Azt már Valentin-napkor kitárgyaltuk, hogy a slasher filmek szeretnek egy-egy ünnepnaphoz igazodni, miért pont a Bolondok napja maradt volna ki?

Ezúttal Ralome kritikáját olvashatjátok, amit ezúton is köszönünk neki! (Még szerencse, mert a mai napra semmi jópofaság nem jutott eszembe.)

April Fool's Day (1986)

Rendezte: Fred Walton

Ez az egyik legkülönlegesebb slasher. Hogy miért? Mert teljesen egyedi.

Na jó, a történet annyira nem egyedi. Fiatal csajszi (Muffy) meghívja egy szigetre a barátait egy kis vidám hétvégi kiruccanásra. A sziget az övé, és a rajta lévő óriási ház is az övé lesz nemsokára (elhunyt anyuka utáni örökség, már csak a 21. születésnapot kell megvárni).

Aztán, ha jól belegondolunk, az "április bolondja"-jegyében előadott poénok többsége se túl eredeti: fingópárna, összerogyó szék, folyató pohár, robbanó szivar, letörő ajtófogantyú, hasba dobott kés - ja várjunk, ezzel kellett volna kezdeni. Ugyanis még a kompon két srác összekap valamin, aztán az egyik a másik hasába hajítja a kését, aki ezután előírásosan bele is esik a vízbe. Hárman rögtön ugranak is utána, hogy kimentsék, de kiderül, hogy ez is csak poén volt, művér meg minden. A rögtönzött mentőosztag egyik tagja bent is marad a vízben, mondván, majd onnan segít kikötni a kompot. Aztán nem igazán sikerül neki a helyére dobni a tartókötelet (értsd: egyáltalán nem sikerül), és a nagy igyekezetben a hajó nekinyomja a fejét a stégnek. A kompos rögvest vissza is viszi a városba a sziget partján posztoló rendőr motorcsónakjával (nem a stéget, a fickót).

Kísérletképpen most úgy posztolok ki egy vendégkritikát, hogy hozzáfűzöm egy sajátomat. Fő a változatosság ugye. Ezúttal Lucio Fulci két filmjéről lesz szó, a rendszeres olvasók tudják, hogy nem igazán szimpatizálok a munkásságával, vagy legalábbis a személyi kultuszával. Az írás egy nagyon régi törzskommentelőnk, hErpEsz (újabban dr. hErpEsz) küldte be, ezúton is köszönjük! Kezdjük is talán az övével. Előre szólok, hogy eléggé spoileresre sikeredett (egy bekezdést utólagos engedelemmel ki is vágtam emiatt)!

The Sweet House of Horrors - La dolce casa degli orrori (1989)

Fulci művészete eddig is fényévnyi távolságban volt tőlem, de ehhez a borzalomhoz képest még egy zs++os óriáskroki vs szuperboa-típusú trágya is szuperprodukció! A sokkot Fulci 1989-es "A horror édes háza" című műve (?) okozta. Átkozom a napot, amikor időt pocsékoltam az életemből erre a szemétre.

Bevallom: a film végéig fel sem tűnt, hogy a rendező úr produkciójához van szerencsém, mert már maga a főcím is olyan unalmas és vontatott az idegtépő főcímzenével együtt, hogy elegánsan áttekertem. Már pedig a szóban forgó szörnyűséget Fulci nemcsak rendezte, hanem írta is. Aki jót akar magának, az SOHA-SOHA ne nézze meg, max az ellenségének mutassa meg, ha kínozni vagy vallatni akarja.

Adott egy romantikus olasz (?) kúria, és egy maszkos betörő. Konkrétan nem derül ki, hogy miért alakult így, úgyhogy feltételezem: ki akarja rabolni a házat. Lényeg a lényeg, hogy a betörő és a háziak időben és térben összefussanak, hogy aztán kibontakozhasson a cselekmény. Pechére hazajönnek burzsujék, akiket megöl: a fickónak egy oszlopnál ripityára töri a koponyáját a kötelező dulakodást követően, az asszonynak pedig valami klopfoló alkalmatossággal kiugrasztja a szemgolyóit és betöri a homlokát (majd autóbalesetnek rendezi meg).

Ezúttal Ralome rövid kritikáját olvashatjátok egy klasszikus slasher-ről. Ezúton is köszönjük!

Cheerleader Camp (1988)

Rendezte: John Quinn

Táborozni jó, ezt tudja mindenki. Aki nem, kérdezze meg Angelát! Ez azonban még a szokásosnál is mókásabb lesz, mert ez egy szurkolótábor! (Ez a szó így béna, de a filmhez pont passzol.) Klassz társaság, garantált vidámság, izgalmas versenyek! Kik hajráznak a legjobban? Ki a legjobb kabalafigura? Ki lesz Miss Hajrátábor '88?

