Tényleg nem szándékos, de valahogy mindig sikerül nézhetetlen filmekbe bukkannom. A "friss" jelző pedig arra utal, hogy a legtöbbjük nem olyan rég készült, még a "legöregebb" is 2004-es.

Most kivételesen legyen valami koncepció is, és haladjunk időrendben visszafelé.

1. Az ördög benned lakozik - The Devil Inside (2012)

Rendezte: William Brent Bell

Ördögűzős, kézikamerás film. Hű de eredeti! Mintha tíz éve készült volna Az utolsó ördögűzés, kb. így állhattak hozzá a készítők... Azért valami különbségnek csak kell lennie! Igen, itt nem egy svindlert kapunk, hanem tudományos eszközökkel felvértezett, a Vatikán alól kibújó két ifjú papot. Meg egy lányt, aki anyja lelki üdvéért aggódik. Ugyanis őt már évek óta megszállta a Gonosz, most egy elmegyógyintézetben vegetál.

Háááát... határeset. Érdekes is, ahogy a pupilla tágulást nézik, meg a mondjuk a vérnyomáskülönbséget. Meg a magyarázkodás, hogy a Szentszék már nem megy ki minden futóbolondhoz ördögöt űzni (exőszájzbúk Ferike ugye). Így viszont kívül eshetnek (valamiért, az ok nem világos) a tényleges megszállottak is. Ezért van ez a két önkéntes, aki felveszi a harcot. Ezek a csatározások egész pofásak, annak ellenére, hogy semmi eredetit nem tudnak felmutatni, de tényleg. A baj, a köztes időt kitöltendő baromi unalmas részek. Amint nincs akció, a film hihetetlen mélyrepülésbe kezd. A csaj karaktere totál érdektelen és felesleges. Bőven elég lett volna a két ördögűzőről készíteni egy kvázi "riportfilmet".

A másik gond az, hogy nem csak, hogy ezerszer elsütött panelokból építkezik, hanem szemérmetlenül lop is. Túl azon, hogy az összes ezzel a témával foglalkozó filmből csipeget, még az olyan klasszikusokból is képes csenni, mint az Ómen 3 ominózus csecsemő keresztelése. Ráadásul rosszul. Mert ami ott hátborzongató és nyomasztó volt, az itt kifejezetten kínos.

Két film, amiben valamilyen színű ruhát viselő szellem kísért. Hasonlítsuk csak őket össze!

Kezdjük az ismertebbel, amit bizonyára már sokatok megnézett.

A fekete ruhás nő - The Woman in Black (2012)

Rendezte: James Watkins

Még anno a legelső tévéfilm adaptációról írtam úgy, hogy készül egy újabb megközelítése. Most szándékosan elkerülöm a "remake" kifejezést, hiszen ez nem azt a változatot teszi új (fekete) köntösbe, hanem az eredeti Susan Hill könyvhöz nyúlik vissza. Sajnos magához a könyvhöz még nem volt szerencsém, így nem tudom eldönteni, hogy melyik adaptáció a hitelesebb, mert mindkét film rengeteg különbséggel rendelkezik, noha az alaptörténet mégis ugyanaz.

A legelső, legszembetűnőbb különbség az alaphangulat, ami maga a megtestesült gyász. Mert míg a tévéfilmben fiatal ügyvédünk egy boldog családi fészket hagy el, hogy egy elhagyatott mocsárra épült házban keresgéljen papírokat, addig itt ez koránt sincs így. Itt ugyanis a feleség belehalt a szülésbe, amit főszereplőnk a mai napig nem tud megemészteni. Az ilyet persze nehéz is.

Mindenesetre az atmoszféra máris sötétebb és nyomasztóbb, vagy legalábbis annak akar tűnni. Mert a film legnagyobb baja pont ez: nekem túl steril. Ez egy tisztességes iparos munka. Mondhatni mérnöki precizitással megkomponált, hogy mikor mi történjen, mikor mi próbálja megijeszteni a nézőt. Kevés sikerrel. Jó, elismerem, hogy üdítő hatású a mai világban egy klasszikus, gótikus hangvételű horrort látni, ami csak nagy ritkán hatásvadász. Mert kevés sokkolást kapunk, viszont annál több klisét (a tapéta alól valami borzalom kerül elő, hűha). Engem igazából semmi se lepett meg, valahogy nem volt képes frászt hozni rám. Pedig elhihetitek, nagyon akartam. Szeretem azt a bizsergető érzést, amikor a film megvárakoztat, és én azon izgulok, hogy mindjárt lesz valami. Itt is kapunk ilyesmiket, csak nálam ezek egyszerűen nem működtek.

