Talán most minden eddiginél jobban próbálok lépést tartani az idővel, hogy az év végén esedékes toplistámra tényleg úgy tudjak hivatkozni, hogy "hiánytalan". Persze ez lehetetlen. Azért most következzen 7 (!) darab film, ami már megtekinthető. Előre szólok, hogy semmi kiemelkedő nincs közöttük.

1. Az egyezség - The Pact

Rendezte: Nicholas McCarthy

A trailer alapján nem voltak túl nagy elvárásaim, egy szabványos, de nézhető kísértet sztorinak ígérkezett. Voltaképpen az is. Már maga a sztori sem egy nagy szám: fiatal anyuka beköltözik nem rég elhunyt mami házába, majd hívja nővérét, hogy ugyan jöjjön már el a temetésre. Másnapra azonban a tesó üresen találja a helyet. A rendőrség persze tehetetlen, a gyerek le van szarva (szó szerint, ugyanis elég hamar félre teszik a szerencsétlen), így elindul a szokásos magánnyomozás.

Szellemeket említettem és kapunk is. Dobálja főhősnőnket, meg üzenget is neki. Aztán a végére kiderül, hogy közben egy nagyon is élő dolog van a háttérben...  A történet túl azon, hogy sablon elemekből építkezik, még néhol kifejezetten lyukacsos is. Azért vannak kifejezetten élvezhető percei, para pillanatai, de összességében nem ájultam el tőle.

Kivitelezés tekintetében egyáltalán nem rossz, a színészek viszont nem túl meggyőzőek. Mi több, még az általuk formált karaktereik sem érdekesek. Ez alól kivételt képez az "elvarázsolt tekintetű" médium lányka, na ő kaphatott volna nagyobb teret is. Többet nem is tudok róla írni. Csak a műfaj szerelmeseinek tudom ajánlani, mert amúgy eléggé kiszámítható. Csak egy nagyon piciny eredetiséget tudtak belecsempészni és az sem teljesen kielégítő. A legeslegvégi pár másodperces lezárás meg a szánalom csúcsa.

Gondolkodtam, hogy a "Legidegesítőbb film EVÖR" címet adjam a posztnak, de szerintem ahhoz ez kevés. Mindenesetre tessék felkészülni egy borzasztó thrillerre!

Rosewood Lane (2011)

Rendezte: Victor Salva

A rendező horror témájú filmjei már eleve elrettenthetik az olvasókat, hiszen ő hányta ki magából a nevetséges Aki bújt, aki nem 1-2-t és a szintén gyengus Halálosztó bohócokat is. Azért nem kell gagyigyárosnak elkönyvelni, mert más műfajban kifejezetten igényes műveket tesz le az asztalra (lásd A békés harcos útja). De ami nem megy, azt nem kéne erőltetni.

A sztori nem is lehetne sablonosabb: egy rádiós pszichiáter nő beköltözik elhunyt apja házába, ami persze egy csendes kisvárosban található. Apuci alkoholista volt és kiskorában gyakran verte a lányát, ez persze felnőttkorban szorongásokhoz vezetett. (Amúgy miért van az, hogy a filmek szerint minden második pszichiáter/pszichológus kezelésre szorulna?) Hamar megismerkedik a környék újságkihordó fiújával, aki egy fekete szemű szociopata. Itt jegyezném meg, hogy a srácnak meg se kellett szólnia, már az első jeleneténél mérhetetlenül megutáltam. Ahogy állt az út közepén a bicajával, azzal a beképzelt faszfej tekintetével és tartotta fel a teherautót (amit nem tartottam reálisnak, itthon a sofőr kedves szavakkal már rég elküldte volna a szüleihez). Ez az ellenszenv meg a film végéig kitartott, mert mint az sejthető, a fiú elkezdi zaklatni a nőt. Hogy miért? Mert a gyerek egyszerűen gonosz, ennyi!

Tegnap megnéztük, hogy miket tartok esélyesnek arra, hogy hozzánk is eljussanak. Most lássuk azokat, amelyekre csekély, vagy semmiféle reményt nem látok erre. Pedig némelyiket még be is zsákolnám DVD-n. A nagyon ótvarnak tűnő alkotásokat igyekeztem azért kiszűrni. Nosza!

