Spoiler (?)

A The Walking Dead utolsó részében erősen úgy tűnt, hogy a fél szemű Kormányzó fűbe harapott. A karaktert játszó David Morrisey a Press Associationnek adott interjút, feltették neki a nagy kérdést, hogy valóban véget ért-e számára a sorozat. A színész egy kicsit hezitált, mielőtt válaszolt volna.

„Úgy érzem magam, mint egy gonosz politikus, aki nem tagadhat, de nem is erősíthet meg semmit. Tény, hogy a legutolsó részben csúnya dolgok történtek vele, de azért várjátok ki a végét.” - mondta.

Elképzelhető, hogy mindez csak ügyes marketingfogás. Hiszem a kissé pszicho, manipulatív férfit átdöfték egy karddal, majd mintha agyonlőtték volna, bár ezt nem mutatták. És erre a sorozatra nem jellemző, hogy a kamera szégyenlősen elfordul, ha valakivel végeznek. Esetleg később ott fog baktatni néhány zombi között?

A színész hozzátette, hogy nagyon örül, hogy részese lehetett a világ egyik legjobb és legnagyobb rajongói táborral bíró sorozatának. „Amerikában eléggé megnőtt a rajongóim száma, aminek én csak örülök. Ők aztán mindig hangot adnak véleményüknek, amit egyszerűen csodálatosnak tartok és örvendetes, hogy én is közéjük tartozhatok. Egy gonosz karaktert alakítok és ezért gyakran beszólnak. Ez viszont azt jelenti, hogy jó munkát végeztem.”

Alig tértünk vissza egyhetes szünetünkről, máris újra eltávozunk, ezúttal egy teljes esztendőre. Január 9-éig ugyanis nem kapunk több vasorrú bábát és repülő seprűt. Kötelességük volt tehát az íróknak az egyhónapos kényszerszünet előtt valami odabaszósat produkálni. Nem csalódtam!

Hisztiztem, toporzékoltam, nyafogtam eleget az előző néhány rész kapcsán, mert nem volt igazán eredeti és főleg nem volt összeszedett és jól megírt. Ennek viszont kifejezetten az lett az erősége, hogy nagyon jó volt az epizód forgatókönyve. A kezdeti már-már komolytalan képsoroktól fokozatosan jutottunk el a véres, kegyetlen valóságig, ahol még az ellenségek is összefognak fennmaradásuk érdekében. Tetszett a 3x09, kifejezetten jó volt.

Rögtön a rész elején kiválóan megkomponált kis hármas párbeszédbe botlottunk, amit Marie, Fiona és Delphine levágott feje prezentáltak, háttérben a cseléd integető, fej nélküli testével. Nem csak hogy illik is ebbe az évadba az ilyen típusú fanyar humor, de el is várjuk. A két főboszorkány ugyan először nem találja meg a közös hangot egymással, később azonban a szükség ráveszi őket a szövetségre.

Itthon is véget ért már a Búra alatt 1. évada. A Stephen King-novellából készült sorozat bár kifejezetten jó számokkal indult, a csatorna is nagy reményeket táplált irányában, mégis elérte a végzet.

Ez azonban még korántsem lenne releváns, mert a magyar közönségnek kár bármilyen igazán jó sorozatot adni, úgysem nézik. A Gyilkosság pl. egészen katasztrofális számokat tudhat magáénak, de így van ez a legtöbb minőségi sorozattal. Jó nekünk a Barik Közt, Éjjel-nappal-hajnal-reggel-szarás közben-mindenhogy Budapest és az egyéb szenny. Mindegy, ezen most kár bosszankodni. Az Egyesült Államokban egyébként aránylag képes volt fenntartani az érdeklődést, a kezdeti – CBS-hez képest igen magas – 13 milliós nézettség után sem esett vissza. Jöjjön tehát az évadértékelő.

A Pink Starok nagyon falloltak szerencsére!

