Egy nagyon izgalmasnak ígérkező vállalkozásról kaptunk hírt, a Grand Guignol-ról. Át is adnám a szót:

Egy körülbelül 25 fős csapattal, (filmes és színházi szakemberekkel, színészekkel, grafikussal, zeneszerzővel stb. szóval egy elég erős kreatív team-mel) elhatároztuk, hogy korszerű, interaktív formában újraélesztjük a klasszikus grand guignol színházak hagyományát Budapesten, és létrehozunk egy „igazi” horrorszínházat. Nem horror-házat, vagy városi nyomozós színházat, hanem a valóság illúzióját minél hitelesebben megteremtő színházat, amely kompromisszummentesen szolgálja majd a horror-zsáner ügyét.

Elérhetőségek:

Honlap

Facebook-oldal

Itt pedig egy kis kedvcsináló videó:

ű

Mi már alig várjuk az első előadást, természetesen majd igyekszünk beszámolni róla!

Thomas Müller: Bestiális emberek

Sorozatgyilkosokkal négyszemközt

Képesek vagyunk-e felismerni a Gonosz hazugságait és stratégiáját? Nyugodtak lehetünk-e, mondván, hogy mi még soha nem találkoztunk gyilkossal? Vagy csak nem ismerjük fel, mert úgy tudja álcázni magát? És miért gondoljuk mindig azt, hogy a Gonosz nem a mi közelünkben van, hanem mindig valahol máshol?

Thomas Müller, a világhírű kriminálpszichológus, évek óta a gyilkosságok, a gyilkosok hazugságait, az álcázási trükkjeiket tanulmányozza. Négyszemközti beszélgetéseket folytatott olyan tettesekkel, mint a „savas gyilkos”, aki sósavval teli hordókba tette női áldozatait, vagy a 11 prostituáltat megölő bűnözővel, és más sorozatgyilkosokkal. A szerző mindent igyekszik megtudni indítékaikról, mindvégig abban a reményben, hogy talán sikerül megakadályoznia egy jövőbeni bűncselekményt.

Ez a könyv nem fantáziaregény, nem kitalált krimi, hanem a valóság pontos, izgalmas bemutatása. A kötet német nyelvterületen hónapokig vezette a sikerlistákat. Magyarul először olvasható, a Dialóg Campus Kiadó gondozásában, és már kapható minden jobb könyvesboltban is.

Február 27-én (szerdán) az íróval egy beszélgetésre kerül sor, a Nyugati tér 7. szám alatti Alexandra Könyvesházban, 17:00-kor. Minden érdeklődőt várnak szeretettel!

Ahogy az elmúlt években mindig legalább egyszer, úgy idén is megrendezésre kerül a budapesti Zombie Walk, ahol az élőhalott teremtmények ismét beveszik a várost és embereket ijesztenek halálra. Az itthon még gyermekcipőben járó rendezvény egyre népesebb tábort vonz, ezzel együtt pedig megjelennek az egyre bátrabb és extravagánsabb jelmezek. A szervezők ugyan az idei eseményről sok konkrétumot még nem árultak el, de azt ígérik, hogy idei más lesz, mint az eddigiek. Ki tudja, talán még egy kicsit táncolni is fogunk?! 2012-ben már Debrecenben is megrendezésre került az első hullainvázió, amelyen 60-an vettek részt

A követendő példák

Ki hinné, de az első sétáló zombis esemény már több mint 10 éves múltra tekint vissza. Az első ilyen látványos eseményre 2001-ben került sor, természetesen az Egyesült Államokban. Ezek után gombamód szaporodtak a tengerentúlon az ilyen rendezvények, nem utolsósorban a kultuszként terjedő zombis filmeknek köszönhetően. A The Walking Dead, Resident Evil-sorozat, a 28 nappal később vagy éppen a Romero-filmek egyaránt növelték az ilyen rendezvények népszerűségét.

Az esemény sokszínűségét és a fiatalok bevállalását az is mutatja, hogy a világ minden táján, úgy Dublinban, Seattleben, Denverben, Brisbane-ben és Nottinghamben is több ezer élőhalottnak maszkírozott hörgő szörny vett részt a sétában. Mindenképpen kiemelendő példa a dél-amerikai országok zombijainak létszáma. 2012-ben, Chilében körülbelül 12 ezer, míg egy hétre rá, Buenos Airesben 25 ezer zombi vonszolta magát végig az utcákon.

Jómagam ugyan nem tudtam ott lenni A gyilkos médium sajtóvetítése miatt, de szerencsére egyik törzsolvasónk ott volt és ezt meg is írta. (Az más kérdés, hogy a Rózsaszín flamingók az a film, amit biztos nem akarok még egyszer megnézni.)

