A blog facebook oldalán hívta fel a figyelmemet egyik kedves olvasónk az alábbi nyalánkságra, a legutóbbi franciás poszt kapcsán. Íme.

Maléfique (2002)

Rendezte: Eric Valette

Carrére (Gérald Laroche - MR 73) sikkasztásért börtönbe került, egy cellába három teljesen különböző bűnöző mellé. Lássuk kik is ők: a kigyúrt, transzszexuális Marcus (Clovis Cornillac - Eden Log), a gyermekeként kezelt, tárgyakat evő, retardált Pâquerette (Dimitri Rataud - Mint egy angyal) és a hallgatag, tekintélyt parancsoló idős úr, Lassalle (Philippe Laudenbach - Arséne Lupin). Igen, elég vegyes a csapat, de egész jól megvannak. Derék pénzemberünk is hamar beilleszkedik, igaz abban a tudatban él, hogy neje hamarosan leteszi érte az óvadékot.

Egy szép napon azonban találnak a falba elrejtve egy 80 éves naplót, amit egy hírhedt okkultista vezetett. Ebben leírta azokat a varázslatokat, képeket, szimbólumokat, amelyeknek a segítségével próbált kiszabadulni cellájából. A jelek szerint sikerült is neki! Azonban a könyvről az is kiderül, hogy veszélyes és óvatosan kell bánni vele. Ha például megpróbálja az ember megsemmisíteni, akkor az illető el kezd lebegni, majd olyan szépen eltörnek maguktól a csontjai, hogy az már művészet. Ezt a jelenetet egyébként hihetetlenül hatásosan és profin kivitelezték.

A francia horror filmek nálam instant megnézendőek, még akkor is, hogy egyre több, kifejezetten rossz filmet látok tőlük. Na de most végre felcsillant valami. Négy film, négy teljesen különböző műfajjal.

Rubber (2010)

Rendezte: Quentin Dupieux

Ennél elborultabb filmet nehezen lehetne találni. Ugyanis itt a középpontban egy életre kelt gumiabroncsról (!) van szó, ami ráadásul rendelkezik egyfajta pszichokinetikus képességgel. Konkrétan az "akaratával" robbant szét kisebb dolgokat, mint pl. az emberei fejet. Ráadásul ezt ő nagyon is élvezi, így kedvére öldököl. Nos, ha ez nem lett volna elég formabontó, akkor meg kell említeni a film másik abszurditását, a közönséget. Ugyanis az abroncs tetteit egy kisebb tömeg követi egy dombról, távcsövekkel felfegyverkezve. Ők tehát a látottakat filmként élik meg, amiről egy bizarr pillanatban kiderül, hogy tényleg nem a valóság.

Ez kérem a szatírák csúcsa. Egyrészt már a kezdéskor jön az egyik szereplő, aki közli velünk, hogy a látottak a "mert csak" szellemében fognak történni. Hiszen rengeteg klasszikusban vannak olyan momentumok, amire nem kapunk kielégítő válaszokat, be kell érnünk a "azért mert csak" válasszal. Az már más kérdés, hogy erre a jelenségre enyhén szólva is nem a legjobb példákat hozzák fel. Mindenesetre a lényeget értjük, ezzel pedig a Rubber legitimizálta magát minden zavarba ejtő kérdés felől. Így nem is kell megmagyaráznia az alaphelyzetet sem, amit amúgy se lehetne úgy Isten igazából. Sajnos azonban egy egész estés filmet erre nem igazán lehet felépíteni, még akkor se, ha kifejezetten ez volt a cél. Hiszen, ha túl sok a kérdés, akkor a nézőnek egyszerűen megzápul az agya.

Mint azt a 2011-es évértékelő posztomban is írtam, hogy igyekeztem minél több filmet bepótolni, csak hogy hitelesnek mondható legyen a lista. Ez szerintem úgy-ahogy sikerült is. Íme néhány film, amik kimaradtak a felsorolásból. Némelyik akár a legjobb tízbe is bekerülhetett volna.  valami bizarr módon egyik sem "vegytiszta" alkotás. Lássuk.

