Vannak törzsolvasóink és vannak törzsvendégkritika-íróink, utóbbira remek példa Ralome, aki kifejezetten gyereknapra küldte be eme írását. Aminek én csak örülhetek, mert a hétvégén semmi időm nem volt foglalkozni a bloggal.

The Baby (1973)

Rendezte: Ted Post

Nem normális gyerekekkel eddig is jól el voltunk látva (TV-ből kimászó fekete hajú kislány, körbepörgő fejű csajszi, köcsögösködő taknyosok stb.). Mostani történetünk címszereplője azonban közülük is kiemelkedik: ő ugyanis egy 21 éves kisbaba! Testileg felnőtt, szellemileg azonban egy egyéves gyerek szintjén van. Azaz cumisüvegből iszik, gügyög, négykézláb mászik, és járókában alszik. Amiből ráadásul ki sem tud jönni, bár ennek megvan az oka, mint később látni fogjuk. Ja és persze pelenkázni is kell.

Rendkívül ritka eset, ezt a családhoz kirendelt szociális munkás nő is így gondolja. Pontosabban nem is kirendelt, hanem ő maga jelentkezett, hogy ezzel a gyerekkel (is) szeretne foglalkozni. Nagy lelkesedéssel és buzgalommal veti be magát a munkába, ami később átcsap egy nehezen türtőztetett megszállottságba. Ez eleinte felfogható a munkába való menekülésnek (súlyos bűntudat gyötri a férjével kapcsolatban) meg bizonyítási vágynak, mert szerinte a korábbi segítők nem tettek meg mindent, másrészt a rendkívül erős ellenszél is fűti az elszántságát: a főnöke is megfeddi, hogy a többi esetet sem kellene emiatt elhanyagolnia, de ez csak apróság a "kisfiú" családjához képest.

Lustaságomat orvosolandó, kaptunk egy vendégírást, egy "új hústól", Erebos nevű olvasónktól, amit ezúton is köszönünk neki!

Thanatomorphose (2012)

Rendezte: Éric Falardeau

A társadalom belülről rohad. Hallottuk már ezt sokszor,  egyfajta oxymoron jelenségre hívva fel a figyelmet, mivel  ami él az nem rohadhat, főleg nem belülről. Játszunk el a gondolattal, hogy mégis lehetséges. Megvan?! Akkor itt jön a Thanatomorphose!

Elég beteg dolgot láttunk már a vásznon és ezt mindig megpróbálják felülmúlni az alkotók, megpróbálnak kiugrani. Ez helyes, mivel nem feltétlen kell mindig minden klisét alkalmaznunk, alkothatunk újakat is! Ez vagy bejön, vagy nem. Azt kell mondjam, ebben az alkotásban, be is jött, meg nem is. Filmünk egy lányról szól, aki egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy rohad és egyre rohamosabb lesz ez a folyamat, miközben ő éli az egyre őrültebb életét. A probléma csak az, nem tudunk meg a filmből semmit.

Alapvetően túl sok benne és erőltetett az erotika kérdése, de ha már nem tudunk egy olyan filmbe többet belevinni, amit 28 azaz 28 ember készített, ez még logikus is lehet. De én akkor is azt mondom, lehetett volna ebbe vinni a maszturbáló félig elrohadt lány helyett egy kis oknyomozást, magyarázatkeresést beletuszkolni, mert őszintén, ha te észrevennéd, hogy rohadsz, nem az lenne az első, hogy rohamléptekkel keresed a miértjét és a gyógymódot? Első filmes film, látszik is rajta nagyon, benne van a merész kísérletezés, vannak benne elég szépen átvitt motívumok, mint pl. amikor a hölgy attól élvez el, hogy szétveri a barátja fejét egy kalapáccsal, akivel a nemi aktusuk sem olyan már mint volt, illetve a kishölgy meg is csalja. A probléma megint csak az, hogy egy darab magyarázatot nem kapunk arra, hogy miért is teszi mindezt.

UPDATE: A drága jó blog.hu még mindig nem oldotta meg azt a bugot, aminek köszönhetően egyes posztokhoz nem lehet kommentelni. Ezért most kirakom még egyszer. Ha ehhez se lehet, írjatok e-mailt!

