Folytassuk a tavalyi posztunkat két folytatással!

1. Halloween II. (1981)

Rendezte: Rick Rosenthal

Carpenter ezúttal "csak" iró, producer és zeneszerző volt a filmben, noha utóbbival nem volt nehéz dolga, hiszen a dalok voltaképpen ugyanazok maradtak, csak egy picit variáltak rajtuk. Ez persze így van jól. Az viszont nem kis merészséget jelentett, hogy a rendezést egy olyan emberre bízta, aki nem sok mindent tudott e téren felmutatni (azóta meg lelkes sorozat-rendező lett belőle, na jó neki köszönhetjük az egész pofásra sikeredett Feltámadás záróepizódot is).

Az eredmény viszont több, mint meggyőző. Az külön bravúr, hogy sok folytatással ellentétben itt tényleges folytatásról beszélhetünk, ami ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az előd lezárult. Ilyenből manapság több kellene. Az se zavart senkit, hogy időközben 3 év telt el és szegény Jamie Lee Curtis már abszolút nem nézett ki 17 évesnek.... De ez nem is annyira baj, ugyanis ebben a  filmben Myers az abszolút főszereplő.

Az eredeti szériát tekintve, talán ebben gyilkol a legtöbbet, nagyjából egy tucatot. Mi pedig élvezhetjük a kreativitásának gyümölcsét. Ugyanis hiába tesz szert rögtön egy helyes kis konyhakésre, minden eszközt bevet, amit csak talál: injekciós tűt, kalapácsot, tűzforró vizet. Fel is merül a kérdés, hogy akkor mi a ráknak neki kés? Sőt, néhol a karaktertől kissé idegen módon már-már perverz eszközökhöz nyúl. Ilyen mondjuk a főnővér kivéreztetése. Itt dőlt el az is, hogy derék szociopatánk voltaképpen halhatatlan. Mást nem lehet arra mondani, akibe hatot beleeresztenek és vígan tovább áll.

Nagy ritkán foglalkozunk azért a zenékkel is. Egyszer még az ősidőben volt szó halloween-i muzsikákról, most viszont egy speciális csomaggal készültem.

A Stephen King könyveinek filmadaptációiról szóló rovatom nagyon-nagyon lassan halad, így még nem írtam a közkedvelt Kedvencek temetőjéről sem (Pet Sematary - 1983). A regényben többször említésre kerül a The Ramones nevű kultikus punk rock együttes, amit a banda úgy hálált meg, hogy írt a regényről 1989-ben egy, azóta slágerré vált dalt. Hogy a kör teljes legyen, a dalt felhasználták a filmben.

meglátásom szerint nagyon kevés dalt dolgoztak fel ennyiszer, ilyen sokféleképpen.

Lássuk először is az eredetit, klipestül:

Most pedig jöjjenek az újragondolások! A lista korántsem lesz teljes, szubjektív válogatásnak lehettek tanúi!

Avagy egyszer pótlok egy régi hiányosságot és írok egy olyanról, amiről hetek óta rágjátok a fülemet:) Mert ugyan a trilógia másik két részéről már írtam a humoros zombis posztomban, de úgy érzem, hogy az első ebbe a körbe nem férne bele. Ki is fejtem, hogy miért.

Gonosz halott - The Evil Dead (1981)

Rendezte: Sam Raimi

Mindig nehéz dolgom van, amikor egy olyanról írok, ami a műfajon belül alapvetésnek számít. Ha nem tetszene, könnyű dolgom lenne, hiszen akkor legalább beállhatna a sorba Romero Holtak hajnala és Argento Sóhajok-ja mellé. Azonban ezt történetesen én is szeretem.

'81-ben még nem számított lerágott csontnak a "öt fiatal bulizni megy egy erdei házba, majd beszopják" kezdetű történet, már csak azért sem, mert a slasher hullám épp hogy elindult. Továbbá a jelen esetben megszállottságról és kvázi zombulásról beszélhetünk. Ezt a kettőt se nagyon kombinálták ezelőtt.