Valamiért a múlt héten teljesen kiment a fejemből a szombati matinézás, úgy hogy kárpótlásul itt van kettő. Szerencsére most se kértétek tőlem számon, ezt köszönöm is:)

Jómagam az első részt meglehetősen túlértékeltnek tartom, de azért egyszer érdemes megnézni. A folytatásokat viszont már nem mertem bevállalni. Igen, van harmadik rész is, de azt időközben levették a Youtube-ról. Ha valakit nagyon érdekel, akkor megnézhet róla egy humoros összefoglalót a Baaad Movies-on.

A második rész nagyon hangulatos lett. A kutatás közben a csapat egy sírkertre bukkan a dzsungelben, ami a 200 évvel ezelőtti telepesek nyughelye. Erre a hátramaradt kazetták segítségével találtak rá. Azonban ezek a lelkek nem tudnak békében nyugodni. Plusz itt van a hátborzongató fa, amiről játékbabák lógnak, amelyek néha maguktól mozognak.

Az atmoszféra páratlan.

Az első két rész elég izgalmasra és érdekfeszítőre sikeredett. Megdöbbentő képsorokkal és misztikus elemekkel tarkított dolgokba engedtek betekintést a készítők, sőt a szellemvilágot is beágyazták egy lehetséges szál gyanánt. Ezek a szellemi erők meg is mutatkoztak a második részben, méghozzá nem is egyszer. Elég gonoszaknak, illetve gyanakvóknak, de mégis felettébb igazságosnak tűntek, ugyanis szemet-szemért alapon bíráskodtak. Az egyik ilyen egy vízbefúlt kislányé volt, aki anya után sóvárgott. Ezért megpróbálta elragadni Tess-t, de a többiek egy kis szerencsével rátalálnak az elhunyt anya sírjára és a csontjait odaadják a szellemnek, ki ezzel kvázi megbékél.

A végén megtudjuk, hogy Lena-nak van egy ugyanolyan szimbólum alakú anyajegy a nyakán, amilyen Lincoln nyakláncán is van. Ez utóbbiról egyébként egy megható történetet is hallhattunk.

Az ehhez a részhez kapcsolódó GIf-et pedig még anno mutattuk.

Korábban beharangoztuk, hogy elég hamar elért hozzánk ez a 8 részes kis sorozat, amit az AXN ad le keddenként. Lássuk hát a pilotot. (Egyébként a tervek szerint nem én fogok hogyvoltozni, csak most az illetékes kollegina nem ért rá.)

Kezdésként részleteket kapunk egy természetjárós műsorból, ami a megboldogult krokodilvadász kalandjaira emlékeztet. Ebben is egy kalapos fickó (Dr. Emmet Cole) ismerteti meg a nézőkkel a természet csodáit, melyhez lelkesen (?) asszisztál a kis családja is. Minden idilli, gondolnánk. Csakhogy a derék felfedező apuka eltűnik az Amazonas mentén, és hat hónapnyi keresés után feladják a reményt, hogy még élhet valahol.

Azonban anyuka (Tess) egészen tűzbe jön, amikor megtudja, hogy a férje jeladója ismét aktív, ezért szól is gyorsan a már felnőtt fiacskájának (Lincoln), hogy nosza, szervezzünk egy mentőcsapatot! Persze szigorúan csak egy komplett stábbal, mert hát csak úgy odamenni önköltségen nem olcsó. Arról nem is beszélve, hogy a csatorna hajlandó egy szép summával honorálni a műsorra rögzítést. Nesze neked motiváció.

Tele van a padlás azokkal a filmekkel, amelyekben néhányan betévednek egy kísértet járta, rémisztő ingatlanba, majd a paranormális vizsgálódás tragédiába fullad. A Saturday Morning Massacre is hasonló sztorival bír, azzal a különbséggel, hogy Adam Donahey producer szerint alkotásukkal inkább kifigurázzák az efféle horrorokat. 

Ezúttal csak két kerülendő alkotásra hívnám fel a figyelmet. Nincs türelmem megvárni, amíg összegyűlik egy nagyobb adag trágya.

Husk (2011)

Rendezte: Brett Simmons

A blogon már nem egy After Dark Fest filmmel volt dolgunk, azonban ez egy különleges darab, mert ezt a szervezők hozták össze. Ami önmagában örvendetes dolog, hiszen rajongók készíthettek el egy horrort, hát ki ne vágyna erre? Nagy kár, hogy a lelkesedéshez nem párosult tehetség is.