Magam is meglepődtem, amikor a meghirdetett könyvkritikusi posztunkra négyen is jelentkeztek. Mivel véleményem szerint mindegyikük elég tehetségesnek tűnik a felvételre, ezért nem akartam önkéntesen döntést hozni. Elvégre Ti fogjátok őket olvasni, így döntsetek róluk Ti!

Alant látható lesz a négy versenyző írása, a kommentek között pedig írjátok le annak a nevét, akitől szívesen olvasnátok még az oldalunkon! Csak egy nevet lehet írni! Nyugodtan tessék megindokolni, kritizálni a mindegyiküket - kulturált keretek között! Hogy biztosítsuk a verseny tisztaságát, csak azoknak a kommentjeit fogjuk elfogadni, akik 2013. június 16 előtt regisztrálták magukat!

Természetesen, nekünk szerkesztőknek is lesz 1-1 titkos szavazatunk, már csak azért is, hogy így növeljük az izgalmakat:) Esetleges egyenlőség esetén én fogok dönteni, jobb módszert nem tudok.

Gondolkodtam, hogy két fordulós legyen, ezáltal "párharcokból" alakulna ki egy döntő, de egyrészt ez kissé igazságtalan, másrészt meg ehhez kéne még egyet írniuk. Könyvkritikánál meg ugye nem kérhetünk számon senkit, hogy pár napa alatt készítse el.

Fontos! A versenyzők nem tudták, hogy nyilvános párharc lesz, így nem is úgy készültek. Továbbá mivel én se így készültem, ezért semmiféle elvárásom nem volt. Így a terjedelemben és témákban bőven lesznek eltérések. Ezt tessék figyelembe venni!

A szavazás vasárnapig, azaz 2013. június 30 éjfélig fog tartani! Eredményhirdetés és ünnepélyes beiktatás másnap este.

Az írásokon csak formailag változtattam (illetve. a teljes neveket vettem ki), a képeket minden esetben én vadásztam.

A sorrend a beérkezés szerint alakult.

Hajrá!

Hamut szórok a fejemre és bűnbocsánatot kérek, mert Balint_bacsi nevű törzsolvasónk már egy jó ideje elküldte eme írását én meg megfeledkeztem róla. Na de most!

Amúgy már régóta akartam róla írni én is. A leírtakkal egyet értek, de én talán eggyel kevesebbet adnék neki.

Cannibal Inferno - Massacre in Dinosaur Valley / Nudo e selvaggio (1985)

Rendezte: Michele Massimo Tarantini

Mivel ezúttal már negyedszer láthattok Balint_bacsis posztot, és saját blogom is volt, már azt hiszem, tudom, mik szoktak lenni a legnagyobb hibáim. Például, hogy kurva hosszúak az írásaim, amik sokszor a hosszú, és fölösleges felvezetések miatt lesznek olyan kéretlenül grandiózusak. Úgyhogy most próbálom rövidre fogni magam...ja, hogy már késő? Francba, legközelebb!

Na de tényleg nem hinném, hogy ezen a blogon szükséges bevezetőt tartanom a kannibálfilmekről. A legtöbben tudják, melyik volt az első, és mindenki tudja, melyik a leghíresebb. A korszakot is szerintem be tudjátok lőni, és a műfaj nagyobb rendezőit is ismeritek. Személy szerint én imádom ezeket a filmeket. Valahogy olyan felszabadító érzés egy olyan alkotást nézni, ahol csak szép tájak, belezések és csöcsök vannak...

Ezért is vetettem rá magam a Cannibal Infernora, amit régóta szerettem volna megnézni, mert még a viszonylag ismert kannibálfilmek közé tartozik... Lássuk!

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a legutóbbi vendégírásunk újabbakat ösztönzött, íme az egyik. Az alábbi retró-darabról Urza nevű olvasónk írt, köszönjük szépen!

A vörös halál álarca - The Masque of the Red Death (1964)

Rendezte: Roger Corman

Roger Corman neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik a horrorfilmek világában jobban elmerültek hiszen a rendező mind a mai napig több tucat, leginkább B–kategóriás filmet készített az 50’ évektől egészen napjainkig mint a Rémségek kicsiny boltja (1960) vagy A kút és az inga, de pl. neki köszönhető A rákszörnyek támadása c. "klasszikus" is.

