Még a múlt héten lehetőségem volt ingyen megtekinteni Cronenberg legújabb filmjét, a Veszélyes vágyat. Abban a hiszemben ültem be rá, hogy egy olyan thrillert fogok kapni, amiről esetleg írhatnék is. Ez sajnos nem így lett, ugyanis ez egy dráma, rengeteg szövegeléssel és elfojtott szexualitással. Nem egy rossz darab, de semmi köze a mester korai munkáihoz. Lássunk is egyet abból az időszakából, amikor a párbeszédek helyett a gusztustalan effekteket helyezte előtérbe.

Agyfürkészők - Scanners (1981)

Rendezte: David Cronenberg

A cselekményekbe rögtön bekapcsolódunk, ahogy egy csapat ballonkabátos gyanús alak leteper egy szerencsétlen hajléktalant, aki egyszerűen rosszul lett, mert ránézett egy nőre. Aki még rosszabbul lett. Kiderül róla (amit még ő maga sem tudott), hogy ő az emberiség egy ritka csoportjába tartozik, a "fürkészők" közé. Nekik amolyan telepatikus képességeik vannak, akik tudják irányítani az emberek akaratát, pusztán gondolatokkal. Most pedig a kormány szeretné felhasználni egy megoldandó probléma orvoslására, ugyanis...

Ezzel párhuzamosan egy "über-fürkész" beférkőzik a szupertitkos központba, majd megöl néhány ügynököt, ezzel demonstrálva hatalmát. Az illetőt egyébként nem más alakítja, mint Michael Ironside (Emlékmás, Gyilkos felvonó), akinek elég a nevét kiírni, és máris tudjuk, hogy ő lesz az aktuális rosszfiú. Szegényke nem tehet róla, hogy ilyen zord fizimiskával áldotta meg az ég. Külön érdekesség, hogy itt még volt haja, amivel engem Jack Nicholsonra emlékeztetett.

Az első részt ugyan mindenki fikázta, de mégis mindenki kíváncsi volt rá. Nem véletlenül, hiszen megmozgatja minden ember fantáziáját, hogy milyen film lehet az, amiben három embert összevarrnak. Méghozzá seggből szájba. Ez a vezérmomentum bőven elég lett ahhoz, hogy máris valamiféle popkult státuszt vívjon ki magának, elég ha csak a South Park évadnyitó epizódját nézzük.

Mivel az alcím "First Sequence" névre hallgatott, így mindenki számára világos volt, hogy lesz még folytatás. A beharangozó tesaer-ben pedig maga a rendező tett fogadalmat arra, hogy a következő epizód sokkal, de sokkal brutálisabb lesz. És lőn...

The Human Centipede II. [Full Sequence] (2011)

Rendezte: Tom Six

A két filmnek bár ugyanaz a zsigeri lényege, hogy embereket varrnak össze egymáshoz, a különbség mégis ég és föld. A legnagyobb csavar, hogy ez nem is egy igazi, megszokott folytatás. A mű ugyanis az első részt "megsemmisíti" azzal, hogy filmet kreál belőle. Egész konkrétan a jelenlegi főszereplő -Martin- a megszállottja Az emberi százlábúnak, mint celluloid terméknek. Nekem ezzel az a bajom, hogy így a néző ezentúl már más szemmel fogja a filmet látni. Csak mozi, ez tény, de nekem ne mondja senki, hogy nem szereti a filmekbe beleélni magát. Így meg mégis hogyan tegye? Hiszen maga a folytatás is kimondja, hogy az "nem valódi". Remélem érthető, hogy mire próbálok kilyukadni.

A másik alapvető különbség a színvilág, pontosabban annak a hiánya, mivel ezúttal fekete-fehérben látunk mindent. Ezzel felemásak az érzéseim. Egyrészt jó, mert nyomasztóbb lett a légkör, és remekül illik a főszereplő lelkivilágához. Ugyanakkor ezzel mintha a rendező pórázt tett volna a saját művére, hiszen így tompított mélységű képi világot kapunk (pl. a vér látványa). Ez mit sem változtat azon, hogy nagyon brutális dolgok tárulnak a szemünk elé. A helyszín egyébként ezúttal Anglia, de ennek abszolút nincs jelentősége.

A cím természetesen nem másra, mint Cronenberg-re utal, akiről már többször is volt szó a blogon (Paraziták, Veszett vagy az egyik kedvencem, a Légy), folytassuk hát életművének bemutatását egy újabb klasszikussal.

Porontyok - The Brood (1979)

Rendezte: David Cronenberg

A szexualitás most jócskán háttérbe szorul, hogy átadja helyét a Családnak, mint olyannak. A rendező ezúttal nem egy kilátástalan jövőt vizionál, hanem a "ma" családjának állít egy torz tükröt. Nem kell aggódni, azért a kőkemény dráma mellett a horror is jelen van, nem is akármilyen formában.

