Legutóbb a Ház az erdő mélyén volt olyan, hogy a kedves olvasók ilyen-olyan módon nyüstöltek a kritikáért. Most is ez történt, köszönhetően annak, hogy már boldog-boldogtalan látta és írt róla véleményt. Én ismételten meg akartam várni a hazai megjelenést, de ezúttal se jött össze (na jó, azért a május 29 már nincs olyan messze). Stílusosan egy hete kellett volna róla írnom Anyák Napján, de mire ez eszembe jutott, már késő volt... Sebaj, a lényeg, hogy engedtem a nyomásnak:)
Mama (2013)
Rendezte: Andrés Muschietti
Hogy miért beszél mindenki róla, arra egyszerű a magyarázat: mert ez egy jó film. De csak ennyi, semmi extra. Sajnos az utóbbi évek hozzá szoktattak minket ahhoz, hogy minden olyan horrorfilmet az egekig magasztaljunk, ami képes betölteni az eredeti funkcióját és ránk hozza a frászt. A minőségi munkákat nagyítóval kell keresni. Elég, ha csak a blogon megjelent kritikáimat nyálazzátok át: mikor is adtam én 10 pontot egy olyan filmre, ami az utóbbi 5 évben készült? Így talán az se csoda, hogy sokan valóságos Messiásként tekintettek a kritikán aluli Sinisterre, aminek az archív felvételei azért még is borzongtam.
A Mama is hasonló cipőben jár, hiszen nagyrészt jól ismert panelekből építkezik. Adott egy fiatal pár, kik a rokoni kapcsolat miatt befogadnak két, az erdőben szocializálódott kislányt, hogy otthont teremtsenek nekik. Ezt segítendő kapnak egy szép családi házat (költözős klisé), és egy "Mama" nevű szellem asszonyt, kit a tragikus múltja nem hagyja nyugodni (klisé 2). Ő volt az, aki vigyázott a gyermekekre az erdőben, így ténylegesen betöltött valamiféle bizarr szülői funkciót (na jó, ez a vonal egész egyedi).
Friss kommentek