A film az első perctől kezdve sugároz egyfajta nyugtalanító légkört, elég, ha csak a ritmikusan mozgó, majd hirtelen megálló hintaágyra gondolunk. De maga a lerobbant, ódon házikó sem az az épület, amit a nyugalom szigetének lehetne nevezni. Aztán előkerül egy bizarr könyv és az a bizonyos magnófelvétel...

A humor itt még nem direkt jelenik meg. Még ha arra az ominózus jelenetre is gondolunk, melyben egy fa konkrétan megerőszakolja az egyik szereplőt. (Aminek a kivitelezése előtt le a kalappal.) Ma szemmel nézve persze vicces némelyik maszkmesteri megoldás. Illetve az olyan "bakik", hogy az ekkor még korántsem hősies Ash milyen rezignáltan veszi tudomásul a körülötte lévő eseményeket és jóformán nem csinál semmit. Külön forgatókönyvi mélypont, hogy az egyik démont konkrétan le se szarja, mintha nem jelenthetne rá veszélyt.

Úgy érzem ideje, hogy már róluk is tisztességesen megemlékezzek. Amúgy is hiányoltátok már a "nagyobb projektjeimet". Tessék.

Figyelem! Mivel folytatásokról, egymásra épülésekről beszélhetünk, így óhatatlanul is spoilerezni fogok. Másrészről viszont az ilyen kaliberű művekről nem igazán beszélhetünk nagy fordulatokról...

Háttérzenének a magyar psychobilly-t játszó Yellow Spots egy korai slágerét ajánlanám.

1. A texasi láncfűrészes mészárlás  - The Texas Chain Saw Massacre (1974)

Rendezte: Tobe Hooper

Az igazi klasszikus, ami örökre beírta magát a horror képzeletbeli történelemkönyvébe. A történet annyira jól ismert, hogy azt csak nagy vonalakban ismertetném. Mert már úgyis látta mindenki. Ugye?! (Tessék sürgősen pótolni, kukoricán térdepelve természetesen.)

Egy öt fős baráti társaság elmegy egyikük rokonának az üresen álló házába, hogy bulizzanak egy jót. A helyszín Texas és durván nagy a forróság. Útközben felvesznek egy stoppost, akiről kiderül, hogy kissé beteg. Ki is dobják. Megérkezvén a házhoz, feltűnik egy másik, szintén elhagyatottnak tűnő épület. Csak hogy az rohadtul nem az. Hanem egy belterjes kannibál család lakja. A többi ismert, a srácok szép sorjában elhunynak.

Könyvet lehetne írni a filmről és annak készülésének körülményeiről. Baromi minimális költségvetésből dolgoztak, ami csak néhol tűnhet fel. Az is közismert, hogy a történet hátterét Ed Gein élete adta. Ő volt az inspiráció ahhoz, hogy létrejöhessen egy olyan háztartás, ami hullákból és csontokból szépítgette magát. Ezzel kapcsolatban kitűnő munkát végeztek, a rothadás szaga még ennyi év után is érződik a képernyőn keresztül. Érdemes odafigyelni minden apró részletre: csirke kalitkában? Beteg.

Rég írtam már "tisztességes" posztot, rég írtam már "retro cikket" és már régóta be akarom pótolni azt a hiányosságot, hogy nem írtam még Cronenberg legmeghatározóbb filmjéről. Na de most!

A légy - The Fly (1958 Kurt Neumann - 1986 David Cronenberg)

A '80-as évek nem csak a slasherekről és a szinti popról, hanem az '50-es évek sci-fi zsánerfilmjeinek az újraértelmezéseiről is szólt. Elég csak A masszára, vagy A dologra gondolni. Ez a folyamat azonban már 1978-ban elkezdődött a Testrablók támadásának feldolgozásakor. Ha végig nézzük eme remekműveket, akkor rögtön feltűnik, hogy anno a remake még nem szitokszó volt, és nem is azt jelentette, hogy egy régi filmet újraforgatunk, csak modernebb környezetbe helyezve. Nem, ekkor még radikálisabb változtatásokat eszközöltek, mindössze csak az alapkoncepciót hagyták meg.

