Most végre többé-kevésbé sikerült felvennem a ritmust és "időben" írnom egy friss alkotásról. Bár eddig már három hazai kritikát is olvastam róla. Sebaj, jelentem itt vagyok én is!
Oculus (2013-2014)
Rendezte: Mike Flanagan
Azt, hogy a tükör, mint tárgy milyen para tud lenni, már nem egy filmnek sikerült bebizonyítania. A legklisésebb példa erre az, amikor a karakter kinyitja a fürdőszobatükröt, kivesz valamit, majd mikor becsukja, hirtelen ott terem mögötte valami rémisztő alak. Vagy éppenséggel magát látja valami torz formában. De az se újdonság, hogy ha a tükör nem csak a félelemkeltés eszközeként van jelen, hanem központi szerepet kap. Lásd Kampókéz-filmek. Ennek tudatában tényleg valami újdonságot kell mutatnia annak a mozgóképes alkotásnak, aminek röviden annyi a története, hogy van egy gonosz tükör, ami öl. Nem csoda, hogy az olvasóink többsége nem lelkendezett eme hír hallatán még anno. Azért szerencsére a végeredmény nem lett tragikus.
Adott egy huszonéves testvérpár, az öcsit 11 év után kiengedték az elmegyógyintézetből, mivel anno lelőtte apucit, miután az végzett anyucival. Csoda, hogy a nővére túlélte bármilyen komolyabb pszichológiai zavar nélkül. Ja nem, mégsem, ugyanis meggyőződése, hogy mindenről egy antik tükör tehet, amihez az évszázadok során több bizarr haláleset is köthető. Ezt olyan komolyan veszi, hogy a régi házukba viteti az ominózus tárgyat, amit fullosan beszerelt kamerákkal, mobil lámpákkal, hőérzékelővel, számítógépekkel, különböző időpontokban riasztó ébresztőórákkal és több tucat szobanövénnyel. Most akkor kinek is kellett volna a sárga házban csücsülnie?
Friss kommentek