Újabb vendégkritika érkezett, ilyeneket mindig örömmel fogadunk. Ezúttal Szeri Csabi irományát olvasgathatjátok, előre szuólok, hogy mint mindig, most is változtatás nélkül kerül bemutatásra. Szóval a helyesírási hibákért ne engem tessék szexuálni.
Sweatshop (2009)
Rendezte: Stacy Davidson
Mi történik akkor, ha pár fura hajú, magukat punknak nevező fiatal egy elhagyatott nejlongyárban akar egy egetrengető bulit tartani? Ez ugye függ attól is, hogy milyen filmről beszélünk, ha pornó akkor dugni fognak a gyárban, ha valami romantikus töltetű, könnyfakasztó alkotás, akkor néhány csavar után a fiú meg a lány (legalábbis beszéljünk erről a konzervatív felállásról) egymásba szeret és aztán dugnak (de ezt sajnos nem mutatják), ha pedig horror filmről van szó, akkor dugnak és utána - rosszabb esetben közben - elhalnak. Hát nem túl változatos. Esetünkben azonban horror filmről van szó, még hozzá egy olyanról, amiben van pár gonosznak maszkírozott statiszta, akik szerepük szerint nem szeretik a punkokat.
A film első része merő unalom, azt is mondhatnám, hogy fos, de az mégsem lenne etikus. Jó mondjuk az elején szaladgál egy néni pár nejlon darab között, meg jön a gonosz, meg egy rendőr is, lehet tippelni, hogy ki marad életben. Utána pedig elérkezik a fővonal: Hőseink, a kócos kis ördögök betörnek a gyárba a már említett buli okán. A szőke csaj, a kakastaréjos szőke srác, a szemüveges csaj, aki nem is tűnik punknak, a dagadt srác, aki nem is tűnik színésznek és a fekete srác, aki Shaquille O'neal-re hasonlít, de csak picit, ja meg a leszbi, akiről később kiderül, hogy biszex, na nem mintha ez sokat számítana. Díszes, sablonoktól mentes társaságról beszélhetünk, és aki felfedezte ebben a mondatban az iróniát az ügyes. A párbeszédek is színvonalasak... persze tudom én, hogy ez horror film, de na, mégse fossuk már csak úgy ki a hülyeséget, persze lehet a punkok ilyenek. Ki tudja.
Friss kommentek