Finn horrorról már volt szó a blogon, de míg a Sauna egy komor, nehezebben befogadható, igényes darab, addig ez ennek a tökéletes ellentéte.
Skeleton Crew (2009)
Rendezte: Tommi Lepola és Tero Molin
A történet egy igen kellemes csavarral kezdődik: azt hisszük, hogy a filmet látjuk, amiben egy fiatal lányt kergetnek egy elhagyott kórházban. De közben nem, ugyanis az egész csak "színjáték". Vagyis egy készülő horror elejét láthattuk, amit éppen forgatnak. A kérdéses mű háttere megtörtént eseményeken alapszik, ugyanis tényleg abban a szanatóriumban dolgoznak éppen, ahol a '70-es években a főorvos snuff filmeket készített a betegekkel. Ők meg ezt szeretnék visszaadni, szóval egy torture porn mozi van készülőben, igen szerény körülmények között.
Aztán egy nap rálelnek a már megörökített valódi kínzásokat tartalmazó szalagokra, és a rendező teljesen rácuppan a látottakra. Annyira, hogy ugyanazt a hatást szeretné visszaadni a leendő filmjében is. Ez a kényszere pedig elég hamar eljut odáig, hogy egyenként megölje a stáb tagjait, mindezt persze kamerával a kezében.
A film elején van egy nagyon szépen megkomponált dupla csavar, amit nem szívesen lőnék le. Ezzel ugyan egy mellékszálról le kell mondanom, de a film lényegén nem igazán változtat. Úgy hogy maradjunk szigorúan a vezérfonalnál. Ami abból áll, hogy egy híres rendező hat színésznőt hívat a vidéki házához (elvágva a külvilágtól természetesen), ahol kiválasztja a főszereplőt a leendő filmjéhez. Meglepetésére lesz egy nem fogadott vendége is: egy, a korban már benne levő, ám még mindig sikeres színésznő is, Samantha.
December 24 van, a kis Billy már tűkön ülve várja a Karácsonyt, így nincs sok kedve elmenni az agyilag zokni nagypapát meglátogatni, de hát a család, az család. Igen ám, de alig hagyják magára szegény srácot, a papi egy kéjes vigyorral az arcán elmagyarázza, hogy a Mikulás nem csak ajándékoz, büntet is. Még hozzá mindenkit, aki egész évben akár egyszer is rossz volt. Mondanom se kell, hogy a kölyök rendesen megijed, de ez még semmi, ugyanis hazafelé a szüleit lemészárolja egy Télapónak öltözött rablógyilkos. Kell ennél nagyobb trauma ahhoz, hogy valaki élete végéig ódzkodjon ettől az ünneptől? Igen, kell.
Nem tudom miért lehet ez, de Craven legtöbb műve kifejezetten a fiataloknak készült. Elég, ha csak a Sikoly kvadrológiára gondolunk, ami anno a reneszánszát hozta el a tini-horror filmeknek. A Vedd el a lelkem!-re ez pedig különösen igaz, hiszen a szereplők mind gimnazisták (legalábbis elméletben). Akik közül heten egy napon születtek, akkor, amikor egy tudathasadásos sorozatgyilkos meghalt(?). Abba most ne menjünk bele, hogy egy kisvárosban erre mekkora az esély...
Fogd két, nálad jobban elhíresült haverodat a .jpg)
Maga a cím roppant csábító lehet, de szögezzük le az elején, hogy a filmben NEM szerepel Michael Myers. Úgy tessék elképzelni, hogy még valami helyettese sincs, a történet teljesen más, az első két részt abszolút kihagyja.
Kétségtelen tény, hogy a The Descent az utóbbi évek egyik legjobb horrorja, amit kivételesen a kritikusok és a nézők is egyaránt szerettek. Nem véletlen, hogy a rendező, Neil Marshall neve mellé a mai napig ezt a filmcímet biggyesztik, hogy az átlagember be tudja azonosítani. Egyedi darab, jól eltalált klausztrofóbikus helyszínnel, és azzal az újítással, hogy a szereplők mind nők voltak. A szörnyek megjelenítéséről meg már nem is beszélve.
Friss kommentek