Hét teljes részt kellett kínkeservesen végigszenvednünk, hogy végre az első olyan epizódot prezentálják nekünk az írók, amit a közepesnél jobbra lehet értékelni. Talán az évad hátralevő része már ilyen ütemben fog zajlani és akkor Dexterhez méltó lezárást kapunk. Ámen!

Hiába volt benne a levegőben végig a cliffhanger, engem őszintén meg tudott lepni Zach hiányos burája. Pedig én már a vacsoránál is vizionáltam magam előtt, hogy Vogel bizony agyvelőt fog felszolgálni – ami persze lehet, hogy így is történt! Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, e kis meglepi nélkül is pozitív gondolataim voltak a nyolcadik részt illetően. És tényleg nem tudom, hogy miért.

Az epizód elején jött a beharangozott agonizálás, hogy Dexter a hibás Cassie haláláért, mert ha nem hagyja életben a derék Zachary-t, akkor bizony még mindig élne a szomszéd. Hannah és Dexter romantikus kirándulása, illetve Debra megérkezése is a „francba már, de unom” oszlopba kerültek. De valahogy ez az egész egy annyira abszurd és bugyuta egyveleggé állt össze bennem, hogy már szórakoztató volt. Nem is beszélve Zachről, akit én egyperces néma csenddel gyászoltam meg. Baromira tetszett a laza, idióta, balfasz stílusa, mintha egy debil vígjátékból húzták volna ide őt.

Jó néhány hónap óta először mondom azt, hogy várom a következő részt és kíváncsi vagyok rá. Egyrészt az nem lehet, hogy az egész évadot végigkísérő betétdal címére elnevezett epizód (Make Your Own Kind Of Music) rossz legyen, másrészt muszáj most már Vogellel konfrontálódnia Dexternek. Quinn, Masuka és Debra baromságai továbbra sem érdekelnek egy cseppet sem.

És hogy őszinte legyek, tényleg kíváncsi lettem, hogy vajon Cassie-t is Vogel ölte meg, mindezt úgy, hogy be akarta mártani Zachet?

Természetesen ez az egy használható epizód messze nem feledteti velem az eddigi szenvedést, de a töretlen optimizmusom azt mondatja velem, hogy bizony belehúzunk a sorozat végére!