Bizonyára már minden olvasónk hallott erről a kiállításról, ahol a történelem leghírhedtebb sorozatgyilkosai kerülnek górcső alá, hiszen egész Budapest hemzseg a plakátjaitól. Természetesen nekünk is szemet szúrt a dolog, amitől rendesen beindult a nyálelválasztásunk. Próba-szerencse alapon lobbiztunk a sajtóakkreditációért, ami csodák csodájára össze is jött. Így már tegnap, a hivatalos megnyitó előtti napon kipróbálhattuk ezt az egyedülálló élményt. Partnerem ezúttal is Mi Amore Cadenza volt, akivel már a Budapest Horror Show alatt is remekül összecsiszolódtunk.

Ismét nem úsztuk meg várakozás nélkül, ez nagyjából fél órát jelentett a hidegben, amit - mint később kiderült - az egyik kereskedelmi tv stábjának "köszönhettünk". Elég hamar feltűnt, hogy a személyzet minden tagja kedves és mosolygós (azért arra kíváncsiak lennénk, hogy ez a lelkesedés kitart-e három hónap után is). Ráadásul welcome drinkkel is kedveskedtek nekünk a szervezők, ahol a nagy választékból mindenki megtalálhatta a kedvére valót: vagy hatféle rostos gyümölcslé és behűtött pezsgő volt a repertoár. Mint az a honlapon is olvasható, a ruhatár ugyan kötelező, de ingyenes (ezt a tulajdonságot átvehetné néhány hazai intézmény). Az remélem már senkinek sem újdonság, hogy  egy ilyen helyen ki kell kapcsolni a mobilt - itt nem is annyira az etikett, hanem a technikai eszközök berezonálása miatt, 

Obama ismét nyert (most mondanám, hogy gratulálok neki, de az üzenet a büdös életben nem jutna el hozzá, szóval hagyjuk). Mi pedig szolidárisak vagyunk a hoppon maradt republikánusokkal és emlékezzünk meg egy olyan slasherről, amiben egy Ronald Reagan-nek öltözött mániákus öli halomra a büdös hippiket.

The Tripper (2006)

Rendezte: David Arquette

Hiába a rengeteg csöcs, a literszámra spriccelődő vér, a belezések, azt kell mondanunk, hogy a horrorfilmek többsége mindig is a konzervatív értékrendet képviselte. Hiszen ott vannak a megkerülhetetlen "szabályok", miszerint tilos drogoznod, szexelned és ha nem múltál el 21, akkor innod. Már ha túl akarsz élni egy horrort. Így csoda, ha a végére mindig egy szűzies lány marad, aki mértéktartó és a tartós kapcsolat híve? Az olyan áthallásokról meg már ne is beszéljünk, hogy ezek a "kiránduló fiatalok" mindig olyan helyre mennek, ahová nem lenne szabad. Így a slasherek gyilkosai legtöbbször csak a jó öreg patrióta törvény megtestesülései  ("tűnés a fődemrő'!"). Jelen filmünk mindezt direkt megfejeli.

A történet nincs túlbonyolítva: egy csapat zöld hippi megment a további pusztulástól egy erdőt, ami viszont sok favágó állásába kerül. Az egyikük begőzöl, mert így nem tudja majd ellátni beteg feleségét. A harag átterjed a még alsós korú fiára, aki fog egy láncfűrészt és rendet tesz. Igen, később belőle lesz az őrült gyilkosunk. Ez nem nagy spoiler, mert hiába vetnek be még egy szereplőt nézi csalinak, tudjuk, hogy ő nem lehet. Meg eleve, más különben mi szükség lett volna erre a felvezetésre?

Legutóbb megmutattuk, hogy mely filmek kerülnek levetítésre a fesztivál keretein belül, most megláthatjátok a beosztást. Íme:

Első ízben rendezték meg itthon a horror-fanatikusoknak tervezett Halloween Night Fest-et a Corvin moziban. Egyszerre három teremben, hét különböző filmet vetítettek és az estét gondosan megtervezők akár ötöt is megnézhettek ebből. És hogy milyen is volt az este? Lássuk!