De néhány szó a történetről. Adott egy széthullott család, amiben anyuka egy speciális szanatóriumban áll kezelés alatt, míg apuka spártaiként harcol a kislányáért, nehogy már a zakkant asszonynál legyen. Hogy mitől spéci ez az intézmény? Attól, hogy a vezetője képes az elfojtott dühüktől szorongó betegeit gyógykezelni Ezt leginkább szerepjátékokkal végzi el, vagyis a doki eljátssza a beteg konfliktusait okozó ismerőseit. Csak hogy, amikor az érintett anyuciról van szó, akkor az említett személyek a beszélgetés után meghalnak, elég bizarr módon. Konkrétan ronda (értsd: mutáns, degenerált) gyerekek támadnak az érintettekre. Apuka meg persze nyomozásba kezd.

Nem olyan rég többen is említették, hogy kíváncsiak lennének arra, hogy mik az én személyes kedvenceim, hát íme. Az összeállítás kissé nehéz volt, egy jó pár film ki is maradt. Így igyekeztem úgy összerakni, hogy melyeket nézem meg a mai napig a legszívesebben és leggyakrabban.

Azonban szeretném előre leszögezni, hogy ez lista NEM azt mutatja, hogy szerintem mely horror filmek a legjobbak, hanem hogy NEKEM mik a favoritjaim. Szóval számonkérést nem szeretnék kapni.

Igen, ezek nálam mind 10/10-es (na jó egy nem, de azt majd megmagyarázom).

Nőnap alkalmából mi más is lehetne megtisztelőbb a gyengébbik nem iránt, mint egy olyan horror, amiben egy Nő majdnem kiírtja Montrealt?

Veszett - Rabid (1977)

Rendezte: David Cronenberg

Remélhetőleg ezzel a darabbal pedig sikerült egy kicsit visszafognom magam a kanadai filmekből. Na nem mintha bajom lenne az országgal, csak hát fő a változatosság. Viszont a rendező neve mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A filmet sokan a Paraziták "testvérének" tulajdonítják, nem véletlenül, ahogy az sem az, hogy itthon is egyszerre adták ki őket DVD-n. Ugyanis nagy a hasonlóság a két mű között: itt is nagy szerepet kap a szexualitás, ami egy veszélyes vírus terjesztésével párosul. Ahogy a tudomány előrehaladásának a kritikai értelmezése is nagy hangsúlyt kap.

A felvezetéssel nincs tökölés: épp hogy lement a cím, máris egy motorozó szerelmespár karambolját kapjuk a képünkbe. A lányt csak egy újfajta bőrátültetéssel lehet megmenteni, a műtét pedig természetesen sikerrel zárul, a beteg felépül. Igaz, mellékhatásként akárkit (férfit, nőt) bármikor leteperne, hogy a hónaljából (!) kitörő lény (?) megsebesítse, esetenként megölje áldozatát. Ami hagyján, de utána elkapnak egy újfajta veszettség vírust. Ez nem csak a száj habzásában merül ki, hanem abban is, hogy a betegek előszeretettel aprítják fel a körülöttük lévő egészségeseket. Mondhatni ez majdnem egy zombifilm, csak annál azért kifinomultabb.

Ebben az évben ez már a harmadik alkalom, hogy premier-filmről számolhatok be. Persze ez is sajnos csak nekünk az, hiszen tőlünk nyugatabbra már ezt több hónapja levetítették (sőt, mondhatunk akár egy évet is).

Hibrid - Splice (2009)

Rendezte: Vincenzo Natali

A rendezőnek az első filmje, a Kocka,  igazi kultuszstátuszba emelkedett, hiszen akkor valami merőben újat mutatott a világnak, nem hiába kapott annyi díjat és elismerést. A Hibrid azonban gyökeresen más: olyan klisé halmaz, hogy az már fáj. De még csak nem is ez a legnagyobb problémája, hanem egyszerűen unalmas.

Aki kíváncsi arra, hogy egy biokémikus pár hogyan nevel 7 év együttlét után egy gyereket, na azt az embert nem irigylem. Mondjuk történetesen ez a "gyerek" egy mesterségesen kiklónozott szörnyszülött, amit vizuálisan úgy tudnék legjobban érzékeltetni, mint egy csirke-kígyó-krumpli kombót delfin hanggal (ami külön vicces, hogy az őt formáló színésznőnek  Delphine a keresztneve). Ja és mindezek mellett kétéltű is. Ez így ebben a formában persze nem lenne elég "izgalmas", ezért a kis torzszülött sokkal gyorsabban fejlődik az embernél, így nem kell montázsokra hagyatkozni, ami azért valahol pozitívum. Igazából ez a megoldás azért is volt kényelmes, hiszen ez egy illegálisan teremetett lény, ergo a többi tudós nem tudhat a létezéséről, ami azt eredményezi, hogy a kis szegényke nem rohangálhat és libikókázhat a többi normális kölyökkel. Ez lenne most a feszültség része, hogy hogyan bírja az elzártságot, meg hogy a "szülők" mit meg nem tesznek, hogy le ne bukjanak. Kár, hogy ez nem jön át. Apropó, az alapszituációt meg már több mint 100 éve kitalálták, úgy hívják, hogy Frankenstein.

