Talán így vagy úgy, de minden horrorrajongó találkozott már a Ringu-val. Japánban elég nagy népszerűségnek örvendett, akárcsak Hollywoodban, ahol a remake, A kör elég szépen kaszált... majd a második részt csúnyán elrontották.

Koju Sozuki megírta a japán folytatást,a Sadako 3D-t, amiben egy fura internetes videó szedi áldozatait. A felvételen valaki öngyilkos lesz és miután valaki megnézi a világhálón keringő perceket ő maga is hamarosan véget vet életének. Egy gimis tanár eléggé szkeptikusan áll hozzá ehhez a dologhoz, ám mikor az egyik diákját holtan találják nyomozni kezd az ügyben. Tsutomu Hanabusa rendezését május 12-én mutatják be Japánban.

Kísérletképpen most úgy posztolok ki egy vendégkritikát, hogy hozzáfűzöm egy sajátomat. Fő a változatosság ugye. Ezúttal Lucio Fulci két filmjéről lesz szó, a rendszeres olvasók tudják, hogy nem igazán szimpatizálok a munkásságával, vagy legalábbis a személyi kultuszával. Az írás egy nagyon régi törzskommentelőnk, hErpEsz (újabban dr. hErpEsz) küldte be, ezúton is köszönjük! Kezdjük is talán az övével. Előre szólok, hogy eléggé spoileresre sikeredett (egy bekezdést utólagos engedelemmel ki is vágtam emiatt)!

The Sweet House of Horrors - La dolce casa degli orrori (1989)

Fulci művészete eddig is fényévnyi távolságban volt tőlem, de ehhez a borzalomhoz képest még egy zs++os óriáskroki vs szuperboa-típusú trágya is szuperprodukció! A sokkot Fulci 1989-es "A horror édes háza" című műve (?) okozta. Átkozom a napot, amikor időt pocsékoltam az életemből erre a szemétre.

Bevallom: a film végéig fel sem tűnt, hogy a rendező úr produkciójához van szerencsém, mert már maga a főcím is olyan unalmas és vontatott az idegtépő főcímzenével együtt, hogy elegánsan áttekertem. Már pedig a szóban forgó szörnyűséget Fulci nemcsak rendezte, hanem írta is. Aki jót akar magának, az SOHA-SOHA ne nézze meg, max az ellenségének mutassa meg, ha kínozni vagy vallatni akarja.

Adott egy romantikus olasz (?) kúria, és egy maszkos betörő. Konkrétan nem derül ki, hogy miért alakult így, úgyhogy feltételezem: ki akarja rabolni a házat. Lényeg a lényeg, hogy a betörő és a háziak időben és térben összefussanak, hogy aztán kibontakozhasson a cselekmény. Pechére hazajönnek burzsujék, akiket megöl: a fickónak egy oszlopnál ripityára töri a koponyáját a kötelező dulakodást követően, az asszonynak pedig valami klopfoló alkalmatossággal kiugrasztja a szemgolyóit és betöri a homlokát (majd autóbalesetnek rendezi meg).

E-mailen kaptuk az alábbi amatőr magyar kisfilmet. A lehetőségekhez képest egész igényes darab, a zene profi és az operatőri (utó-) munka is kiváló. Maga a sztori rém egyszerű: egy lány keresi "Zsoltot", aki öngyilkos lett, de valamiféle "árny" megszállta a testét.

A poszter alatt megtekinthető a teljes, 12 perces mű.

Az American Horror Story Ryan Murphy (Kés/Alatt, Glee) és Brad Falchuk (Glee) alkotása.
A sorozat az amerikai FX kábelcsatornán fut. A premier 2011. október 5.-én volt. Nagyon jó nézettséget produkált, a finálé a legnézettebb kábeles dráma volt 2011-ben. Az 1. évad 12 részből áll. A 2. évad 2012 második felében kerül a képernyőre, várhatóan 13 résszel, és teljesen más szereplőgárdával és helyszínnel.

Az első rész nagyon megosztó, ez alapján vagy nagyon tetszik vagy egyáltalán nem. Van egy bizonyos hangulata a sorozatnak, amit ha átérzel, akkor nagyon be fog jönni. Elgondolkodtat, nem mindig tudod, hogy pontosan mi történik, ki az élő és ki nem. Vannak benne igazi horror-klisék, de itt ez sem gáz. Sok minden történik a részben, a színészek is jól hozzák a karaktereiket.

