Néhány színész leszerződik egy horror filmre, hírnévre vágynak, azt szeretnék, ha valaki felfigyelne rájuk. Szóval számukra tökéletes lenne a produkció. Elviszik őket egy bizonyos helyre, azonban azt veszik észre, hogy gyakorlatilag csapdába estek... a rendező pedig talán élete mesterművét készíti.

A főbb szerepekben Arielle Ramos, Demarkes Dogan, Carolyn Jania látható, számukra tényleg ez az első film, amiben játszanak. Nem tudom hogy érezhettek, amikor elolvasták a forgatókönyvet. Nate Scholznak az Opus a másik szerepe, de Dylan Moore is csak most másodjára mondott igent egy filmre.

The Tattooist (2007)

Rendezte: Peter Burger

Eléggé internacionális mű, tekintve hogy holland-új-zélandi-szingapúri koprodukció keretében született. Mindegyik nemzet feltudott már mutatni önállóan egy-egy horrort (elég Peter Jacksonra gondolni), most lássuk, hogy együtt mire voltak képesek. Előre szólok, hogy semmi maradandóra.

A főszereplő Jake (Jason Behr, aki már megjárt pár műfajunkbeli filmet, közte a The Grudge féle Átkot és a Vérfarkasokat) egy "gyógyító tetoválóművész", legalábbis ezt igyekszik elhitetni az emberekkel. Mert hát egy mezei tetováló manapság nem lehet elég sikeres ugyebár. Mindenesetre megismerkedik néhány szamoaival, akiktől ellopja a spéci, tradicionális tetováló szerszámjukat. Ezzel később megvágja magát, amitől a tintája halálos lesz. No nem fertőzést terjeszt, hanem a művei életre kelnek és maguktól nőnek tovább az áldozatok testén. Egészen addig, amíg be nem teríti a minden porcikájukat és szét nem hasad a bőrük. Persze kiderül, hogy valójában itt is egy szégyenben "élő", nyugodni meg nem tudó szellemről van szó. Ja és a szerelmi szál is megvan kötelező jelleggel.

Gutterballs (2008)

Rendezte: Ryan Nicholson

Nicholson egy elég nagy név a szakmában, mivel rengeteg (de tényleg) filmben és sorozatban volt maszkmester. Nem ragadnék ki egyet se, csekkoljátok le inkább az imdb-n. "Mellékállásban" meg kis költségvetésű horrorokat készít. Ezek ugyan nem valami sikeresek, de vélhetően a rendező ezeket maga is csak szórakozásból vállalja be. Vagy ha ebből akar megélni, akkor ott már gondok vannak.

Mindenesetre az alábbi műve nem semmi, azt rögtön szögezzük le. Ugye a trash az olyan film, ami annyira rossz, hogy az már jó. Konkrétan az olyan ZS-kategóriás művek, amiket maguk a készítők se akarnak komolyan venni. Ezért direkt túlzásokat tesznek alkotásaikba, mivel minden mindegy alapon megtehetik. Egyébként a műfaj leghíresebb képviselői a japánok, de erről bővebben majd egy külön posztban lesz szó.

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Tudom, hogy a többség (sajnos) nem rajong a régiségekért, de hátha ez majd felkelti az érdeklődésüket, mivel a korszak talán legvéresebb filmjével van dolgunk.

The Wizard of Gore (1970)

Rendezte: Herschell Gordon Lewis

A rendező nevét tessék megjegyezni, ugyanis neki köszönhetjük a legelső splatter filmet (vagyis ami a belezésre épül, azaz sok benne a gore), az 1963-as (!) Blood Feast-et. Ami underground körökben igazi kultstátuszt vívott ki magának. A rendezőről még annyit, hogy elmondhatja magáról, hogy Fulcival osztozik a "Gore Keresztapja" címen. Egyébként még így, 90 évesen is elég aktív, hiszen legutóbbi filmjét csak 2 éve mutatták be. Remélem a felvezetés meggyőzött titeket, lássuk konkrétan a művet.

A cím nem beszél mellé: itt valóban egy illuzionistát láthatunk, akinek a "tudománya" abból áll, hogy a nézők közül fiatal hölgyeket hív fel a színpadra, majd ott helyben megöli őket. Amint sejthető, ezek elég változatosak, kreatívok és baromi véresek. Aztán jön a csoda: hirtelen az áldozat felépül, mintha mi sem történt volna. Csak hogy! Ezek a nők miután szépen haza indulnak, út közben egyszerűen meghalnak, a testük pedig olyan állapotába kerül, ahogy az előadáson is végezniük kellett volna. Most akkor jön a kérdés: mi is akkor az illúzió? Az hogy az emberek a "varázslat" után jól vannak, vagy maga a színpadi látvány a szemfényvesztés?

