A cím nem túlzás, mert ha van horror, amire az utóbbi időben mindenki felkapta a fejét, akkor az a The Cabin in The Woods. Őszintén szólva korrekt akartam lenne a forgalmazóval, hogy megvárom a hazai DVD megjelenést (szeptember 26. - 1990 Ft lesz!), de mivel már minden létező platformon kértek tőlem kritikát így végül letettem erről. Az se mellékes, hogy már szinte mindenki írt róla (eddig öt különböző kritikát olvastam), így mi se maradhatunk le túlságosan.

Éppen ezért én most kivételesen nem kritikát fogok közzé tenni, hanem egy elemzést. Ami azt jelenti, hogy durván SPOILERES leszek, mert nem látom annak értelmét, hogy én is beálljak a sorba és ugyanúgy kerülgetve a forró kását áradozzak a műről. Mert fogok. Ugyanis ez egy kibaszott jó film. Úgy hogy aki netalántán még nem látta volna, az essen gyorsan túl rajta (vagy várjon egy hónapot) és közösen tárgyaljuk ki. Higgyétek el megéri látatlanba megnézni, mert ez az alkotás valóságos szobrot állít a műfajnak.

Akkor kezdjük is.

Ház az erdő mélyén - The Cabin in the Woods (2011-2012)

Rendezte: Drew Goddard

A kezdés -és voltaképpen a film első fele- tipikus horror lenne, ha párhuzamosan nem látnánk egy földalatti, (vélhetően) szupertitkos bázist. Mert annál sablonosabbat el sem tudnék képzelni, hogy öt fiatal elmegy egy tóparti házba kirándulni. A karakterek szintén nem tartalmaznának túl sok egyediséget, ha pl. a kötelező "izomagy" nem ajánlana könyvet a Szovjetunió gazdasági történelméről. Aztán személyisége szép lassan átalakul, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy haverját le "okostojásozza". Ami ugye nem véletlen. Ahogy itt semmi sem az.

Úgy tűnik, hogy az olasz Necrostrom minimál stúdió nem tétlenkedik és az Adam Chaplin után egy újabb splatter-trash filmmel örvendeztetnek meg minket. Bár az előzetes ezúttal is csábító, van egy olyan sejtésem, hogy a készítők ugyanúgy beetetnek vele, mint anno az Adam Chaplinével. Így egy kissé tartok is tőle. A történetet meg szerintem jobb, ha nem bolygatjuk.

A legutóbbi Masters of Horror kritika meghozta a kedvem Argento-hoz, így pótoltam egy régóta esedékes hiányosságomat, ami nem más mint a:

Tenebre / Teneabre (1982)

Rendezte: Dario Argento

Peter Neal (az Oscar-díjra jelölt Anthony Franciosa) sikeres amerikai író, aki Rómába utazik népszerűsíteni a legújabb regényét, a Tenebre-t. Amint megérkezik, rögtön azzal fogadja a rendőrség, hogy egy lányt brutálisan megöltek és a szájába tömködték könyvének néhány oldalát. Természetesen nem gyanúsítják, de szemmel tartják, már csak a saját érdekében is, hiszen hamar kap egy fenyegető levelet és telefonhívást is. Egyből feltűnik, hogy a gyilkosnak nem tetszik Neal műve, ami egyébként szintén egy pszichopata sorozatgyilkosról szól. Ahogy pedig az lenni szokott, hősünk magánnyomozásba kezd.

Alapjában véve egy egész tisztességes gialloval van dolgunk. Noha ehhez képest egy picivel kevésbé brutális és cicikből is csak két párat kapunk. A teljes képet ráadásul némileg árnyalja a rengeteg zavaró tényező. A legtöbb tényleg csak apróság: az elején Neal miért nem képes öt méterrel arrébb vinni a táskáját a telefonhoz? Vagy miért hiszi el az áruház tulaja a szarkának, hogy a megadott a cím igazi-e? Meg most tényleg életszerű az, hogy fényes nappal, a lakótelep közepén egy hajléktalan meg akarjon erőszakolni egy nőt? Ez mind a film első 10-15 percében zajlik le, szóval eléggé le tudja hangolni a nézőt.