1. A pokol kapuja - 11-11-11

Rendezte: Darren Lynn Bousman

A rendező nagy visszatérője a blognak: volt vendégkritika a Repo!-ról és összehasonlítottam a Mother's Day feldolgozását az eredetivel. Persze leghíresebb művei egyértelműen a Fűrész 2-3-4. Ezúttal próbált valami misztikus thrillert összehozni, aminek a központi témája egy dátumra esett (ez gondolom egyértelmű). Nem ártott volna, ha valaki szól neki, hogy ez már az Ómen 666 esetén se működött anno.

A film meglehetősen sablonos: egy világhírű író elveszíti a családját, amitől meghasad és megtagadja Isten létét. A gond csak az, hogy a fivére pap, akinek ráadásul saját közössége is van. Vele pedig mindenképpen találkoznia kell, mivel az apjuk haldoklik. A 11-11-11 pedig nem csak azért kapcsolódik a filmhez, mert ezen a napon történni fog valami, hanem mert a 11-11 eddig is a család életének a része volt. Konkrétan mindig meghalt valaki vagy abban az órában, vagy napon. Ahogy viszont közeledik a Nagy Nap, egyre több furcsaság történik főhősünkkel, mindenhol szellemeket, démonokat lát. Közben pedig vadul nyomoz, hogy mi is fog bekövetkezni.

A film voltaképpen roppant hatásvadász és mindent erre, illetve a "Nagy Csavarra" tesz fel, ami nekem teljesen egyértelművé vált már a játékidő felénél. Ez még nem is lenne akkora nagy baj, ha rendesen megmagyarázták volna, helyette inkább félinformációkat kapunk. Nincs rendesen kibontva a háttértörténet. A cselekményvezetés roppant lapos, az ijesztgetések pedig már az unalomig ismertek. Voltaképpen semmi egyedit nem képes felmutatni.

Egyszer nézhető, de teljesen érdektelen alkotás. A kivitelezéssel nincs gond, bár a lények néhol elég bénán néznek ki. A színészek felejthetőek. Mi több az ifjú papot alakító  Michael Landes (Végső állomás 2) abszolút hiteltelen volt számomra.

Az Asylum persze valami nagy kasszasikerre számított, amiből parazita módján maguk is csemegézhetnek. De melléfogtak, mert így a saját selejtjüket (a zseniális 11/11/11) se fogja senki se megnézni. Remélhetőleg.

Amerikai-spanyol koprodukció.

A franciákat nem kell félteni, ha horrorról van szó, képesek igazán rémisztő, véres és beteg filmeket gyártani, ha arról van szó. Gondoljunk csak a Frontier(s)-re, a La Horde-ra vagy éppen a Martyrs-ra. A betolakodó rendezői, Alexandre Bustillo és Julien Maury jövőre a Livide-del érkeznek, íme az előzetes, elég pofásnak fest.

Lucie első munkanapján ellátogat Mrs. Jessel házába, az öreg hölgy kómában van és nincs aki gondoskodjon róla. Mikor a lány fülébe jut, hogy a kísérteties, sötét ingatlanban állítólag igen nagy értékű kincs van elrejtve Lucy néhány barátjával együtt úgy dönt, hogy megpróbálja megkeresni. Ez egészségi állapotuknak nem tesz valami jót és még kiderül az is, hogy az ébredező Mrs. Jessel valójában kicsoda.

...már ami a horrort illeti. Hiszen jó néhány klasszikus (vagy legalábbis annak tartott) filmnek is erre az időre esett a bemutatója: Halloween, Holtak hajnala, Piranha és az Ómen II. Azonban én találtam még három egész jó filmet, amit ugyanebben az évben mutattak be. Ráadásul három különböző országból. Lássuk!

Ja és igen, úgy tűnik, hogy mégsem tudom megúszni a "tömbösítést". Ez van.

Továbbá lehet örülni, mindegyikben vannak csöcsikék!