Két barátommal vágtam neki az éjszakának, ami kedvünktől függően 3-5 filmet tartalmazott a tervünk szerint. Nagyon bíztunk benne, hogy sokan kedvet kapnak az egészestés borzongásra, ugyanis már a villamoson délután is erről beszéltek többen is, hogy este HNF! És még este 6-7 óra környékén is úgy nézett ki a Corvin mozi előtti térből, hogy itt bizony akár teltház is lehet. Nos, nem lett. Ugyan purga kollégától (főszerkesztő-atyaúristen te! - purga) azt a feladatot kaptam, hogy elsősorban ne a filmekről, hanem a hangulatról és közönségről igyekezzek vésni néhány sort. Sajnos azonban erről nehéz lenne.

Eddig még soha nem látott videó látott napvilágot,  Az ördögűzőhöz készült tesztfelvételt tették közzé.

Ismét egy olyan ínyencfalatot vadásztam le nektek, amely a hazai DVD-forgalmazókat és a tévécsatornákat is (vagy leadták valahol?) elkerülte, méltatlanul. Így fel is merülhet a kérdés, hogy akkor ki gyártotta le a szinkront hozzá, vélhetően anno kiadták VHS-en, de ebben nyugodtan ki lehet javítani.

Kritika már volt róla, csak ajánlani tudom. Főleg a horror-rajongóinak, ugyanis ez egy zseniális omázs.

Nagyon ritkán fordul elő az, hogy egy széria minden egyes részét ugyanaz rendezi (Sikoly összes), az meg még ritkábban, hogy a forgatókönyveket is egy ember szállítja minden esetben. Jelen alanyunknál ez történt: mind a hármat William Lustig rendezte, aki már a Maniac-al beírta magát a horrortörténelem nagykönyvébe. Az író pedig mindig Larry Cohen volt, aki leginkább a kisbaba-horrorjairól ismert: ő írta és rendezte az It's Alive 1 és 3-at, továbbá a remake és Az ördög gyermeke c. film szkriptjét is. Lássuk, hogy mi lett kettejük munkájának a gyümölcse!

Mivel a filmek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így muszáj lesz spoileresnek lennem a második résztől. Csak szólok.

Mániákus zsaru - Maniac Cop (1988)

Igazi VHS-klasszikus, egy újabb emlék a fura gyermekkoromból. Már maga az ötlet zseniális volt, hiszen a rendőr, mint karakter az esetek többségében csak egyfajta fogyasztási cikként volt jelen a horrorokban, és van azóta is. Tudjátok, ha már túl kevés szereplő van életben, de még van húsz perc a filmből, akkor hirtelen megjelenik egy vagy két zsaru, csak hogy legyen még kit feltrancsírozni. De mi van akkor, ha magát a félelem tárgyát képezi a kék egyenruha? Hiszen hazájában mindig is azt a jelképet képviselte, aki megvéd a rossz emberektől, akiben meg lehet bízni. (Itthon ugye már ekkor is közutálatnak örvendtek, a "Kádár-kolbásszal mászkáló pribék" volt a "biztos úr" alternatív kifejezése, manapság meg... khm... inkább hagyjuk is.)

Jó, a korrupció már akkor se volt ismeretlen fogalom arrafelé, továbbá a '70-es évek hippi- és négerverései se múltak el nyomtalanul az emberek fejében. De mégis teljesen más a helyzet, amikor a rendőr szó szerint levadássza a civileket. A címszereplő egy bizonyos Matt Cordell nevű ex-zsaru (akit a totál ismeretlen Robert Z'Dar alakított mindháromszor), aki valaha  a testület mintapéldányának számított. Aztán elkövette azt a hibát, hogy leakarta leplezni a város korrupciós ügyeit, aminek az lett a következménye, hogy koholt vádak alapján még őt ítélték el. Azt mondanom se kell, hogy hogy jár egy "kékvérű" egy olyan börtönben, aminek a lakóinak a nagy része neki köszönheti a rabságot. Így elég hamar betalálják a fürdőben, majd szépen szétvagdossák az arcát és még meg is ölik. Vagy mégsem? Mindenesetre újra az utcát rója, ám ezúttal nem hogy a védteleneket védené, hanem egyenesen lemészárolja őket!

