről nekem már nem is kell írnom:) Még annyi, hogy sokan beválogatják a legbetegebb filmek közé, ami azért erős túlzás, de tény, hogy vannak húzós pillanatai. Az utolsó negyed óra meg EPIC.

Meghallgatás - Audition / Odishon (1999)

Rendezte: Takashi Miike

A japán filmipar európai szemmel nézve eléggé megosztja a nagyérdeműt. Az kétségtelen, hogyha perverz, vagy beteg mozit keresünk, hamar megtaláljuk az ő piacukon kedvencünket, persze, csak ha nem zavarnak a kikockázott nemi szervek... De hiba lenne beskatulyázni a stílusukat, mert művészfilmek, vagy para-horrorok garmadáját is kitermelték már, amikben szinte kötelező a fekete hajú kislány ugyebár...

Az utóbbi években mintha kezdene feltámadni a horror-vígjáték kategória, még ha ebből mi magyarokat nem sokat látunk. Azért szerencsére akadnak kivételek. A színészekre egyik esetben sem térnék ki, mert minden esetben hozzák az elvárt minőséget.

1. Idegen arcok - Attack the Block (2011)

Rendezte: Joe Cornish

2011 legjobbjai kapcsán volt aki számon kérte tőlem, hogy ez hogy maradhatott ki. Ennek oka prózai: én úgy tudtam, hogy ez egy akció-scifi-vígjáték, azzal nem voltam tisztában, hogy közben könyékig gázolnak a vérben. Mindazonáltal, nem biztos, hogy bekerült volna, mert azért annyira nem egy ütős darab. De kezdjük az elején.

A film legnagyobb problémája rögtön a kezdéskor megmutatkozik, hiszen néhány brit gettólakó tizenéves kirabol és halálra félemlít egy szerencsétlen lányt. A pumpa már ekkor felszökött bennem, és baszki, velük kell azonosulnunk 90 percig! De ez lehetetlen! Én rögtön az Eden Lake szemétládáira asszociáltam, és most komolyan: Ti át tudtátok érezni a társadalmi helyzetüket, szociális környezetüket? Hogy nem ők tehetnek róla, hogy ilyenek? Vagy csak az aljas férgeket láttátok bennük? Mert itt ugyanaz a helyzet. Amin semmi nem tud változtatni. Hiába tolják a valóban humoros szlenget, kerülnek vicces helyzetekbe. Egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ezek csak fiatalkorú gengszterek. A készítők még rá is tesznek egy lapáttal, amikor a vezéregért megteszik drogfutárnak, erre a társai gratulálnak neki! Álomkarrier faszom.

Nem feledkeztem meg rólatok:) Csak zűrös napon vagyok túl és a netem is állandóan behal. Na de lássuk, hogy most mit hoztam nektek.

A film egyike volt az első beszámolóimnak, így külön kedves számomra. Nem mellesleg kötelező darab. Érdemes beruházni rá, mert egyes helyeken már 3-400 forintokért árulják. A folytatása már felejthető darab.

Sajnos ezt is letiltották, úgy hogy ezúttal is csak egy linket tudok mutatni:

LINK

Igen, igen. Nem csak a fostos filmeket szoktam egybegyúrni egy nagy gombóccá, hanem a jókat is. Ezekről külön-külön nem igazán írnék, viszont megfeledkezni sem akarok róluk. Kiemelkedőnek egyiket sem mondanám, de a többségével el lehet lenni. Úgy hogy tessék mazsolázni!

1. Henry: egy sorozatgyilkos portréja - Henry: Portrait of a Serial Killer (1986)

Rendezte: John McNaughton

Kezdjük egy kötelező klasszikussal. A film megtörtént eseményeket dolgozz fel. A főszereplő Henry (Michael Rooker - A csontember, Slither és ő Merle a TWD-ből) minő meglepetés, egy sorozatgyilkos. Nincsenek bevett módszerei, vagy kifejezett célcsoportja. Ha kedve szottyan, egyszerűen öl. Pusztán azért, mert egy írástudatlan szociopata.

Van egy igazi suttyó szobatársa, akihez épp oda költözik a bájos kishúga. Elvannak szépen hármasban: a kiscsaj dolgozik, bratyó füvet terít és seftel, míg Henry... hisz úgyis tudjátok. Ezt az idilli hangulatot töri meg az, amikor a bátyuska derék őrültünkkel egymásra nem találnak, és el nem kezdenek véletlenszerűen embereket ölni. Mondhatni amolyan mester és tanítványa nem lesz a dologból. A rémtetteket még kamerára is rögzítik.

Van egy sajátos hangulata a filmnek, azt meg kell hagyni. Kissé lassú és hideg. De talán ennek köszönhetően a gyilkosságok egyszerűsége sokkal borzasztóbban hat, mint egy belezés akár melyik splatternél. Néhol kifejezetten felkavaró.

Azonban magát a címszereplő karakterét nem sikerült egyensúlyba hozni. Valahogy nem hiszem el róla, hogy olyan profi legyen, hogy képes legyen a rendőrség agyával gondolkodni: "mindig másképp és máshol ölök, így nem tudják összerakni a profilomat". De ez csak az egyik az apróbb hibáknak, amik rontják az összképet. Arról nem is beszélve, hogy ha az ember utána néz az eredeti eseményeknek, akkor rájön, hogy a valósághoz képest ez a történet túlságosan is "idilli". Például maga Henry valójában egy átlag IQ-szint alatti barbár volt, nem egy mestergyilkos. A lezárás pedig kissé elsietett, bár talán így még nagyobbat is üt.