1. The Toolbox Murders

Rendezte: Dennis Donnelly

Kezdjük egy hamisítatlan amcsi grindhouse filmmel, egy hagyományos slasher-rel. Itt máris álljunk meg egy pillanatra: ezt a filmet márciusban mutatták be, míg az "első slasher-nek" kikiáltott Halloween-t, csak októberben. Pedig, mint ahogy azt majd Ti is látni fogjátok, minden kötelező zsánerelemet felvonultat, ami ehhez az alműfajhoz tartozik. Érdekes...

A kezdés meglehetősen erős: kis kocsikázás, majd autóbaleset. Ezt követően egy gyanús alakot látunk kezében egy szerszámos ládával, amint éppen bekopog a már rá türelmetlenül váró hölgyhöz. Na, vajon csak szerelni fog? Nem, mert egy fúrógéppel meglékeli az említett nő koponyáját. A legtöbb filmben most az következne, hogy vágás és láthatjuk a helyszínelést, de itt nem. Ugyanis "hősünknek" van még ideje (mindeközben megcsodálhatjuk a csini símaszkját is) egy másik, örömünkre csöcsét mutogató lánykát is meglátogatni. Akin szintén egy agyvelő kifolyatós műtétet végez el, ezúttal kalapács használatával. Nyami. De még mindig nincs vége! Sorra kerül egy harmadik is, egy csavarhúzóval, így mondhatni rendesen kihasználja a láda tartalmát. Ez egyébként igaz lesz minden alaklomra, így változatos módszereknek leszünk tanúi. Aztán végre jöhetnek a tehetetlen rendőrök. Teszem hozzá, hogy ekkor még mindig csak negyed óra telt el a filmből!

Most bevezetőként hivatkoznom kéne az eddigi francia filmekkel foglalkozó posztokra, de ehhez most nincs kedvem, ráadásul alul ott vannak a címkék, csak rájuk kell kattintani. Úgy, hogy inkább gyorsan vágjunk is bele, mivel ismét három mű lesz terítéken.

1. Saint Ange / House of Voices (2004)

Rendezte: Pascal Laugier

Kezdjük ezzel, tekintve, hogy itthon is kiadták DVD-n. Továbbá ugyanaz rendezte, aki a fenomenális Mártírokat is. Így mondhatni kötelező volt megtekintenem.

A történetről igazából nem lehet sokat írni: egy terhességét titkoló lány ápolónak jelentkezik egy majd hogy nem elhagyatott árvaházba. Igazából csak egy kissé kattant csajszira kell felügyelnie, segítségnek meg ott van a mindenes néne. No meg az igazgató asszony. Ki nem találjátok, de szellemjárta, és igen, árva gyerekek kísérteteit láthatjuk, hallhatjuk.

Bármennyire is izgalmasnak tűnik így hirtelen, le kell szögeznem, hogy roppant unalmas. Ami még hagyján, de egyszerűen NEM ÉRTEM A TÖRTÉNETET! Könyörgöm valaki magyarázza el nekem, hogy miről is szól, mert a vége az kész káosz. Túl elvont és túl sejtelmes. Akinek már a Mártírok vége sem tetszett, az meg ne nézze, mert agyvérzést kap!

Amúgy ezt leszámítva nagyon igényes munka: szép hideg színezés, kiváló operatőri munka, a zene meg az Óment juttatja az eszembe. A színészekkel sincs gond, bár tény, hogy a főszereplő karaktere ritka ellenszenves volt számomra, pedig a cél nyilván a sajnálat lett volna. A vége felé már olyan gonosz gondolataim voltak, hogy "megérdemelted te k*rva az erőszakolást". Szóval lényegében ez egy szépen kivitelezett szar, aminek nincs értelme, vagy legalábbis nem igazán érthető/értelmezhető.

Franck Richard dirigálta a The Pack (La Meute) francia alkotást, amelyet a Fangoria a Pokoljárás és Magasfeszültség ötvözetének nevezett, ugyanakkor a leggyengébb horrornak nevezte, amely az utóbbi időben érkezett erről a területről, de a Variety dicsérte.

Charlotte (Emilie Dequenne) Franciaország északi részébe utazik, bár ne tenné. Ugyanis hamarosan leütik és egy tanyára vonszolják, ahol az időnként feltámadó élőholtaknak szolgálnák fel. Csakhogy a lány nem törődik bele sorsába.

