Az Universal stúdió örülhet. Az Insidious, a Parajelenségek és a Dark Skies producere, Jason Blum ezúttal náluk munkálkodott, méghozzá Michael Bay-jel karöltve, aki szintén producerként vette ki a részét a munkálatokból. Bay több horrorfilm útját egyengette, az általa vezetett Platinum Dunes többek között A texasi láncfűrészes, a Péntek 13 és a The Amytivlle Horror alkotásokat készítette el és nem volt jellemző, hogy az Universallal társultak volna. A bűn éjszakája csak 3 millió dollárba került, Ethan Hawke vállalta el a főszerepet, aki a Daybreakers és Sinister után nyilván rákapott a horrorra. Más részről a direktor, James DeMarco a 13-as rendőrőrs producere és a Staten Island író-rendezője volt, amelyekben játszott Hawke.
A bűn éjszakája 16 millió dollárral kezdett pénteken, a hétvégét 36 millió dollárral zárta. A Deadline leírása szerint a közösségi média eléggé felkapta a produkciót, így egyáltalán nem csoda, hogy ilyen remek bevételt produkált a film. De vajon meddig húzhatja? Szombatra általában javulni, némileg növekedni szoktak a bevételek, de ebben az esetben szombaton csökkent, 10 milliót termelt ki. Úgy tűnik, hogy az érdeklődők nagy része gyorsan elrohant megtekinteni a filmet, így jövő héten nem kizárt egy durvább, 70 %-os csökkenés sem. Nincs igazán jó híre sem, az imdb-n 5,9-en áll és a kritikusok sem bántak vele kesztyűs kézzel. Ám ne legyünk meglepve, ha hamarosan bejelentik a folytatást.
A
Nem hagyják nyugodni a kulthorrorokat. 2013-ban már megkaptuk
2010 szeptemberben debütált
Scott Stewart az effektek farigcsálásával töltötte idejét, talán jobb is lett volna, ha marad a kaptafánál. Ám a jóember gondolt egyet: rendezni akart. Megnyerte Paul Bettany-t a Légióra, amelynek még úgy-ahogy egész pofás előzetese is volt, de maga a film béna lett. A színész kitartott Stewart mellett, közös munkálkodásuk eredménye A pap lett, ami szintén szörnyűre sikerdett. Azonban Stewart kitartó ember lehet, nem adja fel oly könnyedén és újra kamera mögé állt. Megtörtént esetet vett alapul a Dark Skies sci-fi horrorjához és ezúttal csak 3,5 millió dolláros költségvetésből dolgozott. A film 8,85 millió dollárt gyűjtött össze hétvégén, úgy tűnik, hogy idén minden kisebb büdzséjű horrorra elmennek az emberek. A Texas Chainsaw 3D és a Mama is szépen teljesített.
Guillermo Del Toro nagy kedvelője a horrorfilmeknek, ő maga is kivette a részét néhány rémisztgetős-véres alkotásból. Ám minden igyekezet ellenére eleddig igazán kiemelkedő sikert nem tudott elérni Amerikában, egyedül a rendezésében készült Penge második felvonása termelte szépen a milliókat. Az
A 2003-ban befutott Texasi láncfűrészes mészárlás remake-je után menetrendszerűen jött a folytatás, majd a Platinum Dunes egy ideig tervezgette a harmadik felvonást is, de végül lemondtak róla. 2009-ben a Twisted Pictures a LionsGate-tel közösen szerezte be a jogokat. A terv már akkor is az volt, hogy 3D-ben berregtetnék a láncfűrészt, a forgatókönyvet Stephen Suscora, Az átok írójára bízták. Hangsúlyozták, hogy ez nem reboot vagy remake lesz, hanem a történések ott folytatódnak, ahol Tobe Hooper kultműve véget ért. Majd Adam Marcus és Debra Sullivan vette kezelésbe a szkriptet, ami kissé furcsa volt, hiszen a páros egy gyenge Val Kilmer nevével fémjelzett thrillert tudhatott maga mögött (Határtalan indulat). Első nekifutásra a vágószobában sikerült összerakni egy igazán durva horrort, ami rögtön ki is érdemelte az NC-17-es besorolást, ezért kissé faragni kellett rajta, hogy R-es lehessen.
Régen jelentkeztem box office-szal, ennek oka egészen egyszerű. Nem volt horror az új bemutatók között, de most befutott a The Collection, amely épphogy befért a top 10-be.
Annak ellenére, hogy a népszerű számítógépes játék alapján készült
Miképp indult el ez a franchise? Tekintsünk egy kicsit vissza. A DreamWorks azzal a céllal vette meg a 15.000 dollárból forgatott Paranormal Activity-t, hogy abból egy nagyobb költségvetésű remake-et készítenek. Ám még előtte levetítették egy tesztközönség előtt, a nézők gyakorlatilag maguk alá csináltak a félelemtől. Ekkor a fejesek úgy döntöttek, hogy hagyják a remake-re vonatkozó elképzeléseiket. Marketingre se költöttek sokat, bíztak abban, hogy elég lesz annyi is, hogy mutogassák a vászon előtt ülő emberek rémült arcait. Állítólag Steven Spielberg egy másolatot hazavitt, ám szobaajtaja becsapódott és lakatost kellett hívnia, hogy kijusson, majd a DVD-t egy szemeteszsákban küldte vissza a stúdióhoz, amire figyelmeztetésképp ráírta a következőt: Haunted.
Friss kommentek