Minden hibája ellenére tessék nyugodtan megnézni, mert azért elég kemény.

A következő darab egy igazi ínyencség lesz, amibe belezsúfoltak mindent amit csak el lehet képzelni: vér, szadizmus, bestialitás, homoszexualitás, erőszak, csöcsök, pisiszex, hippik, heroin, keresztre feszítés és vérfertőzés. Gondolom már csorog is a nyálatok:) Akkor kezdjük is.

A halál szigete - Island of Death / Ta paidia tou Diavolou (1975)

Rendezte: Nico Mastorakis

A helyszín egy eldugott kis görög sziget, ami zsúfolásig van templomokkal. Ősz van, ami itt a természeti adottságoknak hála nem igazán látszik. Az viszont már feltűnő, hogy ebben az évszakban jön egy fiatal angol házaspár. Átlagos szerelmespár benyomását keltik, akik csak szeretnének kikapcsolódni. Beszélgetnek a helyiekkel, miegymás. Aztán a férj egy nyilvános telefonfülkében magáévá teszi nőjét, miközben az anyjával telefonál és közli vele, hogy épp mit is csinál. Na ez már beteg! És még csak most kezdődött a film... Továbbá kiderül, hogy galambocskáink mégse olyan ártatlanok, mint amilyennek látszanak, mert egy feka zsaru lehallgatja a beszélgetést és nyomukba ered. A halál szigetének egyik fő problémája -az igénytelenség- már itt megmutatkozik. Ugyanis a rendőrünk csak annyit tud, hogy egy kis görög szigeten vannak a keresett személyek, de ő egyből rájuk talál! Remélem most képzeletben előttetek van Európa térképe és értitek a problémámat...

De haladjunk. Ugyanis a gerlékről kiderül, hogy szadista gyilkosok, akik imádják lefotózni tetteiket. Kedvenc módszerük az, hogy az egyik elcsábítja az áldozatot, a másik lefotózza, aztán jöhet a trancsír. A módszerek roppant változatosak, kár, hogy néhol kifejezetten röhejesek. Az egyik legneccesebbet ráadásul kétszer is elsütik: egy kötelet akasztanak az áldozat nyakába, az meg hirtelen "magatehetetlen lesz". De azért vannak hátborzongatóak is, mint pl. a festék itatása, vagy lefejezés egy buldózer segítségével.

Anno a The Girl Next Door-nál említettem, hogy a történetről még ugyanabban az évben készült egy másik filmadaptáció. Többen írták is, hogy az szerintük hatásosabbra sikeredett. Most ennek nézünk utána. Előre szólok, hogy a film még annyira se horrorisztikus, mint Ketchum műve, ez egy kőkemény dráma, de mégis itt a helye a blogon. Meg különben is: neszójjábe!

An American Crime (2007)

Rendezte: Tommy O'Haver

A története szinte ugyanaz, mint a másik feldolgozásé. Természetesen azonban vannak alapvető különbségek. Hiszen míg a The Girl Next Door egy valós esemény alapján készült könyv filmadaptációja, addig ez magának a történéseknek a realistább beszámolója. Ezt megerősítvén időnként bevágnak egy-egy jelenetet a bírósági tárgyalásról, itt most ne valós archív felvételeket vizionáljatok magatok elé. Természetesen magában a cselekményekben is vannak jelentős különbségek, de ezekre mindjárt kitérünk.

Előtte azonban azt had meséljem el, hogy én még sose néztem meg egy filmet se ilyen állapotban. Konkrétan 90 percig sík ideg voltam, mert egyszerűen tudtam, hogy mi fog történni. Előre fel voltam készülve a borzalmakra és a végkifejletre. Alig vártam, hogy vége legyen az egésznek. Szörnyű érzés volt, azt meg kell hagyni. Talán ugyanígy éreznék akkor is, ha még egyszer rászánnám magam az Eden Lake megtekintésére (van olyan aki már legalább kétszer látta?).

Már rögtön az elején szembeötlik egy alapvető különbség: a két lánynak nagyon is élnek a szüleik, csak épp szarnak rájuk. Fontosabb számukra az utazást igénylő munkájuk, mint hogy a gyermekeik rendes családjuk lehessen. De ez még hagyján: szó nélkül rábízzák az egyik szomszédra, hogy ugyan vigyázzon már rájuk pár hónapig. Pénzt meg hetente küldjük csekken, csocsesz. A szomorú pedig az, hogy ez TÉNYLEG így történt! Agyam eldobom komolyan....

Mivel holnap bolondok napja, úgy gondoltam ágyazzunk meg egy kicsit a mókának és kacagásnak. Ezért íme egy elborult, gusztustalan, abszurd, trash horror-vígjáték trilógia. Még nem írtam róluk, de azt már most megmondhatom, hogy az első két rész igazi mindfuck, míg a harmadik már eléggé izzadságszagúra sikeredett. Bár annak a lezárása szintén felér egy gyomrossal. Továbbá a filmekben jobbnál jobb csöcsöket láthatunk, csak úgy mellékesen megemlítem.

Aki azért teheti, majd vegye meg őket. Kapható gyűjtődoboz kiadásban is.