A blog a fészbúk után a twittert is meghódítja! Oldalt lehet csatlakozni! Kövessetek minket a pokolba is a web2 világába!

A slasher elválaszthatatlan az ünnepnapoktól, hiszen a műfajteremtő zsánerfilmek eleve jeles eseményekhez köthetőek: Black Christmas, Halloween, Péntek 13 és a Mother's Day. Most pedig elérkezett az ideje a Valentin-napnak is. Következzen három horror a giccs szerelem napjáról.

My Bloody Valentine (1981)

Rendezte: George Mihalka

Kissé meglepő, hogy ehhez a naphoz először a kanadaiak nyúltak, az még inkább, hogy a rendező magyar származású. Úgy tűnik, hogy anno a kanadai-magyarok nem kicsit képviselték magukat a műfajban (lásd még: A Sátán kapuja).

A történet meglepően jó és egész kidolgozott. Szép lassan kibontakozik előttünk egy kisvárosi legenda, mely szerint a közeli bányában anno történt egy baleset, aminek az egyetlen túlélője (Harry Warden) érthető módon bekattant. Rá egy évre megölte a felelősöket és kitépte a szívüket. Miért is? Mert mindkét esemény február 14-én történt. Az azóta eltelt 20 év alatt egyszer sem ünnepelték meg a városlakók ezt a napot, egészen idáig. Csak hogy ezzel a gyilkosságok újra elkezdődnek. A rendőrség pedig bonbonos dobozokba csomagolt emberi szíveket kapnak, frappáns versecskékkel.

A műfajtól szokatlan módon a seriff és a polgármester is hamar elfogadja a tényt, hogy a tettes ugyanaz. Vagy legalábbis valaki, aki rohadtul nem szeretné, ha a fiataloknak szánt táncos mulatság összejönne. Éppen ezért az egészet lefújják, még a borzasztóan giccses városi dekorációktól is megszabadulnak. Azt említettem már, hogy a hely neve nem kicsit ironikus módon "Valentine Bluffs" és a címerük szív alakú? Mindenesetre a pánik elkerülése végett pont a lényeget nem mondják a lakosságnak, hogy nagy veszélyben vannak. Éppen ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy a fiatal bányászok a barátnőikkel a telepen csapnak egy tiltott bulit. Gyilkosunk persze lecsap.

A francia horror filmek nálam instant megnézendőek, még akkor is, hogy egyre több, kifejezetten rossz filmet látok tőlük. Na de most végre felcsillant valami. Négy film, négy teljesen különböző műfajjal.

Rubber (2010)

Rendezte: Quentin Dupieux

Ennél elborultabb filmet nehezen lehetne találni. Ugyanis itt a középpontban egy életre kelt gumiabroncsról (!) van szó, ami ráadásul rendelkezik egyfajta pszichokinetikus képességgel. Konkrétan az "akaratával" robbant szét kisebb dolgokat, mint pl. az emberei fejet. Ráadásul ezt ő nagyon is élvezi, így kedvére öldököl. Nos, ha ez nem lett volna elég formabontó, akkor meg kell említeni a film másik abszurditását, a közönséget. Ugyanis az abroncs tetteit egy kisebb tömeg követi egy dombról, távcsövekkel felfegyverkezve. Ők tehát a látottakat filmként élik meg, amiről egy bizarr pillanatban kiderül, hogy tényleg nem a valóság.

Ez kérem a szatírák csúcsa. Egyrészt már a kezdéskor jön az egyik szereplő, aki közli velünk, hogy a látottak a "mert csak" szellemében fognak történni. Hiszen rengeteg klasszikusban vannak olyan momentumok, amire nem kapunk kielégítő válaszokat, be kell érnünk a "azért mert csak" válasszal. Az már más kérdés, hogy erre a jelenségre enyhén szólva is nem a legjobb példákat hozzák fel. Mindenesetre a lényeget értjük, ezzel pedig a Rubber legitimizálta magát minden zavarba ejtő kérdés felől. Így nem is kell megmagyaráznia az alaphelyzetet sem, amit amúgy se lehetne úgy Isten igazából. Sajnos azonban egy egész estés filmet erre nem igazán lehet felépíteni, még akkor se, ha kifejezetten ez volt a cél. Hiszen, ha túl sok a kérdés, akkor a nézőnek egyszerűen megzápul az agya.

A hagyományos fegyverek sokszor útban vannak, sokáig tarthat betölteni egy golyót a pisztolyba és bizony a zombik leverése után esetleg takaríthatunk is. A Zomb - EZ kezelése azonban egyszerű és könnyedén el lehet vele intézni az élőholtakat, ráadásképp még felmosni sem kell használata után. Minden háztartás hasznos eszköze. Rendelje meg még ma.

Így februárra csak megjött a nagy betűs TÉL, mindenki pánikban, és nem győzzük a fűtéssel. A horror világában azonban vannak sokkal rosszabb helyek, cudarabb időjárási viszonyokkal. Íme három film, három különböző kontinensről. Következzen két csontfagyasztó thriller és egy "melegebb" slasherrel.

Frozen (2010)

Rendezte: Adam Green

A rendező korántsem ismeretlen a blogon, hiszen a Baltával belopta magát a szívembe, hogy aztán később összehozzon egy középszerű folytatást. Ez a film viszont abszolút meglepett, mintha nem is az ő keze munkája lett volna. Két teljesen más világ. Persze pozitív értelemben.

A történet egyszerű, de éppen ebben rejlik a zsenialitása. Két srác, és egyikük barátnője kiugranak a hegyekbe síelni, szórakozni. Aztán folyamatos emberi mulasztásoknak hála fenn akadnak a sífelvonón, fenn a magasban. Vasárnap lévén legközelebb csak egy hét múlva fog üzemelni a pálya. Igaz, előbb fognak halálra fagyni, mint éhen halni, elvégre sípályákat ritkán raknak a trópusokra.