Csupa-csupa fontos kérdés. Ezt a főszereplő társaság is így gondolja, akik határtalan lelkesedéssel várják a tábort. Illetve... Van, aki előzőleg a szüleivel álmodott, akik nem igazán értékelték az üres stadionban idegesen előadott produkciót. Amikor ébren van, akkor meg gyógyszert szed (nyilván idegesség ellen). Ja igen, ő a főszereplő lány, Alison. Aki egyik pillanatban mosolyog, másik pillanatban meg azon aggódik, hogy az ő kisebbségi komplexusa nem olyan jó, mint a többieké. Szerencsére nincs egyedül a bajban, legjobb barátnője igyekszik tartani benne a lelket, illetve a pasija is mellette van. Már amikor éppen nem a dögös szöszivel flörtöl a másik csoportból. Aki később felvágja a csuklóit. Aztán a srác rámozdul egy másik lányra, aki meg "eltűnik" (legalábbis a csoport így gondolja, amíg meg nem találják ollóval a nyakában). Alison előzőleg két gyógyszerbevétel közt azt álmodta, hogy ő kaszabolta szét a gaz csábítót fémpomponokkal, így kezdi azt hinni, hogy ő ölte meg mindkettőt. Aztán egyre többen halnak meg...

Jason 13 ismét küldött nekünk egy vendégírást, ezúton is köszönjük neki. Ezúttal egy koreai 3D-s horrorról írt, igazi ínyencség. Továbbá ne tessék megfeledkezni a felhívásunkról sem. Egyébként sorozatkövetésre még senki nem jelentkezett, remélem senki nem ijedt meg a feladat "súlyától".

Sector 7 / 7 gwanggu (2011)

Rendezte: Ji-hun Kim

Biztos sok mindenkivel megtörtént már az, hogy egy előzetes látván leesett az álla és mindenképp megakarta nézni az adott filmet, velem ez már nemegyszer előfordult, legutóbb pár nappal ezelőtt. Sajnálatos módon, azonban a végeredmény láttán elég szomorú lettem, így utólag elnézve, jobb lett volna, ha megmaradok a kis kedvcsináló videónál.

Történetünk egy olajfúró tornyon játszódik, ahol a munkásokat épp váltanák le, de egy kis csoportjuk mégis inkább ott marad, hogy tovább kutasson az olaj után, immáron kibővülve a nagyfőnökkel. Csak hát egy túlméretezett szörnyeteg is elszabadul a mesterséges szigeten, így hőseink hamar nyakig a szószban találják magukat.

Ezzel a kis sztorival nagy baj nincs, volt már példa arra, hogy egy egyszerű forgatókönyvből hoztak ki elképesztő filmeket. A probléma abban rejlik, hogy a bevezetés túl bő lére lett eresztve, elég lassan bontakozik ki maga a fő cselekményszál, azaz a szörnyeteg a munkások ellen felállás. Ezt tetézi a szereplők gyenge játéka is, némelyikük már-már profin művelte a "ripacskodás művészetét". Sőt, a főszereplő tökös nőcskénk kimeríti az "unszimpatikus" fogalmát, egyszerűen képtelen voltam egy kicsit is megkedvelni. 

Mielőtt a felhívásba jobban belemennénk, kezdjük egy szolgálati közleménnyel. Mint azt észrevehettétek, Gremlins kolléga a nagy örömünkre visszatért. Sajnos azonban Statham-tól el kellett búcsúznunk, mivel a kezdeti lelkesedése eléggé alá hagyott, konkrétan már hónapok óta nem posztolt.

Nem a helyét szeretnénk valakivel betöltetni, hanem két, teljesen új pozícióra keresünk kollégákat!

Elérkeztünk a jubileumi tizedik vendégíráshoz, ami egy sajátos filmről fog szólni. A kritikát pedig egy törzsolvasónknak, vizipapucsnak köszönhetjük. A leírás és az előzetes láttán mintha már láttam volna én is, de túl nagy nyomot nem hagyhatott bennem. Mindenesetre a rendező művei valahogy hidegen hagynak.

Dard Divorce (2007)

Rendezte: Olaf Ittenbach

Határtalan unalmamat csillapítandó turkálni kezdtem a „tékában”. Ám én balga ahelyett, hogy valami olyanra csaptam volna le, amit már hónapok óta kinéztem magamnak, egy teljesen ismeretlen produkcióra gerjedtem rá. Hozzáteszem ebben nagy szerepe volt az ajánlójának. A poszter igencsak ínycsiklandó: egy meztelen, véres pasi, kezében egy láncfűrész. A szöveg meg nagyjából ennyi: vérben tocsogó, kőkemény mozira táthatja a kedves néző a pofáját, ami még a sokat látottakban is igényt ébreszt Libero használatra. Hm… rögvest startolt a nyálelválasztásom. Most mondjam azt, hogy feleslegesen? Igen, sajna! Ekkora pofára esés rég ért (brühühühüüü).