A vörös halál álarca egy Poe novellaadaptáció, bár én nem olvastam magát a művet (még), ezért nem tudom mennyire követi hűen a cselekmény az írást.

A film a sötét középkorban játszódik bár azt, hogy Európa melyik részén az nem derül ki, én feltételezem, hogy Spanyolországban a nevek alapján. A bevezetőben egy rőzseszedő öregasszony találkozik egy különös vörös csuklyás köpenybe öltözött titokzatos emberrel, aki éppen tarot kártyákból jósol magának majd az anyókának ad egy vörös rózsát a következő mondattal: „megszabadulásotok a küszöbön áll” ezzel visszaküldi a falujába. Majd váltás és egy kis faluba érkező nemesi hintót látunk kíséretével, ami már az első pillanattól érzékelteti velünk, hogy az utasa egy igazi kegyetlen alak mivel az út közepén játszó kisgyereken csak a szerencsének köszönhetően nem hajtanak át. Maga a környék hercege Prospero (Vincent Price) lép ki a hintóból. Itt ismerkedünk meg négy további főbb szereplővel, Ginoval, Ludovicoval akiket arcátlanságuk miatt a herceg ki akar végeztetni, Alfredo Prospero talpnyalójával és Francesca-val Gino szerelmével.

Töredelmesen bevallom, hogy bár most lenne időm valami "tisztességes" posztra, de egyszerűen nincs kedvem. Szerencsére mindig van a puttonyomban ilyen esetekre egy vendégírás. A mostanit is egy törzskommentelőnk, gabriel666 küldte, ezúton is köszönjük neki!

A sötétség leple - Darkness Falls (2003)

Rendezte: Jonathan Liebesman

Korábban purga ugyan kifejtette véleményét a filmről egy kommentben (azaz, hogy erről soha nem fog írni, kíváncsi is vagyok, hogy miért?!), de én úgy gondoltam, nem lehet csak úgy elmenni mellette és méltatlan lenne, ha nem szerepelne az oldalon. Főleg, hogy az utóbbi években kivétel nélkül kliséhalmazra épülő, minden eredetiséget nélkülöző „produkciókra” vesztegettük a drága időnket - amikről bezzeg születtek kritikák (nyenyenye - szerk.).

Itt kérem nincs szó új házba költözésről, kézikamerázásról vagy ázsiai mintára készült, hosszú fekete hajú, darabos mozgású főgonoszról (gondolom azért sem, mert a Kör és az Átok remakejeit is csak kb ez idő tájt szabadították ránk). Tehát majdnem klisémentes. Ez már pozitív! Az alap sztorit egy kitekert (horrorizált) gyerekmese adja, ami a filmben városi legendává nőtte ki magát: a sötét múltú fogtündér az utolsó tejfog kihullásakor meglátogatja a gyerekeket, de fog helyett az életüket veszi el, ha ránéznek (jó, hogy nem ott nőttem fel).

Ralome nevű törzsolvasónk ismét megörvendeztetett minket egy vendégkritikával, ami igazából kettő az egyben írás. Ezúton is köszönjük!

Át is adom a szót:

A szerkesztőségi kedvencek felsorolása után említettem a kommentek között két művet, amikről szeretnék még beszámolni: ezek lennének azok. Bízom benne, hogy szereznek még jópár rajongót. Mindkét írás teljesen spoilermentes, így a folytatásról szóló részt is nyugodtan elolvashatja az is, aki az első filmet nem látta.

Ismeretlen hívás - When a Stranger Calls (1979)

Rendezte: Fred Walton

Külváros, este. Fiatal lány (Carol Kane) sétál oda az egyik házhoz. Ő fog vigyázni a gyerekekre, amíg a szülők elmennek vacsorázni és esetleg moziba. Nem lesz nehéz dolga, hiszen a picik már alszanak. A szülők távoznak, a lány (Jill) nekilát a matekleckének, közben felhívja a barátnőjét is. Kellemes, nyugodt este.

