Vége hát... Nyolc évadnyi gyilkolásnak, nyolc évadnyi Dexternek. A sorozatzáró epizód sajnos pont olyan volt, mint az egész évad. Gyenge, fárasztó, mindössze néhány jobb pillanattal. Persze én nem vártam többet sajnos, így nem is csalódtam. Csak egyszerűen kár érte...

Nem is elsősorban a végkifejlettel és a lezárással volt gondom, hanem az odáig vezető úttal. Színültig voltunk bugyuta hibákkal és olyan dolgokkal, amik többet érdemeltek volna.

A teljesség igénye nélkül: szegény Saxon kimagaslott a teljes évadból, mégis olyan elfogást és halált szántak neki, amely ellen én legszívesebben táblákkal mennék tüntetni az írók háza elé. Miért akarja annyira nagyon megölni Debrát, hogy bemenjen a zsarukkal telepakolt kórházba? Miért vállon szúrja az őt megölni készülő és csak indokot kereső Dextert? Mégis hogy a viharba vágja le valakinek a nyelvét 3 méterre a kórháztól és a zsernyákoktól? Ez utóbbi volt talán a legfájdalmasabb... Spin-offot a feltámadó, zombiként visszatérő Darri Ingolfssonnak! Jó, nem... De legalábbis ő ennél sokkal többet érdemelt volna. Nyugodjék békében!

Nézzük tovább, jöjjön Debra. Az már biztos, hogy vele sem lesz spin-off. Pedig a vízihullákból sok mindent ki lehet ám hozni. A rész elején látott mentőkocsis agonizálás és önmarcangolás nekem borzasztóan mesterkélt és gyenge volt. Utána már egy kicsit jobb lett a szerepe, míg végül utolérte őt is a szomorú vég. Azért még Joey felé el kellett durrantson egy "ájlávjú"-t, mert anélkül nem is lett volna az igazi a halála. Hogy őszinte legyek, még így is elégedett voltam az ő sorsának alakulásával. Tetszett, hogy végül a bratyó segítette őt halálba. Úgyis igen aktuális téma mostanság az eutanázia hazánkban is.

Igazából eddig egyáltalán nem volt gyakori nálam a Dexter kapcsán, hogy néhány percenként frissítgetem a különböző fórumokat, hogy azonnal lecsaphassak az elkészülő feliratra. Valamiért az utolsó előtti rész előtt mégis így volt. Részben azért, mert ráértem, részben meg aggódással teli kíváncsisággal nézek a finálé elé. Rosszabb aligha lehet a maradék két epizód, mint a fostenger 8. évad előző részei…

Ahogy az előző résznél a kommentek között Ti is jeleztétek - és az imdb-s pontszámmal én is érzékeltettem -, a múlt heti rész összességében egy botrányosan gyenge kis 50 perc volt, amit mindössze az utolsó ötöde és Darri Ingolfsson mentettek meg a szánalmas jelzőtől. Na, itt pontosan a fordítottját láttam, legalábbis én.

Rohamléptekkel közeledünk immáron a sorozat végéhez, amit mi sem mutat jobban, mint aktuális részünk utolsó tíz perce. Megint nagyon szélsőséges epizódot láttunk, de minden jó, ha a vége jó!

Pedig bizony isten, én már elkezdtem magamban fogalmazni a rész közben, hogyan fogom lehordani ezt a részt is a sárga földig, ahogy tettem ezt eddig az évad többségében. De aztán jött az utolsó néhány perc, amitől kirázott a hideg, olyan szerethető és jó volt. Tényleg közel a vég, no!

Vogel nagy pálforduláson ment végig az előző epizód végéhez képest, emiatt végül nyakát is szegi. Nyugodjék békében, nem fog hiányozni!

A Debra-Quinn-Jamie-Masuka-"Masuka lánya, akit franc tudja, hogy hívnak, de jók a mellei" ötösről nem vagyok hajlandó írni, mert ezeknél a jeleneteknél lefoglalt a falkaparás. De most komolyan... Bevágnak egy fél perces jelenetet Masukáékról, amikor hazaküldi a lányát, mert az be van szívva?! És mindezt az utolsó részek egyikében? Köszönjük, ilyet nem kérünk. Szarunk Masukáékra :)

Ahogy írtam is a múlt héten, nagy elvárásokkal ültem le megnézni a kilencedik részt több indok miatt is. Nincs már nagyon lehetőségük húzni az időt a készítőknek, ráadásul a jövő heti szünet miatt kénytelenek voltak odavágni a kilencedik részben. Lássuk, sikerült-e!

„Make Your Own Kind Of Music” – hirdeti az epizód címe. Ez a zene - ahogy már említettem korábban is - végigkísérte az egész évadot. Mobilcsengőhangok formájában és egy kis „lostos” utalás alakjában is viszont hallhattuk az 1969-es klasszikust. Reméltem, hogy amilyen eredeti módon használták fel „Mama” Cass Elliot zenéjét, olyan kreatív és élvezetes rész lesz a mostani. Dehogy lett…

Ismét visszacsöppentünk az egész évadot végigkísérő posványba. No, ki az agysebész? Vogel eltitkolt, öcsigyilkos, saját halálát megrendező, elmegyógyintézetből szökött drága kisfia, aki nem mellesleg Cassie udvarlója volt. Ha ezek után kiderül, hogy Daniel másodállásban még Harrison osztálytársának nevelőapja, esetleg Quinn egyik régi barátnője kutyájának az orvosának a kertészének a mostohafivére, az se lepne meg.

