Ugyanis megint az történt, hogy egy egész jó filmet láthatunk mától a mozikban, csak épp az a bibi, hogy az már 2010-ben (!) debütált hazájában... Nem sietik el a drága forgalmazóink, annyi szent. De legalább hatalmas vásznon is megcsodálhatjuk, nem csak a monitor előtt.
Ez a film pedig nem más, mint a spanyol-francia Balada triste de trompeta / The Last Circus. Ami nálunk Egy őrült szerelmes balladája néven fog ezentúl futni.
Feliratosan adják, Budapesten a Toldiban, Művészben, Puskinban és a Palace Mammutban lesz látható. Ezen kívül még Gyöngyösön és Szegeden is megtekinthető.
Nem jósolok neki nagy sikert, hiszen akit érdekelt, az már megnézte. Meg ismerjük el, hogy eleve egy nehezen fogyasztható darabról van szó. Továbbá feliratos, amitől a magyar ember irtózik...
Azért aki teheti, nézze meg, hogy a forgalmazó ezt követően merjen elhozni hozzánk hasonlóan merész műveket.
(Ja és ha minden jól megy, a hétvégén meg fogom tudni nézni a Prometheust, amiről kritikát is tervezek majd.)
Az infókat innen vettük.
Bevallom még mindig nem volt szerencsém látni, így nem igazán tudok nyilatkozni felőle. A története meg nagyjából közismert: egy liftbe beragadnak öten, egyikük maga a Sátán... Az alapötletet egyébként a mára már sajnos vicc tárgyává degradálódott M. Night Shyamalan szolgálja, aki egy sajátos trilógiát tervez ezekből az ötletekből.
A rendezőnek mindig is a súlyos drámák voltak az erősségei, elég ha csak a legutóbbi Oscar-díjra jelölt Pankrátort, vagy a zseniális Rekviem egy álomért c. valóságos eposzt nézzük. Most is alapvetően egy kamaradrámát láthatunk, csak éppen egy sajátos pszichothrillerbe csomagolva. Hogy ezt hogy tessék elképzelni, azt mindjárt kifejtem bővebben.
A rendező közismert, ez tény. A Tarantinoval való egykori közös projektjükre, a Grindhouse-ra se térnék ki, ahogy arra se, hogy ez a produkció egy ál-előzetesből született meg. Ezt úgyis tudja mindenki. Egyébként Rodrigueznek bírom a filmjeit, de a Kémkölykök trilógiát és a Cápasrác és Lávalány borzadályokat soha nem fogom neki megbocsájtani. Azt a magyarázatot sem fogadom el, hogy ezeket a gyerekei miatt forgatta le.
Kezdjük rögtön valami fincsivel. Ez az a film, amit szerintem minden elkötelezett horror-rajongó látott már, úgy hogy remélem nem kell senkinek se bemutatni. Ez az a műfaj, amiben nehéz Oscar-t kapni, ennek sikerült kettőt is (legjobb hangeffektusok és legjobb forgatókönyv). Talán ez a szerep volt Max von Sydow karrierjének csúcspontja is.
A rendezőnek az első filmje, a Kocka, igazi kultuszstátuszba emelkedett, hiszen akkor valami merőben újat mutatott a világnak, nem hiába kapott annyi díjat és elismerést. A Hibrid azonban gyökeresen más: olyan klisé halmaz, hogy az már fáj. De még csak nem is ez a legnagyobb problémája, hanem egyszerűen unalmas.
Friss kommentek