Az első rész után villámgyorsan leforgatott folytatás a Sundance fesztiválon már debütált, a visszajelzések pedig egész pozitívak. A rendezőkről korábban már írtunk.
Feltételezem idén is kapunk majd külön, történetekre szabott plakátokat is.
Az első rész után villámgyorsan leforgatott folytatás a Sundance fesztiválon már debütált, a visszajelzések pedig egész pozitívak. A rendezőkről korábban már írtunk.
Feltételezem idén is kapunk majd külön, történetekre szabott plakátokat is.
Angol horror, melyben két kripta köré összpontosuló történet lesz látható.
A trailer nem valami meggyőző, hiába szép gótikus a színezés.
A II. világháború végnapjaiban orosz katonák egy faluban érdekes és rémisztő dologra bukkannak rá. Egy őrült tudós emberi testbe operált acélt, a célja az volt, hogy legyőzhetetlen, félelmetes élőholt hadsereget hozzon létre. Ezek a teremtmények bizony alaposan megizzasztják az oroszokat.
Kane Hodder ezúttal is rosszcsont tinédzsereket fog darabolni egy poros kisvárosban, ahol történetesen ő a seriff (ehehehe). Végre szegénynek nem kell maszkot húznia.
Vélhetően Ivan Zuccon a borzalmas Colour from the Dark után rájött, hogy az olyan komoly feladat, mint adaptálni egy Lovecraft-ot, nem neki való. Éppen ezért most leforgatott egy igazi trasht. Sztori voltaképpen nincs, emberek belezik ki egymást, elégedjünk meg ennyivel.
Hét év (!) után új résszel érkezik a Horrorra akadva széria, aminek már ideje volt, hiszen ennyi idő alatt sok ismert horror látott napvilágot. A found footage őrületről már nem is beszélve. Szóval alapanyag van bőven egy jó kis paródia-filmhez.
A bemutató jövő héten, április 18-án lesz. Forgalmazza a Fórum Hungary.
Kezdjük is a legütősebbel. Ez már az ötödik karakter posztere a Machete folytatásának, de még egyiket se tartottam elég érdekesnek a bemutatásához. Na de ez! Beszarás, remélem az egész film ilyen hangulatú lesz. Várom, mint a Messiást.
Korábban már írtuk, hogy jön Magyarországra is a Hannibal (AXN április 10, 22:00!). Aztán lesz nekünk American Horror Story harmadik és The Walking Dead negyedik évad is. Dexter várhatóan utolsó évada is készül, ráadásul már a nyár folyamán. Illetve még létezik egy The Following c. is, amiről mi még ugyan nem értekeztünk, de berendelték a második évadát, szóval csak nem lehet vészes.
Úgy tűnik azonban, hogy szerte a világon igény van horrorisztikus sorozatokra, így gombamód szaporodnak. az újabb és újabb projektek. Mi meg örüljünk, hogy van választék. Lássuk is.
Erről már bizonyára mindenki hallott. Van ugye nekünk egy etalon filmünk, az 1960-ban készült Hitchcock klasszikus, a Psycho. Ami egyébként megélt már három (!) folytatást, egy ritka pocsék feldolgozást és egy 1987-es, szintén "Bates Motel" c. sorozatot. Mondanom se kell, hogy egyik vállalkozás sem volt túl sikeres.
Na de talán most! A történet -mint az sejthető- a kezdetekről szól, amikor anyuka még élt, de Norman már kacérkodott a gyilkolással. Azonban fontos megjegyezni, hogy az egész történetet átültették a jelenbe. Nem tudom erre mi szükség volt, talán a fiatalabb nézőket akarják így megnyerni. Ettől persze még lehet jó.
A főszereplőt a Charlie és a csokigyár egykori gyermeksztárja Freddie Highmore, míg az anyját az Oscar-díjra jelölt Vera Farmiga (Az árva, Egek ura, A tégla) alakítja.
Debütálás: március 18.
Az alábbi két kisfilmet maga a rendező ajánlotta a figyelmembe. Először jöjjön az Átmeneti szállás. Ezzel kapcsolatban át is adom a szót:
A paksi függetlenfilmesek 14 perces alkotása bő fél éven keresztül készült pár százezer forintból, amatőr szereplőkkel. A főszerepeket Princz Ágota (hangja Fritz Kíra) és Halász Gergely játssza. Rendezte: Kövi Gergő és Babai István. Zenét szerezte: Hatvani Szabolcs.
Azt előre leszögezném, hogy csak szőrmentén horror, de érdemes megnézni. Az operatőri munka elképesztően profi. A zene harmóniában van a cselekményekkel és a történet se rossz, csak ilyesmit már láttunk. A színészek viszont gyakorolhatták volna a meghalást. Illetve volt egy-két megmosolyogtató jelenet is, mint a zsír új dzsipből való lövöldözés. Mindentől függetlenül nagyon igényes és pazar darab. (Na jó, az "apácska" szót egy életre megutáltam.)
Ez a hír több szempontból is érdekes:
1. Ruggero Deodato újra horrorfilmet rendez. Erre az 1993-as (Magyarországon is forgatott!) The Washing Machine óta nem volt példa. (A mester legismertebb művét had ne írjam már le, cikinek érezném.)
2. Folytatnak egy olyan filmet, ami 1980-ban debütált. Vagyis a két rész között több, mint 30 év különbség lesz! Igaz, nem ez lesz a csúcstartó ebben a tekintetben.
3. Folytatnak egy olyan filmet, ami az utolsók között jutna eszünkbe, hogy csinálhatnának már neki egy második részt. Nem a minősége -hiszen ez egy durván jó alkotás-, hanem a végkimenetel miatt. (Egyébként kritika itt.)
Ugyan a "nagy öregek" idős korukra elfelejtettek rendezni (Argento, Romero remek példák erre), de reméljük ezúttal valami kivételesben lesz részünk.
Viszont az alábbi posztereken kívül lófütyit se tudni a részletekről. Azt, hogy mikorra tervezik a bemutatását, de még csak a történetről vagy a színészekről sem.
Friss kommentek