A kukoricatábla valahogy önmagában horrorisztikus, hiszen az ember nem lát ki belőle és könnyen el is tévedhet. Pláne, ha figyelembe vesszük az olyan műveket is, mint az azóta több részt is megélt A kukorica gyermekeit is (na jó, ez talán nem a legjobb példa, de értitek). A helyszín ugyanolyan kukoricás, aminek a közepén van egy elhagyott házikó. Néhány fiatal egy autóbaleset következtében betéved, de a kijutás persze már nehezebb.

Ez egy amolyan szellem-sztori akar lenni, ahol a kísértetek manifesztálódnak, méghozzá madárijesztő formájában. Egyébként a madárijesztő, mint olyan, már önmagában egy félelmetes dolog, aminek a megítélésén még Az Óz, a csodák csodája se tud segíteni. Tehát a főszereplőink elkezdenek hullani, majd egy-egy hátborzongató jelenet kíséretében ilyen varjú-űzőket kreálnak magukból. Ezt úgy tessék elképzelni, hogy egy szobában maszkot varrnak maguknak és szögeket vernek a saját ujjaikba. A film egyetlen pozitívumai ezek a jelenetek, amik tényleg képesek a frászt hozni az emberre. Sajnos a körítés már sablonos és unalmas. A háttértörténet meg bibliai, vagyis kb. olyan régire vezethető vissza.

Az utóbbi idők legjobb horrorja a Horror-Mirror blog atyja szerint a Grave Encounters volt, és mivel rajta kívül még sokan kedvelték a produkciót el fog készülni a folytatás, amihez máris kidobtak egy posztert. Az első felvonást ledirigáló Vicious fivérek csak a forgatókönyvet írják, a rendezői posztra már nem állnak be, helyettük John Poloquin vezényelheti le a filmet.

A folytatásban néhány filmszakos diák ugyanabba a kórházba tesz látogatást, ahova az első rész szereplői is betették a lábukat. A tanulók el szeretnék végezni saját paranormális vizsgálataikat. És mindezt áldoksi stílusban követhetjük.

Igen, igen. Nem csak a fostos filmeket szoktam egybegyúrni egy nagy gombóccá, hanem a jókat is. Ezekről külön-külön nem igazán írnék, viszont megfeledkezni sem akarok róluk. Kiemelkedőnek egyiket sem mondanám, de a többségével el lehet lenni. Úgy hogy tessék mazsolázni!

1. Henry: egy sorozatgyilkos portréja - Henry: Portrait of a Serial Killer (1986)

Rendezte: John McNaughton

Kezdjük egy kötelező klasszikussal. A film megtörtént eseményeket dolgozz fel. A főszereplő Henry (Michael Rooker - A csontember, Slither és ő Merle a TWD-ből) minő meglepetés, egy sorozatgyilkos. Nincsenek bevett módszerei, vagy kifejezett célcsoportja. Ha kedve szottyan, egyszerűen öl. Pusztán azért, mert egy írástudatlan szociopata.

Van egy igazi suttyó szobatársa, akihez épp oda költözik a bájos kishúga. Elvannak szépen hármasban: a kiscsaj dolgozik, bratyó füvet terít és seftel, míg Henry... hisz úgyis tudjátok. Ezt az idilli hangulatot töri meg az, amikor a bátyuska derék őrültünkkel egymásra nem találnak, és el nem kezdenek véletlenszerűen embereket ölni. Mondhatni amolyan mester és tanítványa nem lesz a dologból. A rémtetteket még kamerára is rögzítik.

Van egy sajátos hangulata a filmnek, azt meg kell hagyni. Kissé lassú és hideg. De talán ennek köszönhetően a gyilkosságok egyszerűsége sokkal borzasztóbban hat, mint egy belezés akár melyik splatternél. Néhol kifejezetten felkavaró.

Azonban magát a címszereplő karakterét nem sikerült egyensúlyba hozni. Valahogy nem hiszem el róla, hogy olyan profi legyen, hogy képes legyen a rendőrség agyával gondolkodni: "mindig másképp és máshol ölök, így nem tudják összerakni a profilomat". De ez csak az egyik az apróbb hibáknak, amik rontják az összképet. Arról nem is beszélve, hogy ha az ember utána néz az eredeti eseményeknek, akkor rájön, hogy a valósághoz képest ez a történet túlságosan is "idilli". Például maga Henry valójában egy átlag IQ-szint alatti barbár volt, nem egy mestergyilkos. A lezárás pedig kissé elsietett, bár talán így még nagyobbat is üt.

Minden hibája ellenére tessék nyugodtan megnézni, mert azért elég kemény.