Ideje letudni egy újabb klasszikust. Már csak azért is, mert szegény Tobe Hoopernél állandóan visszatérő hivatkozási elem ez a film a Texasi láncfűrészes mészárlás mellett, hogy igenis tudott ő jó filmet rendezni a sok hulladék mellett.
Poltergeist - Kopogó szellem (1982)
Rendezte: Tobe Hooper
Idilli kertvárosi lakótelep, nagy boldog család, kutyuli - maga a megtestesült Amerikai Álom. Aztán meglehetősen gyorsan kiderül, hogy a házban bizony paranormális jelenségek uralkodnak. Anyuka az elején még kifejezetten örül is neki, hiszen jó mókának tűnik az, hogy a konyhában a székek maguktól csúszkálnak. Apukába szerencsére azonban akadt annyi józan ész, hogy rögtön felfogja a helyzet súlyosságát.
A naiv rácsodálkozást és értetlenséget nagyon hamar felváltja a rettegés, amikor legkisebb gyermeküket szó szerint elnyeli a ház egy meglehetősen látványos vezércsellel kivitelezve. Mivel a televízión keresztül hallják a másik dimenzióban rekedt kislányuk kétségbeesett hangját, így addig nem hajlandóak elköltözni, amíg őt vissza nem kapják. Utóbbi momentum egyébként finoman rávilágít az amerikai társadalom kiszolgáltatottságára a televíziót illetően.
A film ezzel a tempóval ügyesen kikerüli az elvárható szokásos köröket: tagadás, tehetetlen rendőrség, hisztéria stb. Éppen ezért rögtön egy ilyen esetekre specializálódott csoportot bíznak meg azzal, hogy segítsenek nekik. Nagyon mókás, ahogy a kissé szkeptikus banda unott fejjel hallgatja a történéseket, majd meglátva a gyerekszobában uralkodó kavargó őrületet majdhogynem maguk alá csinálnak. Zseniális.
Ma szemmel nézve kifejezetten furcsa, hogy egy közel két órás filmben 20 perc sem kellett ahhoz, hogy szembesítsenek minket és a szereplőket a szellemekkel. Akkor mostanság miért kell ennyit tökölni a felvezetéssel? Mindegy.
A film sikere abban rejlik, hogy a félelemkeltés két szinten zajlik. Egyrészt emlékeztet minket a gyermekkori félelmeinkre, melyeket szépen fel is elevenít: félelem a sötéttől, a vihartól, az öreg fáktól és persze a bohócoktól. Kinek mi. Másrészt viszont a "felnőtt énünk" sem ússza meg: félelem gyermekünk elvesztésétől, a biztonságérzet hiányától, az ismeretlentől és természetesen az elmúlástól. A paráztatás mértéke változó, van amikor kifejezetten a frászt hozza az emberre, van amikor csak sejtet valami szörnyűséget.
Persze korántsem tökéletes. Azzal, hogy senkit se ölnek meg, csak megerősítik a film elején érzett idilli hangulatot. Mintha csak azt akarnák sugallni, hogy "nyugi, ez nem igazi!". Erre még rátesz egy lapáttal maga a tény is, hogy mennyire világos egy produkció, jóformán alig használnak sötét tónusokat. Itt látszik igazán Spielberg kezének a nyoma, ugyanis ő adta a sztorit, a forgatókönyv egy részét és még produceri feladatokat is ellátott. Le se lehetne tagadni, hogy mennyire sok trükköt emelt át Az elveszett frigyláda fosztogatóiból. Az is mennyire vicces, hogy Spielberg baráti alapon telepakolta a gyermekszobát Star Wars-ketyerékkel. Az Alien plakát pedig egyenes büntet.
A zenét a már blogon is ismert Jerry Goldsmith írta, aki szerintem ezúttal mezei iparos munkát végzett, ettől függetlenül az úr erre is kapott egy Oscar-jelölést. Így maga a film három Oscar-jelölést tudhat magáénak a legjobb hang- és vizuális effektek mellett.
A színészek tisztességes alakítást nyújtanak. Külön kiemelném a négyszeres Golden Globe-ra jelölt Craig T. Nelson-t (Az ördög ügyvédje, Koponyák, Kísért a múlt), aki egy ritka szimpatikus apát alakít. Nagy kár, hogy később a markáns arcszerkezete örökös negatív szerepekre ítélte. A filmet pedig már csak Zelda Rubinstein (a médium) miatt is érdemes eredeti nyelven nézni, mert különben nem hiszed el, hogy embernek létezhet ilyen hangja!
