Végére értem hát végre én is a Bates Motel első évadának, mellyel őszintén szólva, megszenvedtem az elején. Ha emlékeztek, az első öt epizódról még részenként írtam, aztán egyéb elfoglaltságaim miatt (jó, meg részben amiatt is, mert nagyon nem tetszett) felhagytam a követést, de most két nap alatt ledaráltam az évad második felét és gondoltam, írok pár sort róla.
Kezdeném a meglepő pozitívummal, amit magam sem vártam volna: az évad második fele kifejezetten jó. Nem tudom, hogy csak meg akarok-e felelni annak a kedves olvasói felvetésnek, mely szerint nem nagyon kritizálok semmit, esetleg annyira nem voltak már elvárásaim a sorozattal kapcsolatban, hogy már a közepest is jónak értékelem, vagy szimplán csak tényleg feljavult az évad a második öt részre, de pozitív csalódásként éltem meg a Bates Motel végét.
Eleinte kissé az volt az érzésem, hogy akár egy délutáni matiné sorozatnak is jó lenne, annyira nem volt se igazán beteg, se igazán véres. A vér mondjuk az évad második feléből is elmaradt (azért egy kisvárosban mégsem lehet halomra ölni az embereket), de legalább a főszereplő beteg vonásai elkezdtek egyre jobban kiütközni.
Friss kommentek