A nagy kérdés, hogy lehet e ebből a minimális történetből izgalmas filmet forgatni? Igen, lehet, ha jól eltaláltak a karakterek. Erre pedig nem lehet panasz, mindhármuk végtelenül szimpatikus. Mi több, jó színészek is alakítják őket, akik a horror berkein belül se ismeretlenek. A lányt Emma Bell (Végső állomás 5), a fiúját Kevin Zegers (Halálos kitérő), a haversrácot pedig Shawn Ashmore (Mother's Day) alakítja. Nagyon ironikus módon ez utóbbi játszotta az X-Men franchise-ban "Jégembert"...

(A képet a Subbáról loptuk.)

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Szörnyszülöttek - Freaks (1932)

Rendezte: Tod Browning

A rendező másik nagy dobása a Drakula mellett, szintén alapmű. Mondhatni nem láttam még olyan nagyobb top listát, ahol ne lenne ez a film feltüntetve. És tényleg, ez egy kihagyhatatlan darab. Mielőtt jobban belemerülnénk, had említsem meg (mivel az ilyesmit imádjátok), hogy anno hamar levették a műsorról, mivel a nézőket rendesen kiakasztotta. Nagy-Britanniában 30 évig be is volt tiltva, és csak a hatvanas években "fedezték fel" újra, és szerzett magának kultikus státuszt. Mondhatni a film megelőzte korát.

De mire fel is ez a nagy tisztelet? Egyrészt azért, mert az alkotók megmerték azt tenni, hogy a szereplők igazi szörnyszülöttek, itt kérem nincsenek trükkök, maszkok és egyéb hollywoodi mesterkedések. Láthatunk "szimpla" törpéket, babaarcú törpéket, sziámi ikreket, tűfejűeket és a legbrutálisabbként egy emberi torzót (értsd: nincsenek végtagjai). No meg további "csodabogarakat". Ők mind egy vándorcirkusz tagjai, ahol persze dolgoznak "normális" emberek is, mint Phroso, a bohóc vagy az idomár Venus. Láthatjuk őket a mindennapjaikban és meg kell, hogy mondjam; végtelenül szimpatikussá sikerült formálni őket. Leszámítva két szereplőt, akik viszont nem csak hogy épek, de ők testesítik meg az emberi ideát. Az artista Cleopatra, aki egymaga a női szépség és elegancia, míg az erőművész Hercules az izmos és tekintélyt parancsoló férfi eszményképe. Viszont a személyiségük velejéig romlott, de nagyon.

Úgy érzem, hogy minden piacon olcsón hozzá lehet jutni egy cápageneráló programhoz. Abban ki lehet választani, hogy milyet akarok és máris lemehetek a strandra forgatni valamit.

A Jurassic Shark történetén bizonyára sokat agyalhattak: egy prehisztorikus cápa szabadul ki jégbörtönéből és szépen hozzá is lát terrorizálni az útjába kerülő tolvajokat és diákokat. A főbb szereplők: Emanuelle Carriere, Christine Emes és Celine Filion, bár szerintem a többséget az érdekli, hogy ledobják-e ruhácskájukat és az cseppet sem izgat senkit, hogy elő vagy éppen utóételek lesznek.
 

Pár napja valahogy rám jött az az érzés, hogy "fú most ázsiai horrorhoz van kedvem, de komolyabbakra, mint a legutóbb". Így vélhetően a hét ennek a szellemében fog telni, de nem ígérek semmit, nehogy elriasszam az olvasók többségét:) Kezdjük is egy "szokványos" kísértetes, dél-koreai darabbal, aminek igazából nincs túl sok köze Hamupipőkéhez, de éppenséggel bele lehet magyarázni.

Cinderella (2006)

Rendezte: Man-dae Bongsai

Adott egy plasztikai sebész anya és a tinédzser korú lánya, kik között a kötelék igen-igen szoros. Maradjunk annyiban, hogy anyuci még segít a fürdésben... A lényeg, hogy ha hihetünk a filmnek, akkor arrafelé egy átszabás rutindolognak számít. Nem tetszik az arcod? Nem gond! Nyisz-nyisz és már kész is, te lehetsz a bál szépe! Igen ám, csak hogy az egyik ilyen páciens kissé bekattan, és egy fekete hajú szellemlányt vizionál, ami folyamatosan követi (hű de eredeti). Még beszél is hozzá, jó félelmetes hangon, ahogy azt kell. Végül bele is hal. A főhősnőnk lánya erre elkezd nyomozni, de nem sejti, hogy a történések középpontjában bizony ő áll. Meg persze a anyuka is, mert azt az alkotók elég hamar éreztetik velünk, hogy valami nem igazán klappol vele kapcsolatban sem.

Kiderül ugyanis, hogy anno volt egy eléggé nevetséges baleset, amiben a kislány nagyon csúnyán megégett. Ebbe érthető módon meg kissé beleőrült a voltaképpen felelősnek tehető mami. Kétségbeesésében pedig magához vesz egy másik lány gyermeket, akit elvesztettek a szülei. De ezzel a mesének még nincs vége...

Azt hiszem már a kelleténél többet sikerült elmesélnem a történetből, úgy hogy inkább ezt a részét hagyjuk is. De ha már itt tartunk, meg kell rögtön említeni a film legnagyobb problémáját, a mesélést. Maga a sztori pofon egyszerű lenne egy kellemes kis csavarral, de ehhez képest az alkotók olyan össze-visszaságban tálalják, hogy azt már tanítani lehetne.