Rég volt már összefoglaló rossz filmekről, pedig elhihetitek, hogy még mindig találkozok ilyenekkel. Ha már én megszenvedtem velük, legalább Ti, drága olvasók megmeneküljetek.

1. A végzet őrei - Deathwatch (2002)

Rendezte: Michael J. Bassett

Egyszer mindenkinek el kell valahol kezdenie, így van ez Bassett-tel is, aki azóta már letette az asztalra A vadászt és a Solomon Kane-t, azonban ez a filmje kritikán aluli. Egyébként egy közös angol-német produkcióról van szó.

Az alaptörténet még egész érdekes is lenne: az I. világháború csataterén találjuk magunkat, amikor egy maroknyi angol katona bevesz egy ellenséges lövészárkot. Foglyul ejtik a megmaradt német katonát, akit kérdőre vonnak, hogy mi ez a temérdek hulla. Egész ötletesen elkerülik a tipikus "minden osztagban van egy olyan személy, aki tud az ellenség nyelvén" szituációt, így e helyett az egyikük franciául beszél vele. Hamar kiderül, hogy a helyszín elátkozott és hogy embereink majd egymás torkának fognak esni. Így is lesz.

Ugyan dicsértem a sztorit, de ez leginkább annak tudható be, hogy nagyon kevés film foglalkozik az első világégéssel, így minden ilyen alkotásnak tudok örülni. Azonban szögezzük le, hogy a mű többi része egy az egyben a német A bunker c. horrorból való. Ami szintén egy felejthető darab, de az legalább rendesen ki volt dolgozva. Ez viszont összecsapott és zavaros. Itt végül is nem a saját belső démonaik manifesztálódnak a vitézekben, hanem valami "gonosz", amire igazi magyarázatot nem is kapunk. Tetten érhetőek még ugyan más filmek hatásai is (pl. a Hellraiser-ből ismert kiláncolás), de nem is ez a legnagyobb bajom A végzet őreivel.

No, arra nem panaszkodhatunk, hogy idén nem kapunk elég horrort.

1. Bloody Homecoming

Sablonos történet egy álmos kisvárosról, ahol három éve történt egy végzetes baleset az éves "Hazatérés" (vagy hogy a francba kell ezt lefordítani?) táncmulatságon. Most pedig kísért a múlt, a tinédzserek meg meghalnak. Ha hinni lehet az előzetesnek, akkor ezúttal egy gyilkos tűzoltót kapunk, muhahaha.

Dark Flight 407 néven fog futni Thaiföld első háromdimenziós horror filmje.

A történet szerint Neuw, a stewardess, tíz éve túlélt egy repülőgép szerencsétlenséget, azóta látomásokkal küzd. Elérkezettnek látta az időt, hogy ismét repülőre szálljon. Azonban a látomásai (szellemek) felerősödnek, közben pedig az is kiderül, hogy ez ugyanaz a repülő, amivel anno lezuhant...

A poszter alant, a trailer pedig a "tovább" gomb után, ami engem meggyőzött.

Egyébként hazájában március 22-én fogják bemutatni, nálunk meg legjobb esetben is egy fapados DVD-én három év múlva.

A francia horror filmek nálam instant megnézendőek, még akkor is, hogy egyre több, kifejezetten rossz filmet látok tőlük. Na de most végre felcsillant valami. Négy film, négy teljesen különböző műfajjal.

Rubber (2010)

Rendezte: Quentin Dupieux

Ennél elborultabb filmet nehezen lehetne találni. Ugyanis itt a középpontban egy életre kelt gumiabroncsról (!) van szó, ami ráadásul rendelkezik egyfajta pszichokinetikus képességgel. Konkrétan az "akaratával" robbant szét kisebb dolgokat, mint pl. az emberei fejet. Ráadásul ezt ő nagyon is élvezi, így kedvére öldököl. Nos, ha ez nem lett volna elég formabontó, akkor meg kell említeni a film másik abszurditását, a közönséget. Ugyanis az abroncs tetteit egy kisebb tömeg követi egy dombról, távcsövekkel felfegyverkezve. Ők tehát a látottakat filmként élik meg, amiről egy bizarr pillanatban kiderül, hogy tényleg nem a valóság.