Hét teljes részt kellett kínkeservesen végigszenvednünk, hogy végre az első olyan epizódot prezentálják nekünk az írók, amit a közepesnél jobbra lehet értékelni. Talán az évad hátralevő része már ilyen ütemben fog zajlani és akkor Dexterhez méltó lezárást kapunk. Ámen!

Hiába volt benne a levegőben végig a cliffhanger, engem őszintén meg tudott lepni Zach hiányos burája. Pedig én már a vacsoránál is vizionáltam magam előtt, hogy Vogel bizony agyvelőt fog felszolgálni – ami persze lehet, hogy így is történt! Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, e kis meglepi nélkül is pozitív gondolataim voltak a nyolcadik részt illetően. És tényleg nem tudom, hogy miért.

Úgy fejeztem be az előző cikkemet, hogy Hannah visszatérésével valami megmozdult és innentől majdnem biztosan elindul felfelé a sorozat. Igaz, ennél lejjebb már aligha kerülhetnénk, ezért innen már csak egy út vezet! Lássuk, sikerült-e a hegymászás.

Egész egyszerűen nem találok szavakat a hetedik részre. Az 50 perc alatt az öngyilkosság összes formája végigfutott a fejemen, pedig a szuicid hajlam nagyon messze áll tőlem. Nem tudtam eldönteni, hogy Masukából van jobban elegem, Debra várható újabb hisztijei miatt verjem a fejem a falba vagy pedig a Hannah-s szál érdektelenségének netovábbja miatt vágjam fel az ereimet egy vajkenő késsel. Vogelre már mondatot sem pazarlok. Remélem, ott döglik meg az íróasztala mögött.

Az aktuális epizódunkkal átléptük hát az utolsó évad felét, s bár továbbra is talán a legrosszabb etap az összes közül, mégis úgy gondolom, hogy most elindulunk felfelé. Rettentően megszenvedtünk vele, de talán túl vagyunk a nehezén.

Új préda került Dexter célkeresztjébe, méghozzá Zach Hamilton. Nem húzták sokáig a mézesmadzagot, hamar kiderült, hogy Vogel egyik új páciensét és leendő sorozatgyilkost tisztelhetünk a személyében (érik egy Zach-spin-off?). Főhősünk végül meg is kímélte az életét, részben Vogel hatására, részben pedig együtt érzett Zach-kel, hiszen neki nem volt ott az apja, hogy segítsen és megalkosson számára egy kódexet. Újabb fárasztó és idegesítő moralizálás, melynek nyilván megissza még a levét Dexter, amit majd borzasztóan megbán később.

Lassan az évad feléhez érünk, és ki merem jelenteni, hogy az egész sorozat mélypontja az utóbbi néhány rész. És tartok tőle, hogy nem várható jelentős javulás színvonalat illetően... 

Mivel minden részben próbálok találni valami aprócska pozitívumot, itt is kiemelném azt az egyetlen momentumot, amire elégedetten csettintettem. Dexter cinikus viselkedése és odamondogatásai Debra és Vogel felé az epizód elején nagyon jók voltak. Nagy kár, hogy mindez összesen pár másodpercig tartott. A közös „kalandoknak” köszönhetően az 50 perc végére pedig már hatalmas volt a családi idill. Igazi szerető család, mindenki támogat mindenkit, hiába akarta megölni az egyik a másikat egy nappal korábban… Pedig én reménykedtem, hogy végül Vogel húzza a rövidebbet és megmakkan. Rettenetesen idegesít minden jelenetben...

De nem a tökéletes család vagy Vogel nagyi életben maradása volt ezúttal a mélypont, hanem Yates halála. Egészen katasztrofális volt, ahogy rövidre zárták az írók szegény srác karrierjét. Az előző részes ablakon kiugrásos jelenetnél már csak a mostani, ágy alá bebújós volt nevetségesebb. Értem én, hogy oda menekült gyerekkorában anyuci elöl és most is úgy gondolta, hogy ott biztonságban van. De mégis csak egy felnőtt sorozatgyilkosról beszélünk. Majdnem sírva fakadtam tőle… Természetesen ennek az egésznek az lesz a hatása, hogy bár Dexterék azt hiszik, hogy megoldottak mindent és az Agysebésznek hívott gyilkost hidegre tették, de azért velük ellentétben, nekünk nem fog leesni az állunk, ha mégsem.

Nagyon szívesen számolnék be jelentős javulásról és arról, hogy a sorozat visszatért az eredeti, izgalmas, feszült ütemébe. De szó sincs ilyesmiről. Kiszámítható, idegesítő, gyenge részt kaptunk ismét. Ugyanakkor mindig van jövő hét, van lehetőség a javulásra.

Az előző részben legalább annyi megvolt, hogy a lezárás érdekes volt és legalább kicsit meglepődhettünk. Itt már az sem. Az egyedüli meglepetés nekem az volt, hogy nem Debra ült a volán mögött és nem ment biztosra, hanem ilyen módon akart véget vetni saját és testvére életének.