Következzen négy olyan film, ami egy életre elveszi a kedvetek attól, hogy szórakozzatok a kamionosokkal. Ezekhez képest Bud Spencer labdába se rúghat.
1. Párbaj - Duel (1971)
Rendezte: Steven Spielberg
A népszerű és közismert rendező legelső nagyjátékfilmje, meglepő módon direkt tévére készült. Így az 1.33:1-as (4:3) képaránya egyből érthetővé válik. Sajnálatos, mert megérdemelné a 16:9-et. Ehhez képest viszont kifejezetten profi alkotásról beszélhetünk. Spielberg tehetsége már ekkor kitűnt.
A történet nagyszerűsége abban rejlik, hogy egy mindennapos, bosszantó szituációt nagyít fel, nem is kicsit. Történetesen azt, hogy a sietős David (Dennis Weaver) megelőz egy ütött-kopott kamiont az országúton. A sofőrének ez nem tetszik, így az visszaelőz, viszont a komótos tempóját megtartja. Így hősünk ismét megelőzi. Na, ekkor kezdődnek a bajok.
Ugyanis a kamionosról kiderül, hogy egy csendes pszichopata, aki szabályosan üldözőbe veszi Davidet. Ezzel megkezdődik a Párbaj, ami nagyon hamar élet-halál kérdésévé válik. A film pedig voltaképpen erről szól. Nincsenek felesleges kanyarok, másfél órán keresztül ezt a feszültséggel teli ámokfutást láthatjuk. Így leírva nem tűnik túl izgalmasnak, pedig az.
David itt megtestesíti az átlagos autóst, aki igyekszik betartani a szabályokat és csak el akar jutni a céljához. Nem direkt szórakozott "ellenfelével", hanem egyszerűen csak sietett. Zseniális, ahogy a kamionos végig arctalan marad. Ezt az érzést az útszéli bisztrós jelenet erősíti meg legjobban: ahogyan egymás mellett sorakoznak az éhes sofőrök, akik mind egyformán néznek ki. Akármelyikük lehet a pszichopata, akármelyiküknél elpattanhat valami. Ez adja meg azt a kellemetlen érzést a nézőnek, hogy akár ő is lehetne a főszereplő helyében, hiszen neki is van kocsija és ő is szokott hosszabb távokat megtenni az autópályán.
A filmet akár a Cápa előfutáraként is lehet tekinteni. Ugyanúgy egy alaptalan félelmen alapszik és ugyanúgy a kisember harcát heroizálja. Majdnem olyan is jó. Ugyanis a Párbaj azért egy idő után kezd egyhangúvá válni, ezt el kell ismerni. Sikerült érzésem szerint a maximumot kihozni belőle, de ettől eltekintve tényleg ugyanazt láthatjuk végig. Azért vannak kisebb fordulatok, de ezek se dobnak nagyot a filmélményen, inkább csak megszakítják a kissé monoton üldözést. David belső beszédét meg kissé esetlennek éreztem. Olyan szájbarágósnak tűnik. Néhány jól eltalált kameraszög váltással is el lehetett volna érni ezt a hatást.
Ha már itt tartunk, az operatőri munka valami elképesztően profi. Ez főleg a nyitó képsorokban tűnik ki igazán.
A Párbaj legnagyobb erénye azonban az, hogy a mai napig nem évült el. Sajnos még mindig ok stresszes helyzetet szülnek az autóutak.
2. Kéjutazás - Joy Ride (2001)
Rendezte: John Dal
Mielőtt Dal (Pókerarcok, Piás polák bérgyilkos) átment volna sorozat-rendezőbe, leforgatta ezt a kőkemény thrillert. A forgatókönyv megírásában egyébként az a J.J. Abrams segédkezett, akire azóta olyan megaprodukciók rendezését bízzák, mint a 2009-es Star Trek mozifilm, vagy a Super 8.