Ez kérem a szatírák csúcsa. Egyrészt már a kezdéskor jön az egyik szereplő, aki közli velünk, hogy a látottak a "mert csak" szellemében fognak történni. Hiszen rengeteg klasszikusban vannak olyan momentumok, amire nem kapunk kielégítő válaszokat, be kell érnünk a "azért mert csak" válasszal. Az már más kérdés, hogy erre a jelenségre enyhén szólva is nem a legjobb példákat hozzák fel. Mindenesetre a lényeget értjük, ezzel pedig a Rubber legitimizálta magát minden zavarba ejtő kérdés felől. Így nem is kell megmagyaráznia az alaphelyzetet sem, amit amúgy se lehetne úgy Isten igazából. Sajnos azonban egy egész estés filmet erre nem igazán lehet felépíteni, még akkor se, ha kifejezetten ez volt a cél. Hiszen, ha túl sok a kérdés, akkor a nézőnek egyszerűen megzápul az agya.

Pár napja valahogy rám jött az az érzés, hogy "fú most ázsiai horrorhoz van kedvem, de komolyabbakra, mint a legutóbb". Így vélhetően a hét ennek a szellemében fog telni, de nem ígérek semmit, nehogy elriasszam az olvasók többségét:) Kezdjük is egy "szokványos" kísértetes, dél-koreai darabbal, aminek igazából nincs túl sok köze Hamupipőkéhez, de éppenséggel bele lehet magyarázni.

Cinderella (2006)

Rendezte: Man-dae Bongsai

Adott egy plasztikai sebész anya és a tinédzser korú lánya, kik között a kötelék igen-igen szoros. Maradjunk annyiban, hogy anyuci még segít a fürdésben... A lényeg, hogy ha hihetünk a filmnek, akkor arrafelé egy átszabás rutindolognak számít. Nem tetszik az arcod? Nem gond! Nyisz-nyisz és már kész is, te lehetsz a bál szépe! Igen ám, csak hogy az egyik ilyen páciens kissé bekattan, és egy fekete hajú szellemlányt vizionál, ami folyamatosan követi (hű de eredeti). Még beszél is hozzá, jó félelmetes hangon, ahogy azt kell. Végül bele is hal. A főhősnőnk lánya erre elkezd nyomozni, de nem sejti, hogy a történések középpontjában bizony ő áll. Meg persze a anyuka is, mert azt az alkotók elég hamar éreztetik velünk, hogy valami nem igazán klappol vele kapcsolatban sem.

Kiderül ugyanis, hogy anno volt egy eléggé nevetséges baleset, amiben a kislány nagyon csúnyán megégett. Ebbe érthető módon meg kissé beleőrült a voltaképpen felelősnek tehető mami. Kétségbeesésében pedig magához vesz egy másik lány gyermeket, akit elvesztettek a szülei. De ezzel a mesének még nincs vége...

Azt hiszem már a kelleténél többet sikerült elmesélnem a történetből, úgy hogy inkább ezt a részét hagyjuk is. De ha már itt tartunk, meg kell rögtön említeni a film legnagyobb problémáját, a mesélést. Maga a sztori pofon egyszerű lenne egy kellemes kis csavarral, de ehhez képest az alkotók olyan össze-visszaságban tálalják, hogy azt már tanítani lehetne.

Következzen egy specialitás egyenesen Dél-Amerikából, amit idén fognak feldolgozni a derék északiak.

La casa muda / The Silent House (2010)

Rendezte: Gustavo Hernández

A film különlegessége (túl a származását tekintve) az, hogy a teljes játékidő valós időben, vágás nélkül zajlik le. Ugyan nem ez az első ilyen alkotás a filmművészetben, de attól még rendkívüli, és el kell ismernünk, hogy nem kis munka lehetett összehozni. Már pusztán ezért kijár egy hatalmas riszpekt. Kár, hogy maga a történet... khm... lássuk.

Apa és főiskolás korú (?) lánya egy vidéki, lerobbant házhoz megy, hogy szépen rendbe rakják. Az állapotokról annyit, hogy még az ablakok is be vannak deszkázva, ergo oda bent baromi sötét van még nappal is. A bevezetés roppant unalmas, az első 15 percet elég nehéz túlélni, de aztán csak beindulnak az események. Minden azzal kezdődik, hogy apuka meghal, a lány pedig nem tud kijutni a házból, mivel időközben minden ajtó bezáródott. Az atmoszféra magáért beszél, hiszen itt sötét, szűk helyekről beszélünk, az egyetlen fényforrás pedig egy viharlámpa. Az ijesztés, feszültségkeltés egész jó lett, ráadásul csak kicsit lett hatásvadász. Volt egy pillanat, amikor konkrétan meg is hűlt a vér az ereimben. Ettől függetlenül azért kifejezetten vontatott lett. Vagy talán jobban mondva, hullámzó teljesítményt nyújt.