1. Sinister

Kezdjük azzal, amin vacilláltam, hogy reménykedhetünk-e a hazai forgalmazásában. Mivel a rendező (Scott Derrickson) eléggé húzónév, az Ördögűzés Emily Rose üdvéért és az Amikor megállt a Föld nálunk is ismert művek. Ráadásul itt is el lehet sütni a "Paranormal Activity producereitől" jelzőt, igaz ennek ellenére az Insidious-t a mai napig nem látni a hazai DVD piacon. Szóval kissé pesszimista vagyok. A történet itt se túl egyedi: új házba cuccolás, ahol gyilkosságok történtek, majd előkerülnek családi felvételek. Engem kísértetiesen emlékeztet A rettegés házára.

Mennyire várós? 5/10

Elnézést a büntető címért, de nem hagyhattam ki, hiszen az alábbi két film a "The Hole"-ra hallgat. Meglepő módon azonban a hasonlóság nagyjából ennyiben ki is merült. Szerencsére a hazai forgalmazók tisztességesen megkülönböztették őket. Nosza!

A gödör (2001)

Rendezte: Nick Hamm

Ezt a filmet egy SugarBee nevű kommentelőnk ajánlotta (még dolgozok egy nagy "Önök kérték" jellegű poszton, nem kell aggódni).

A történet spoilermentesen baromi egyszerű:  négy középiskolás fiatal ellóg egy osztálykirándulást, helyette egy elhagyatott világháborús bunkerben bújik meg. Azonban benn rekednek, míg végül csak egyikük jön fel élve... Hogy mi történt pontosan, annak jár utána egy pszichológus. Így voltaképpen egy beszámolót kapunk, ami a végére gyökeresen átalakul. Igen, fordulatokban is lesz részünk.

Igazából ez egy egész hangulatos kis angol tini-thriller. Bár a motivációt kissé erőltetettnek éreztem, de láttunk már rosszabbat is. Szépen felépített, annak ellenére, hogy utólag belegondolva a filmből kb. 20 percnyi rész meg se történt. Mondhatni kissé a Dallas ominózus zuhanyzós jelenete ugrott be egyből. Mert olyat már vászonra vittek, hogy egy adott történést több szemszögből, vagy más megközelítésből látunk. Konkrétan itt a képzelet és a valóság különbségeire gondolok. Ezt úgy lehet szépen és tisztességesen kivitelezni, ha vannak kapcsolódó fix pontok. Mondok egy triviális példát: teljesen más megvilágításba kerül egy váza eltörése, ha az illető elejti, vagy hozzá vágja valakihez. Akárhogy is, a váza eltört, van valami kiindulási pont. Itt viszont semmiféle összhang nincs. Sőt, még a karakterek jelleme se egyezik! Semmi se! Ennyire kétféleképpen elmesélni valamit, már a pofátlanság netovábbja.

Bevallom egy minimális szinten azért gyötört a lelkiismeret, amiért jól belerúgtam a megboldogult Navigátor Filmbe a borzalmas minőségű Fenyegetés kapcsán, éppen ezért most jöjjön egy pozitívabb példa. Maga a film is élvezhetőbb és a kiadvány is tisztességesebb.

Isten haragja - Frailty (2001)

Rendezte: Bill Paxton

Az Isten haragja felépítése az, amit én nem kimondottan szeretek: egy nagy történetmesélés. A törzsolvasóim már tudhatják, hogy ezzel máris "megkímélnek" minket egy esetleges fordulattól, ami azért elég illúzióromboló tud lenni. Itt pedig azt láthatjuk, ahogy egy pasas (Matthew McConaughey - Ha ölni kell, Az igazság ára) bemegy egyenesen az FBI-hoz, és elmeséli az ügyeletes tisztnek, hogy tudja ki az a sorozatgyilkos, aki után nyomoznak. Aki egyébként a fickó testvére.

A szabályos kis meséjéből pedig kiderül, hogy bizony a tesó tetteiért az apuka (Bill Paxton - A bolygó neve: Halál, Ragadozó 2) volt a felelős, hiszen még gyerekkorukban szólt neki maga Isten, hogy "figyu, van pár démon a közeledben, léci intézd már el őket helyettem." Kik természetesen emberi alakot öltenek, így nehéz őket megkülönböztetni a többiektől. Szerencsére az Úr jófej és egy egészen pontos listát ad a likvidálandó személyekről. Sőt, még "szent fegyvereket" is biztosít. Ezek egy kesztyű, egy vascső és egy "Otis" nevű fejsze (vagy balta, nem értek hozzá). Apuka meg nem tétlenkedik és büntet. Mindezekbe persze beleavatja a két fiát, sőt, még a segítségüket is kéri. Egész konkrétan segítenek sírt ásni, áldozatot tőrbe csalni. Még a kivégzést is végig nézetteti velük. Mielőtt bárki megkérdezné: anyuka rég halott, nem tud állást foglalni az ügyben. Az idősebb fiú természeten tisztában van a helyzet súlyosságával, de a családi kötelékek miatt nem mer lépni, így sodródik az árral. Ennek ellenére folyamatosan dacol.