Ezúttal a sztoriba már nehezebben élheti magát bele az ember, hiszen CB rádiót nem olyan könnyű beszerezni, meg az átlag autósnak eléggé felesleges is. A főszereplő férfi testvérpár viszont útjuk során beszerez egyet, amit rögtön arra használnak, hogy megkérdezzék a környező kamionosokat, van-e zsaru a közelben. Ha nincs, akkor ugye "lehet" száguldozni. (Nekünk leleményes magyaroknak erre sose volt szükség, ha rendőr/trafipax volt, akkor a szembejövő reflektorozott egyet. Mostanság meg már a legtöbb rádióadásnak külön szegmense van az ilyenek bejelentésére...)
A lényeg, hogy az információ birtokában elkezdenek gyerekesen ökörködni, és egyikük egy csábos nőnek adja ki magát. Csakhogy erre egy naiv sofőr (Rozsdabarna) ráharap, majd szegényt be is szopatják egy moteles álrandival. A másik fél egyébként egy bunkó öregember, akit így akarnak megleckéztetni. A baj csak, hogy ebből az lesz, hogy kamionosunk nemes egyszerűséggel letépi a fickó állkapcsát. De nem elégszik meg ennyivel, az őt megviccelőkre is fáj a foga. Hamar rájuk is talál és ezzel elkezdődik a CB-terror. Amiben lesz megaláztatás, rablás, zsarolás, üldözés és halál közeli élmények.
Nagyon jó tempójú, összeszedett film. A karakterek rendesen kidolgozottak, nincs velük nagy baj. Megkockáztatom, hogy egész szimpatikusak is. Végig izgalmas, fordulatos tud maradni. Ugyan néhol felvonja az ember a szemöldökét, hogy Rozsdabarna ezt és ezt honnan tudhatta. Továbbá az észrevétlen követése is kissé necces néhol. De ennyi talán belefér, azért nincsenek égbe kiáltó bakik ilyen téren. Az már más kérdés, hogy szemmel láthatóan üldözőnk pusztán a forgatókönyv kedvéért kegyelmez meg sokszor áldozatainak. Mert ahogy azt a záróképsorokban is láthatjuk, azért nem csak leckéztetésről volt itt szó.
A párhuzam ez és a Párbaj között szinte égbe kiáltó: túl az alapszituáción, a kamionosnak az arcát itt se látjuk. Méltó elődjéhez. Igaz, hangulatilag azért a két film teljesen más.
3. Kéjutazás 2: Holtsáv - Joy Ride 2: Deead Ahead (2008)
Rendezte: Loius Morneau
Hiába volt az első résznek olyan vége, ami lehetőséget adott egy esetleges folytatásnak, ehhez hét évet kellett várni. Ráadásul egyenesen DVD-re készült, szóval maguk az alkotók is tisztában voltak azzal, hogy a színvonalat nem sikerült megtartaniuk. Tipikus horror folytatás lett: kevesebb feszültség, jóval több vérengzés. Mondhatni a történet hiányosságait gore-ral helyettesítették.
Ezúttal négy fiatal keveredik bajba azzal, hogy kölcsönveszik Rozsdabarna autóját. Nem ellopják, ugyanis hagynak egy telefonszámmal ellátott cetlit is. Valamiért azonban kamionosunknak ez nem tetszik, nem tud beletörődni abba, hogy elvették azt, ami az övé. Én már itt húztam a számat, hogy "ne már, ezért?". A legnagyobb baj ugyanis pont a negatív hőssel van: teljesen kifacsarták a karakterét. Míg eddig úgy ismerhettük meg, mint egy jogosan dühös pszichopatát, addig itt egy mezei sorozatgyilkosra degradálják a jellemét. Bőrpofa a volán mögött, akár. Ezt a hasonlatot a fickó háza is megerősíti. Persze lehet, hogy a hét év alatt bekattant és rákapott a vér ízére, de nekem ez akkor is radikális változásnak tűnik. Főleg, hogyha figyelembe vesszük a nyitányban szerepelő prostinak a lefejezését is.