A következő két film nagyon sokban hasonlít egymásra, azonban tényleges kapcsolatot a közöttük nem találtam. Mindenesetre mindkét történet a kínai Éhes Szellemek Hónapjában játszódik, és ki nem találjátok, de lényegében erről is szólnak. A főbb szerepekben ázsiai színészek találhatóak, a címet pedig kínai (most vagy kantoni, vagy mandarin) írásjellel tarkították. Ja és mindkettő bűnrossz.

A szellemek havában - They wait (2007)

Rendezte: Ernie Barbarash

A rendezőt ismerheti a magyar közönség, hiszen az első alkotása a Kocka 3 volt, ami szerintem nagyon jóra sikeredett. Most meg itt van ez a valami, ami előtt értetlenül állok.

Van egy család: kínai apuka, amerikai anyuka és a csak angolul beszélő kisfiúk. Ők hárman a férj nagybácsijának a temetésére utaznak Amerikába, ahol elkezdődnek a furcsaságok. Elég hamar kiderül, hogy a gyerek amolyan "látó", amit anyucitól örökölt. Konkrétan látják a szellemeket, démonokat, álruhába bújt ÁNTSZ-eseket. Na de ez még hagyján, de a kölykök hamar megszállja egy szellem, akiről kiderül, hogy csak üzenni akar a nőnek! Hiszen a kísértetünk nem tud békében nyugodni, és vagy megtalálja a gondok okozóját a nő, vagy a gyermeke meghal. Ugye milyen rendes ez egy szellemtől? Ez így nem más, mint színtiszta zsarolás. Ennek következtében a szellemlány (mi más is lenne) története már nem is olyan megrázó. Szóval drámát ne nagyon várjunk.

Tudom, hogy egy jelentős rétege az olvasóknak a "modern", belezős horror filmekre voksol, ezért a most következő darab megfelel majd az elvárásoknak (remélhetőleg). Ráadásul ez egy slahser, amit, mint alműfaj amúgy is elhanyagoltam mostanság.

Midnight movie (2008)

Rendezte: Jack Messitt

A rendezőnek ugyan ez az első saját filmje, de technikusként (operatőrként) korábban rengeteg nagy, hollywoodi produkcióban tevékenyen részt vett, szóval látta, hogy hogy dolgoznak a "nagyok". Az, hogy megérte egy új karrierbe kezdeni, nem tudom, de valószínűleg neki a rendezi szék nem fekhetett annyira, hiszen azóta sem töltötte be ezt a szerepet. Pedig első próbálkozásnak nem is rossz a végeredmény, sőt.

Ez a film alapjában véve két klasszikus szerelemgyereke: a zseniális Démonoké és a Péntek 13 2-é, ez utóbbinál szándékosan a második részt emelem ki. De akár szőrmentén még a Sziklák vérét is említhetném. Maga a sztori egyszerű, mint egy pofon: egy lestrapált moziban éjféli vetítést tartanak, aminek keretében mindig bemutatnak valami kultikus horrort. Jelen esetben a The dark beneath címűt, ami természetesen egy fiktív darab. Azonban ennek a műnek a kultikus jellegét az a háttérsztori adja, hogy a forgatás során a szereplők többsége meghalt. Az író-rendezője és egyben főszereplője pedig a nyitójelenetben kiszabadul az elmegyógyintézetből, maga mögött hagyva egy szép kis mészárszéket.

Most csak egy vendégkritikára van időm, szerencsére továbbra is külditek őket lelkesen (csak így tovább). A következő írást Sörös Gergő nevű olvasónknak köszönhetjük! Egy másik Christopher Lee-féle vámpíros filmről már olvashattatok a blogon, a A sebhelyes Drakuláról.

Dracula has Risen from the Grave (1968)

Rendezte: Freddie Francis

A spanyol származású Carreras család irányítása alatt álló brit Hammer Film Stúdió az elmúlt század jelentős részében az európai filmgyártás egyik legtekintélyesebb pillére volt. Kezdetben ugyan elsősorban kisebb költségvetésű vígjátékokat, drámákat és háborús filmeket gyártottak, azonban a valódi áttörést az 50-es évek második felében leforgatott első horrorfilmjük a The Curse Of Frankenstein hozta, melynek sikerén felbuzdulva évtizedeken át ontották a jobbnál-jobb, a kor követelményeinek tökéletesen megfelelő horror remekműveket. Megjegyzem, a szóban forgó alkotások többségében valódi időtálló gyöngyszemeknek bizonyultak, amelyeken az idő vasfoga sem volt képes valódi sebet ejteni, az elkötelezett rajongók seregének legnagyobb megelégedésére. Az alábbiakban egy több irányból is erősen kritizált, az idők szavának súlya alatt azonban valódi mesterművé nemesedett darabról, az 1968-as Dracula Has Risen From The Grave-ről olvashattok egy rövidebb elemzést.

