El jorobado de la Morgue / Hunchback of the Morgue (1973)
Rendezte: Javier Aguirre
Gotho egy szerencsétlen púpos, aki a helyi egyetem hullaházban dolgozik amolyan mindenesként. Tekintve, hogy akkoriban még korántsem volt divat a polkorrektség, így szegény naponta atrocitásoknak van kitéve az őt gúnyoló rezidensek által. Figurája abszolút át lett emelve Victor Hugo klasszikusából, hiszen túl a kitaszítottságán, még egy reménytelen szerelmi szállal is felvértezték jellemét. Arról nem is beszélve, hogy karjai akár a gorilláé, és azért képes jól megagyalni azt, aki beszól neki. Vagy akár tovább is megy.
Rajongása azonban egyáltalán nem abból fakad, hogy szíve hölgye nem kedvelné (sőt), csak éppen szegény haldoklik, majd később be is végzi. Gotho "nagy szerencséjére" ráakad az egyetem professzorára, kinek a mesterséges sejtlétrehozási kísérleteit felfüggeszti a kamara, ezt viszont nem hagyná annyiban. Így megszületik az alku: a lányt feltámasztja az orvos, a púpos meg mindenben segít, amiben csak lehet.
Biztos sok mindenkivel megtörtént már az, hogy egy előzetes látván leesett az álla és mindenképp megakarta nézni az adott filmet, velem ez már nemegyszer előfordult, legutóbb pár nappal ezelőtt. Sajnálatos módon, azonban a végeredmény láttán elég szomorú lettem, így utólag elnézve, jobb lett volna, ha megmaradok a kis kedvcsináló videónál.
Carrére (Gérald Laroche - MR 73) sikkasztásért börtönbe került, egy cellába három teljesen különböző bűnöző mellé. Lássuk kik is ők: a kigyúrt, transzszexuális Marcus (Clovis Cornillac - Eden Log), a gyermekeként kezelt, tárgyakat evő, retardált Pâquerette (Dimitri Rataud - Mint egy angyal) és a hallgatag, tekintélyt parancsoló idős úr, Lassalle (Philippe Laudenbach - Arséne Lupin). Igen, elég vegyes a csapat, de egész jól megvannak. Derék pénzemberünk is hamar beilleszkedik, igaz abban a tudatban él, hogy neje hamarosan leteszi érte az óvadékot.
Ennél elborultabb filmet nehezen lehetne találni. Ugyanis itt a középpontban egy életre kelt gumiabroncsról (!) van szó, ami ráadásul rendelkezik egyfajta pszichokinetikus képességgel. Konkrétan az "akaratával" robbant szét kisebb dolgokat, mint pl. az emberei fejet. Ráadásul ezt ő nagyon is élvezi, így kedvére öldököl. Nos, ha ez nem lett volna elég formabontó, akkor meg kell említeni a film másik abszurditását, a közönséget. Ugyanis az abroncs tetteit egy kisebb tömeg követi egy dombról, távcsövekkel felfegyverkezve. Ők tehát a látottakat filmként élik meg, amiről egy bizarr pillanatban kiderül, hogy tényleg nem a valóság.
Adott egy plasztikai sebész anya és a tinédzser korú lánya, kik között a kötelék igen-igen szoros. Maradjunk annyiban, hogy anyuci még segít a fürdésben... A lényeg, hogy ha hihetünk a filmnek, akkor arrafelé egy átszabás rutindolognak számít. Nem tetszik az arcod? Nem gond! Nyisz-nyisz és már kész is, te lehetsz a bál szépe! Igen ám, csak hogy az egyik ilyen páciens kissé bekattan, és egy fekete hajú szellemlányt vizionál, ami folyamatosan követi (hű de eredeti). Még beszél is hozzá, jó félelmetes hangon, ahogy azt kell. Végül bele is hal. A főhősnőnk lánya erre elkezd nyomozni, de nem sejti, hogy a történések középpontjában bizony ő áll. Meg persze a anyuka is, mert azt az alkotók elég hamar éreztetik velünk, hogy valami nem igazán klappol vele kapcsolatban sem.
A történet egy igen kellemes csavarral kezdődik: azt hisszük, hogy a filmet látjuk, amiben egy fiatal lányt kergetnek egy elhagyott kórházban. De közben nem, ugyanis az egész csak "színjáték". Vagyis egy készülő horror elejét láthattuk, amit éppen forgatnak. A kérdéses mű háttere megtörtént eseményeken alapszik, ugyanis tényleg abban a szanatóriumban dolgoznak éppen, ahol a '70-es években a főorvos snuff filmeket készített a betegekkel. Ők meg ezt szeretnék visszaadni, szóval egy torture porn mozi van készülőben, igen szerény körülmények között.
A film elején van egy nagyon szépen megkomponált dupla csavar, amit nem szívesen lőnék le. Ezzel ugyan egy mellékszálról le kell mondanom, de a film lényegén nem igazán változtat. Úgy hogy maradjunk szigorúan a vezérfonalnál. Ami abból áll, hogy egy híres rendező hat színésznőt hívat a vidéki házához (elvágva a külvilágtól természetesen), ahol kiválasztja a főszereplőt a leendő filmjéhez. Meglepetésére lesz egy nem fogadott vendége is: egy, a korban már benne levő, ám még mindig sikeres színésznő is, Samantha.
Nem is értem, hogy ez a mű hogy kerülhette el eddig a figyelmemet... Elég nehéz írni róla, de megpróbálom.
Határtalan unalmamat csillapítandó turkálni kezdtem a „tékában”. Ám én balga ahelyett, hogy valami olyanra csaptam volna le, amit már hónapok óta kinéztem magamnak, egy teljesen ismeretlen produkcióra gerjedtem rá. Hozzáteszem ebben nagy szerepe volt az ajánlójának. A poszter igencsak ínycsiklandó: egy meztelen, véres pasi, kezében egy láncfűrész. A szöveg meg nagyjából ennyi: vérben tocsogó, kőkemény mozira táthatja a kedves néző a pofáját, ami még a sokat látottakban is igényt ébreszt Libero használatra. Hm… rögvest startolt a nyálelválasztásom. Most mondjam azt, hogy feleslegesen? Igen, sajna! Ekkora pofára esés rég ért (brühühühüüü).
A film különlegessége (túl a származását tekintve) az, hogy a teljes játékidő valós időben, vágás nélkül zajlik le. Ugyan nem ez az első ilyen alkotás a filmművészetben, de attól még rendkívüli, és el kell ismernünk, hogy nem kis munka lehetett összehozni. Már pusztán ezért kijár egy hatalmas riszpekt. Kár, hogy maga a történet... khm... lássuk.
Friss kommentek