Vanishing on 7th street (2010)

Rendezte: Brad Anderson

Nekem aztán ne mondjátok, hogy a blogon nincs aktualitás! A filmnek a trailerét korábban már bemutattam, akkor nagy reményeket fűztem hozzá. Azóta már meg is jelent, szóval a tisztesség úgy kívánja, hogy írjak is róla. Mielőtt azonban neki kezdenék, had magyarázzam meg a 2010-es évszámot: maga a film már tavaly elkészült, sőt már két fesztiválvetítést meg is élt, mire beindult a hivatalos forgalmazás. No, lássuk a medvét!

A rendező már feltudott mutatni pár dolgot, mire idáig eljutott, többek között a hazánkban is forgalmazott A gépészt, de a műfajon belül még meg kell említenünk a  Session 9-et is. Ez a két film elég volt ahhoz, hogy az a megtiszteltetés érje, hogy a Horror Mesterei egyik epizódját leforgathassa. Mostanság meg a Rejtély nevű, népszerű sci-fi sorozat egyes epizódjait dirigálja. Szóval az elvárások ennek tükrében igen magasak, vajon meg tudott ennek felelni? Sajnos nem. Képes volt egy borzasztóan unalmas filmet tető alá hozni.

Sorozatomban olyan filmeket mutatok be, amelyeket a rajongók nagyon vártak, ám a megjelenésük csalódásokat okoztak.

Return to Sleepaway Camp (2008)

Rendezte: Robert Hiltzik

Ugye emlékszünk még a pár hónapja nálunk is megjelent klasszikus slasher-trilógiára? Nos, a derék Robert miután megrendezte a zseniális első részt, rögtön vissza is vonult, hogy helyét átadja más tehetséges alkotóknak. Azonban a tétlenséget úgy tűnik így idősebb korára megunta, ezért gondolta, hogy ír egy forgatókönyvet, felhív néhány régi kollégát és megrendezi a sorozat ötödik (!) részét. A negyediknek ugyanis tragikus a története. Abból sajnos csak pár nyers felvétel készült el, ill. maradt fenn az utókornak, amit csak a legelvetemültebb rajongók tudnak élvezni. Voltaképp igazi filmről nem is beszélhetünk. A rendező meg gondolom nem akart balhét, ezért számozás nélkül jött létre a projekt.

Azonban a világ sokat változott 1983 óta, amit sajnálatos módon Hiltzik nem igazán akart figyelembe venni, vagy éppen túlságosan is beleerőltetett ebbe a műbe. Ellentmondásosnak tűnik? Na majd meglátjátok.

Tudom, ez sokkal jobban vágna az IDDQD profiljába, de itt most nem egy közismert "műfajunkbeli" játékról lesz szó, mint pl. az Alone in the Dark. Hanem olyanokról, amik hazánkba nem igazán jutottak el, annak ellenére, hogy közismert horror filmeknek a hangulatát próbálták átadni. Bár az igaz, hogy ezeknek a többsége nagy bukás volt.

Igazából nem is cikkeznék, mert az nem lenne más, mint ennek a lefordítása (aki tud angolul, annak érdemes elolvasni). Meg a lényeg amúgy is a borítókon, és magukon a játékokon van.

Kezdjük is a kedvencetekkel:

A nightmare on Elm street

Platform: Nintendo (NES)

Típus: platform (ugrálni kell és ütni az ellent, néha egy rémálomban találod magadat)

Megjelenés éve: 1989

Film megjelenésének éve: 1984

Angry Nintendo Nerd idevágó videója.

Itt ki is lehet próbálni. Bár nekem nem akart felfelé ugrani, így elég hamar meg is haltam.

Sóhajok  - Suspiria (1977)

Rendezte: Dario Argento

Bevallom eddig hadilábon álltam a rendezővel, mivel csak két filmjét volt szerencsém látni. Az Álmatlanságról korábban már megemlékeztem, ami a magyar kiadó miatt, olyan megtévesztő borítóval került a polcokra, hogy az már több mint szégyen. A másikat pedig még az egykori, hazai Fangoria magazin adta ki, igen, a Traumáról van szó. Mindkettő egy közepes alkotás, valahogy nem láttam bennük a "mester" tehetségét. Máig úgy voltam vele, hogy sokak szerint pont ezek a legrosszabb művei Argento-nak. Arról már nem én tehetek, hogy nálunk még csak ezeket adták ki (mármint akkor még). Zárójeles megjegyzés: tavaly napvilágot látott a Giallo c. filmje is, Adrien Brody-val, amit mindenki szét szedett, szóval valószínűleg az az igazi sereghajtó.

Aztán jött ez, mint a rendező munkásságának egyik ékköve, hogy ez mennyire "hű meg há"! Mondanom se kell; ezúttal is csalódnom kellett.

Nehogy azt higgyük, hogy az ördögi terv, ami azt a pénzéhes célt szolgálja, hogy régi klasszikusokat újra levetítenek 3D-ben, csak Amerikát érte el, mint egy pestis. Nem, Japánban is felütötte fejét a vírus. Mindannyiunk sajnálatára.