De nem, nem jön évadértékelő. Azaz nem a szokott formában, mert inkább titeket kérnélek meg, hogy írjátok le a gondolataitokat a Búra alatt 1. évadáról, és nem azért, mert lusta vagyok, hanem mert egyszerűen kevés gondolat cikázik a búrámban (hahaha) a sorozat kapcsán. És talán ez a legnagyobb kritika, hogy alig van mire emlékezni. Nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy én persze nem a TV2-vel haladtam, hanem az amcsikkal. De ez még nem kéne azt jelentse, hogy nem maradt meg szinte semmi az évadból, mert az AHS 2. évadát kis túlzással bármikor felmondom szóról szóra.

Az egyhetes kényszerszünet után újra itt vagyunk! Bár a legutóbb két rész kapcsán erőteljesen fanyalgósra vettem a figurát, nem vártam kevésbé az aktuális részt, mint előtte bármelyiket. Főleg, mert már a nyavalyás szakdoga leadásának határideje sem fenyeget vészjóslóan! Broáf! Lássuk tehát, hogy alakult a 8. epizód!

Nagyjából ugyanaz volt a feelingje, mint az előzőeknek, legalábbis itt is a klasszikus vihar előtti csend érzése volt az embernek. Na, jó, ígérem, többet nem használom ezt a kifejezést, most jön majd a tájfun előtti némaság, özönvizet megelőző kuss és társai. De tényleg sokadszorra volt már olyan gondolatom, hogy na, a következő részben jön az igazi nagy balhé. 

VÉGRE! Eddig a nézők többsége jogosan húzhatta a száját az évaddal kapcsolatban, hogy elég gyenge, de ez az epizód kárpótolt mindenért. Sőt, utólag belegondolva nagyon okosan építették fel azt a cselekménysorozatot, ami idáig vezetett. Mert most aztán történtek dolgok dögivel!

Nyitáskor megkapjuk a Kormányzó elképesztően hatásos, manipulatív beszédét arról, hogy miért kell neki menne egy csapat vadidegen embernek és kiűzni őket a helyükről. Még a nőjét is olyan ügyesen kezeli le, amikor az aggodalmaskodik, hogy azt tanítani kéne valami propaganda tiszti iskolában. Ilyen kormányszóvivővel nem lenne olyan kormány, amit valaha is meg lehetne buktatni. Komolyan mondom, még engem is rá tudna venni arra, hogy a saját vizeletemmel öblítsem le a záptojás ízét. Így nem csoda, hogy hamarosan egy tankkal (tankkal bazdmeg!) nekivágnak a börtönnek.

2007-ben Frank Darabont elvitt minket borzongani Stephen King Ködjébe. Habár Amerikában csupán 25 millió dollárt hozott a mozikban, amikor kijött DVD-n 37 millió dollár folyt be, csak a kölcsönzésekből. Szóval egy jó kritikákat kapó horror szép utóéletet élt. A The Weinstein Company-nál úgy döntöttek, hogy nem szabad elfeledkezni a filmről és kezdeni kellene vele valamit. A stúdió 10 részes sorozatot tervez Darabont művéből, azt sajnos nem árulták el, hogy mire számítsunk. De talán más túlélőkre is lehetne bukkanni, egyéb történeteket is el lehetne mesélni a ködben.

Ahogy a legutóbbi rész végén lévő sneak peakből sejteni lehetett, ismét egy kormányzós magánműsort kellett végig néznünk. Akiből szerencsére ismét a felszínre tört a beteg szociopata állat. De menjünk csak sorban!

A kezdés kissé szájbarágós, ahogyan a sakkal illusztrálják azt, amit sejtünk, hogy az újonnan talált tábor felett derék Kormányzónk át akarja venni a hatalmat (pedig a Ki nevet a végén? is stílusos lett volna). Az őt befogadó Jobbkéznek egyébként tudnia illett volna, hogy rossz emberrel húzott ujjat. Én a helyében helyben lelövöm, aztán majd később magyarázkodok. De gondolom élvezte, hogy "Jobbkézből" "Fej" lehetett és ennek a szemétládának parancsolgathat. Amikor mosollyal az arcán hanyagul odaveti Küklopszunknak, hogy foltozza be a tetőt, abban minden benne volt.