Nos, mielőtt nagyon belemélyednék, címszavakat intéznék azok felé, akik irtóznak a spoiler-ben fürdő kritikáktól, de ugyanakkor szívesen vennének valamit, ami meghozza az étvágyukat. Tehát: igen, lesz gore a filmben, nem is kevés: egy kis metszőollózás a végtagok táján, emberi szem elfogyasztása, darabolás, aranyos kisfiú kettéfűrészelése (nyamiii!). Hopp! Lehet, hogy már is túl sokat árultam el? Na most már mindegy.

A sztori nem valami nagy szám. Egy férj. Egy feleség. Két gyerek. Elválnak. Utálják egymást. Nagyon. De tényleg nagyon. A férj bajba kerül. Az asszonyka is bajba kerül. És a büdös kölkök is. Viszonylag sokan meghalnak. Vége. (hmm… meglehet, ez a rész kellett volna szóljon a spoiler-parázóknak. Áhh… a csudába.)

A héten sehogy se volt kedvem posztolni, még szerencse, hogy időközben volt aki küldött egy vendégírást. Az alábbit Jason13 nevű olvasónknak köszönjük. A tartalommal abszolút egyet kell, hogy értsek. Jómagam is gondolkoztam, hogy megemlékezzek róla, de feleslegesnek tartottam, de ha már így alakult...

Rémálom az Elm utcában - Nightmare on Elm Street (2010)

Rendezte: Samuel Bayer

Wes Craven 1984-n tette le az asztalra egyik leghíresebb horrorját, ami még mai is nagy rajongásnak örvend: ez a Rémálom az Elm utcában, melynek főszereplője nem más, mint az álmokban garázdálkodó, összeégett Freddy Krueger. Mivel a film sikeres lett, jött megannyi folytatás, sőt, még a végén maga Craven is újraértelmezte "főhősét" a bűn rossz Új rémálomban.

Tehát erről a témáról rengeteg bőrt lehúztak már, de a Platinum Dunes fejesei úgy gondolták, szükség van egy remake-re. Úgyhogy fogtak egy videó-klipeket rendezgető férfiút, név szerint Samuel Bayer-t, pár trendi tini arcot és Jackie Earle Haley-t, és kezdődhetett is a forgatás. A végeredmény pedig az egyik legérdektelenebb és legszükségtelenebb újragondolás lett.

A történet szinte szóról szóra ugyanaz, mint a '84-s klasszikus esetében, egyedül pár helyszín és szituáció lett picikét megváltoztatva. Vagyis van pár gimis tinédzser, akik rosszakat álmodnak, csakhogy nagy részük ezekből nem riad fel, mert miután meghalnak az álomban, úgy a valóságban is. Ez picit felborzolja a kedélyeket köreikben, így hát a még életben maradt Nancy és barátja, Quentin elkezdenek nyomozni és végül egy sötét, a múltban gyökerező titokra bukkannak.

... hogy az Ideglelés (The Blair Witch Project) egy túlértékelt kula.

A blogger kérésére íme a kritikája a filmről:

KATT IDE!

Ugyan semmi köze nincs a horrorhoz, vagy a filmekhez, de gondolom egy-két olvasómat csak érdekelhet a dolog.

Szóval kikerült egy írásom a Modoros Blogra, a modoros punkokról emlékeztem meg.

KATT IDE!

Kis szépséghiba, hogy ezt már tavasszal elküldtem, de sebaj:)

Másik vendégeskedésemre pedig gondolom még emlékeztek.

Innen is köszi Tibi!

A héten kissé el vagyok havazva, úgy hogy következzen egy újabb vendégírás, szerencsére küldözgettek rendesen, így mindig van egy tartalék ilyen esetekre:) Csaba kritikáját olvashatjátok. Ezúttal egyébként kivételesen láttam is az érintett művet, úgy hogy az én rövid véleményemet alant olvashatjátok majd.

Helyőrség - Outpost (2008)

Rendezte: Steve Barker

Ezúttal egy angol film került górcső alá méghozzá a horror féleségek közül. Lehet bátor dolog, de kimerem jelenteni, hogy az elmúlt jó pár évben az angol - és mondjuk még hozzávehetjük a francia horrorfilmeket is, attól hogy a franciák megeszik a csigát (fúj már) - sokkal jobbak, eredetibbek, mint amerikai társaik. Illetve hozzáteszem, hogy igenis vannak eredeti sztorik a nagy vízen túl is, de a megvalósítás korántsem olyan jó, mint egy nagy vízen innen eső filmben.

A Helyőrség története szerint valahol Kelet-Európában játszódik, ahol pár izmos és nem mellesleg állig felfegyverzett katona egy mérnökkel karöltve egy náci bunkert keres, majd talál. Ügyesek, ez már ebből kitűnik. Ám a mérnök sokáig nem is mondja el az igazat, hogy mégis mi a francot keresnek a bunkerben, hiszen annyira titokzatos, hogy már már azt hisszük nő. De mivel párszor rajtuk ütnek más katonák és utóbb hullani is kezdenek a zsoldosok, nem tűrhet halasztást az, hogy a mérnök színt valljon.