Így van ez A légy esetében is. A történetet mindenki jól ismeri: egy megszállott tudós maga próbálja ki a teleportáló szerkezetét, csak sajnos szó szerint légy kerül a levesbe  és hősünk kissé átalakul. Mai szemmel nézve az eredeti változat eléggé bájosan hat, már pusztán azzal az értelmezéssel, hogy a két élőlény nem egyesül, hanem csak néhány testrészt "cserélnek egymással". Vagyis lesz egy emberfejű és karú rovarunk, illetve egy emberünk, légy fejjel és karral. Noha a készítők mentségére legyen mondva, hogy a végeredményt csak a legvégén láthatjuk, addig a főszereplőnk gondosan takargatja magát.

Ahogyan azt anno lizardking kolléga kifejtette, eredetileg három film készült a sorozatnak köszönhetően, de a harmadikhoz még nem volt szerencsém és gyanítom az olvasók többségének sem. Már ha persze az első 1972-est nem számoljuk, ami ugye a képregényen alapszik. Lássuk, hogy hogy sikerültek!

Mesék a kriptából: Démon lovag - Tales from the Crypt: Demon Knight (1995)

Rendezte: Ernest R. Dickenson

A nyitány a sorozat intrójával kezdődik, nehogy elfelejtsük, hogy mit nézünk. Aztán folytatódik egy vicces-csöcsös jelenettel, benne a jó öreg Kriptaőrrel. Végül csak elkezdődik maga a film is. 

A főszereplő egy rejtélyes fickó (William Sadler - Az Ember, Aki Mindhárom Darabont-féle King Filmben Szerepelt), kit egy izgága vigyori üldöz (Billy Zane - A fantom, Titanic, A szobatárs). Egy bizonyos kulcsra fáj a foga.

Hogy a lényegre térjek, hősünk bemenekül egy templomból átalakított motelbe, majd a kulcs segítségével ."védőfalat" varázsol, hogy se üldözője, se annak démon katonái ne tudjanak belépni. Ráadásul elég a hajnalt kivárniuk és vége az egésznek. Amolyan easy mód egy képzeletbeli Alkonyattól pirkadatig játékban. Persze, ha ilyen egyszerű lenne, akkor ez még egy tisztességes sorozatepizódot sem rakna ki, nem hogy másfél órát.

Mert túl azon, hogy a többi szereplő közt akad egy ultra-seggfej (az Oscar-díjra jelölt Thomas Haden Church - Kerülőutak, Pókember 3, Gyilkos Joe), kire még egy taknyos zsebkendőt sem mernék bízni, magának a "fődémonnak" is akadnak aljas trükkjei. Képes távolról magához édesgetnie a gyengébb jellemeket, majd "démonizálni" őket. A kivitelezésük egész pofás nem mellesleg.

Két film sok közös vonással: hasonló magyar cím, hasonló történet és mindkettőt a Lionsgate stúdió pénzelte. Azonban a különbségek még nagyobbak, már csak azért is, mert az egyiket Amerika, míg másikat Japán készítette. Kezdjük is az utóbbival.

Kísértetjárás - Kaidan (2007)

Rendezte: Hideo Nakata

Ha van japán rendező, akit talán nem kell bemutatni, az Hideo Nakata. Neki köszönhetjük, hogy a Ringuval (azaz az eredeti Körrel) a világ felfigyelt a J-horrorra. Majd szépen leforgatta annak a második részét, a remake folytatását (!) is és nem utolsó sorban a Sötét vizet (amit szintén feldolgoztak az amcsik Fekete víz néven). Szóval ő már az a rendező, akinek a munkáira érdemes odafigyelni, pláne, ha az eljutott kis hazánkba is direkt DVD formában.

Maga a film egyszerre illeszkedik be a már említett művek halmazába és mutat valami újat. Mert bár tény, hogy ezúttal is egy hosszú fekete hajú szellemasszony (vagyis legalább nem gyermek) áll bosszút az őt ért sérelmeken, ugyanakkor az egész történet jó 250 évvel ezelőtt játszódik. Csak sajnos ez a korszakbeli újítás annyira nem érződik fontosnak, minden gond nélkül át lehetett volna emelni a jelenbe. Igaz, akkor viszont már tényleg csak egy hagyományos szellemes horrort kapnánk szerelmi drámával megfűszerezve.