Hiába tűnik kissé gyermetegnek, azért képes a félelemkeltésre. Csak rá kell hangolódni. Szóval melegen ajánlom mindenkinek, mert ez is egy kötelező darab a horror klasszikusai között.
Értékelés: 8/10
Kopogó szellem 2: A túlsó oldal - Poltergeist II: The Other Side (1986)
Rendezte: Brian Gibson
A folytatást nem siették el. Gondolom idő kellett ahhoz, hogy összegyűjthessék az első rész költségvetésének a dupláját. Kellett is, hogy a kipróbált stáb nagy részét megtartsák: az írók Spielberg kivételével maradtak és Goldsmith az Ómen 2 után ismét bebizonyította hűségét egy adott produkciót illetően. Azonban rendezőnek már nem Hoopert kérték fel, hanem az azóta is teljesen ismeretlen Brian Gibsont, aki ezidáig csak zenés filmeket és sorozat epizódokat tett le arra a bizonyos asztalra. Nem jó előjel... Később persze kompenzált Az esküdttel, ami a műfajában belül meglehetősen jónak mondható. Viszont sikerült minden egyes szereplőt megtartani, ami azért nem túl gyakori.
A történet csupán egy évvel játszódik az előzményeket követően, ami egyébként a gyermekeken meg sem látszik. Kemény. A család lelkileg már túl tette magát a megpróbáltatásokon és a nagyinál csövelnek. Sajnos túlságosan is tökéletes minden a múltat figyelembe véve. Ugyan nincs TV és anyuka se akar róla beszélni, de nekem azért ez egy kicsit kevés. Főleg a kölykökre való tekintettel. (Oké, a kislányról tudjuk, hogy nem emlékszik semmire se.)
Aztán a mami álmában elpatkol és megjelennek ismét a furcsa jelenségek. Bónuszként egy ritka ijesztő öregember is. Komolyan, már a puszta látványától kiráz a hideg, hát még amikor rájátszik! Nagyon jól eltalált figura. Vele párhuzamosan, amolyan ellenpólusként feltűnik egy indián is, aki természetesen spirituális segítséget jött nyújtani. Aztán megkezdődik a harc, ismételten a kislányért, akiről egyébként kiderül, hogy egyfajta "látó". Bár a cselekmények szempontjából ez irreleváns lesz.
Ha az első részt kissé ártatlannak ítéltem, akkor a folytatás csak fokozza ezt az érzést. Eleve a film lényegi mondanivalója az összetartó család erejében való hit. Ami szép és dicséretes, csak valahogy furcsa egy horrorban. Valahogy olyan zavarba ejtő. De nem is ez a legnagyobb probléma, hanem hogy kissé álszent. Összetartó családról beszélnek, miközben EGY BÜDÖS SZÓ SEM ESIK A LEGNAGYOBB GYEREKRŐL, AKIT KIHAGYTAK A FILMBŐL!!! Jó, '86-ban talán a moziban ülők emlékében csak pislákolhatott a kamasz lány karaktere, de attól még ő ugyanúgy a drágalátos család tagja!! Sehol egy elejtett megjegyzés arról, hogy "jaj remélem jól van a kollégiumban" vagy ilyesmi! Elképesztő.
Az ijesztgetések felemásak. Akad néhány nagyon eltalált (a féregből lett ember átalakulása a Hellraisert idézi), meg akadnak mellékvágányok, mint amikor a csillogó szellemeket túlzásba viszik. Az indián karaktere egyébként totál mellélövés, a pufi hörcsögfeje miatt nem lehet komolyan venni, a lezárásban pedig kijön belőle a jópofizó bunkó. Igaz, akkor már mindegy is lesz, mert előtte megcsodálhatjuk a Végtelen történet kaliberű végjátékot, amitől minden tisztességes horror rajongónak keresztbe áll a haja.
Kár érte, pedig alapjában véve nem lenne rossz. Csak igazán találhattak volna egy hozzá értő rendezőt. Mert például Goldsmith most mindent beleadott és "ómenísetette" a hangzást, ami jót is tett a filmnek. Illetve a legjobb vizuális effektek kategóriájában ezt a művet is jelölték Oscarra, joggal.
Egyszer azért érdemes megnézni, mert azért vannak benne jó ötletek. Csak mégis bosszantanak a kihagyott ziccerek.
1988-ban a szériát trilógiává duzzasztották egy felejthető záródarabbal (arról talán majd máskor). Azonban a két évadot megélt sorozathoz már semmi köze.
Friss kommentek