A Barlang után egy újabb összehasonlítást láthattok a hasonló magyar című filmekről.

Paraziták - Shivers / They came from within (1975)

Rendezte: David Cronenberg

Menjünk az egyszerűség kedvéért időrendben. Cronenberg-ről szerintem már sokan hallottatok, vagy legalábbis már látattok már tőle filmet. A legismertebb tőle (legalábbis hazánkban) A légy és a King regényének adaptációja, A holtsáv. Persze a tájékozottabbak sokkal több kultfilmjét fel tudnák sorolni, köztük van ez is, nem meglepő módon.

A helyszín minimalista, ám nagyon okosan: ugyanis egy olyan lakó-komplexumról van szó, ami minden fontosabb igényt ki tud elégíteni. Ez konkrétan úgy kell elképzelni, hogy az egyik emeleten saját orvosi rendelő, a másikon saját patika, medence, mélygarázs, sőt azt hiszem még egy áruház is volt említve. Ez mindenképp praktikus, figyelembe véve azt a tényt, hogy ez egy szigeten játszódik (persze híddal összekötve a nagyvárossal), így nyújtva egyrészt egy menedéket a tömegtől, ugyanakkor az ott lakókra nem telepszik az elhagyatottság érzése sem.

A nyitó képsorokkal nincs semmi cicózás: egy idős, szakállas úr rátámad egy diáklányra. Először azt hisszük, hogy erőszakolni akar, aztán persze csak simán felvágja, majd saját magával is végez. Így a néző kellőképpen rá tudott hangolódni, jöhet a "csendes" folytatás, ami csak egy bizonyos pontig tart, szerencsénkre, mert onnantól nincs megállás a cselekményben.

Ééééééééés most fogom csak igazán kicsapni a biztosítékot! Sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, mert félő, hogy elriasztom magamtól még azt a kevés kis törzsolvasómnak a felét is. De nem bírom magamban tartani. A lista erősen szubjektív, előre szólok. Nem zavar, ha majd sok háborgó hozzászólás lesz, amíg az érvekkel fog történni és nem sima anyázással. Úgy hogy jobb, ha tisztázunk még előre 1-2 dolgot:

• Mint ahogy az adatlapomon is látszik, "csupán" 24 vagyok. Így én teljesen más horror-filmeket szocializálódtam, mint a legtöbb 30+ ember. Persze vannak kivételek, mint pl. a Rémálom az Elm utcában széria, amin már kiskoromban is jókat szórakoztam.
• Nem végeztem el semmiféle film vagy médiaszakot (holott szakirányilag erre lett volna lehetőségem), így a filmek többségét rendszerint, mint "egyszerű" nézőként éltem meg.
• Természetesen nem vagyok "suttyó", aki nem lát bele egy-egy alkotás mélységeibe.  Az se igaz, hogy csak is kizárólag műfajon belül érdeklődnék e művészeti ág iránt.  Pl.  imádom a jó művészfilmeket is, amikben aztán jócskán lehet dúskálni a többletjelentéseken (sőt, szinte minden téren van 1-1 kedvencem). Azonban egy horrortól leginkább három dolgot várok: vagy paráztasson be, vagy legyen nagyon merész, vagy csak egyszerűen szórakoztasson.

Ennek tudatában az alábbi listám az "átlag" horror-kedvelőknek szól, akik hajlamosak megbízni a "megmondó emberekben", aminek eredménye általában pofára esés. Mert miről is van szó? Ezek azok a művek, amiket szokás "alap" jelzővel illetni, a legtöbbnél ráadásul előjön a "bezzeg anno még értettek ehhez..." c. mondóka is. Így nem meglepő, hogy a felsoroltak között híres rendezőket fogunk találni, azonban előre leszögezném, hogy legtöbbjüknél csupán az adott művel van kifogásom, nem a teljes filmográfiájával. Szóval ne tessék túl sok "mainstream" filmet várni.

Még valami, bizonyára lesznek olyanok, akik hiányolják majd az Alkonyatot, na már most 1. nem láttam, 2. ez nem horror, hiába a vámpírok meg a farkasemberek.

Akkor kezdjük.