Laetitia Casta játssza a főszerepet a Behind the Walls francia horrorban. Erről a "vidékről" érkezett jó néhány említésre méltó produkció, így bizton remélhetjük, hogy ez is szerez néhány borzongatós percet.  Julien Lacombe és Pascal Sid körmölték le a forgatókönyvet és még a rendezői teendőket is ellátták. A jóemberek eddig csak rövidfilmekkel jelentkeztek, most először kaptak lehetőséget, hogy hosszabb produkcióval jelentkezzenek, ráadásul egyből 3D-ben forgathattak.

Casta egy írónőt alakít, akinek éppen semmi épkézláb ötlet nem jut az eszébe, ezért egy vidéki házikóba vonul vissza, hátha megváltozik a helyzet és meg tudja írni új könyvét. A nő a ház alagsorában egy lezárt szobára lel. Ezt követően rémálmok és egyéb víziók kezdik gyötörni, a helyiek pedig egyre idegesebbek néhány kislány rejtélyes eltűnése miatt.

Dans ma peau / In my skin (2002)

Rendezte: Marina de Van

A film abszolút a rendezőnő saját elképzelései szerint alakulhatott, hiszen a fogatókönyvet is ő írta, továbbá a főszerepet is saját magának adta. Ez utóbbi azért meglepő, mert elég sokat pucérkodik benne (ne örüljünk annyira, elég csúnyácska), szóval exhibicionizmusban sem szenvedhet hiányt.

A történet pár mondatban összefoglalható: főhősnőnk egy partin csúnyán megsérül, amit ő eleinte nem vesz komolyan. Aztán rájön, hogy "tökre jó érzés" az, ha az ember saját magát vagdoshatja, tépheti le a bőrét, egyszóval öncsonkítást végez magával. No ne tessék olyan túlzásokra se gondolni, hogy levágja a lábait, ugyanakkor  olyan "emóst" se tessék vizionálni, aki körömcsipesszel csipkelődik. Valahogy a kettő közé kell belőni. Mindenesetre véresnek véres, ezt majd még bővebben kifejtem.

Szóval itt nem mást látunk, mint a függőség nagyon egyedi metaforáját. Nem kell ide egy sablonos drogos, vagy alkoholistával operáló dráma: ezeken a Dans ma peau jóval túlmutat. Ez maga a húsba vágó addikció: a nő egy idő után teljesen elveszti a kontrollját és másra sem képes gondolni, mint hogy minél hamarabb élvezhesse a gyönyört. Mert számára ez az. Attól függetlenül, hogy de Van-t nem igazán indítanám egy szépségkirálynő versenyen, meglepően jól és hitelesen játszik. Mondhatni saját magára írta meg a karaktert. Ennek is megvan a maga előnye.

Sheitan (2006)

Rendezte: Kim Chaprion

Remélem senkinek sem kell bemutatnom Vincent Cassel-t. Ő egy roppant tehetséges és, - ahogy ezzel az alkotással is bizonyítja - sokoldalú színész. Horror filmek terén sem ismeretlen a neve, hiszen láthattuk már őt a Farkasok szövetségében és a Bíbor folyókban is, bár tudom ez utóbbi inkább thriller. Szintén emlékezetes volt a sokak szerint nagyon kemény Visszafordíthatatlanban is. A másik húzónév az egyik női főszereplőé, bizonyos Roxane Mesquida, akit csak azért említek meg, mert a mozikban most futó Rubber nevű abszurd-horrorban is szerepel. Nem utolsó sorban pedig maga Monica Belucci is feltűnik a színen, akit meg már tényleg mindenki ismer.

A sok név után térjünk rögtön a lényegre: ez a film unalmas. Ha A dzsungel árnyékában c. ratyiság láttán arra panaszkodtam, hogy az első 50 percig nem történik semmi, akkor a Sheitan még rá tesz 10 perccel. Hozzátenném, hogy ez is egy éppen hogy másfél órás produkció.