Kikerült a netre egy motion poster a Silent Hill folytatásához, a tovább után meg is csodálhatjátok.

Gomba módjára szaporodnak az „escape room” játékok, amiknek mi csak örülhetünk, hiszen mindegyik más és más élményt tud nyújtani. Ráadásul ezek nemhogy konkurenciái egymásnak, de jótékony kölcsönhatásban vannak, hiszen ha már egyszer valaki kipróbált egy ilyet, akkor könnyen rákaphat az ízére. Mi pedig éhes fenevadakként csapunk le ezekre a helyekre, amilyen a vadiúj ExitPoint is.

A helyszín Budapest szívében, a Kálvin tér 7. alatt található. (UPDATE: A hely elköltözött a  1073. Akácfa u. 49. szám alá, sőt egyszerre már három szobával rendelkeznek: MADNESS, RABBIT és MIRRORS, mi ez utóbbit próbáltuk ki.) Pontosabban ott egy kocsma van, ahol a leendő játékosoknak kell jelentkezniük, a játékvezető meg könnyen kiszúrja a hozzánk hasonlóan tanácstalan-bamba fejjel tébláboló embereket. Így együtt átmentünk a templom melletti részhez (titkon reméltem, hogy alatta van a buli, mennyire király lett volna már!) és lementünk egy bunkerhelyiségbe, amin mi már persze nem lepődtünk meg.

Tavaly az Akadémia öt arany szobrocskával jutalmazta A némafilmes c. művet, ami arról lett ismert, hogy tökéletesen visszaadta a némafilmek hangulatát. Mert voltaképpen az is volt. Valamiért ettől mindenki elájult, hogy "fú, milyen forradalmi", miközben ezt a "poént" már előtte hat évvel eljátszották. Csak éppen sokkal jobban. Meg is magyarázom, hogy miért.

Cthulhu hívása  - The Call of Cthulhu (2005)

Rendezte: Andrew Leman

Míg az Oscar-díjas alkotás egyfajta tiszteletadása volt az adott kornak, rengeteg kikacsintással, összesúgással a nézővel, addig  a Cthulhu  hívása tényleg azt az érzést keltheti bennünk, hogy ez egy nyolcvan éves film. Ezt nevezem én zsenialitásnak.

Gondolom nem árulok el vele sokat, hogy ez egy H.P. Lovecraft adaptáció, de semmiképpen sem egy a sok közül. Mert mi is a baj az eddigiekkel? Egyrészt szinte mind a jelenkorban helyezte el a hőseit, illetve a cselekményeket. Másrészt meg maguk a történetek legtöbbször nem is követték a leírtakat, nagyon sok "újragondolással" találkozni. Ilyeneket gondolom mindannyian tudnátok mondani.

Ezzel szemben ez a film igyekezett mindenben igazodni az azonos című novellához. Így a történet is ugyanaz maradt: egy haldokló professzor az unokaöccsére hagyja kutatási jegyzeteit, aminek a fiú hamarosan a megszállottja lesz. Megmaradt a hármas szerkezet, így időben haladunk visszafelé az 1920-as évekből az 1870-esekig. Mindezt visszaemlékezéseknek illetve egyéb naplóknak, jegyzeteknek a segítségével. Sajnos ez az időben való ugrálás nem éppen lineáris. Ha az ember nem figyel, könnyen belezavarodhat, hogy most éppen hol is tart a történet, kinek a "meséjét" figyelhetjük éppen.