Nem olyan rég írtuk, hogy Oliver Stone fia egy erősen B-kategóriás kézikamerás horrort forgat. De nem ő az egyetlen rendező csemete, aki apuci nyomdokaiba lép. Íme két film, melyek várhatóan még idén érkeznek. Mindkét esetben büszkék lehetnek a szülők, legalábbis az ígéretes előzetesek alapján.

Chained

Jennifer Chambers Lynch filmje. Apja a kultikus rendező, David Lynch (Radírfej, Dűne, Útvesztőben). Nem ez lesz a legelső filmje, már bemutatkozott a Dobozba zárt szerelemmel, az Aberrált élvezetekkel, a Girls! Girls! Girls-szel és a Hisss-szel.

A történet egész érdekes: Bob (Vincent D'Onofrio - A sejt, Acéllövedék, Ed Wood) egy taxis sorozatgyilkos, aki magához vesz rabszolgának egy kisfiút, Timet. Ő felel voltaképpen mindenért, de egy vastag lánc megakadályozza a szökésben.

Szerepelni fog még benne Julia Ormond (Benjamin Button különös élete, Tudom ki ölt meg) is.

Egész sok posztert készítettek már hozzá:

Következzen négy  olyan film, ami egy életre elveszi a kedvetek attól, hogy szórakozzatok a kamionosokkal. Ezekhez képest Bud Spencer labdába se rúghat.

1. Párbaj - Duel (1971)

Rendezte: Steven Spielberg

A népszerű és közismert rendező legelső nagyjátékfilmje, meglepő módon direkt tévére készült. Így az 1.33:1-as (4:3) képaránya egyből érthetővé válik. Sajnálatos, mert megérdemelné a 16:9-et. Ehhez képest viszont kifejezetten profi alkotásról beszélhetünk. Spielberg tehetsége már ekkor kitűnt.

A történet nagyszerűsége abban rejlik, hogy egy mindennapos, bosszantó szituációt nagyít fel, nem is kicsit. Történetesen azt, hogy a sietős David (Dennis Weaver) megelőz egy ütött-kopott kamiont az országúton. A sofőrének ez nem tetszik, így az visszaelőz, viszont a komótos tempóját megtartja. Így hősünk ismét megelőzi. Na, ekkor kezdődnek a bajok.

Ugyanis a kamionosról kiderül, hogy egy csendes pszichopata, aki szabályosan üldözőbe veszi Davidet. Ezzel megkezdődik a Párbaj, ami nagyon hamar élet-halál kérdésévé válik. A film pedig voltaképpen erről szól. Nincsenek felesleges kanyarok, másfél órán keresztül ezt a feszültséggel teli ámokfutást láthatjuk. Így leírva nem tűnik túl izgalmasnak, pedig az.

Mostanság nem halmoztalak el titeket túl sok jó filmmel, most azonban egy igazi klasszikust kaptok!

Mit lehetne róla írni? Tobe Hooper ezzel robbant be a köztudatba. Sok rossz művéről volt már szó a blogon, így eljött az ideje a rehabilitációjának.

Kötelező darab!

Kéne már valami frappáns rovatnév annak, amikor rossz filmekről írok tömören, egy kupacba tálalva. Mert úgy tűnik, hogy a műfajban már egyre ritkábban találok gyöngyszemekre. Sokkal inkább felejthető, vagy nézhetetlen alkotásokba botlok bele. Akkor lássuk is!

1. Az ördög naplója - Devil's Diary (2007)

Rendezte: Farhad Mann

Kanadai tévéfilm. Még hétfő éjjel adta le az RTL Klub, én meg ott ragadtam. Annyira nem bántam meg, bár a baromi sok reklámszünet nélkül is ellettem volna.