Rég volt szó gialloról, ami nem véletlen, hiszen az olvasók többsége nem szereti. De szerencsére azért vannak itt is rajongói a műfajnak. Éppen ezért szeretnék minden igényt kielégíteni, úgy hogy tessék.

My Dear Killer / Mio caro assassino (1972)

Rendezte: Tonino Valerii

A spagetti western-veterán Tonino mielőtt leforgatta volna a hazánkban is a mai napig népszerű Terrence Hill-féle a Nevem: Senkit, jó olasz rendezőhöz méltán kipróbálta magát a gialloban. Az eredmény nem vészes, pláne első próbálkozásnak, de rengeteg gyermekhibát vonultat fel.

A kezdés üdvözítő, hiszen végig nézhetjük, ahogy egy mocsár közepén álldogáló öltönyös fickót lefejeznek egy markológéppel. A nyomozás látszólag pofon egyszerű, hiszen az elkövetőről jómunkásember lévén minden információ adott. Aztán őt is megtalálják holtan, na innen kezd érdekesé válni igazán a sztori. Bravúros ötlet volt az, hogy a nyomozás keretében elindul egy régebbi lezáratlan ügy feltárása. Ami meglehetősen tragikus, hiszen egy elrabolt, majd halálra éheztetett kislányról szól.

A történet előrehaladtával a gyilkos szépen sorjában kinyír mindenkit, akinek csak egy kicsit is köze lehetett a gyermekrabláshoz, na nem úgy. Így a Napnál is világosabb, hogy a két tettes ugyanaz, és hogy minden összefügg mindennel. Az külön mulatságos, hogy a hajsza a perdöntő bizonyítékért voltaképpen mi is...

Igen, igen. Nem csak a fostos filmeket szoktam egybegyúrni egy nagy gombóccá, hanem a jókat is. Ezekről külön-külön nem igazán írnék, viszont megfeledkezni sem akarok róluk. Kiemelkedőnek egyiket sem mondanám, de a többségével el lehet lenni. Úgy hogy tessék mazsolázni!

1. Henry: egy sorozatgyilkos portréja - Henry: Portrait of a Serial Killer (1986)

Rendezte: John McNaughton

Kezdjük egy kötelező klasszikussal. A film megtörtént eseményeket dolgozz fel. A főszereplő Henry (Michael Rooker - A csontember, Slither és ő Merle a TWD-ből) minő meglepetés, egy sorozatgyilkos. Nincsenek bevett módszerei, vagy kifejezett célcsoportja. Ha kedve szottyan, egyszerűen öl. Pusztán azért, mert egy írástudatlan szociopata.

Van egy igazi suttyó szobatársa, akihez épp oda költözik a bájos kishúga. Elvannak szépen hármasban: a kiscsaj dolgozik, bratyó füvet terít és seftel, míg Henry... hisz úgyis tudjátok. Ezt az idilli hangulatot töri meg az, amikor a bátyuska derék őrültünkkel egymásra nem találnak, és el nem kezdenek véletlenszerűen embereket ölni. Mondhatni amolyan mester és tanítványa nem lesz a dologból. A rémtetteket még kamerára is rögzítik.

Van egy sajátos hangulata a filmnek, azt meg kell hagyni. Kissé lassú és hideg. De talán ennek köszönhetően a gyilkosságok egyszerűsége sokkal borzasztóbban hat, mint egy belezés akár melyik splatternél. Néhol kifejezetten felkavaró.

Azonban magát a címszereplő karakterét nem sikerült egyensúlyba hozni. Valahogy nem hiszem el róla, hogy olyan profi legyen, hogy képes legyen a rendőrség agyával gondolkodni: "mindig másképp és máshol ölök, így nem tudják összerakni a profilomat". De ez csak az egyik az apróbb hibáknak, amik rontják az összképet. Arról nem is beszélve, hogy ha az ember utána néz az eredeti eseményeknek, akkor rájön, hogy a valósághoz képest ez a történet túlságosan is "idilli". Például maga Henry valójában egy átlag IQ-szint alatti barbár volt, nem egy mestergyilkos. A lezárás pedig kissé elsietett, bár talán így még nagyobbat is üt.