Át is adom a szót Balint_bacsinak:

Pár napja szereztem tudomást, hála ennek a blognak, egy új, remeknek hangzó rendezvénysorozatról, a Prizma művészmozi Trashfilm-klubjáról. Aminek nyitóestélyének programja  már felcsillantotta a szememet, és mivel már több remek mozis rendezvényt kihagytam idén, erre muszáj volt elmennem. Így egy lelkes társammal együtt nekivágtunk. Hosszas keresgélés után (legközelebb emlékeztessetek, hogy írjam fel a címet, mondjuk a vicc kedvéért...még jó, hogy a társam ismeri Pestet, és nem fehérvári bunkó, mint én) már be is léptünk a pofás kis mozi "várótermébe". Ott már csak egy gyors kérdezés kellett, hogy a föld alatti kis DVD-tékával egybekötött kávézó lépcsője felé vegyük az irányt. Apró érdekesség, hogy a vetítés hollétével kapcsolatban meginterjúvolt jegyszedő azt mondta, hogy nem tud vetítésről, csak beszélgetésről, szóval kicsit félve, kicsit késve, de végre helyet foglaltunk.

A fa székek (ezt a két szót ne tessék túl gyorsan kiolvasni) nem voltak a legkényelmesebbek, a kanapék meg már foglaltak voltak, de ennek ellenére is baromi hangulatos volt az egész. Sok-sok régi, baszott régi, és új filmes plakát a falon, durván húsz, javarészt egyetemista-korú néző, és egy, szintén fiatal előadó, Sepsi László, akinek bevezető monológjáról sajnos csaknem teljesen lemaradtunk.

Meghívást kaptunk a Big Bang Médiától A gyilkos médium (Red Lights) forgalmazójától a tegnap esti sajtóvetítésére. Én pedig örömmel éltem a lehetőséggel és sikerül partnerként egy kedves ismerősömet is elráncigálnom.

Már a belépéskor kissé "exkluzívnak" érezhettük  magunkat, hiszen a Strongbow promózta magát azzal, hogy kis talpas műanyag poharakba öntötte italát, amihez még jeget is szervíroztak. Bevallom én most kóstolhattam meg először és maradjunk annyiban, hogy megittam, de nem hiszem, hogy valaha is fogok érte fizetni.

Aztán felvezetésképpen jött maga Danny Blue (képen), a hazai Mentalista nyertese. Mit ne mondjak, siralmas volt. Nem voltak nagy elvárásaim az előadásával kapcsolatban, de amit művelt, arra nincsenek szavak. Már a legelső "trükkje" kínosra sikeredett, amikor az egyik néző által gondolt kétjegyű számot akarta kitalálni. Most szó szerint idézem, hogy hogy zajlott, mert ez megmaradt bennem:

"- 94? - Nem. - 34? Nem. - Ööö 38? - Nem. - De közel járok? - Igen - Öööö nem tudom, mi volt? - 43. - Majdnem!"

Innentől kezdve pedig lehetetlen volt bármit is komolyan venni. Volt óvodajeles rajzolgatás, aztán boríték húzogatás, de valahogy mind olyan olcsón hatott. Egyikünknek se volt olyan pillanata, hogy "ezt meg hogy csinálja?". Minden magyarázható volt mezei pszichológiai trükkökkel. A szórványos tapsokból ítélve nem csak mi gondolhattuk így. Igazából kár volt erőltetni, csak lefárasztott.

A végén pedig öten még valami ajándékcsomagot is kaptak, akiknek boríték volt a székük aljára ragasztva.

Na de térjünk rá magára a filmre, az azért nagyobb élmény volt (persze a léc ezek után alacsonyan volt).

Bizonyára már minden olvasónk hallott erről a kiállításról, ahol a történelem leghírhedtebb sorozatgyilkosai kerülnek górcső alá, hiszen egész Budapest hemzseg a plakátjaitól. Természetesen nekünk is szemet szúrt a dolog, amitől rendesen beindult a nyálelválasztásunk. Próba-szerencse alapon lobbiztunk a sajtóakkreditációért, ami csodák csodájára össze is jött. Így már tegnap, a hivatalos megnyitó előtti napon kipróbálhattuk ezt az egyedülálló élményt. Partnerem ezúttal is Mi Amore Cadenza volt, akivel már a Budapest Horror Show alatt is remekül összecsiszolódtunk.