Tipikus tini-horror, ez már a történetből is leszűrhető. Ursula a gimi "kitaszítottja", akit a "menők" folyamatosan megaláznak. Azonban egy napon rátalál Az ördög naplójára, aminek a lapjai üresek. Ő meg el kezd beleírni mindenféle rossz kívánságokat, amik hamar be is következnek. Vagyis a pom-pom csapat vezére eltöri a lábát, az izomagyú pasijának az arca csúnyán összeég stb. Jó dolgokat sajnos nem teljesít, így barátnőjének nem lesznek nagyobb cicijei. Szomorú.

Ahogy azt kell, hamar a könyv megszállottja lesz, azonban van olyan hülye és gyorsan le is bukik vele. Innentől kezdve pedig a napló -ha lehet- még rosszabb kezekbe kerül.

Alapjába véve nem lenne rossz, csak egyrészt nem túl egyedi. Az alaphelyzet engem a Bűvöletre emlékeztet, míg a megvalósítása a haláleseteknek meg egyértelműen a Végső állomás szériát idézik. Egy darabig. Aztán olyan ötlettelenségbe fullad ez a vonal is, amelynek a mélypontja az, amikor az egyik szereplőt egy életre kelt zsinór fojtja meg. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a bevésett kívánság "baleset" volt... A legviccesebb baki azonban az, amikor valamelyik azt szeretné, hogy ő legyen a legszebb, majd másnap rondábban néz ki, mint amilyen volt, mégis döglenek utána a pasik. Vérciki.

A szereplők siralmasan alakítanak, az általuk megformált karakterek meg szabályosan kivágott sablonok. A beleerőltetett két dilettáns pap pedig ebből a szempontból maga a mélypont. Azért film tempója egész feszes, szóval egyszer nézhető, már ha valaki fogékony a műfajra.

A rendezőről meg szerintem elég, ha csak annyit írok, hogy az utolsó mozifilmje A fűnyíró ember 2: Jobe háborúja volt...

Mit kapunk, ha egy londoni Big Brother házat elér a semmiből felbukkanó zombihorda? Egy jó kis bélzabálós, horror-dráma-komédiát. Hogy mennyire komédia és mennyire dráma, azt mindenki döntse el maga. A Dead Set egy tényleg szeretnivaló 2008-as minisorozat.

Következzen négy olyan film, amik nem nézhetetlenek, de kihagyásukkal nem veszít sokat az ember. Mindenki döntse el a maga ízlése szerint, hogy melyikre fizet be.

Sorozatomban olyan filmeket mutatok be, amelyeket a rajongók nagyon vártak, ám a megjelenésük csalódásokat okoztak.

Sikerült egy másik porosodó rovatot is feltámasztani. Most mondjam azt, hogy sajnos? A kritikát csak akkor tessék elolvasni, ha már láttátok az első két részt!

[REC] 3: Génesis (2012)

Rendezte: Paco Plaza

A sorozat első részét szinte mindenki szerette. Képes volt olyat tenni, ami zombis filmnek már évtizedek óta nem sikerült: félelmet kelteni a nézőben. A folytatás sokakkal ellentétben nekem kifejezetten tetszett, sőt, jobban találtam elődjénél. Hova tovább, engem egyáltalán nem zavart a "cseppfolyós démon fordulat" se. Így különösen nagy reményeket fűztem a harmadik epizódhoz, mert az előzetesek alapján ígéretesnek tűnt. Nem az. (Az első két részről a kritikát itt lehet elolvasni.)

Kezdjük azzal, hogy bármilyen jel is mutasson rá, ez kérem nem egy [REC] 3. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy az. A film ugyanis szinte minden téren szakít elődjeivel. Az nem gond, ha ezúttal nem egy kézikamerás horrort kapunk. Legyen, azt már úgyis unjuk. Az se, ha a helyszín ezúttal nem ugyanaz a bérház, hanem egy esküvő. Legyen, sőt, ez még egy nagyon jó ötlet is. Na de hogy az atmoszférát, a sajátos hangulatot képtelenek visszaadni, az már nekem sok. Mielőtt jobban kifejteném, gyorsan fussuk át a teljesen egyszerű sztorit.