Minden hibája ellenére tessék nyugodtan megnézni, mert azért elég kemény.

Clarissa meztelenül tér magához egy reggelen. Fogalma sincs, hogy kinek az ágyában lehet, mindenesetre a mellette fekvő fickó tetszik neki. A bökkenő, hogy Dorian sorozatgyilkos, aki megerőszakolja Clarissát, majd megöli. A nő hamarosan újra magához tér és kénytelen rádöbbenni, hogy a halál számára csak a kezdet. Minden egyes alkalommal újra és újra meghal, csak éppen a halálnem változik.

Miguel Urruita írta és rendezte a Wake Up and Die (Volver a Morir) kolumbiai horror-thriller erotikus sci-fi-t. Andrea Montenegro és Luis Fernando Bohorquez játssza a főszerepet.

Így februárra csak megjött a nagy betűs TÉL, mindenki pánikban, és nem győzzük a fűtéssel. A horror világában azonban vannak sokkal rosszabb helyek, cudarabb időjárási viszonyokkal. Íme három film, három különböző kontinensről. Következzen két csontfagyasztó thriller és egy "melegebb" slasherrel.

Frozen (2010)

Rendezte: Adam Green

A rendező korántsem ismeretlen a blogon, hiszen a Baltával belopta magát a szívembe, hogy aztán később összehozzon egy középszerű folytatást. Ez a film viszont abszolút meglepett, mintha nem is az ő keze munkája lett volna. Két teljesen más világ. Persze pozitív értelemben.

A történet egyszerű, de éppen ebben rejlik a zsenialitása. Két srác, és egyikük barátnője kiugranak a hegyekbe síelni, szórakozni. Aztán folyamatos emberi mulasztásoknak hála fenn akadnak a sífelvonón, fenn a magasban. Vasárnap lévén legközelebb csak egy hét múlva fog üzemelni a pálya. Igaz, előbb fognak halálra fagyni, mint éhen halni, elvégre sípályákat ritkán raknak a trópusokra.

A nagy kérdés, hogy lehet e ebből a minimális történetből izgalmas filmet forgatni? Igen, lehet, ha jól eltaláltak a karakterek. Erre pedig nem lehet panasz, mindhármuk végtelenül szimpatikus. Mi több, jó színészek is alakítják őket, akik a horror berkein belül se ismeretlenek. A lányt Emma Bell (Végső állomás 5), a fiúját Kevin Zegers (Halálos kitérő), a haversrácot pedig Shawn Ashmore (Mother's Day) alakítja. Nagyon ironikus módon ez utóbbi játszotta az X-Men franchise-ban "Jégembert"...

Következzen egy specialitás egyenesen Dél-Amerikából, amit idén fognak feldolgozni a derék északiak.

La casa muda / The Silent House (2010)

Rendezte: Gustavo Hernández

A film különlegessége (túl a származását tekintve) az, hogy a teljes játékidő valós időben, vágás nélkül zajlik le. Ugyan nem ez az első ilyen alkotás a filmművészetben, de attól még rendkívüli, és el kell ismernünk, hogy nem kis munka lehetett összehozni. Már pusztán ezért kijár egy hatalmas riszpekt. Kár, hogy maga a történet... khm... lássuk.

Apa és főiskolás korú (?) lánya egy vidéki, lerobbant házhoz megy, hogy szépen rendbe rakják. Az állapotokról annyit, hogy még az ablakok is be vannak deszkázva, ergo oda bent baromi sötét van még nappal is. A bevezetés roppant unalmas, az első 15 percet elég nehéz túlélni, de aztán csak beindulnak az események. Minden azzal kezdődik, hogy apuka meghal, a lány pedig nem tud kijutni a házból, mivel időközben minden ajtó bezáródott. Az atmoszféra magáért beszél, hiszen itt sötét, szűk helyekről beszélünk, az egyetlen fényforrás pedig egy viharlámpa. Az ijesztés, feszültségkeltés egész jó lett, ráadásul csak kicsit lett hatásvadász. Volt egy pillanat, amikor konkrétan meg is hűlt a vér az ereimben. Ettől függetlenül azért kifejezetten vontatott lett. Vagy talán jobban mondva, hullámzó teljesítményt nyújt.