A Battle Royale kultuszba jól beleokádtak ezzel:

A zenéért pedig tényleg kijárna egy alapos verés.

Forrás

Ééééééééés most fogom csak igazán kicsapni a biztosítékot! Sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, mert félő, hogy elriasztom magamtól még azt a kevés kis törzsolvasómnak a felét is. De nem bírom magamban tartani. A lista erősen szubjektív, előre szólok. Nem zavar, ha majd sok háborgó hozzászólás lesz, amíg az érvekkel fog történni és nem sima anyázással. Úgy hogy jobb, ha tisztázunk még előre 1-2 dolgot:

• Mint ahogy az adatlapomon is látszik, "csupán" 24 vagyok. Így én teljesen más horror-filmeket szocializálódtam, mint a legtöbb 30+ ember. Persze vannak kivételek, mint pl. a Rémálom az Elm utcában széria, amin már kiskoromban is jókat szórakoztam.
• Nem végeztem el semmiféle film vagy médiaszakot (holott szakirányilag erre lett volna lehetőségem), így a filmek többségét rendszerint, mint "egyszerű" nézőként éltem meg.
• Természetesen nem vagyok "suttyó", aki nem lát bele egy-egy alkotás mélységeibe.  Az se igaz, hogy csak is kizárólag műfajon belül érdeklődnék e művészeti ág iránt.  Pl.  imádom a jó művészfilmeket is, amikben aztán jócskán lehet dúskálni a többletjelentéseken (sőt, szinte minden téren van 1-1 kedvencem). Azonban egy horrortól leginkább három dolgot várok: vagy paráztasson be, vagy legyen nagyon merész, vagy csak egyszerűen szórakoztasson.

Ennek tudatában az alábbi listám az "átlag" horror-kedvelőknek szól, akik hajlamosak megbízni a "megmondó emberekben", aminek eredménye általában pofára esés. Mert miről is van szó? Ezek azok a művek, amiket szokás "alap" jelzővel illetni, a legtöbbnél ráadásul előjön a "bezzeg anno még értettek ehhez..." c. mondóka is. Így nem meglepő, hogy a felsoroltak között híres rendezőket fogunk találni, azonban előre leszögezném, hogy legtöbbjüknél csupán az adott művel van kifogásom, nem a teljes filmográfiájával. Szóval ne tessék túl sok "mainstream" filmet várni.

Még valami, bizonyára lesznek olyanok, akik hiányolják majd az Alkonyatot, na már most 1. nem láttam, 2. ez nem horror, hiába a vámpírok meg a farkasemberek.

Akkor kezdjük.

Sorozatomban olyan filmeket mutatok be, amelyeket a rajongók nagyon vártak, ám a megjelenésük csalódásokat okoztak.

Zombieland (2009)

Rendezte: Ruben Fleisher

Tudom, nem mai darab, és már bizonyára mindenki látta, de mivel nem rég adták ki DVD-n, talán még megmenthetek 1-2 szerencsétlent attól, hogy látatlanba beruházzon rá. Gondolkodtam, hogy ebbe a rovatba rakjam, vagy a "Humoros zombifilmek" posztomba, azonban rá kellett eszmélnem, hogy ez közel sem olyan vicces, mint az ott lévők, sőt. Ezért is volt mélységes csalódás számomra. Bevallom én egy Haláli Hullák Hajnala szintű produkciót vártam, erre kaptam egy görcsös tini-vígjátékot mászkáló halottakkal.

Kezdjük a történettel: egy poszt-apokaliptikus képet kapunk, amiben a helyi bambaképű lúzer srác megpróbál minden napot túlélni, mert hogy a világot elárasztották a zombik. Hogy hogyan történt, azt persze senki sem tudja. Ez egy olcsó megoldás, jó néhány korábbi filmnél elment, de ideje lenne már kreatívabbnak lenn. A kezdés mindenesetre tökös, elismerem. Van lendülete és a szabályok is jópofák, a kiírások meg a felhozott példák is ütősek. Aztán találkozik a zseniális Woody Harrelsonnal, aki innentől kezdve egymaga viszi a hátán az egész filmet.

Sajnos ő sem tökéletes, volt egy meghatónak mondható jelenete, amit egy nagyon rossz poénnal el is rontott, sőt ripacsságával még rá is tett egy lapáttal. Ettől függetlenül leginkább rajta látszik, hogy tapasztalt, profi színész. Míg a srác, Jesse Eisenberg egy egyszerű Michael Cera-klón, de komolyan: ugyanaz az arcszerkezet, ugyanaz a karakter, amit Cera-tól több műsorában is megszokhattunk. Voltaképpen amit ő csinál, az szerintem nem is színjátszás, inkább csak bambán elmondom a szöveget, meg néha a seggemre esek, mert az még 2009-ben is milyen vicces...

Bad Taste (1987)

Azt minden elvetemült horror-rajongó tudja, hogy bár az Oscart-díjait a Gyűrűk Uráért kapta, a legjobb filmje akkor is a kultikussá vált Hullajó. Így amikor tudomást szereztem arról, hogy már előtte is leforgatott egy horror-vígjátékot űrlényekkel, a szívem dobbant meg, hogy ezt muszáj lesz megnéznem, hiszen biztos lesz olyan jó, mint a "mestermű". Várakozásomat egy régi Fangoria magazin is megerősítette, ahol a szerző nem kevesebbet állított, hogy még viccesebb is annál! Ez egy TÉVHIT!

Életem egyik legnagyobb csalódása ez a film, gondolkoztam is, hogy betegyem-e a "Nagy csalódások" rovatomba, de ott kicsit hülyén nézne ki. Miért is? Mert ez egy iszonyat nagy ZS-kategóriás trash-film, a legrosszabb kombináció. Annyira gagyi, hogy az már fáj. Elhiszem, hogy alacsony volt a költségvetés, aminek szemmel láthatólag a nagy része elment maszkmesterre meg pirotechnikára. Így színészekre nem is futhatott, de miért is lennének hivatásosak, amikor érezhető, hogy a társaság nagy része Jackson baráti köre? Hova tovább ő az egyik főszereplő.

Bohócok. Mindenki ismeri őket: kifestett arc, tarka ruha, piros (krumpli-)orr és keménykalap. Egy cirkuszt egyszerűen nem lehet nélkülük elképzelni, ők a legmeghatározóbb alakjai. De kik is ők valójában? Vajon miért olyan gyanús nekünk az állandó jó kedvük és töretlen optimizmusuk? Elárulom: azért mert legtöbbjük vagy pszichopata, vagy természetfölötti lény vagy egyenesen földönkívüli. Úgy bizony. Nem hiszitek? Pedig a most következő kordokumentumok alátámasztják felvetésemet.

Halálosztó bohócok - Clownhouse (1989)

Rendezte: Victor Salva

A rendező neve ismerős lehet, hiszen a leghíresebb alkotásai az Aki bújt, aki nem 1-2, amik bár a közepesen nézhető kategória, mégis jobbak, mint ez. Hiába a csalogató magyar cím, itt nincs másról szó, mint három fiútestvér vergődéséről. Akiket meglátogat három bohócnak öltözött elmegyógyintézeti szökevény. Tudom, ez most egész jól hangzik, de ne tévesszen meg ez titeket.

Mi a legnagyobb baj a filmmel? Az, hogy jóformán vérmentes és erőltetett. Semmi kreativitás nincs a halálnemekben, amit elvárnánk egy ilyen kaliberű alkotástól. Ráadásul kedves kis pszichopatáink még némák is, amit elég nehéz elképzelni. Arról nem is beszélve, hogy mi a fenét tudnak szenvedni néhány kölyökkel, miért kell lopakodniuk és pszichológiai hadviselést alkalmazniuk? A legkisebb srác meg amúgy is fél a bohócoktól, így az egész történet izzadságszagú. Az ember kínjában néha fel tud nevetni, de ennél többet ne várjunk. Bár valami csoda folytán még se torkollik teljes unalomba, azonban a kötelező kliséket nem ússzuk meg. Kár érte, ezt sürgősen remake-elni kellene.

Értékelés: 3/10

Sorozatomban olyan filmeket mutatok be, amelyeket a rajongók nagyon vártak, ám a megjelenésük csalódásokat okoztak.

Kabinláz 2 - Cabin Fever 2: Spring Fever (2009)

Rendezte: Ti West

Akkor ez a hét legyen "Ti West hét", már csak azért is, mert amint láttam a keresett kifejezések között, van igény egy ilyen kritikára. Arról nem is beszélve, hogy az első részről már korábban írtam is, ráadásul egész jó színben tüntettem fel. Sajnos a folytatás nem hozta a remélt színvonalat. Látszik, hogy ezt már nem Eli Roth rendezte. Érdekes, hogy már a Motel harmadik részét sem ő fogja.

Kissé ironikus, hogy míg a rendező olyan zseniálisan hozta a '80-as évek hangulatát a House of the Devil-ben, addig itt ezt elfelejtette, holott Roth első filmjének is szintén ez volt az erőssége. Nem csak ezzel, de a szereplőkkel is sikerült azt a sajátos, kicsit elvont atmoszférát megölni, ami végig kísérte az előző részt.

Egyetlen pozitívuma, hogy megpróbálták az eddigi cselekményeket szorosan folytatni, az elején még meg is tréfálnak minket, na ezt nem lövöm le, hogy mivel. Azonban mégis sikerült következetlennek maradni: hová lett a kerti party csapata, akiknek a limonádéjukban a fertőzött víz volt? Vagy őket egyszerűen eltüntették az ismeretlen katonák, akik majd az iskolát is blokád alá fogják helyezni? Nincs rá semmi utalás. Aztán hogy gyógyult meg 1-2 nap alatt a kanos-bajszos rendőrünknek a feje? Még egy snittben emlékeztetnek is a történésekre! Aztán ez az átvezető / záró rajzfilm is elég erőltetett volt, nem hozta meg nekem a kellő "feelinget".