Ráadásul itt az áldozatok egyike se szimpatikus. Például a gumirocker egy méretes faszfej lett, ez persze gondolom szándékos volt, de attól még idegesítő. Sokszor panaszkodok a túl hosszú felvezetések miatt, itt viszont muszáj ennek a hiányát szóvá tennem. Ugyanis e nélkül az eljegyzett barátnő karaktere totál erőltetett lett. Hiszen ő annyira, de annyira szerelmes, hogy azt muszáj ennyi alapján elhinnünk.
Rozsdabarna lopakodó, kémkedési képességei az ezerszeresére nőnek. Ezek viszont már eléggé szembetűnőek és ezáltal zavaróak is. Azért vannak jó ötletek: a kedvencem a kockajáték volt, kár, hogy annak is hamar vége lett. De a vetkőztetés se volt rossz.
Bár kissé méltatlan folytatás, azonban simán nézhető, agykikapcsoló darab. Nem olyan véres, mint ahogy azt reklámozzák (itthon a lemez borítójára rányomták a "vágatlan" jelzőt, hűha), de van azért látnivaló. Ha már itt tartunk: ezt szinkron nélkül nézzétek, ugyanis Besenczi Árpád hangja ritka röhejes Rozsdabarnaként... Akit egyébként már nem is így neveznek.
A rendezője egyébként szintén ismert itthon, főleg horror terén. A két legismertebb műve a Denevérek és Az országút fantomja 2.
4. Vágóhíd négy keréken - Road Games (1981)
Rendezte: Richard Franklin
A végére jöjjön egy kakukktojás, hiszen itt az üldöző kamionos a jófiú, aki egy feltételezett sorozatgyilkost követ.
A film akár egy kifordított Párbaj is lehetne. Főszereplőnk, Pat (Stacy Keach - La montagna del dio cannibale) ugyanis akaratlanul is felfigyel egy gyanús furgonra a végtelen országúton. Nem követi direkt, de valahogy mindig összetalálkoznak az úton. De miután a furgon sofőrje megsebzi Pat kutyáját, elkezdi intenzíven követni. Útközben meg találkozik mindenféle fura alakkal. Köztük egy fiatal lánnyal (Jamie Lee Curtis - be kell mutatnom?), aki otthonról szökött el.
Sajnos tele van bosszantó hibákkal. Egyrészt teljesen hülyének nézi a nézőt: a játékidő végéig ugyanazok a mellékszereplők követik egymást. Vagyis van egy motorosunk, egy idegesítő anyuka, egy labdaárus és egy hajószállító. És ennyi! Minden pihenőnél egyszerre állnak meg, mintha egy azon tempót diktálnának! Vagy mintha más nem is használná az utakat! A legkínosabb ilyen szempontból a vége, amikor városban is ugyanakkor és ugyanott tűnnek fel! Bár dramaturgiailag valahol poén is, de akkor is gáz. Az is egy nagy kérdőjel, hogy egy éjszaka Curtis karakterének feltűnik, hogy a közelben pihen a feltételezett gyilkos, mégse szól Patnek.
Amiben kitűnik, az a kamionosunk színészi játéka. Remekül viszi el a hátán a filmet. Itt nincs szükség belső monológokra, beszél ő rendesen, a kutyájához. Ez szerintem teljesen normális annál, aki ilyen hosszú ideje úton van. Jó látni, ahogy fokozatosan alakul át a személyisége egy megszállottá. Amit megfejelnek a fáradtságával is.
Van egy sajátos road movie hangulata, de ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Az elkövetőről semmit se tudunk meg, és igazán bevállalhattak volna egy-két véresebb jelenetet is. Azért vannak izgalmak, de a rengeteg feltűnő hiba ezeket kissé elrontja. A fényképezés itt is korrekt, és külön kiemelném azt az apróságot, hogy villámláskor előbb van a fény, mint a hang. Tudom, ez csekélység, de baromi zavaró, hogy minden filmben egyszerre megy végbe a kettő.
Azért kár érte. Egyszer így is meg lehet nézni, főleg azoknak, akiknek bejött Spielberg műve.
Egyébként ez egy ausztrál produkció, a rendezője -Richard Franklin- pedig szintén ismert a műfajon belül (Patrick, Psycho 2).
Friss kommentek