Igyekszem állni a szavam, és minden eddiginél jobban szemmel tartom az idei felhozatalt, hogy aztán az év végi toplistám valóban megalapozott lehessen. A mostani adagba szerencsére már egész jó filmek is kerültek.
1. Storage 24
Rendezte: Johannes Roberts
Jók is lesznek, de ez nem az. Idén már nem is tudom, hogy hanyadszorra kell csalódnom egy várva várt filmben. Hovatovább, ezt a művet még arra is esélyesnek lássam, hogy itthon bemutassák, amire remélem végül nem fog sor kerülni. Mert elméletileg mindennek klappolnia kellene: Universal-stúdió, angol alkotók, szűk játéktér és nem utolsósorban sci-fi jelleg. Nekem még az előzetes is kifejezetten tetszett. Mégis, hogy a fészkes fenébe lehetett ezt ennyire elszúrni?!
A helyszín egy bérelhető raktárház. Tudjátok, tőlünk nyugatra nagy keletje van ezeknek a helyeknek, ahová az átlagember a ritkán használt dolgait tárolhatja. Egy ilyen épület mellé zuhan le egy katonai teherszállító repülőgép, ami rendesen összezavarja a raktár biztonsági rendszerét, ezáltal vagy egy féltucat embert fogva tart. Ez még önmagában csak simán bosszantó helyzet, csakhogy előkerül a repülőgép rakományából egy vérszomjas földönkívüli és egyenként széttépi a benn tartózkodókat.
Pozitívum, hogy a leendő áldozatok nem csupán "noname karakterek", akik csak annyi a dolguk, hogy csúnyán elhalálozzanak. Egész konkrétan egy szerelmi háromszög szereplőit láthatjuk, illetve azoknak a barátait. Meg pluszba egy mániákus fickót, aki a felesége elől rejtőzködik a raktárban.
Friss kommentek