Ismét nem úsztuk meg várakozás nélkül, ez nagyjából fél órát jelentett a hidegben, amit - mint később kiderült - az egyik kereskedelmi tv stábjának "köszönhettünk". Elég hamar feltűnt, hogy a személyzet minden tagja kedves és mosolygós (azért arra kíváncsiak lennénk, hogy ez a lelkesedés kitart-e három hónap után is). Ráadásul welcome drinkkel is kedveskedtek nekünk a szervezők, ahol a nagy választékból mindenki megtalálhatta a kedvére valót: vagy hatféle rostos gyümölcslé és behűtött pezsgő volt a repertoár. Mint az a honlapon is olvasható, a ruhatár ugyan kötelező, de ingyenes (ezt a tulajdonságot átvehetné néhány hazai intézmény). Az remélem már senkinek sem újdonság, hogy  egy ilyen helyen ki kell kapcsolni a mobilt - itt nem is annyira az etikett, hanem a technikai eszközök berezonálása miatt, 

Véget ért hát a mozi-maratonunk. Az utolsó napra akár fásultak is lehettünk volna, ha nem azokat a filmeket pakolják a legvégére, amelyek a legjobban érdekeltek minket. Sajnos kissé csalódnunk kellett, ugyanakkor megtaláltuk a fesztivál legjobbját is.

Ezúttal se ért minket túl sok újdonság, csak annyi, hogy a Stake Land előtt a a közönség tagjai között sorsoltak ki egy-egy koktélt. Pontosabban a főszervező, Vízer Balázs tett fel két mozis kvízkérdést, a helyes válaszolók pedig még helyben megihatták az itókát. Mi hoppon maradtunk.

Ledaráltuk a második napot is, és legnagyobb örömünkre találkoztunk magyar feliratos filmmel. Ami mondjuk ekkora hype után nem is meglepő. Viszont ennél lényegesebb, hogy homlokegyenest eltérően éltük meg az alkotást.

Mivel a filmeken kívül más élménnyel nem gazdagodtunk, vágjunk is bele a kritikákba!

A tegnapi napon Cadenzával lenyomtuk az első három filmet. Bár mindketten gyökeresen eltérő véleményre készültünk, ez most (még) nem igazán jött össze. Az viszont mindkettőnket meglepett, hogy a filmeket eredeti nyelven sugározták. Igen, még a svédet is. Bár ahhoz könnyítésül kaptunk angol  (amolyan "lebutított") feliratot. Akinek azonban ez nem volt elég, élhetett a szinkrontolmács eszközével is. Persze ez az aprócska tény egyikünknél sem okozott különösebb fennakadást, de Cadenza azért bevállalt egy (az ő szavaival élve) "audiotolmácsos" élményt. (Pedig papírom van róla, hogy tudok angolul... - Cadenza)

Mindeközben a helyet is jobban szemügyre vehettük (most már le is tudtunk ülni!), mi több, volt szerencsénk megtapasztalni, hogy az itt kapható popcorn köröket ver "plázás" társaira. Értsd: enyhén sózott, szép nagy szemű, rendesen kipattogott, egyszóval tökéletes. Mindazonáltal az italozás kissé nehézkes, ugyanis mindent üvegben vagy korsóban kapsz, továbbá az ülések karfájában nincs pohártartó. (Igen, tudjuk: ez egy művészmoziban nem szokás.) Külön érdem (purga szerint), hogy a férfi mosdó kellemes gyümölcsillatú. (Bezzeg a női nem... - Cadenza)

Egyébként olyan este 10-fél 11 magasságában egy dj nyomatta az előtérben az aláfestő elektronikus zenéjét (meg nem mondjuk a pontos műfaját).

A mai posztunkkal megkezdjük tudósításunkat a Budapest Horror Show-ról. Mivel a szervezők voltak olyan kedvesek és felajánlottak nekünk egy páros belépőt minden előadásra, így teljes képet tudunk adni nektek a fesztiválról. Úriember lévén először egyetlen hölgy tagunkat kérdeztem meg, hogy benne lenne-e egy közös tudósításban. Ő igent mondott, így Mi Amore Cadenza-val közösen fogjuk értékelni a fesztiválon látottakat. Ez már csak azért is lesz jó, mert ahogy sikerült megismernem, legtöbbször merőben eltér az ízlésünk egy-egy mű kapcsán.

A helyszín a Toldi mozi, ami az Arany János utcától nem messze található. Kellemes hangaulató, tágas előtérrel. Art-mozi jellegét már pusztán a "büfé" kínálata is adja, hiszen itt akár különböző borokat is megkóstolhatunk. (Nálam a skizo-pignot blanc volt az etalon - Cadenza)

Magára a fesztivál promózására nem fektettek túl nagy hangsúlyt: itt-ott felragasztották A4-es (!) méretben a már sokszor látott plakátot, illetve egy-egy vetítésre kerülő alkotás sajátját. A legnagyobbat (tényleg gigantikusat), az Amíg alszol kapta, ami betudható annak is, hogy azt később több mozi is le fogja vetíteni. De láttunk kissé meggyötört Suttogás a sötétben és Marianne posztert is.