Mert a cselekmény fő mozgató rugója a szerelem, vagy legalábbis ezt akarják velünk elhitetni. Talán pontosabb megfogalmazás lenne a "kanos dohányárus kalandozásai" - mint egy rossz pornónak a címe. A főhősünk ugyanis egy fiatal fiú, aki maga sem tud róla, de egy szörnyű átkot hordoz magával apja bűne miatt. Az ugyanis megölte az uzsorását, aki még agóniájában elátkozta az egész családját. Hogy  a sors még jobban közbeszóljon, a fiú beleszeret abba a nőbe, kinek az apja volt a már említett meggyilkolt uzsorás. Bár a korkülönbség elég nagy, végül a nő is beleszeret a kis dohányárusba (azért nem kell pedofíliára gondolni vagy bármi ilyesmire, kellően  érett a srác).

Pénteken fog a nagyközönség előtt debütálni Steven Spielberg új életrajzi- és történelmi drámája, a Lincoln. Amit máris nagy Oscar-tarolónak tartanak, nem véletlenül. Ebben a műben biztos nem fog fény derülni az elnök úr azon titkára, hogy a hivatalos teendői mellett vígan vadászott élőholtakra. Pedig ezt két idei film is bizonyítja!

Abraham Lincoln, a vámpírvadász - Abraham Lincoln: Vampire Hunter (2012)

Rendezte: Timur Bekmambetov

Sokakkal ellentétben én vevő vagyok az ilyen elborult ötletekre és "történelem hamisításokra". Szóval, amikor először hallottam a projektről, rögtön felkaptam rá a fejemet. Valami agyatlan kis hentelős baromságot vizionáltam magam előtt, tekintve, hogy a sztori kicsit sem vehető komolyan. Mármint, hogy Amerika leghíresebb (?) elnökre titokban vámpírokra vadászott.

Azonban a film túlságosan is komolyan vette magát. Vagyis végig arra apellál, hogy a néző moziból kifelé jövet elgondolkodjon azon, hogy "és ha ez lehetséges?". Próbált végig a realitás talaján maradni, és a különböző történelmi események hátterét úgy megmagyarázni, hogy annak köze lehetett a vámpírokhoz. Még ezzel se lenne nagy baj, csak akkor az életrajzi részeknek jobban igazodniuk kellett volna az általunk ismert valósághoz. Egy történésznek kész kínszenvedés ezt végig néznie. Mert például mi az hogy csak egy gyereke volt? Meg egy szerelme? Meg, hogy egykori szatócs főnökét megteszi elnöki tanácsadónak? Ne mááááár. Manapság nem kell könyvtárba mennie az embernek, hogy ilyesmiknek utánanézzen, ott van a Wikipédia.

Véget ért hát a mozi-maratonunk. Az utolsó napra akár fásultak is lehettünk volna, ha nem azokat a filmeket pakolják a legvégére, amelyek a legjobban érdekeltek minket. Sajnos kissé csalódnunk kellett, ugyanakkor megtaláltuk a fesztivál legjobbját is.

Ezúttal se ért minket túl sok újdonság, csak annyi, hogy a Stake Land előtt a a közönség tagjai között sorsoltak ki egy-egy koktélt. Pontosabban a főszervező, Vízer Balázs tett fel két mozis kvízkérdést, a helyes válaszolók pedig még helyben megihatták az itókát. Mi hoppon maradtunk.

Ledaráltuk a második napot is, és legnagyobb örömünkre találkoztunk magyar feliratos filmmel. Ami mondjuk ekkora hype után nem is meglepő. Viszont ennél lényegesebb, hogy homlokegyenest eltérően éltük meg az alkotást.

Mivel a filmeken kívül más élménnyel nem gazdagodtunk, vágjunk is bele a kritikákba!