Aztán megcsörren a telefon. Egy ismeretlen férfihang kérdezi, hogy megnézte-e a gyerekeket. Aztán egyből le is rakja. Jill furcsállja a dolgot, de csak legyint rá. Aztán megint megcsörren a telefon. Ugyanaz a férfi, ugyanaz a kérdés: megnézted a gyerekeket? Katt. Jill ekkor az apára gondol, bár ő nem tűnt ennyire modortalannak. Aztán néhány perc múlva mindez harmadszor is megismétlődik.

Az étterem szerint a házaspár már háromnegyed órája távozott. Az ügyeletes rendőr szerint csak szórakozik valaki, az ilyesmi mindennapos eset. Jillt ez nem igazán nyugtatja meg. Nem is beszélve arról, hogy kisvártatva megint megcsörren a telefon...

Jómagam ugyan nem tudtam ott lenni A gyilkos médium sajtóvetítése miatt, de szerencsére egyik törzsolvasónk ott volt és ezt meg is írta. (Az más kérdés, hogy a Rózsaszín flamingók az a film, amit biztos nem akarok még egyszer megnézni.)

Át is adom a szót Balint_bacsinak:

Pár napja szereztem tudomást, hála ennek a blognak, egy új, remeknek hangzó rendezvénysorozatról, a Prizma művészmozi Trashfilm-klubjáról. Aminek nyitóestélyének programja  már felcsillantotta a szememet, és mivel már több remek mozis rendezvényt kihagytam idén, erre muszáj volt elmennem. Így egy lelkes társammal együtt nekivágtunk. Hosszas keresgélés után (legközelebb emlékeztessetek, hogy írjam fel a címet, mondjuk a vicc kedvéért...még jó, hogy a társam ismeri Pestet, és nem fehérvári bunkó, mint én) már be is léptünk a pofás kis mozi "várótermébe". Ott már csak egy gyors kérdezés kellett, hogy a föld alatti kis DVD-tékával egybekötött kávézó lépcsője felé vegyük az irányt. Apró érdekesség, hogy a vetítés hollétével kapcsolatban meginterjúvolt jegyszedő azt mondta, hogy nem tud vetítésről, csak beszélgetésről, szóval kicsit félve, kicsit késve, de végre helyet foglaltunk.

A fa székek (ezt a két szót ne tessék túl gyorsan kiolvasni) nem voltak a legkényelmesebbek, a kanapék meg már foglaltak voltak, de ennek ellenére is baromi hangulatos volt az egész. Sok-sok régi, baszott régi, és új filmes plakát a falon, durván húsz, javarészt egyetemista-korú néző, és egy, szintén fiatal előadó, Sepsi László, akinek bevezető monológjáról sajnos csaknem teljesen lemaradtunk.

Két év után ismét halloween-i vendégírást küldtem a Médiaviagrás srácoknak (anno az Adsz vagy kapsz került ki hozzájuk). Ezúttal Az 1000 halott házát kapták meg tőlem. Enjoy.

Klikk!

Holnap mi is belecsapunk az ünnepi lecsóba!

Bevallom már egy ideje porosodott a levelek között ez a gyöngyszem, amit Ralome nevű törzsolvasónk küldött be. Szándékosan vártam meg, hogy az övé lehessen a "kitüntető" 20. vendégírás a blogon. Ugyanis ő a szokásoktól eltérően egy elég rendhagyó TOP 10-es listát állított össze. Ezúton is köszönjük!

Mielőtt azonban bárki fellelkesedne, és mindenféle top-listákkal árasztanátok el, szögezzük le, hogy bár ezzel az írással semmi bajom nincs (sőt), de nem tartunk igényt több ilyen jellegű cikkre. Ennek okaira nem szeretnék bővebben kitérni. Természetesen "szokásos" kritikákat bátran küldhettek továbbra is!

Külön bravúr egyébként, hogy ezek közül én még egyet se láttam (ajjaj). Viszont már most vitatkoznék, mivel két klasszikus is kimaradt: a Péntek 13 V: Az újrakezdés és a Sleepaway Camp. Ez utóbbinak a vége a mai napig valóságos mindfuck.

UPDATE: Közben a szerző jelezte, hogy félreérthetően fogalmazott, ugyanis ez NEM egy toplista, csak 10 film, amit tetszés szerinti sorrendbe rakott. Mindegy, így marad, az ilyesmire úgyis többen kattintgattok:D (muhahaha)

De át is adom a szót: