A könyv (1999)

Akartam valami frappáns bevezetőt, de nem volt hozzá ihletem, úgy hogy inkább csapjunk egyből a szusiba.

Szóval a Battle Royale eredetileg egy nagyon jó, 18-as karikás japán regény. Nem, nincs benne se erőszak, se bukkake, semmi ilyesmi. "Csupán" tömény, változatos erőszakos gyilkosságok. Az írója pedig Takami Kósun. Meglepő módon az írónak ez az egyetlen könyve, lehet, hogy úgy gondolta, hogy a csúcson kell abbahagyni (rossz vicc volt, tudom). Pedig szívesen olvasnék tőle mást is, bár a Truancy eléggé hasonlít rá, remélem azt is megfogják egyszer filmesíteni.

A történet elég egyedi, bár sokan egy japán Legyek Urának tekintik, persze pozitívumként. Egy alternatív valóságban játszódik, egy fiktív távol-keleti országban, amit úgy képzelhetünk el, mintha anno a fasiszta japán állam bekebelezte volna fél Ázsiát és militarista diktatúrával uralkodna mindenki felett. Ez a rendszer persze zsarnok és gonosz: nem kíméli az ellenszegülőket, másképp gondolkodókat. Olyan szinten, hogy pl. a jó öreg rock 'n' roll is tiltott.

De ez még hagyján! Mert itt jön a képbe a Battle Royale fogalma: ez egy verseny kilencedikes diákok között. A lényege, hogy a résztvevők -akik persze nem önként jelentkeztek-, egy lakatlan (esetleg kiürített) területen kell egymást ölniük, és persze csak egy maradhat életben. Arról, hogy az osztálytársak -mert mindig egy egész osztályt választanak-, ne "csalhassanak": magyarul ne fogjanak össze és szarják le az egészet, arról a robbanóanyaggal megpakolt nyakörvek gondoskodnak. A helyszín zónákra van osztva, amiket időközönként veszélyessé nyilvánítanak, vagyis aki benne tartózkodik, az meghal. Aki pedig menekülni próbál, azt az őrhajók egyszerűen lelövik. Nos, ha még ez sem lenne elég, naponta egy diáknak kötelező meghalnia, különben mindenkit egyszerre felrobbantanak.

Muszáj megemlítenem, hogy a "játékosok" fegyvereket is kapnak, mert nehogy azt higgyük, hogy mindenkiből kitör majd a Rambo és falevelekkel fog öldökölni. Ráadásul a szabályzatot alkotók azt is figyelembe vették, hogy ebben az iskolarendszerben fele-fele arányban vannak fiúk és lányok is egyaránt, éppen ezért mindenki más és más jellegű gyilkoló eszközt kap. Így előfordulhat, hogy valakinek egy késsel kell beérnie, míg másnak egy kényelmes géppisztoly jut. Ugyanakkor a szervezők igazán "rendesek", mert megkapják saját cuccaikat (kiránduláskor kapták el őket), élelmet, vizet, továbbá térképet ceruzával, amiben bejelölhetik a kritikus zónákat. Mert a főgóré naponta többször hangos bemondón bemondja ezeket, továbbá a halottak neveit is. További érdekesség, hogy a könyvben még egy részletekben gazdag térképet is kapunk, no meg minden oldal tetején van egy számláló, ami jelzi, hogy még hányan vannak életben.

Most jöhet a kérdés, hogy ennek mi értelme van? Mi veheti rá akármelyik kormányt arra, hogy ilyet tegyen? Hivatalos indokuk az, hogy így minden évben lesz egy leendő elit katonájuk éééééés kb. ennyi. Az igazi indok azonban valami egészen más, ami sajnos a filmben nem igazán jött át. Az, hogy amikor a többi állampolgár meglátja a győztest, arra fog gondolni, hogy "szegény... biztos sokat kellett ármánykodnia, hogy túlélje". Ezzel a beültetett gondolkodásmóddal pedig a társadalom nem fog tudni összefogni, hogy megdöntse a diktatúrát, hiszen senki nem fog bízni a másikban! Zseniális!

Többet a sztoriról nem írok, mert maradjon nektek is valami élmény:) Mindenesetre nagyon szépen ki van dolgozva, jó hosszú, izgalmas, pörgős. Személy szerint én le se tudtam tenni, annyira jó könyv. Nagyon jó karakterek vannak, bár a nevekkel néha bajban voltam, hogy mégis ki-kicsoda, de ez ugye betudható a kulturális különbségeknek, mint ahogy a legtöbb j-horrorral kapcsolatban is el szoktam mondani.

Apropó, egy fontos tényt nem írtam még le: bármennyire is furcsa, ez nem horror. Ugyanis nincsenek meg azok az elemek, amiktől az olvasó/néző beleborzongana. Mert attól, hogy kissé brutális, attól még ez egy társadalomkritikai mű, ugyan úgy, ahogy a már említett Legyek Ura is az. Mégis itt a helye blogon, hiszen ettől függetlenül közel 40 ember halálának lehetünk olvasói/szemtanúi.

A könyv szerkezeti felépítésébe, meg egyéb elemzésébe nem mennék bele, mivel ehhez nem értek. Na nem mintha a filmkritikákhoz igen, de azért az mégis csak más tészta.

Most pedig jöjjön a filmnek az elemzése, amit óhatatlanul is muszáj lesz összehasonlítanom a könyvvel, ezért néhol lehet számítani egy kis spoilerezésre, ezekért előre is bocsánatot kérek.

Figyelmébe ajánlanám mindenkinek, hogy a mellékelt térkép kattintásra nagyobb lesz!

A film: Battle Royale / Batoru rowaiaru (2000)

Rendezte: Kinji Fukasaku

A rajongóknak csak egy évet kellett várniuk és már láthatták is a vásznon kedvenc könyvüket. A rendezést egy igen tapasztalt rendezőre bízták, és azt kell, hogy mondjam, nem okozott csalódást. Egyszerre megtudott felelni az olvasói igényeknek, vagyis hogy elég hű lett az eredeti műhöz, ugyanakkor önmagában is egy eléggé szórakoztató film lett. Talán nem hiába ez Quentin Tarantino kedvence.

Eltérések persze vannak, azt szinte lehetetlen megúszni. Ezeknek a többsége általában rosszul sül el. Azonban volt egy apróság, ami nekem sokkal jobban tetszett, mint leírva: a szabályokat a könyvben a góré közölte, míg itt behoztak egy televíziót és onnan egy mosolygós, narancssárga egyenruhás lány sorolta. Nem is ez a lényeg, hanem az előadásmódja: olyan, mint amikor egy béna vetélkedőben ismertetik a celebekkel, hogy mi a teendőjük, miközben itt élet-halálról van szó. Ez a groteszkség nekem sokkal találóbb volt.

Azonban nagy negatívumai is vannak sajnos. Az egyik ilyen, hogy a két "nagyágyút" külsősnek rakták be, így a hatásuk feleakkora. Hiszen nem is ismerik a többieket, a többiek se őket, ezzel szépen eltüntették a varázst. Továbbá néhány jelenet, karakter nincs kellőképpen kidolgozva, ami persze jogos, hiszen akkor három órás is lehetne a kész film. Így viszont egyes személyekről nem tudunk meg semmit sem, egyszerűen gyorsan végeznek velük. Erre legjobb példa az öngyilkos páré. amelyik roppant gagyi lett, annak ellenére, hogy sokkal szebben meg volt írva.

A legnagyobb hibák a végén jelennek meg: egyrészt túlságosan elvont lett. Én speciel azt a festett képet a mai napig nem fogom fel, hogy WTF? Másrészt pedig eléggé el lett kapkodva, olyan háttér információkra nem derül fény, amik nélkül csak nézünk, hogy ez most hogyan is lehetséges. Konkrétan az egyik külsős szerepére gondolok. Ezt sajnos csak azok fogják érteni, akik már elolvasták a regényt. Hiba.

Ami tetszett még: hogy a rendező nem erőltette ezt a "mindenki szerelmes a főhősbe" dolgot, ami már eléggé el volt túlozva a könyvben. A legnagyobb dobás a fegyverek variálásával történt: sokkal szélsőségesebb lett a skála. Példának okáért volt aki egy legyezőt, más pedig egy fazéknak a fedőjét kapta. Azért ez elég kemény. Meg még egy-két apróság, amit inkább nem részleteznék. A lényeg, hogy nagyrészt hűen tükrözi a művet, úgy hogy még egy laikusnak is kellemes kikapcsolódást nyújthasson. Már amennyire erre képes lehet egy ilyen kaliberű film:)

Ja és majdnem elfelejtettem a legfontosabbat: kellőképpen véres és brutális. Nincs elkendőzve semmi se, egyedül talán a meztelenség, bár azt a jelenetet sajnálom, mert a pszichopata csajnak az volt a legemberibb megnyilvánulása, aki olvasta, tudja mire gondolok.

Értékelés: 8/10

Battle Royale 2: A megtorlás - Battle Royale II: Requiem / Batoru rowaiaru II: Chinkonka (2003)

Rendezte: Kinji Fukasaku és Kenta Fukasaku

Az elsőnek a sikerén felbuzdulva a készítők biztos jónak látták, hogy három év elteltével lecsapnak még egyszer erre az aranytojást tojó tyúkra. Kissé elszámolták magukat. Nem tudom, hogy mi lehetett a hibás, de talán maga az alapkoncepció. Ugyanis a történet már teljes egészében saját agyszülemény, noha 1-2 szereplőt visszahoztak. Lehet, hogy az is közrejátszhatott, hogy ezt Fukasaku már nem egyedül rendezte. A végeredmény azonban eléggé katasztrofális, már hogyha összehasonlítjuk az előzővel. De szerintem önmagában se állná meg a helyét.

Itt ugyanis már arról van szó, hogy egy csapat gyerek terrorista szervezetet alapít, ami igen kemény és látványos akciókban mutatja meg, hogy elegük van a felnőttek világából. Már itt kezdődnek a problémák, hiszen az eddigi kormány ellenességet felváltotta egy generációs ellentét. Valahol jogosan, hiszen ezeknek a gyermekeknek azt kell látniuk, hogy a Battle Royale-t a társadalom legitimizálta, mivel senki sem emeli fel a hangját. Sajnos ezzel az a legnagyobb gond, hogy az "ellenállók" száma ehhez képest elég csekély. Mindezektől függetlenül ez így elég gyenge, amire rátesz egy lapáttal az, hogy szerencsétlen Shuyából (a könyv kvázi "főhőse") egy igen debil karaktert faragtak, aki példaképének az éhező arab és afrikai gyermekeket tekinti, hogy ők milyen boldogok. Na meg persze a többi terroristát.

A lényeg, hogy ahelyett, hogy szépen lebombáznák a szigetüket, inkább küldenek egy csapat iskolást (megint egy kilencedikes osztályt) természetesen nyakörvekkel. Azonban tettek bele egy pozitív csavart: a gyerekek párba vannak osztva (fiú-lány), de annyira, hogy ha meghal az egyik (akárhogy), utána a másik felrobban. Ez egy eléggé jó ötlet, hiszen el lehet képzelni, hogy a legtöbb fiúnak milyen stresszes lehet a tudat, hogy a párja a suli leghülyébb picsája. Mondanom se kell, a filmben sokan halnak meg úgy, hogy a párjukat lelövik, ő meg hiába küzdött derekasan.

A másik szembetűnő különbség pedig az, hogy ezúttal egyenruhát kapnak és a fegyverük is ugyanaz mindenkinek. Ez viszont annyira nem tetszett, bár ebben a kontextusban eléggé indokolt.

A hangulata a filmnek a közepére elapad. A vége meg már kész röhej, ezt nem is ragozom tovább. A rendezés meg még elvontabb lett, tele van indokolatlan, vagy értelmezhetetlen jelenetekkel. Még a brutalitás is visszafogottabb lett. Kár érte, nem kellett volna ezt így ebben a formában erőltetni.

Értékelés: 5/10

A könyv és a két filmváltozat Magyarországon is beszerezhető. Érdemes, bár a most elemzett második részt nem annyira.

A manga (2000)

Erről már csak érdekességképpen említem meg, mivel ezt speciel nem olvastam, pedig elvileg lehet nálunk is kapni. Mindenesetre az eredeti könyv írójával közösen készült, szóval nem lehet rossz. A műfaj szerelmeseinek meg egyenesen kötelező.

Ha sikerül beszereznem, írok róla természetesen.