Ahogy a legutóbb is írtam, sajnos tényleg átléptünk már az évad második felébe. Rossz érzés ez, mert nagyon múlik az idő és szépen lassan halad a cselekmény, de a tél közeleg. És mint mindig, az tele van iszonyattal!

Sajnos nem tudok sok újat írni az előző részhez képest. Nem voltam megelégedve a hetedik résszel sem, de nem ugyanazon okok miatt. Ott az összecsapottságra és a vér hiányára panaszkodtam, itt pedig főleg az unalom, ami az egész részt végigkísérte. Remélem, csak ideiglenes ez a visszaesés és amolyan vihar előtti csendként altatnak csak minket.

Annak, hogy nem voltam elégedett az aktuális epizódunkkal, sajnos egyértelműen Fiona és Axeman voltak az okai. Civódásuk és végletekig unalmas párbeszédeik egyszerre volt hangulattalan és felesleges. Nem tudom, ki lehet-e bármit hozni az évad végére ebből a kapcsolatból, vagy egyszerűen tényleg csak a perceket múlatjuk vele. De nem gondolnám, hogy akár a cselekményre, akár Fiona személyére bármilyen hatással lenne, hogy végső elkeseredésében egy szellemmel kefélget.

Ó én naiv! A múlt heti epizódot Keresztapa spin-offjának tituláltam kissé keserű szájízzel, de akkor még nem gondoltam, hogy az alkotók képeseknek lesznek ténylegesen külön részt szentelni 1 (!) darab karakternek! Íme, a Kormányzó nem akármilyen visszatérése!

Kezdésnek ott vesszük fel a fonalat, ahol legutóbb elhagytuk: a Kormányzó szépen lemészárolta a saját embereit, egyedül Jobbkezet és egy másik talpnyalót hagyott meg. Akik az első adandó alkalommal magukra hagyták. Ezért nem hibáztathatjuk őket. Bár jogos a kérdés, hogy ismerve a félszeműt, miért nem lőtték le inkább? Ki a halál akarna magának egy ilyen ellenséget?

Új hét, új American Horror Story. Sajnos a következő résszel immáron átlépünk az évad második felébe, hiszen egyelőre szünetmentesen, minden héten kapjuk az újabb és újabb dózist a boszorkányoktól. Íme hát a hatodik rész!

Kezdeném a legfontosabbal, amivel azt hiszem, kapásból sokkolni fogom olvasóimat és szerkesztőtársakkal egyetemben többen is mentőért kiáltanak majd. Ez a rész rossz volt. American Horror Story-hoz képest nagyon-nagyon rossz. Több dologba is belenyúltak egy kicsit és olyan elképesztően összecsapottra sikeredett.

Az a bájos a harmadik évad részeiben, hogy a főcím előtti flashbackekben mindig megismerünk egy-egy új szereplőt, akik az epizód közben elég gyakran térnek vissza több százéves halálukból. Hogy is fogalmazzak szépen… itt mindenki potenciális zombi. Nincs ez másként legújabb barátunkkal sem, aki két dologhoz vonzódik betegesen: a jazzhez és a baltájához. Ő volt a híres New Orleans-i baltás gyilkos. Bár ő végül nem is zombiként, hanem egészen fess úriemberként látogat vissza.

A gyilkos egyébként valóban létezett, nem csak kitalált személy, csak éppen soha nem kapták el. Talán tényleg a boszorkányok áldozata lett… Picit hasonlít az egész sztori a Zodiákus-mítoszra, mindketten nagyon vágytak a médianyilvánosságra. Szintén tetszett, hogy IRL-ből szépen átemelték a gyilkosnak azt a kitételét, hogy ahol 1919. március 19-én jazz szól, ott nem gyilkol. Aranyos, így kell stílusosan gyilkolni.