A legutóbbi kis figyelemfelketésemnek hála ugyan jeleztétek, hogy miket szeretnétek látni, csak hát szerencsére sokféle ember olvassa a blogot, így a válaszok is sokfélék voltak. Ennek eredményeképpen inkább előveszek egy elég beteg alkotást, arra mindig vevőek vagytok:)

Ugye volt már egy balra lévő (kétszer is), egy part menti, most pedig jöjjön egy zsákutcában (?) lévő. Ám autóból egy deka nem lesz, előre bocsájtom.

The last house on Dead End Street (1977)

Rendezte: Roger Watkins (Victor Janos néven)

A magyar vonatkozás már a rendező nevénél gyanús, azonban az imdb adatlapja szerint ő tősgyökeres amerikai, noha ez nem jelenti azt, hogy szülei (nagyszülei) nem idegenbe szakadt hazánkfiai voltak.  Sajnos személyesen tőle már nem lehet megkérdezni, mivel azóta elhunyt. Egyébként a díszletért felelős embert meg Gabor Lazlosnak hívják, ami meg szintén elgondolkodtató.

A film arra a kérdésre rögtön ad választ, hogy lehet-e filmet forgatni 1500 (!) dollárból, mert mint a mellékelt ábra mutatja igen. Persze a srácok roppant költséghatékonyak voltak, hiszen a forgatókönyvet maguk a főszereplők írták, és sejteni lehet, hogy a színészek többsége szintén egy haveri körből verbuválódott össze. Azért elég érdekes társaság lehet, hiszen a legtöbbjüknek elég sok mindent kellett kiállnia a forgatás kedvéért. Sejthető, hogy ezt hogy vészelték túl, erre még később kitérek.

A következő sorokban ismételten összeeresztünk egy eredeti és egy remake-t, ezúttal azonban a két film között óriási különbség van, mondhatni két, teljesen más alkotásról lesz szó. Azt viszont előre elárulom, hogy szorosan egyik sem kapcsolódik az Ányák napjához.

Mother's Day (1980)

Rendezte: Charles Kaufman

Ez egy minimalista grindhouse film. Ami nem csoda, tekintve, hogy mindössze 150 ezer dollárra rúgott a büdzsé. Így  az sem meglepő, hogy túl sok helyszín nincs, a szöveggel rendelkező színészek száma pedig nem túl nagy. A technikai kivitelezés meg olyan, amilyen: túl élénk színek és kissé homályos kép. Azonban ez sokat dob a hangulaton, tekintve a legfőbb színtér egy vidéki, a külvilágtól eldugott kis erdei családi ház. A lakói pedig egy idős néni és a két, kissé degenerált fia (akik már elég idősek, szóval ne gyerekekre vagy tinikre tessék gondolni). Az életvitelükre mindjárt bővebben is kitérek, de előbb lássuk a többi főszereplőt.

Velük kontrasztként ott van három lány, akik a főiskola óta elválaszthatatlanok, pontosabban minden évben egyszer kiruccannak egy hétvégére. Ők hárman teljesen különböznek egymástól: a szőke egy gazdag picsa, a szemüvegest terrorban tartja a magatehetetlen anyja, a harmadikuk pedig egy léhűtőbe szerelmes. Szóval mindegyiküknek jól esik időnként elszakadni a gondjaiktól és együtt tartani a "Patkány Falkával", ez a kis bandájuk neve. Az ő, illetve a barátságuk bemutatása elég sok időt vesz el a történetből, de jogosan, mivel így lehetőségünk akad ténylegesen megismerni őket, amire ritkán van lehetőség egy (grindhouse) horrorban. Így amikor bajba kerülnek, mert nyilván fognak, aggódhatunk értük. Szerencsére ez a felvezetőt nem éreztem olyan unalmasnak.

Phantom of Death - Un delitto poco comune (1988)

Rendezte: Ruggero Deodato

Ez a film két szempontból is említésre méltó: egyrészt a címben is említett Michael York főszerepe miatt, akit remélem senkinek sem kell bemutatnom (a Kabaré és a Logan futása remélem sokaknak mond valamit). Másrészt pedig a rendező miatt, kinek minden idők talán egyik legnagyobb botrányfilmjét, a Cannibal Holocaust-ot köszönhetjük. Na meg egy remek explicit horrort, a Ház a park szélén-t.

A történet először nem tűnik semmivel sem többnek, mint egy sima thriller: fiatal nőket ölnek meg, a rendőrség nyomoz, a civilek meg aggódnak. Van szerelmi szál is, ami elég jelentéktelennek hat. Az első fél óra kimondottan unalmasra sikeredett, vagy legalábbis szabványosra. Aztán egyszer csak BUMM! Olyan 180 fokos fordulat veszi kezdetét, hogy az agyam eldobtam, amit most kénytelen leszek lespoilerezni, mert különben nem tudnék miről írni. Szóval aki ugyanúgy szeretne meglepődni, ahogyan én, vagyis mint akit egy vödör jeges vízzel ébresztettek volna az álmából, az most hagyja abba az olvasást.